29. fejezet - Majdnem (Edward szemszög)

Persze, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb. Kifogtam az összes piros lámpát, így elég lassan értem oda Jennyhez.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy mit fogok neki mondani, de semmi nem jutott eszembe, így úgy döntöttem, hogy rögtönzök.
Leparkoltam a járda mellé, és kiszálltam a kocsiból, majd a bejárathoz mentem. A házból kihallatszott a zene.
Ezek szerint jól érzi magát – gondoltam, majd csengettem, hátha azt meghallja. Így is lett.
- Szia! – köszönt mosolyogva, mikor ajtót nyitott.
- Szia!
- Gyere beljebb – mondta, de még mindig somolygott. Attól tartottam, ha meglát, mérges lesz, de nem így történt. – Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm. Beszélni szerettem volna veled – mondtam.
- Rendben, de menjünk be a konyhába, mert már nagyon szomjas vagyok – mosolygott, és elindult a konyhába.
- Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte, miután megivott egy pohár narancslét – ha jól láttam - és helyet foglalt az egyik széken.
- Bocsánatot szeretnék kérni amiatt, amit ebédnél mondtam – azóta, szörnyen éreztem magam.
- Edward, ha csak azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, akkor már mehetsz is. Nem akarom, hogy bocsánatot kérj a semmiért – szólt, és a mosoly eltűnt az arcáról.
- Megbántottalak.
- Nem. Én már el is felejtettem – mondta, majd a tekintete elködösült, pont úgy, ahogy Alice-nek szokott, mikor látomása van.
- Nem akarok és nem fogok elmenni. Ez csak az egyik ok, amiért eljöttem hozzád – szóltam határozottan.
- Értem, és mi a másik? – kérdezte, miközben felállt, hogy elmenjen, de én nem hagytam. Megragadtam a karját és a karjaimba zártam. Úgy éreztem, mintha hozzám simult volna, így eldöntöttem magamban a kérdést. Egyelőre csak néztem gyönyörű barna szemeit, majd arcunk közeledni kezdett egymáshoz és…
- Szia kicsim! – jött be az anyukája a házba. Remek. Jöhetett volna később is, pedig majdnem teljesült a vágyam. Még mindig öleltük egymást. – Hol vagy?
- A konyhában – felelte, miközben elengedett, de én még mindig Őt néztem.
- Tudod, arra gondoltam, hogy…Ó! Szervusz Edward.
- Jó napot asszonyom! – köszöntöttem illedelmesen, közben rá kaptam a pillantásom.
- Maradsz vacsorára? – kérdezte mosolyogva.
- Köszönöm, nem. Egyébként is, épp indulni készültem. Majd találkozunk a suliban – mondtam, majd elköszöntem és távoztam.


Amilyen gyorsan csak tudtam, hazahajtottam, majd felmentem a szobámba és bezárkóztam. Még vacsorázni sem mentem le, mikor Esme hívott, pedig csak nekem készítette. Képtelen lettem volna, akár egy falatot is megenni, csak gondolkodni akartam, és mindent újra átélni.
Lehunytam a szemem és felidéztem minden egyes pillanatot, amit Vele töltöttem, de csak a karácsonyi csókunk élt élénken bennem.
Sosem éreztem még azt a boldogságot, ami akkor öntött el. Ahogy ajkai hozzáértek az enyémekhez a szívverésem felgyorsult és biztos voltam benne, hogy a családom minden egyes tagja hallotta, de nem érdekelt. Csak Ő és én voltunk. Körülöttünk lelassult az idő, és ha Emmett nem „szólal” meg, akkor akár a végtelenségig is csókoltam volna.


Az újév első tanítási napja. Persze, hogy drága húgom keltett fel az Ő saját Alice-féle-keltési akciójával.
- Kelj fel, kelj fel! – lökdösött.
- Hagyj Alice, kérlek – fúrtam bele a fejem a párnámba.
- Suli van. Ne aludj vissza! – rázogatott.
- Csak öt percet, csak öt percet – húztam a fejemre a takarót. Kinek van kedve suliba menni? Most őszintén. Ja, Alice-nek, mert találkozik Jennyvel. - Ekkor, mintha megvilágosodtam volna. Kiugrottam az ágyamból, és kergetni kezdtem Alice-t. Sima emberi tempóban futott, így el tudtam kapni, majd a vállamra dobtam pehelykönnyű húgomat és bevittem a szobájába.
- Nahát! Milyen jó erőben vagy! – csodálkozott el.
- Addig úgysem hagysz békén, amíg fel nem kelek – mondtam, majd kimentem volna, de utánam szólt.
- Nem Jenny miatt? – kérdezte vigyorogva.
- Talán. Vagy csak azért, hogy ne keljen tovább hallgatnom a Micimackó betétdalát. – Igen, ezt kezdte el énekelni. Ez volt a másik ok, amiért kergetni kezdtem.
- Jó, jó. Egyébként, megyek Jennyért, ma én viszem suliba.
- Alice, szerintem észrevetted, hogy mostanság nem nagyon megyek érte, mivel elvagyok tiltva tőle.
- Igen, tudom. Na, nyomás készülődni! – csapta össze a kezét, én pedig hátraarcot vettem és kisiettem a szobából.



Tesin a két osztályt összevonták a sok hiányzó miatt, így Jazz és Alice is velünk tornázott.
Külön voltak a lányok és a fiúk is. Míg a csajok tollasoztak a srácok fociztak, aki pedig nem akart ezekben részt venni az kiült a padra.
Sokszor pillantottam felé, és mikor úgy tűnt, hogy meglátja, amint „kukkolom”, elkaptam róla a tekintetem.
Szegény Bella. Hát… Ő inkább leült, mintsem elkezdjen hadonászni egy ütővel, mert lehet, hogy annak rossz vége lenne.
Egyszer Kate félre ütötte a labdát, ezért Jenny kicsit mérgesen jött át a térfelünkre, hogy megkeresse. Láttam, hogy Jasper odamegy hozzá és átnyújtja neki a keresett tárgyat.
Kár, hogy nem vagyok vámpír, mert akkor mindent hallanék – gondoltam.
Nagyon idegesített, hogy vele beszélget. Lehetséges, hogy bejön neki Jazz, azért néz rá úgy és mosolyog, vagy talán fordítva, a testvéremnek tetszik Jenny. Hát a vámpíroknak könnyű, mivel mindenki gyönyörűnek találja őket, de én? Észre sem vesz, bár velem van, mégis úgy érzem, hogy nem érdeklem csak barátként. Ki kell derítenem… valahogy.
Hirtelen rám nézett én pedig mérgesen néztem őket, majd elfordítottam a tekintetemet, de fél szemmel még mindig Jennyt néztem. Még egy kicsit beszélgettek, majd visszament a barátnőjéhez.


Nem tehetek róla, hogy féltékeny vagyok. Szeretem, de félek a reakciójától, és attól, ha bevallom neki és Ő nem így érez irántam, akkor még a barátságát is elveszítem. Alice biztos, hogy látta a döntésemet, de szerencsére nem szólt... még. Talán segítséget kellene kérnem tőle, de nem fogok, mert néha nagyon extrém ötletei vannak. Majd megoldom valahogy - gondolkodtam spanyolon.

Lassan ballagtam a következő órámra, ami közös volt Jennyvel. Kíváncsi voltam, hogy megkérdezi-e, hogy miért voltam olyan amilyen.
Mikor beértem a terembe, elfoglaltam a helyem és vártam, hogy megérkezzen, de nem jött.
Már kezdtem rosszakra gondolni, mikor pont csengetéskor lepett be a terembe. Én Őt néztem, Ő pedig engem, de ez csak egy pillanat volt, majd elfordítottam a tekintetemet. Még mindig mérges voltam, de nem rá, hanem Jasperre, ám kíváncsi voltam, hogy én féltékennyé tudom-e tenni, vagy sem.
Hallottam, ahogy kihúzza a székét, majd leül mellém, de én nem néztem rá és nem is köszöntem.
Belépett a tanár és elkezdett egy példát felírni a táblára. Kinyitottam a füzetem és leírtam a feladatot, majd pár perc alatt meg is oldottam.
Igazán adhatna valami nehezebb feladatot, mert ez nagyon könnyű volt – elmélkedtem, mikor megmozdult Jenny keze, és a füzetem alá dugott valami kis papír fecnit. Gyorsan elolvastam.
Mi a baj? - kérdezte. Ha te azt tudnád – gondoltam, miközben megírtam a választ.
Semmi. - Majd vissza dobtam a levelet.
Akkor miért vagy dühös?
Nem vagyok dühös.
Na persze. Rám vagy mérges, mert beszéltem Jasperrel. Elmondta nekem.
Mit??? - kérdeztem idegesen. Az nem lehet, hogy elmondta neki, miszerint érzi és irányítani is tudja mások érzéseit.
Azt mondta, hogy… féltékeny vagy rá. Ugye ez nem igaz? - tudakolta.
Már miért lennék féltékeny?:) - rajzoltam egy kis smiley arcocskát is. Megkönnyebbültem, hogy Jasper nem mondta el a saját és az én titkomat sem. Jenny nem tudhatja meg, hogy féltékeny vagyok a saját testvéremre.
Nem tudom, ezt kérdezd meg tőle. Azt mondta, hogy… hogy Rá vagy, de ne foglalkozz velem. Ostobaságokat beszélek. - írta, majd minden figyelmét a füzetének szentelte. Nem küldtem választ.


Mikor kicsengettek hirtelen felpattant mellőlem, és sebesen elhagyta a tantermet. Lehet, hogy már megint megbántottam? - kérdeztem magamtól, de ezt gyorsan el is vetettem, mivel úgy tűnt, hogy most valami más baja van.
Gyorsan összepakoltam, majd én is kimentem a teremből. Ekkor megpillantottam Bellát, aki épp elvált Jessicáéktól.
Elkísérem a szekrényéhez – gondoltam, majd odamentem hozzá.
- Szia Bella! – köszöntem, mikor mellé értem.
- Szia Edward! – mosolygott. – Mi újság?
- Semmi, meg vagyok. Te?
- Én is – mondta, majd elindult, én pedig követtem. – Tudod, Alice mondta, hogy a múltkor vásárolni volt Rosalie-val és egy öregapóka megszólította őket. Azt mondta nekik, hogy szívesen elvinné Rosalie-t egy körre a mókuskerekén – nevetett. – Az apóka nyílván úgy értette, hogy az óriáskerekén. Biztos régebben egy vidámparkot vezethetett. – Erre én is elkezdtem nevetni. Szegény Rosa.Ránéztem Jennyre, aki épp Alice-szel és Jasperrel beszélgetett, vagyis testvéreim csókolóztak, míg Ő másfelé nézett, majd hirtelen megakadt a szeme rajtunk. Itt volt a lehetőség. Elégedetten vigyorodtam el, mikor megláttam a szemében felcsillanni a dühöt, ami hirtelen el is tűnt. Tudtam, hogy Jasper nyugtatta le. Alice engem nézett és jelzett, hogy majd még számol velem ezért, de nem érdekelt.
- Sajnálom a lányokat – nevettem. – És mit mondtak ez után?
- Rosalie majdnem beszólt neki, de Alice visszatartotta – ismét nevetni kezdtünk. Újra ránk nézett Jenny, majd valamit mondott a húgomnak és vigyorogva távoztak.
- Ülsz velünk menzán? – kérdeztem Bellát.
- Igen – mondta, majd mindketten elindultunk az ebédlőbe.


Mikor beértünk a menzára észrevettem, hogy Jenny nem a szokásos asztalunknál ül, hanem Alice-ékénál.
Egy kis bűntudatot éreztem amiatt, ahogy vele bántam. Jóvá kell tennem valahogy, de egyelőre még nincs ötletem hogyan tehetném meg.
- Edward, Jenny miért ült a testvéreidhez? Mindig velünk ül – szólalt meg Julie.
- Gondolom Alice kérte, hogy üljön velük.
- Aha. Bella, mesélj még arról a srácról – mondta alig hallhatóan Ashley, és közelebb húzta a székét hozzá, majd sutyorogni kezdtek.
- Összevesztetek? – tudakolta Mark, aki a másik oldalamon ült.
- Nem. miért?
- Mert… olyan letörtnek tűnik, vagy csak én látom így?
- Szerintem rossz napja van – mondtam, és ezzel lezártam a témát.


Biológia órán beszélgettem Bellával és most kivételesen nem figyeltem az órára. Igazából semmire sem figyeltem, mert állandóan Jenny járt a fejemben. Nagyon sokszor figyelt minket és egyre jobban tudatosult bennem, hogy megbántottam.
Mintha egy ördög bújt volna belém és utasított volna, hogy kövessek el mindent azért, hogy fájdalmat okozzak Neki, pedig nem akartam.
Nem voltam a tudatában annak, hogy pontosan mit csinálok. Sugdolóztam Bellával, ami miatt az órára sem összpontosítottam, és ami még sokkal fontosabb, Jenny-t is még jobban magamra haragítottam.
- Miss. Smith, feleljen a kérdésre! – szólította fel a tanár, erre már én is felkaptam a fejem és úgy tűnt, hogy az egész osztály Őt figyeli.
- Nem tudom tanár úr – felelte.
- Értem. Nem nézelődnie, hanem az órára kéne figyelnie! – mondta, majd újra feltette a kérdést, de már másnak.
- Miről volt szó?
- A biomokról – szólalt meg az egyik diák.
- Úgy van. Mondjon valaki egy biomot! Ki legyen? – tűnődött a tanár. – Miss. Swan!
- Szárazföldi biomok – felelte Bella.
- És tudna is példát mondani rá? – tudakolta. Azt hitte, hogy meg tudja fogni a kérdésével, mivel látta, hogy velem beszélget.
- Például a sivatagi bioformáció.
- Helyes. Látja Smith? Swan figyelt – szidta le, Ő pedig lejjebb csúszott a széken, mikor úgy látta, hogy senki sem figyeli.


Miközben hazafelé hajtottam, a mai napon gondolkodtam, és megterveztem az esti korrepetálást.
Amint megérkeztem a ház elé, Alice már várt a teraszon. Tudtam, hogy beszélni akar velem amiatt, ami ma történt és teljesen megértettem Őt.
- Tudom mit akarsz mondani – kezdtem, mikor kiszálltam az autómból -, és jóvá fogom tenni – mondtam, miközben elhaladtam mellette, majd felmentem a szobámba. Borzalmasan éreztem magam és úgy sejtettem, hogy ennek még lesznek következményei. Úgy döntöttem, hogy tanulással terelem el a figyelmem a bennem kavargó szörnyű érzésekről, így elővettem az első tankönyvet, ami a kezembe akadt és megpróbáltam arra koncentrálni.


Körülbelül fél óra múlva újra Jenny körül forogtak a gondolataim, de hirtelen kivágódott a szobám ajtaja és Jasper lépett be rajta.
- Szia! - köszöntöttem.
- Nekem itt ne szijázz! - kiabált Jazz. Sosem láttam még ilyennek, mintha nem is önmaga lenne.
- Mi bajod van?
- Tudod te azt nagyon jól!
- Igen?
- Igen. Eddig dacoltam a fagyos szelekkel a perzselő pusztákkal, felmásztam a legmagasabb vártorony legmagasabb tornyába... - ekkor belépett Alice.
- Ó, csitt, csitt, csitt Drágám! Ezt bízd csak anyucira. Dacolt a fagyos szelekkel a perzselő pusztákkal! Felmászott a legmagasabb vártorony legmagasabb szobájába! És mit talál? Egy pongyolába bugyolált farkas közli vele, hogy a menyasszonya, már rég férjhez ment! - ordított húgom.
- Mi van? Megnéztétek a Shrek 2-őt? - kérdeztem, miközben a hasamat fogtam a röhögéstől.
- Igen. Tudod, Jazz már nem bírta tovább kontrolálni az érzéseidet, így úgy döntöttünk, hogy felvidítunk, és lám! Bejött – vigyorgott Alice.
- Az egyszer biztos – röhögtem. – Köszönöm, tényleg szükségem volt már erre – mosolyogtam. – El nem tudtam képzelni, hogy mi baja van Jaspernek.
- Alice rávett, hogy játsszam el Szőkét – mondta.
- Akkor mi megyünk is – mosolygott húgom, majd Jasperrel az oldalán kitáncolt a szobámból.



Eljött az idő, mikor elindulhattam végre Jennyhez, egyszerűen nem bírtam magammal. Már négy órakor készen voltam, és fel-alá járkáltam a szobámban. Féltem, hogyha meglát, abban pillanatban leordítja a fejem és csak remélni tudtam, hogy nem teszi meg.

Mikor megérkeztem a házuk elé, kiszálltam a kocsiból és a bejárat felé vettem az irányt, majd bekopogtam.
- Jó estét! – köszöntöttem Jenny anyukáját.
- Szia Edward! Jenny a szobájában van – közölte, majd bezárta utánam az ajtót, én pedig felmentem az emeletre. Bekopogtam, majd meghallottam a hangját.
- Gyere!
- Szia! – köszöntem, mikor beléptem a helyiségbe. Az asztalánál ült és a tanult.
- Szia! – köszönt közömbösen, de nem nézett fel. Most már biztos, hogy mérges rám - gondoltam.
- Ha nincs kedved a korrepetáláshoz, akkor mondd meg – szólaltam meg, mert úgy éreztem, nem kíváncsi rám.
- De, van kedvem hozzá, csak ezt a bekezdést elolvasom és kezdhetjük – mondta, majd folytatta az olvasást.
- Na, végeztem – szólalt meg fél perc múlva.
- Jó nagy lehetett az a bekezdés - vagy csak szereted húzni az időt – gondoltam.
- Igen, nagy volt – mondta, majd leült mellém az ágyra. – Tudod, inkább te nem akarod a korrepetálást, nem pedig én.
- Ezt meg honnan veszed? – kérdeztem döbbenten.
- Csak van egy ilyen érzésem.
- Rosszul érzed, tévedsz – mondtam. Hirtelen rám kapta a tekintetét,amivel ha ölni lehetne, már rég nem élnék.
- Jó, akkor félre érzem. Kezdhetjük, vagy még kritizálod a megérzéseimet? – kérdezte mérgesen. Rájöttem, hogy miért is „akartam” felidegesíteni. Szép, mikor mérges.
- Rendben, kezdjük – vigyorogtam.


Nem adtam neki nehéz feladatokat, mégis mindegyik kifogott rajta, és egyre jobban kezdett dühbe gurulni.
- Ezt most komolyan gondoltad? – szegezte nekem a kérdést.
- Mit? – néztem rá ártatlanul. Most kivételesen nem csináltam semmit sem.
- Ezt! – lökte elém a füzetét.
- Hisz ez nagyon könnyű – mosolyogtam, majd neki láttam a feladatnak. Két perc múlva elé raktam a füzetét. Kérdőn nézett rám, mire még szélesebb lett a mosolyom. Aranyos volt és úgy tűnt, kezdi belátni, hogy igazam volt.
- Hogy…?
- Megmondtam, hogy egyszerű.
- Nem is így mutattad, ráadásul nem is magyaráztad el rendesen – vágta a fejemhez.
- De, elmagyaráztam, az teljesen más, hogy nem figyeltél. – Ez megint nem én voltam. Talán igaza volt abban, hogy nem magyaráztam el neki rendesen, mert nem tudtam rendesen koncentrálni a feladatomra. Szinte rám vetette magát, és ledöntött az ágyára, majd rám ült és vállam felett megtámaszkodott.
- Én figyeltem, de te nem magyarázod el rendesen, és olyan lehetetlen feladatokat adsz, mint például ez – bökött fejével a füzetre. - Egyszerűen mulattál azon, ahogy szenvedek vele. Miért nem mondod meg, hogy mi bajod van velem?
- Mert nincs semmi bajom… veled. – Vele tényleg nem volt.
- Szóval Jasper, igaz? – Erre nem feleltem. – Ezt igennek veszem. Nem csinált semmit sem, csak visszaadta a labdát, és egyébként is, Alice-t szereti.
- Tudom.
- Akkor meg?
- Semmi.
- Na, ugye? Szóval térjünk vissza az eredeti témára – lökte el magát tőlem, de ezt nem engedhettem. Le akart szállni rólam, de megragadtam a derekát és nem hagytam szabadulni. Magamhoz vontam törékeny testét, majd a szemeibe néztem és kerestem azt a valamit, ami megadja a jelet, hogy „igen, szabad”. Úgy akartam és olyan hosszú ideig csókolni Őt, mint karácsonykor. Csak pár centiméter választott el minket egymástól, és attól, hogy elérjem ajkait, s birtokba vegyem ismét. Sosem vágytam még senki csókjára ennyire, mint az övére. De mintha habozást véltem volna felfedezni barna szemeiben, talán megijedt és mégsem akarja.
- Akkor folytassuk a tanulást – szólaltam meg, ezzel megtörve a pillanat varázsát.
- Igen – bólintott, de egyikünk sem mozdult meg. Az ajkaira néztem, majd vissza a szemeibe, hátha megváltozik a döntése. Most jött el a pillanat, és akkor… megcsörrent a telefonja. Nem hiszem el, hogy megint megzavarnak minket! Remélem, nem a húgom az - bosszankodtam magamban. Kiszállt az ölemből, majd a mobiljához rohant.
- Haló? – szólt bele. - Nem ismerek ilyen nevű embert – mondta, majd pár másodperc múlva letette a készüléket.
- Sajnálom.
- Mit sajnálsz?
- Ami az előbb történt. - Azt, hogy letámadtalak.
- Nem történt semmi.
- Jobb, ha én most megyek.
- Igen. Jobb – túrt bele a hajába, amitől feltörtek az elfojtott vágyaim, de uralkodtam magamon. Elállt az utamból, pedig azt akartam, hogy állítson meg, és marasztaljon, de Ő beleegyezett abba, hogy távozzak.
- Szia!
- Szia! – köszönt el.
Lassan botorkáltam le a földszintre, hogy elhagyjam a házat, pedig nem akartam elmenni, itt szerettem volna lenni és el nem ereszteni, mégse tettem.
Miután elköszöntem Marytől, beszálltam az autómba és hazahajtottam.
El kellett gondolkodnom azon, hogyan hódítsam meg Jennyt. Nem a barátja akartam lenni, hanem a szerelme.

Amint hazaértem, felmentem a szobámba és bezárkóztam, hogy Alice ne tudjon zavarni, mivel láthatta a döntésemet.
El kell hívnom Őt egy randevúra és majd ott… igen, majd ott elmondom neki az érzéseimet, mert már nem bírom tovább magamban tartani. Elmondom neki, hogy szeretem…


Köszönöm a levelet Cintinek és Grétinek, a kommentárokért is nagyon hálás vagyok:D
Most kaptatok egy hosszú részt:D Remélem tetszett. Ha megkérhetlek Titeket, írjátok meg a kedvenc részeteket, ami tetszett a fejezetben:D
Remélem kapok sok-sok kommentárt és levelet Újév alkalmából:D
Boldog Újévet Mindenkinek!♥
Puszi
agnes_h93@freemail.hu