21. fejezet - Boldog viszontlátás

Amint hazaértem bedőltem az ágyamba és gondolkozni kezdtem.
Hogy tehette ezt Esmével? Hisz szereti. Holnap megkérdezem tőle, úgyis be kell mennem a kórházba levetetni a gipszem - gondoltam.

Anya nem tudta, mi ütött belém, de szerencsére nem firtatta a dolgot, így nyugodtan meg tudtam vacsorázni, majd aludni, menni.


Másnap a kórházban, először Dianához mentem, mert meg akartam tudni, hogy pontosan mi történt tegnap.
- Szia! – kopogtattam a nyitott ajtón.
- Szia Jenny – köszönt egy műmosoly kíséretében.
- Diana, nem kerülgetem a forró kását, így belevágok a közepébe.
- Rendben, hallgatlak.
- Mi történt tegnap Dr. Cullen és közted? – kérdeztem.
- Semmi – felelte.
- Ne hazudj Dia, kérlek. Láttam, hogy csókolóztatok – mondtam, Ő pedig lehajtotta a fejét, majd megszólalt.
- Muszáj volt Jenny, addig, amíg még itt vagyok. Úgy éreztem, hogy a tudtára kell hoznom, mit is érzek iránta.
- Értem… és mit reagált…?
- Szerinted? Elhúzódott, és totális idiótát csináltam magamból. Sosem fogom többet látni – teltek meg könnyel a szemei. Leültem az ágy szélére és átöleltem barátnőmet.
- Ne mondj butaságot. Minden rendben lesz – mosolyogtam biztatóan Diára.
- Legyen igazad – próbált mosolyogni, de valahogy nem ment neki. – De végre megtudhattam, hogyan csókol.
- Látod? Van jó és rossz oldala is ennek az esetnek – hátrébb húzódtam, hogy ránézhessek.
- Igen. Ha tudnád, hogy milyen volt…
- Köszi, de nem szeretném tudni – vágtam közbe.
- Jég hidegek voltak az ajkai – mondta.
- Érdekes.
- Szerintem inkább furcsa… de mindegy is. Mesélj, hívott már a lovagod? – kérdezte. Hát igen, Dia már csak így hívta Edwardot. Ő volt a lovagom, bár én többször rászóltam, hogy ne hívja így, de kb. a századik alkalomnál már inkább meg sem szólaltam.
- Igen, hívott – mosolyogtam, majd elmeséltem a telefonhívást.
- Na, ez tök jó. Legalább tudod, hogy igenis hiányzol neki – mosolygott.
- Valóban.
- Jenny tudod, mondtam, hogy soha többé nem láthatom Őt – szólalt meg Dia, én pedig bólintottam. – Nos, azért nem, mert elköltözünk Forksból.
- Mikor? – kérdeztem döbbenten.
- Amint kiengednek a kórházból. Ezért is árultam el Neki az érzéseimet.
- Értem, és vissza fogsz még jönni?
- Nem, nem hiszem.
- Hiányozni fogsz – öleltem magamhoz barátnőmet.
- De tartjuk majd a kapcsolatot – mosolygott.
- Igen, mindenképp. – Ránéztem az órámra, ami fél tizet mutatott. – Nekem mennem kell. Hál’ istennek leveszik a gipszem – mosolyogtam. – Akkor hívjál – váltottam témát, közben pedig vigyorogtam, majd még egyszer megöleltem, és elköszöntem tőle.




Egy rendelőben ültem, ahol a falak fehérek, és az ágy, amin ültem szintén világos színű volt, kivéve a zöld krepp papírt, ami félig-meddig fedte.
Néhány szekrény sorakozott a falmentén, amikben a gyógyszerek sorba rendszerezve álltak.
Carlisle lépett be a szobába, köszöntöttük egymást, miközben elindult felém.
- Tudom, hogy láttál minket – szólalt meg, miután levette a lábamról a gipszet.
- Ne haragudjon, azért, amit most mondani fogok, de… Diana a barátnőm, maga pedig házas, és nem szeretném, ha…
- Sosem csalnám meg Esmét – vágott közbe. - Nem haragszom rád. Remélem megengeded, hogy tegezzelek.
- Természetesen – mosolyogtam.
- Nem szoktam visszaélni a helyzettel – folytatta. Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam.
- Készen is vagyunk – somolygott, majd az asztalhoz ment - ami a szoba közepe táján helyezkedett el -, és irkálni kezdett.
- Edward azt mondta nekem a telefonba, hogy vasárnap indulnak haza.
- Igen, valóban így volt, de Alice már itthon akart lenni, így változott a terv – bólintottam, majd elköszöntem tőle és haza mentem.



Pár perc múlva már hazafelé sétáltam, hogy aztán otthon neki álljak takarítani, majd tanulni…


- Szia Jenny! – köszöntött anyu, mikor beléptem a házba.
- Szia.
- Kislányom, jött valaki hozzád. – A szívem megdobbant, egyből az jutott az eszembe, hogy feloldotta a tiltást, és ismét Vele lehetek. Amikor a nappaliba állva észrevettem sikítozva a nyakába ugrottam.
- Alice! Úgy hiányoztál!
- Te is nekem – ölelt vissza barátnőm.
- Gyere, menjünk fel a szobámba – megfogtam a kezét, és felhúztam az emeletre. Leültettem az ágyamra, aztán én is helyet foglaltam mellette.
- Na, mesélj! Mi újság? – kérdeztem.
- Semmi. Örülünk, hogy hazajöttünk – mosolygott. – Jó volt Tanyáéknál, de már itthon akartam lenni, ahogy a bátyám is.
- Jut eszembe, Edward mondta a telefonba, hogy elvetted a mobilját. Ez igaz?
- Igen.
- Miért?
- Csak úgy – nevetett barátnőm.
- Aha.
- Na, de most te mesélj! Látom, levették a lábadról a gipszet – mutatott a gipsz hűlt helyére.
- Igen. Végre, hogy megszabadultam tőle – nevettem, majd belekezdtem a mesélésbe onnantól, hogy elmentek.


Alice este nyolc körül ment haza, én pedig úgy döntöttem, hogy beszélek anyuval holnap reggel.


Kilenc körül keltem, majd megreggeliztem és bepakoltam a táskámba, végül megkerestem anyut, mert beszélnem kellett vele.
- Szia anyu! – köszöntem, mikor megtaláltam. A nappaliban volt és épp egy könyvet tett a helyére.
- Szia Kicsim! – mosolygott, miközben felém fordult.
- Beszélhetnék veled? – kérdeztem, majd leültem a kanapéra, Ő pedig az egyik fotelbe és rám nézett.
- Miről?
- Erről az eltiltás dologról.
- Ezt már egyszer megbeszéltük – ráncolta össze a homlokát, és a hangja sem volt már olyan kedves.
- Akkor beszéljük meg újra. Azt mondtad, hogy feloldasz a szobafogság alól. Így van?
- Igen, így.
- Akkor az Edward-féle tilalmat is feloldhatnád. Tudod jól, hogy nem tehet róla, és beszéltél Swan rendőrfőnökkel is, aki elmondta, hogy mi történt valójában.
- Nem számít! Kómába kerültél, és ez az Ő hibája.
- De igen is számít, és akkor sem az Ő hibája, ezt már te is beláthatnád! Anyu, én nem veszekedni akarok, de tisztáznunk kell ezt az egészet.
- El vagy tiltva és punktum!
- De korrepetálni eljöhet, mert akkor semmit sem fogok érteni a matekból?!
- Biztos, hogy van más is rajta kívül.
- Nincs. Ő a legjobb tanuló az osztályban – mondtam. Anya elgondolkodott majd megszólalt.
- Rendben, de csak hatig.
- Nyolc.
- Legyen hét, de egy perccel sem több! – mondta, majd kiment a szobából.





(Edward szemszöge)


Már második napja voltam otthon, és sosem vártam még annyira a sulit, mint akkor, és mikor eljött az a nap, majd kiugrottam a bőrömből.
A tükör előtt álltam, és vagy századjára mértem végig magam, mire elkönyveltem, hogy „jól” nézek ki. Lehet, hogy egy kicsit beképzelt volt, de tetszeni akartam neki.
Jézus! A húgom rossz hatással van rám.

A suliban voltam, de még mindig nem találkoztam Vele, pedig vagy százszor végig haladtam azon a folyosón, ahol a szekrénye volt.
Úgy döntöttem, hogy csengetés előtt még egyszer megnézem Őt a szekrényénél.
Végre ott állt teljes életnagyságban, és épp a könyveit pakolta a táskájába. A háta mögé osontam majd…



(Jenny szemszöge)


A könyveimet pakoltam a táskámba, mikor valaki a kezét a szemem elé tette.
- Na ki vagyok? – kérdezte a bársonyos hang, a szívem egy ütemet kihagyott, utána pedig majd’ kiugrott a helyéről. Kezére tettem az enyémet és elvettem őket a szemem elől, majd felé fordultam.
- Edward! – ugrottam a nyakába.
- Jenny – suttogta a fülembe, és kellemes bizsergés járta át a testem minden porcikáját. A derekam köré fonta karjait és szorosan magához ölelt.
- Hiányoztál – tartott el magától, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Te is nekem – mosolyogtam.
- Menjünk órára és közben mesélhetnél, hogy mi történt veled – mondta féloldalas mosolyával, majd megfogta a kezem és magával húzott a terem felé.





A tanteremben ültünk mindketten, egymás mellett, mert matematika volt az első óránk.
Mikor a tanár belépett a terembe, rögtön megakadt a szeme a kettősünkön.
- Mr. Cullen, üljön át Miss. Jacksonhoz – szólt, miközben az asztala felé tartott. Edward szó nélkül összepakolt, majd átült Zoey-hoz, aki mosolyogva és pirulva fogadta Őt.
- Nos, akkor kezdjük az órát. Mindenki írja a füzetébe a feladatot, amit írok a táblára – mondta a tanár, majd az említett tárgy felé fordult és írni kezdett.


Egész órán feladatokat oldottunk meg, de különösképp nem érdekelt, csak azzal foglalkoztam, hogy Zoey minkét próbálja elcsábítani Edwardot. Legszívesebben a pokolra kívántam volna a csajt.
Hogy merészeli? Nem látja, hogy figyelni akar az órára a padtársa? Edward miért nem szól rá? – kérdeztem magamtól, és máris meg volt rá a válasz. Mert nagyon kedves és türelmes, de szerintem neki is véges a türelme. Vagy úgy tesz, mint akit nem zavar, vagy nagyon jól leplezi.
Ekkor Edward közelebb hajolt Zoey-hoz, akinek az arctól csak pár centi választotta el.
Sosem voltam még ennyire mérges, vagy… inkább féltékeny voltam? Meg lehet, mert ahogy ott nevetgéltek, mint… mint egy friss házaspár. Nem bírtam tovább nézni Őket, így a tanárra koncentráltam.


Úgy rohantam ki óráról, mintha kergettek volna. Dühös voltam. Nagyon. El akartam bújni a világ elől.
- Jenny! – hallottam meg Edward hangját a hátam mögül, de nem álltam meg. – Várj – szólt ismét, majd hirtelen mellettem termett. – Miért nem vártál meg? - kérdezte.
- Bocsi, nem hallottam, mert kicsit elgondolkoztam – hazudtam. Azt azért még sem mondhattam, hogy féltékeny vagyok egy másik lányra, bár… Bellára is az voltam, de erről senkinek sem kell tudnia.
- Semmi baj. Szerinted miért ültettek el mellőled? – kérdezte.
- Nem tudom – gondolkodtam el, majd hirtelen eszembe jutott. ”Majd meglátjuk visszhangzott a fejemben. – Van egy olyan érzésem, hogy anyám keze van a dologban – mondtam.
- Már miért tenne ilyet? – ránéztem olyan „Szerinted?” tekintettel. – Ó, értem. Ezzel akarna távol tartani tőled?
- Ühüm – húztam a szám.
- Nem számít! – szólt határozottan, mire kérdő tekintettel meredtem rá. – Azt nem tudja megakadályozni, hogy szünetben, vagy ebédnél mellettem ülj, esetleg találkozz velem – mosolygott, majd karjával a vállamnál fogva magához húzott.
- Igen, ebben igazad van – erőltettem magamra egy műmosolyt.
- Szobafogságot kaptam, miután elmentetek, de szerencsére már feloldott alóla – mondtam.
- Miattam igaz? – hajtotta le a fejét.
- Nem, miattam. Visszafeleseltem neki, mert eltiltott tőled, de én nem akartam távol lenni a legjobb barátomtól – néztem rá.
- Ez felesleges volt.
- Nem érdekelt, hogy mit csinál, de ennek már vége.
- Igen, vége.
- Csakhogy most nem is ülhetünk egymás mellett.
- Nehogy azt hidd, hogy nem tervezte el ezt előre. Egész biztos meg volt már a terve, mikor otthon veszekedtem vele, és úgy ment ki a szobámból, hogy „Majd meglátjuk”.
- Kicselezzük – mosolygott, és tovább haladtunk a következő órára.


Minden egyes tanórán külön ültetett minket a tanár, és ez ellen semmit sem tudtunk tenni.
- Nem hiszem el! Minden tanár! – mérgelődött Edward, mikor kijöttünk az utolsó óránkról, ami szintén közös volt.
- Próbáljunk úgy tenni, mintha nem zavarna – sóhajtottam, de belül, majd’ felrobbantam a méregtől.
- Rendben – fújta ki hangosan a levegőt.



Amint anya hazaért, neki álltam. Minden haragomat kiadtam magamból, és a fejéhez vágtam a kegyetlen igazságot
Hogy jön Ő ahhoz, hogy beleszóljon, kivel, mikor és hol vagyok? Megmondtam neki, hogy akkor jön át Edward, amikor csak akar, és hogy ne szóljon bele, abba, hogy ki van nálam.
Szerencsére nem kaptam szobafogságot, de megfogadtam, hogy egy hónapig nem szólok hozzá. Bár a közelgő karácsonyt nem kéne így eltölteni, de erről Ő tehet.




Köszönöm a kommentárjaitokat és a leveleiteket. Nagyon aranyosak vagytok Lányok:D
Evelyn:Köszönöm a hosszú és tartalmas kommentárt:D annyira jól esett hallani:):$
Life's not just a game! :Elfogom olvasni a történeted, amint jut rá időm, de most olyan jó ötletem támadt, hogy azt le kell írnom mielőtt elfelejteném:S Sajnálom. De időt fogok majd szakítani rá, ígérem:D
Mivel holnap itt lesz a Mikulás, és valószínűleg valaki csak holnap fogja elolvasni ezért: BOLDOG MIKULÁST MINDENKINEK!!♥♥
És ehhez fog kapcsolódni a következő rész, vagyis... majd meglátjátok, hogy pontosan hogy tervezem el:D
Remélem most kapok sok-sok kommentárt. Legyen ez a "Mikuláscsomagom" Tőletek.
Tudjátok, mostanság, alig éri itt el a 10 megjegyzést:(
Szóljatok, ha valamit rosszul csinálok. Lehet, hogy azért nem írtok:S
agnes_h93@freemail.hu
Puszi♥♥♥