Gondoltam szólok

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késik a rész, de még hozzá sem kezdtem :S Tényleg sajnálom, de ma fejeztem be a magyar házi dolgozatot, tegnap pedig a környit, és teljesen el vagyok havazva :S Ezért most leállok pár dologgal.

Akit megrémítettem - amit kétlek - előre leszögezem, hogy nem szüneteltetem egyik blogomat sem, viszont az I.K.A.I.T.-ot igen, mert nincs semmire sem időm :S Úgy érzem, hogy romlott a helyesírásom, és ezt a bétám is észrevette, akit nem akarok fárasztani ezekkel, így megpróbálok kevesebb hibát ejteni az írásaimban.

Mindig fáradtan kezdtem neki, ezért jöttek olyan hülyeségek, hogy inkább hagytam xD
Tudom, tudom, már több mint egy hete nem hoztam ebből frisst, de ez az oka, plusz a tanulás :S Muszáj, mivel május végén - vagy hogy - szintvizsgák lesznek szóval... De megpróbálok majd írni :) Most elkezdem a 45. fejezetet, és meglátom, hogy meddig jutok vele.

Remélem megértettek.

Puszi

Válaszok: 44. és 41. fejezet

44. fejezet - Szeretsz?

2010. április 20. 22:16
Rituss írta...

UI: wíí első komi xDD ne nézz hülyének:D


Útóirat utóiata(XD):
levesszük mellel?^^
szerrii*-*(L)

Válasz:
Nem nézlek hülyének.
Igen, levesszük mellel xD
Szerii(L)


2010. április 21. 18:12
Névtelen írta...

huh..öhm akkor most a baba meghalt?
mert ez nem mondta senki csak jenny gondolta

am jó lett
ügyi vagy
puszi regi

Válasz:
Igen, a baba meghalt, mert beleállt az üvegdarab a hasába. A csoda az volt, hogy Jasper nem támadt rá. :)

2010. április 21. 18:32
Gemma írta...

Szia!
Nagyon jó lett! De annyira sajnáltam Jennyt! Először tökre örültem, hogy elmondja végre, mert tudtam - legalábbis azt hittem - ,hogy nem lesz semmi baj. Erre... Teljesen kész voltam a végén! Pedig az elején teljes örömmámorban voltam! Kibékültek, Alice (amit nem kell ragozni :)) és végül, hogy Edward is megtudja az igazságot. De aztán következett a sajnálat Jenny iránt. :(
Csak azt nem értem, hogy Jenny , hogy képzelhette azt, hogy szakít Edward vele?! Kész őrület ez a csaj! Szerencsére a végén minden helyrejött! Csak a babát sajnáltam. Bár gondolom, hogy így később jobb lesz, főleg mikor Edward újból vámpír lesz.
Na mindegy. Szóval nagyon tetszett a rész és izgatottan várom, hogy mi fog történni velük!
Puszi: Gemma

Ui.: Remélem mindenki, aki tudja megnézi a Remember me-t! Én már nagyon várom! Hónapok óta csak arra vártam, hogy Mo.-on is legyen, és most itt lesz máj. 6-án! Éljen! Szóval irány a mozi!!!!! :D XD

Válasz:
Köszönöm, örülök, hogy tetszett. :)
Jenny azért hitte azt, hogy Edward szakított vele, mert nem válaszolt, és egy csöppet "szőke" a csaj.
Igen, minden rendben lesz, de nem biztos, hogy Edward újra vámpír lesz, majd meglátom. Mindig változtatok a döntésemen. :)
Én mindenképp megyek, és megnézem a Remember me-t :) Nagyon jó kis film lesz, azt tudom, de nem a premierre megyek, mert akkor sokan vannak. :)
Puszi

2010. április 21. 21:46
stenczi_95 írta...

sya!
nagyon jó lett....
reméltem h a baba meg lesz tartva és egézséges lesz... de ne legyen az, hogy nem lehet több gyereke mert akkor ki fogok akadni...
de am nagyon tetszet ez a rész is...
puszi hamar hozd a kövit....

Válasz:
Én nem terveztem, hogy megtartja a babát, de megnyugtatlak, hogy lehet majd még gyereke. :)
Örülök, hogy tetszett.:)
puszi

41. fejezet - A titok

2010. április 4. 10:48
Lulu írta...

szia !
nekem nagyon tetszett ! jó lett ! örülök neki hogy Jenny most már tudja :) és egyre több dologra emlékszik ami jó mert akkor Edward visszaváltozhat és akkor minden happy xD... de rossz mert így lehet hogy hamarosan vége :(

az előző fejihez vissza térve Paul bevésődött Jennybe? vagy csak nagyon jóba lettek?
puszi : Lulu
P.S.: siess a folytival

Válasz:
Örülök, hogy tetszett, és a válaszom: Nem.
Paul nem vésődött be Jennybe, mert akkor Jennynek is bele kellett volna, de Ő Edwardot szereti. Erre majd ki fogok térni... valamikor. De mivel most jelentkeztem egy pályázatra, majd ahhoz lesz köze. :)
Puszi

Mindenkinek köszönöm a kommentárokat, és, hogy írtok nekem. :) Igyekszem majd a részekkel. :)
Az 1. részből, azért nincs még 4. fejezet, mert nem tudtam befejezni, de hamarosan azt is folytatom. :)
Puszi

A szavazás lezárult!

Amint a cím is mutatja, vége a szavazásnak. Egy hétig lehetett szavazni a neked tetsző sablonra, és most megszületett az eredmény.
Mivel a legtöbben láttátok az eredményt, ezért nem is húzom tovább az időt.
Kijelentem, hogy a nyertes sablon a...
Team Edward Layout, Blog Background & Homepage
Második helyen áll a
Multi-Purple Abstract Layout, Blog Background & Homepage, azaz a Lila.
Harmadik helyen a
Rocky Beach Sunset Layout, Blog Background & Homepage, vagyis az eredeti.
Negyedik helyen a
Large Red Rose Layout, Blog Background & Homepage, azaz a Rózsás.
És végül, az ötödik helyen a
Fall Trees Layout, Blog Background & Homepage, vagyis a tavaszi fák.

Estefelé kirakom az Edwardos sablont.
És ne nézzetek hülyének, amiért így írtam ki a sablonokat. Úgy értem, hogy mintha személyek lennének xD
Na, csak ennyit akartam.
Ja, majd' elfelejtettem. HAMAROSAN FENT LESZ A 11. FEJEZET A KATONÁSBÓL. :D
Köszönöm a kommentárokat és a levelet Cintinek és Grétinek. Örülök, hogy tetszett a rész, és igyekszem a következővel. :)
Úgy döntöttem, hogy csinálok egy kis oldalt, ahol majd válaszolok az összes feltett kérdésre, amiket a részek után tesztek fel. Oldalt megtalálhatjátok "Válaszok" címnéven. Estére meg is csinálom. :)
Puszi

Best Blogger!

Ez egy blogger díj. Szabályok:

1.A logót kiteszem a blogomba!
2.Megköszönöm a díjat annak, akitől kaptam(belinkelve)!
3.Írok magamról max.10 dolgot!
4.Elküldöm max. 10 embernek, akik szerintem megérdemlik!
5.Értesítem őket a díjról!=)

1) Megtörtént.
2) Köszönöm Grétinek a díjat. :)
3)

Huh, tíz dolog rólam:

- Imádok zenét hallgatni, olvasni és írni.
- Kedvenc színem a kék, lila és a fehér.
- Szeretnék perfectül megtanulni angolul.
- Szeretném valóra váltani az álmaimat [ami titok, mert akkor nem teljesül:)]
- Nagyon sokszor rám jön az öt perc. xD
- Külföldön szeretnék majd dolgozni.
- Imádok hülyéskedni a barátnőimmel. :D
- Szeretném majd találkozni Robert Pattinsonnal.
- Egy bizonyos valakit szeretnék(szeretnénk) levenni mellel xD (Ritám, te tudod)
- És nagyon szeretem a családomat, akik támogatnak. (L) [Ritám, téged is nagyon szeretlek(L)]

4) Akiknek adom a díjat!

1. Ritám
2. Nilla
3. Nillody
4. Cassie
5. Mendyra
6. Candy
7. Twilight Girl
8. Zsófi
9. Đóri
10. Bunny

5) Már megyek is. :)

WOW!

Nemrégiben vettem észre, hogy másfél hónap alatt több, mint 13000 ember kukkantott be hozzám.
Lehet, hogy ez nem sok, így egy és fél hónap alatt, de nekem még ez is örömet okozott. :D Köszönöm annak, aki rendszeresen ír nekem kommentárt, és aki hajlandó elolvasni a részeket - amik néha olyan értelmetlen dolgokról tudnak szólni. Max annyit mondtok, hogy: Ez a csaj nem komplett. xD
Na, tehát, köszönöm MINDENKINEK, aki olvas, bár nem ír kritikát, de ha van rész, akkor jelen van. :)
Köszönöm Ritusomnak és Nillámnak, hogy "meghallgatják" MSN-en a hülyeségeimet, és ha el is akadok, akkor ötleteket adnak. :)
Szóval, csak meg szerettem volna köszönni Mindenkinek, hogy ennyien olvastok.

Puszi

Gicus

Igényes Kritikákkal, az igényes történetekért!

Figyelem!
Megnyílt az I.K.A.I.T. blog!
Itt a blogspoton levő történetekben való hibákra hívjuk fel a figyelmeteket!
Tanácsokat adunk, mikre figyelj oda, hogyan lehetne még jobb a történeted, és persze a kérdésekre is válaszolunk.
Ha szeretnéd, hogy leellenőrizzük történeted, akkor írj nekünk oda a chatbe! :)


http://ikait.blogspot.com

44. fejezet - Szeretsz?

Köszönöm a levelet Cintinek és Grétinek, s kommentárokat lányok; bízom benne, hogy ez a rész is elnyeri majd a tetszéseteket :) Remélem kapok érte sok-sok kommentárt :)
puszi

Reggel halk szöszmötölésre keltem, bár még aludtam volna, de mikor megláttam, hogy ki ül az ágyam szélén, kipattantak a szemeim és mosolyogva bámultam Őt.
Visszagondoltam az előző napra, pontosabban délutánra és éjszakára, mikor annyiszor lettünk egymáséi, mint eddig még soha.
Nagyon hiányzott és boldog voltam, hogy visszakaptam azt a valakit, aki a világon a legfontosabb a számomra.
Beletúrtam a hajamba - mert a szemembe lógott - és ekkor vettem észre, hogy rajtam van az inge, amit valószínűleg este adhatott rám, nehogy megfázzak. Feltűrtem a ruhadarab ujját, majd felültem az ágyban és közelebb csúsztam hozzá.
Nem vette észre, hogy ébren vagyok, csak öltözött tovább. Ekkor hátulról átkaroltam a nyakát, és megpusziltam az arcát, mire elmosolyodott, majd tekintetét rám emelte.
- Jó reggelt! – köszöntöttem.
- Reggelt? Már dél is elmúlt – nevetett, majd az ölébe vont és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd lábamat két oldalán helyeztem el, s ledöntöttem az ágyra és ott csókoltam tovább. Átkarolta a derekamat, én pedig nyakát kezdtem kényeztetni, közben végig simítottam a mellkasán, amit semmi sem fedett.
- Jenny – suttogta, én pedig az ajtó felé kaptam a fejem, de senki sem volt ott.
- Edward, ne hozd rám a szívbajt! Azt hittem, hogy anya meglátott minket – mondtam, közben leszálltam róla, majd lefeküdtem mellé. Ő csak nevetett, majd az oldalára támaszkodott, és egyik kezével megcirógatta az arcomat.
Hirtelen kapott el a hányinger, így felpattantam az ágyról, majd berohantam a fürdőbe, s magamra zártam az ajtót, és ismét a vécé felett görnyedtem.
- Jenny, jól vagy? – kérdezte. Gyorsan kiöblítettem a számat, majd megmostam a fogam, közben Edward egyfolytában szólongatott. Kinyitottam az ajtót, majd szerelmem aggódó tekintetével találtam szemben magam.
- Minden rendben? – tudakolta.
- Igen, most már minden rendben – mondtam, majd a szobám felé vettem az irányt és visszafeküdtem az ágyba.
- Beteg vagy? – jött be hozzám, majd leült mellém, miközben egyik kezét a homlokomra tette.
- Nem – feleltem. Most mondjam el neki vagy sem? - kérdeztem magamtól.
- Akkor?
- Biztos mindent összeettem. Volt már rá precedens – mondtam. – Hova mész? – kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy készülődött.
- Sehova, csak le akartam menni a konyhába készíteni neked valami harapnivalót – mondta, majd megsimogatta az arcomat.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes.
- Biztos? Mert, ha az vagy, akkor én…
- Nem kell, de azért köszönöm – ültem fel, majd lágy csókot leheltem ajkaira. – Elmegyünk hozzátok? – kérdeztem, de amint megláttam kérdő tekintetét, folytattam. – Beszélnem kell Alice-szel.
- Értem. Akkor szólj, ha készen vagy. – Bólintottam. – Visszakaphatom az ingem?
- Öhm… persze, de fordulj el, kérlek – kértem meg, Ő pedig így tett. Gyorsan levettem magamról a ruhadarabot, és a vállára terítettem, majd magam elé tartottam a takarót. Felállt az ágyról, közben belebújt az ingbe és az ajtó felé haladt, de még visszaszólt.
- Mintha még nem láttalak volna meztelenül – nézett rám egy kacér mosoly kíséretében, mire én is elmosolyodtam.


Amint megérkeztünk a Cullen házba, felmentem Alice-hez, majd bezártam magam mögött az ajtót, és felé fordultam.
- Beszélnünk kell! – mondtam, miközben közelebb mentem hozzá.
- Igen, tudom. Láttam – nézett rám, majd megpaskolta maga mellett a helyet, mivel az ágyon ült. Helyet foglaltam mellette, majd belekezdtem.
- Nem tudom mitévő legyek. Úgy érzem, hogy el kell neki mondanom, mielőtt még túl késő lesz. Mit csináljak Alice? - túrtam bele a hajamban, majd rákönyököltem a térdemre.
- Akkor mondd el neki – szólalt meg kis gondolkodás után. – Van rá két heted.
- Rendben. Valahogy majd közlöm vele a… hírt – mondtam, majd tovább beszélgettünk.

***

Egy hét telt el, de még mindig nem vett rá a lélek, hogy elmondjam neki, pedig annyiszor akartam. Már sokszor elképzeltem magamban a reakcióját, és két alternatíva lett:
Egy: Váratlanul éri, és egy kis időt kér, hogy átgondolja s jó esetben együtt maradunk.
Kettő: Kiakad, és elhagy, esetleg leordítja a fejem, hogy miért nem vigyáztam. Bár nem ilyennek ismerem Edwardot.
Jó, egy ilyen hír tényleg sokkoló, de nem ordítana velem, mert – amilyen – magát hibáztatná, hogy nem védekeztünk. Igazából szeretnék tőle gyereket, de még fiatal vagyok az anyasághoz, Ő pedig az apasághoz.
Mindig ezt mondogatom magamnak, és úgy érzem, hogy igazam van. Mit szólna anya hozzá? És apa? Biztos, hogy azt mondaná, hogy mennyire felelőtlen vagyok és tuti, eltiltana Edwardtól, amit nem akarok.
El kéne vetetnem? Így nem kellene megtudnia Edwardnak, de valahogy biztos kiderülne és haragudna rám, amiért nem mondtam el neki, amiben teljesen megérteném Őt.

A Cullen házban voltam, de Edward még nem volt velem, mert Alice-szel el kellett mennie vásárolni. Előre látom a képet.
Megérkeznek, Alice szépen betáncol az ajtón, míg Edward keze tele van szatyrokkal és alig várja, hogy letegye őket. Emmett – ahogy ismerem – nevetne rajta, de én megmondanám neki, hogy segítsen Edwardnak cipekedni, elvégre Ő az erős vámpír, nem?

Elmélkedésemből Jasper ébresztett fel.
Edward szobájában feküdtem az ágyon és a leckét írtam, az ajtó nyitva volt, s azon kopogott, hogy ne ijesszen meg, majd beljebb jött a szobába és megállt előttem öt méterre.
- Nem halogathatom tovább, igaz? – tettem félre a könyvet, és felültem az ágyban.
- Carlisle azt mondta, hogy már csak egy heted van, és Edwardot ismerve… Ő majd gondolkodni akar – mondta.
- Igen, de nem tudom, hogy mondjam el neki. Mi van, ha mérges lesz, vagy…
- Nyugodj meg, minden rendben lesz – mosolyodott el. Ekkor meghallottam barátnőmet a földszintről.
- Emmett, gyere, segíts Edwardnak! – kiáltott fel az emeletre.
- Nem kell segíteni, elbírom – szólt szerelmem, de a hangjából úgy tűnt, hogy nem teljesen biztos benne.
- Úgy hallom, megjöttek – mondtam.
- Igen, és úgy tűnik, hogy Alice megint belelendült a vásárlásba.
- Ezt hallottam! – szólt fel barátnőm, mi pedig lementünk a földszintre.

Mikor leértünk, kis híján leesett az állam. A nappali tele volt szatyrokkal, és még mindig hoztak be a srácok.
- Öhm… Alice – szólítottam meg, Ő pedig felém fordult. – Te megvetted a boltot? – kérdeztem.
- Nem, csak a felét – mosolygott bájosan, majd megfogott négy ruhás szatyrot és felvitte őket az emeletre.
- Csak a felét – mosolyogtam, miközben Edward újabb adagot hozott. Majdnem kiesett a kezéből a táska, én pedig mellé siettem, és elkaptam, mielőtt elejtette volna. Köszönetképp rám mosolygott, majd lerakta a kanapéra az utolsókat is.
- Félelmet érzek – suttogta a fülembe Jasper, én pedig ijedtemben nagyot ugrottam. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi baj – mosolyogtam, majd Edward felé fordítottam a fejem, aki Alice-szel beszélt.
- Most van az a pillanat? – kérdeztem.
- Igen. Addig mondd el neki, amíg még jókedvében van, és míg Alice ki nem szab rá valami feladatot.
- Rendben – bólintottam, majd összeszedtem magam és elindultam felé.
- Edward, beszélhetnék veled? – kérdeztem egy mű mosollyal az arcomon, mire rám nézett és mosolyogva bólintott, majd megfogta a kezem s felmentünk a szobájába.

Féltem, és nem akartam elrontani a kedvét, de muszáj volt közölnöm vele, mert utálok hazudni neki.
Amint beértünk a szobájába, megcsókoltam, Ő pedig átkarolta a derekamat, s viszonozta a csókom.
Egy kis idő után elhúzódtam tőle, majd megszólaltam.
- Edward, szeretsz? – kérdeztem komolyan.
- Igen, szeretlek – nézett a szemeimbe, én pedig folytattam.
- Akkor is szeretnél, ha kiderülne rólam valami, amire még nem vagy… vagyunk felkészülve?
- Miről van szó? Beteg vagy? – kérdezte aggódva, én pedig megráztam a fejem. – Akkor?
- Én… - néztem zöld szemeibe, amik tele voltak kérdésekkel -… Terhes vagyok - mondtam ki, amit már rég szerettem volna közölni vele. Meglepetten nézett rám és láttam rajta, hogy gondolkozik a válaszon.
- Hogy… Hogy történt? – kérdezte, majd beletúrt a hajába, s folytatta. – Áh, tudom, hogy történt, de… ez… ez biztos? – szólalt meg körülbelül öt perc csend után. Bólintottam, majd lehajtottam a fejem.
- Carlisle megerősítette.
- Ő tud róla? Miért nem mondta el nekem? – kérdezte inkább magától, mint tőlem.
- Mert megkértem rá, hogy ne szóljon Neked; én akartam elmondani.
- Értem. És… mióta tudod, hogy…?
- Pár hete – feleltem. Sóhajtott, majd elment mellettem, nekem pedig bűntudatom támadt.
- Miért nem mondtad el? – kérdezte, miközben az ablakon bámult kifele.
- Még a kibékülésünk előtt tudtam meg, és nem akartam rád zúdítani. Bocsáss meg – néztem rá. Már a sírás kerülgetett, de megpróbáltam nem elbőgni magam a jelenlétében.
- Carlisle azt mondta, hogy még elvetethetem, és erre van még egy hetem, de kell a beleegyezésed.
- A beleegyezésem? – emelte rám zöld szemeit.
- Igen.
- Te nem akarod?
- Te akarod? – kérdeztem vissza.
- Nem tudom – bámult ki megint az ablakon, miközben éreztem, hogy végiggördül arcomon az első könnycsepp. Én nem ezt akartam, de megtörtént.
- Edward... nincs olyan sok időnk... tudom, nehéz a döntés és, hogy haragszol rám... de most egy ártatlan életről van szó. – Itt egy kis szünetet tartottam, majd folytattam.
- Ha nem akarod, mondd meg… vagy, ha engem nem akarsz – mondtam, és éreztem, hogy rögtön sírva fakadok.
Nem szólalt meg… Tehát nem akar engem. Ez betett nekem, és eleredtek a könnyeim, majd kifutottam a szobából.
Leszaladtam a lépcsőkön, közben folyamatosan sírtam és nem láttam semmit sem, de nem érdekelt. Csak rohantam lefele; hamar el akartam hagyni a házat, mert nem szerettem volna, ha valaki sírni lát.
Egy óvatlan pillanatban nem néztem a lában elé, így megbotlottam és legurultam a lépcsőkön.
Beütöttem a fejemet a fokokba, és többször a hasamra is estem, majd leértem a földre, de mintha valami labda lettem volna, pattantam egyet és átestem az ablakon.
Tudtam, hogy hamarosan véget ér az „utam”, de nem így lett, mert valami vagy valaki megfogott… valami kemény.
Meg akartam nézni, hogy ki a megmentőm, de hirtelen fájdalom hasított a hasamba. Odakaptam a kezem és ekkor vettem észre, hogy valami kiáll belőlem. Nem éreztem eddig.
Ezután minden elsötétül körülöttem…

**

Mikor felébredtem egy fehér szobában voltam, ahová besütött a napfény, így megvilágítva a helyiség minden egyes részletét.
Lehunytam a szemem, majd kinyitottam és megpróbáltam felülni, de éles fájdalmat éreztem a hasamba, s visszadőltem az ágyba.
A hasamra raktam a kezem, és visszaemlékeztem, hogy mi történt, de nem jutott az eszembe semmi sem.
Ekkor megéreztem a kezét az enyémen, majd oldalra fordítottam a fejem és megláttam Őt. Smaragdzöld szemei szomorúan csillogtak és az arca megbánást tükrözött, én pedig visszafordítottam tekintetemet a kezeinkre.
Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek Edwardra, így ismét ránéztem, Ő pedig még mindig engem bámult.
- Sajnálom – szólalt meg, majd a hasamra nézett. Hirtelen mindent megértettem.
- Nem… Nem – ráztam a fejem, és eleredtek a könnyeim.
- Jenny – szólított meg Edward, de nem néztem rá. – Annyira sajnálom… én… Nem kellett volna…
- Edward, most… szeretnék egyedül lenni – húztam el a kezem az övé alól.
- Rendben, ahogy akarod – állt fel mellőlem, majd homlokon csókolt és távozott.
Nem, nem lehet… Ezt nem hiszem el… Edwardot, most pedig Őt is elveszítettem. – Erre a gondolatra eleredtek a könnyeim. – Miért… Miért történnek velem ezek a dolgok? Először az autóbaleset, a kóma, a tiltás, aztán a baba és Edward… újra… ismét elveszítettem Őt. Én tehetek róla, mert ha hamarabb elmondom neki, ez mind nem történik meg. De nem mertem és ez lett a következménye… Lehet, hogy most mindennek vége… véglegesen? – kérdeztem magamtól, és elfogott a rettegés.

Teljesen üresnek éreztem magam Nélkülük… Egyedül voltam. Tudtam, hogy haragszik rám és most is csak azért volt velem, mert megsérültem, s bűntudata támadt.
Nem szabadna itt lennem, haza kéne mennem, de Alice biztos, hogy megállítana, mielőtt bármit is tehetnék.
Megpróbáltam felülni, és sikerült is, bár fájt a sebem, mégis felkeltem az ágyból s az ajtó felé vettem az irányt. A tárgyakba kapaszkodva haladtam előre mit sem törődve a fájdalmammal; hamar el akartam menni innen, mert nem tudtam volna tovább maradni a szobában.
Már majdnem elértem az ajtóig, mikor az kinyílt és Edward lépett be rajta, majd rögtön elindult felém.
Nyilván szólt neki Alice, hogy mire készülök – gondoltam, de nem foglalkoztam vele, ám ennek következménye is lett. Amint tettem egy lépést segítség nélkül, a lábaim feladták a szolgálatot, a sebem pedig lüktetni kezdett a fájdalomtól.
Épp időben kapott el Edward és tartott meg, majd zárt ölelő karjaiba, én pedig a hasamat fogtam, miközben Őt néztem.
- Jenny, nem kellett volna még felkelned – mondta megrovóan, de a szeme másról árulkodott. Tele volt aggodalommal, szomorúsággal és megbánással. Ölbe vett és visszasétált az ágyhoz s lefektetett rá, betakart, majd helyet foglalt mellettem.
- Miért csináltad? Azt akarod, hogy felszakadjon a sebed? – kérdezte mérgesen, nekem pedig könnybe lábadt a szemem, de mielőtt meglátta volna, elfordítottam a fejem az ablak irányába.
- Nem – mondtam, és összeszorítottam a szemem, hogy ne lássak homályosan. – Mi történt? – kérdeztem, de nem néztem rá.
- Kirohantál a szobámból és leszaladtál a lépcsőn, de megbotlottál és legurultál, majd átestél az ablakon. Ha nem fog meg Jasper, akkor… - Ránéztem. Arcát a kezébe temetve ült mellettem, és a lábán könyökölt.
- Hagynia kellett volna, hogy meghaljak – mondtam, és ismét az ablak felé fordítottam a fejem.
- Miért mondod ezt? – ült mellém.
- Azért, mert akkor nem kéne velem lenned – mondtam komoly hangon.
- Jenny, én szeretlek, a gyerek pedig váratlanul ért… Gondolkodnom kellett, nem dönthettem rögtön.
- Haragszol.
- Nem, nem haragszok, csak rosszulesett, hogy nem mondtad el.
- Én el akartam mondani, de nem ment… annyiszor elterveztem… Én… annyira sajnálom – eredtek el újra a könnyeim, Ő pedig letörölte őket.
Lefeküdt mellém, majd átölelt, de ettől csak még jobban sírni kezdtem, és mellkasára hajtottam a fejem. Próbált csitítgatni, és úgy tűnt, hogy sikerült is, mert körülbelül öt perc múlva már aludtam a karjai közt.

*

Másnap reggel Nélküle keltem, és volt egy olyan érzésem, hogy nem akart velem lenni, csak meg akart vigasztalni.
Nem, ez ostobaság! Hisz azt mondta, szeret… igen, ez biztos, és az is, hogy én Őt, mindennél jobban.
Meg akartam Vele beszélni, hogy most mi van kettőnkkel, így lassan és fájdalmasan, de felkeltem az ágyból s elindultam az ajtó felé.
Ismét a tárgyakba kapaszkodva haladtam előre, és meglepetésemre, senki sem akart megállítani, így mikor elértem az ajtóhoz, kinyitottam és kiléptem a folyosóra.
Lassan mentem, de mindenképp mozogni szerettem volna, mert már elzsibbadtak a végtagjaim.
Zongoraszó szűrődött fel az emeletre, én pedig lefele vettem az irányt; kíváncsi voltam, hogy kijátssza ezt a gyönyörű dallamot.

Már a második számot játszotta, én pedig sikeresen, esés nélkül értem le a földszintre, majd szememmel a zongorát kezdtem keresni.
Nem volt nehéz megtalálnom, és azt sem, aki játszott rajta. Először meglepődtem, utána pedig elmosolyodtam és néztem, ahogy komoly arccal üti le egymás után az akkordokat.
Lassan elindultam felé, és mikor már csak pár méter választott el tőle, Ő abbahagyta, tekintetét pedig rám emelte.
- Kérlek, ne hagyd abba – néztem rá bocsánatkérően, amiért megzavartam játék közben.
- Neked feküdnöd kéne – állt fel a zongora mellől, majd hozzám sétált.
- Már jól vagyok, és hát… nem szerettem volna egyedül lenni – játszottam az ujjaimmal. – Igazából, beszélni szerettem volna Veled – mondtam, mikor már előttem állt.
- Miről? – kérdezte komoly hangon.
- Kettőnkről – feleltem. Féltem, hogy azt mondja, nincs miről beszélnünk, ehelyett az ölébe vett és leültetett a kanapéra.
- Tudom, hogy haragszol és teljes mértékig megértelek s nem is zavarlak tovább, de felszeretnék tenni egy kérdést. - Ő nem szólalt meg, csak figyelmesen hallgatott. - Mi… együtt vagyunk még, vagy sem? Mert, ha nem, akkor nincs keresni valóm itt. – Lehet, hogy hülyén hangzott, de mindenképp tudni szerettem volna, hányadán állunk.
Megint nem mondott semmit sem, csak hallgatott, én pedig ezt a hallgatást, „nem”-nek könyveltem el, így bólintottam, és feltápászkodtam a kanapéról s elindultam. De amint ezt megtettem, elkapta a csuklómat, majd Ő is felállt és csak nézett engem.
- Én nem szakítottam Veled – szólalt meg végül. – Te rohantál el és… Mikor hallottam, hogy kilépsz az ajtón, utánad mentem, meg szerettem volna beszélni ezt a dolgot, de már nem tudtalak utolérni… Elkéstem – hajtotta le a fejét.
- Nem a te hibád volt, de megérdemeltem. – Rám nézett, majd megcsóválta a fejét.
- Nem – mondta, és arcomra tette kezét, majd ajkai közeledni kezdtek az enyémekhez.

Mikor megcsókolt, már nem éreztem azt az ürességet, mint akkor fent a szobában, újra egész voltam. Nem haboztam, viszonoztam a csókját, majd átkaroltam a nyakát, miközben szaporán vettem a levegőt. Sírni támadt kedvem, de most a boldogságtól, nem a bánattól.
- Bocsáss meg – suttogtam, mikor megszakítottam ajkaink játékát.
- Hányszor mondjam el, hogy nem haragszok rád, te butus? – túrt bele a hajamba, miközben elmosolyodott és újra megcsókolt.


Miután felmentünk Edward szobájába, mindketten befeküdtünk az ágyba, majd bekapcsoltuk a tévét és rajzfilmet kezdtünk nézni.
Deja vu érzésem támadt.
Emlékszem, pont így feküdtünk és bámultuk a tévét, mint mikor Edward beteg volt, és természetesen, én aludtam el a mese közben, szerelmem karjai között.

43. fejezet - Ötlet

18-AS KARIKA!!!
Köszönöm mindenkinek a kommentárokat és a levelet Cintinek.
És új rész van a katonásból!! :D:D Végre elkészültem vele:D
Remélem tetszik majd ez a rész ;) és kapok érte sok-sok kommentárt és levelet:)
puszi


Másnap reggel ismét a vécé felett kötöttem ki, így kicsit késve indultam el a suliba, de szerencsére épp időben értem be az osztályterembe, majd helyet foglaltam a helyemen és vártam a tanárt.
Az első órám matematika volt, de Ő nem ült mellettem, úgy gondoltam, hogy csak késik, mint a múltkor, így nem aggódtam.

Már a tanár is bent volt a teremben és félóra telt el az órából, de még mindig nem jött be.
Egy másik alternatíva jutott az eszembe, miszerint nincs kedve bejönni és kihagyja a matekot.

Miután kicsengettek, Alice-szel futottam össze a folyosón, aki nagy mosollyal az arcán ölelt magához.
- Alice, mi lesz, ha…
- Ő nincs itt, nyugi – mondta.
- Tessék? Miért? – kérdeztem meglepetten.
- Nem akart ma suliba jönni, de azt nem tudom, hogy miért. – Volt egy olyan érzésem, hogy erről többet is tud, de nem faggattam, mert tudtam, úgysem mondja el nekem.
- Én sejtem. – Kérdőn nézett rám, én pedig folytattam. – Haragszik rám, és nem akar látni engem, ezért maradt otthon – hajtottam le a fejem.
- Ne mondj butaságokat; nem haragszik rád – mondta. Felnéztem rá és mindig mosolygós arcával találtam szembe magam. – Gyere, menjünk órára – ragadott karon, majd elindultunk Angolra.


Nem fogom látni egész nap? Így is hiányzik, de, hogy most suliba sem jött…
Nagyon nehéz távol maradnom tőle és, ha már nem vagyunk együtt, legalább láthattam Őt.
Tudom, hogy én vagyok a hibás… mindenért, mert oka volt rá, amiért nem mondta el nekem, mégis rosszul esett, hogy nem bízott meg bennem. És bár elfogadtam a családját, olyan mintha távolodna tőlem, s ezt nem hagyhatom. Remélem, holnap jön iskolába és lesz alkalmunk mindent megbeszélni.
Na, és itt van a kicsi is, akiről nem kellene még tudnia. Igen, el kéne mondanom neki, de nagyon félek a reakciójától, mert mi van, ha elhagy, vagy ha úgy érzi, hogy ezzel akarom magamhoz láncolni? Ráadásul hamarosan vége a sulinak és még mindig nem beszéltük meg, hogy mi lesz utána. Együtt maradunk vagy sem?
Azt sem tudom, hogy Edward mit érez most, de szerencsére van valaki, aki mégis.

Egyik szünetben Alice-éket kerestem, és csakhamar rájuk is találtam. Az udvaron voltak és beszélgettek, bár tudtam, hogy barátnőm látta a döntésemet, így mikor meglátott, Jaspert és engem magunkra hagyott.
- Jasper, – kezdtem – csak te érzed Őt. Kérlek, mondd el, hogy mit érzel, mikor a közelében vagy – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Sok mindent, de leginkább fájdalmat és megbánást. Tudod, alig jön ki a szobájából és, ha meg is teszi, akkor is csak azért, mert fürödni megy. Senkivel sem beszél. Még enni sem hajlandó, pedig Esme a kedvenceit főzi minden nap, és ez azért történik - mármint, hogy nem eszik semmit sem -, mert nagyon hiányzol neki, s bánja azt, amit veled tett. Magát okolja mindenért.
- Ezt én tettem vele - suttogtam, és lehajtottam a fejem. - De tudnod kell, hogy nem könnyű megemésztenem azt a dolgot, és hazudott nekem egész végig, bár tudom, csak titeket védett. Szeretem Őt és hiányzik nekem, de ott van még...
- Tudok róla, Alice elmesélte és azt is tudom, hogy attól tartasz, elhagy téged, ha megtudja, de Edward nem ilyen. Biztos, hogy váratlanul fogja érni, de veled marad, mert te vagy neki a mindene mióta megismert – mondta.
- Csak attól félek, azt hiszi majd, hogy ezzel akarom magamhoz láncolni. – Ezt megmosolyogta.
- Szerintem, ha most elmennél hozzá, akkor magához is bilincselne.
- Nem mehetek. Nem vagyok rá felkészülve és a… kicsi – suttogtam az utolsó szót. – Gondolkodnom kell.
- Rendben – bólintott. Ekkor csengettek, mi pedig elváltunk és mentünk a saját óránkra.

**

Másnap izgatottan indultam a suliba, mert újra láthattam Őt, és végre beszélhettem vele, de mikor megérkeztem az iskola parkolójába, csalódottan vettem észre, hogy az Ő kocsija nem állt a megszokott helyen. Arra gondoltam, hogy csak később jön, mivel még volt harminc perc az első óra kezdetéig.

Egész nap a Jasperrel való beszélgetésemen elmélkedtem azon, amit előző nap mondott nekem, s rájöttem, hogy milyen nagy ostobaságot követtem el. Mindkettőnknek fájdalmat okoztam és csak azért, mert egész végig magamra gondoltam. Az nem jutott az eszembe, hogy talán nem csak én fogok szenvedni amiatt, hogy távol vagyunk egymástól… Nem számoltam a következményekkel.

Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy felbukkanjon valahol, de nem történt meg. Még egy esélyem volt aznap látni Őt, és ez a hely nem más volt, mint az ebédlő.
Összeszedtem minden bátorságomat és beléptem a menzára, majd tekintetemmel keresni kezdtem azt az embert, akit a világon mindennél jobban szeretek… De nem volt bent.
Csalódottan indultam el a többiekhez, és ültem le melléjük, miközben Alice-éket bámultam, akik szomorúan néztek engem.

Nem volt kedvem semmihez, főleg nem a biológiához, ahol épp azt vettük, hogy: Hogy lesz a baba? Úgy gondoltam, én már megtapasztaltam és az is lehetséges, hogy anyuka leszek, bár ez a gondolat még mindig idegen volt számomra.
Akaratlanul is a hasamra csúszott a kezem.
- Sajnálom, de nem biztos, hogy Ő is akar téged – suttogtam a kicsinek.
- Miss. Smith, nem telefonálunk óra közben – szólt Mr. Banner.
- Elnézést kérek Tanár úr!
- Inkább figyeljen – mondta, majd folytatta az órát. Épp a hímivarsejtek útjáról beszélt, én pedig a mellettem levő üres székre pillantottam. Nem akartam figyelni az órára és az sem érdekelt, ha beírást kaptam volna. Csak abban reménykedtem, hogy másnap láthatom Őt és végre mindent megbeszélhetek vele.


Amint hazaértem, mindent befaltam, amit a hűtőben találtam, hisz egész nap alig ettem, vagyis ettünk valamit.
Mivel még mindig éhes voltam - legalábbis úgy éreztem -, így kinyitottam a hűtőt, immár századjára és újabb ennivalóért kutakodtam benne.
Csakhamar találtam egy kis gesztenyés pulykát, így kivettem és megmelegítettem.
Alig vártam, hogy felmelegedjen és, mikor megtörtént, rögtön leültem az asztalhoz és hozzáláttam a pulyka elfogyasztásához, csakhogy amint lenyeltem az első falatot, az rögtön ki is kívánkozott.

Miután kiöblítettem a számat, visszamentem a konyhába, de amint megláttam a pulykát, megint éhes lettem, ám most nem hagytam magam. Becsomagoltam, majd visszatettem a hűtőbe és helyette kivettem három almát, banánt meg egy kis süteményt, utána bementem a nappaliba s leültem tévézni.


Anyu hat után pár perccel toppant be az ajtón, majd rögtön fel is ment a szobájába. Látszott rajta, hogy fáradt, hisz most tovább maradt bent, mint szokott, mert mostanában már kettőkor itthon volt.
Megint éhes lettem, így hozattam pizzát magamnak.

Miután kifizettem a futárt, leültem a nappaliba, majd enni kezdtem. Egyszerűen fenséges volt a pizza és észre sem vettem, már az utolsókat ettem, annyira ízlett.
Épp az utolsóért nyúltam, mikor csengettek. Felálltam a kanapéról, majd ajtót nyitottam.
- Szia!


(Edward szemszöge)

Ma sem mentem suliba, mert nem akartam megint levegő lenni a szemében és úgy gondoltam, hogy hagyok neki szabad teret. Ha nem vagyok ott, tud gondolkodni.

Mióta "szünetet" tartunk, azóta nincs sok életkedvem. Egyfolytában csak Rá tudok gondolni, és arra, hogy én rontottam el mindent, habár a többiek az ellenkezőjéről próbálnak meggyőzni.
Ez alatt az egy-két hét alatt – már nem is tudom, menyi idő telt el -, nem beszéltem senkivel sem, mert csak azon kattogott az agyam, hogy hogyan tehetném jóvá, amit elrontottam.
Emlékszem a matematika órára... Rosszullétet tettetve menekült ki a tanteremből, majd valahányszor újra megtette, amint közös óránk volt. Így akarta a tudtomra adni, hogy megbántottam…

Esme többször próbált a lelkemre beszélni, de nem járt sikerrel és bár tudtam, hogy fájdalmat okozok neki, mégsem tettem semmit sem ellene. Önző vagyok. Sajnáltatom magam, ahelyett, hogy megpróbálnám visszaszerezni Életem Szerelmét.

Kopogtatást hallottam, már vagy századjára ezen a napon, de nem nyitottam ki az ajtót. Senkivel sem akartam beszélni, csak várni… várni a pillanatot, mikor eltelik annyi idő, amennyi elég a családom titkának megemésztésére… hogy újra együtt legyek vele, ha Ő is szeretné. Mert nem biztos, hogy megbékél vele, én pedig –akármennyire is fájna - elveszíthetem Őt, amit nem akarok.
- Edward, nyisd ki az ajtót! Ne akard, hogy betörjem! – hallottam húgom hangját az ajtó túloldaláról.
- Nem szólok még egyszer – mondta, de én még meg sem mozdultam. Semmit sem reagáltam.
- Rendben, te akartad. – Ekkor egy nagy csapódással berontott a szobámba, de nem izgatott, csak bámultam kifele az ablakon.
- Elég volt! – termett előttem Alice, majd megrázott, de én még mindig azt az egyetlen egy pontot néztem, amit eddig.
- Edward, ezt nem teheted velünk és Jennyvel sem. Tudod, hogy mit éreznek egyáltalán a többiek? – kérdezte, de nem válaszoltam. – Fáj így látniuk téged, ahogy nekem is. – Ismét nem feleltem.
- Beszéltem Jennyvel – mondta, de valahogy lassan jutott el a tudatomig a szavai. – Szeret téged és hiányzol neki, de időre van szüksége.
- Alice, hiába minden próbálkozásod. Nem hiszem, hogy beszélt veled, mikor nem békélt még meg veletek, úgyhogy, légy szíves menj ki a szobámból s hagyj magamra – szólaltam meg napok óta először.
- Alice, gyere – hallottam meg Jasper hangját, majd kivezette a szobából. Ezután döntöttem.


(Jenny szemszöge)

- Szia! – köszöntem meglepetten.
- Jenny! - szaladt hozzám Alice, majd megölelt, én pedig megláttam mögötte Jaspert és Rosalie-t.
- Hát ti? – mosolyodtam el, majd elálltam az ajtóból, hogy bejöhessenek a vendégeim.
- Jöttünk meglátogatni – vigyorgott Emmett, miközben levágta magát a kanapéra, majd kapcsolgatni kezdte a tévét.
- Ilyenkor? – húztam fel a szemöldököm. – Nem mintha baj lenne, csak furcsa, hogy itt látlak titeket ebben az időben.
- Igazából azért vagyunk itt, mert már nem bírjuk Edwardot – szólalt meg Rosalie, mire mindenki gyilkos pillantást vetett rá, én pedig leültem Emmett mellé a kanapéra és magam elé meredtem.
- Jenny, nem úgy értette Rosalie – ült mellém barátnőm.
- Semmi baj, Alice. Igaza van. Nem kellett volna eljönnötök, ha nem teszem azt Vele – hajtottam le a fejem.
- Ez nem a te hibád, hanem az övé; már hamarabb is elmondhatta volna, hogy mik vagyunk – mondta Rosalie.
- Nem számít, mert holnap beszélek vele.
- Jenny, Ő… Ő nem akar suliba jönni egész héten… láttam.
- Mindent elrontottam – könyököltem a térdeimre, majd arcomat a kezeimbe temettem.
- Elég volt! – csattant fel Rosalie. – Te is és Edward is arról beszéltek, hogy mennyire ostobák voltatok meg, hogy „Mindent elrontottam” – idézte az előbbi mondatomat, majd folytatta -, nemhogy tennétek ellene valamit. Szedjétek végre össze magatokat!
- Rosalie! – szóltak rá a többiek.
- Ne, hagyjátok! Igaza van, megint – álltam fel. Tényleg véget kell vetni ennek, mert lassan megőrülök, ha nem lehetek vele - gondoltam.
- Holnap iskolába fog jönni Edward – jelentettem ki határozottan.
- Igen? És azt, hogy akarod elérni? Nagyon makacs – mondta Alice.
- Igen, tudom, de majd ti elcipelitek. Ha kell, egyikőtök előtte, a másikőtök mögötte fog menni autóval, hogy ne szökjön meg – álltam fel a kanapéról.
- Nekem tetszik az ötlet – vigyorgott Emmett. Mondjuk, neki mi nem tetszik? – mosolyogtam magamban.
- Benne vagyok, de elég, ha mellette ülök a kocsijában; nem fog megszökni – mosolyodott el Alice is, majd mindenki bólintott.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Jenny – szólalt meg kis idő múlva Emmett.
- Igen?
- Ezt mind te etted meg? – mutatott a majdnem üres pizzás dobozra.
- Öhm… - vakartam a fejem -… igen – mondtam, majd karba tettem a kezem a magam előtt.
- Wow, kis csaj! Te aztán faltál – nevetett fel.
- Igen, tudom.
- Na, elég! Mi most megyünk, majd holnap találkozunk a suliban – mondta Alice, majd intett Rosalie-éknak.
- Köszönöm – öleltem meg az ajtóban a barátnőmet.
- Nincs mit. Már épp meg akarta kérdezni, hogy miért és tudod, milyen Emmett. - Én csak bólintottam, majd elköszöntünk egymástól, én pedig elmentem zuhanyozni, majd aludni.


(Edward szemszöge)

Beláttam, hogy ez nem mehet így tovább, tehát úgy döntöttem, hogy kimozdulok a szobámból és lemegyek a többiekhez.
Ezt is tettem, de senki sem tartózkodott a nappaliban, ami minden éjjel „foglalt”.
Hova tűntek? - kérdeztem magamtól. Ekkor Esme lépett ki a konyhából.
- Kicsim, hát kijöttél végre a szobádból? – mosolyodott el, majd magához ölelt.
- Igen, de hol vannak a Rosalie-ék? – tudakoltam.
- Ők… - habozott.
- Igen?
- Itt vagyunk – jelent meg az ajtóban Alice, nyomában a többiekkel.
- Hol voltatok?
- Vadászni, de nem mintha sok közöd lenne hozzá – szólalt meg Rosalie.
- Ezt, hogy érted? - Mit tettem? - kérdeztem magamtól.
- Úgy, hogy magas ívből tettél a családodra az elmúlt napokban. Össze kéne szedned végre magad, nem pedig a szobádban kuksolni és…
- Rosalie! – szólt Em.
- Nem Emmett! Tudnia kell az igazságot, ahelyett, hogy sajnáltatja magát, amiért ennyire idióta volt – sétált elém, miközben ezeket mondta.
- Holnap pedig velünk jössz a suliba! – parancsolt rám.
- Nem! Itthon maradok – jelentettem ki határozottan.
- Hah, csak szeretnél, de kiráncigállak abból az ágyból, ha nem jössz magadtól! – fenyegetett meg.
- Rosalie! – szólt rá Jasper.
- Mi van veletek? Már nem akarjátok, hogy újra együtt legyenek?
- Te most miért vagy ennyire dühös? Sose érdekelt téged, hogy mi van velük, mert nem kedvelted annyira Jennyt, most meg te akarod őket ismét összehozni. Miért? – kérdezte Emmett.
- Mert elegem van abból, hogy mindketten itt szenvednek – mondta, majd eltűnt és hallottuk a szobája ajtajának a csapódását, Emmett pedig utána ment.
- Jó lenne, ha elgondolkodnál ezen, mert valamilyen szinten igaza van Rosalie-nak – mondta Alice, majd Jasperrel együtt felmentek az emeletre.

Igazuk van. Nem kuksolhatok a szobámba, és nem fogom elveszíteni, mert szeretem s mindenképp megyek holnap iskolába.
De… mivan, ha nem akar majd velem beszélni? – tettem fel magamnak a kérdést. – Holnap majd minden kiderül – gondoltam, majd lefeküdtem aludni, ami nem nagyon ment, mert egész végig Rosalie szavain gondolkoztam.


(Jenny szemszöge)

Másnap a suli bejáratánál vártam Alice-t, hogy beszélhessek vele és, mikor megláttam a Volvót, egyszerre elfogott az izgatottság, és a rémület.
Ezek szerint sikerült meggyőzniük - gondoltam.
Ekkor szálltak ki mindannyian a kocsiból. Rosalie, Emmett, és Jasper a BMW-ből, míg Alice a Volvóból. Aztán megláttam Őt.
Minden egyes mozdulatát figyeltem. Ahogy kiszáll a kocsiból, bezárja az ajtaját, majd lehajtott fejjel halad a többiek mellett.
- Jenny! - kiáltottak Kate-ék. Erre már felkapta a fejét és engem kezdett keresni, de mielőtt tekintetünk találkozott volna, én a lányok felé fordítottam a fejem.
- Sziasztok! – köszöntem, Ők pedig belém karoltak és behúztak az épületbe.

**

Nagyon peches voltam, mivel az egyetlen nap, mikor nem volt vele órám az a péntek, vagyis a ma. Bár… láttam Őt a folyosón, de nem szóltunk egymáshoz, de esélyünk sem lett volna beszélni, hisz siettünk a következő óránkra.
Jó kifogás.

Épp jöttem ki az utolsó órámról, mikor majdnem neki mentem Alice-nek.
- Beszélnünk kell! – mondtam, majd megragadtam a karját, és behúztam a lány mosdóba. Körülnéztem, hogy egyedül vagyunk-e a vécében vagy sem. Üres volt.
- Alice, mit látsz? – kérdeztem, Ő pedig a távolba meredt.
- El fog menni a suliból.
- Mikor?
- Óra közben. Elkérezkedik a tanártól és a parkoló felé veszi az irányt – mondta, majd pár másodperccel később rám nézett.
- Milyen órája is lesz? – kérdeztem magamtól, de Alice megelőzött.
- Angol.
- És… elhalad a szertár mellett? – tudakoltam. Már gondolkodni sem tudtam, csak az járt a fejemben, hogy beszélnem kell vele.
- Igen. Miért? Mit tervezel?
- Hamarosan úgyis látni fogod – mondtam. – Mikor fog kijönni az óráról?
- Csengő után vagy pár perccel.
- Értem. Köszönöm, és kívánj szerencsét – öleltem meg barátnőmet, majd kifutottam a mosdóból, és a szertár felé igyekeztem.


Szerencsére nem volt zárva, így el tudtam bújni oda, majd behajtottam az ajtót és vártam.

Egyfolytában Őt lestem, a résnyire nyitott ajtón.
Már öt perc telt el az órából, és kezdtem azt hinni, hogy meggondolta magát s inkább Angolon marad, de ekkor megláttam a sarkon befordulni.
Hirtelen az egekbe szökött a pulzusom, közben néztem, ahogy egyre közelebb és közelebb ér hozzám. A feje lehajtva és kezei a zsebeiben voltak, így nem látott meg.
Gondoltam egyet és, mikor már elég közel volt hozzám, előbújtam a rejtekemből, megragadtam az ingénél fogva s behúztam a szertárba, majd megcsókoltam.
Napok óta most éreztem újra ajkait az enyémeken. Bolond voltam, mikor azt mondtam, hogy tartsunk szünetet, mert nem bírom ki nélküle.
Sajnos nem élvezhettem a pillanatot, mivel eltolt magától, majd meglepődve rám nézett.
- Jenny – suttogta a nevemet.
- Bocsáss meg nekem. Ostoba voltam – hajtottam le a fejem.
- Miről beszélsz? – kérdezte, mire tekintetemet rákaptam.
- Hogy… Hogy azokat mondtam – suttogtam, mert már a sírás határán jártam.
- Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért nem mondtam el hamarabb. Annyira sajnálom. Én... - kezdte, de az ujjamat a szájára tettem.
- Csókolj meg!
Egyik kezével végig simított az arcomon, majd lejjebb haladt a nyakamhoz. Lehunytam a szemem és átadtam magam az érzésnek, ami a hatalmába kerített, mikor bőre az enyémhez ért. Aztán ajkait megéreztem az enyémeken, nyaka köré fontam a karom, Ő pedig átkarolta a derekamat s közelebb vont a testéhez. Beletúrtam a hajába, mire halk sóhaj hagyta el ajkait, majd neki döntött a falnak és úgy csókolt tovább, én pedig egyre jobban kívántam Őt.
- Edward - suttogtam -... menjünk innen. - Ő csak elmosolyodott, majd lágy csókot lehelt ajkaimra, megfogta a kezem és kivezetett a szertárból.


A kocsiban ültünk és feléjük tartottunk, Edward pedig úgy vezetett, mint még soha. Vagy százhúsz kilométer per órával száguldott az úton, miközben hol engem, hol az utat figyelte.
Egyik kezét a combomra helyezte, majd végig simított rajta, amitől kirázott a hideg. Elkaptam a kezét, majd ujjainkat összefontuk és egymásra mosolyogtunk.

Mérhetetlenül boldog voltam, hogy visszakaphattam Őt, és észre sem vettem, mit csinálok.
Egyik kezemmel az övét fogtam - ami a lábamat simogatta még néhány perccel ezelőtt -, a másikkal pedig a combján simítottam végig, miközben egyre közelebb értem férfiasságához.
Éreztem, hogy a teste megfeszül, én pedig elégedetten mosolyodtam el a reakcióján.
Túlságosan kívántam Őt ahhoz, hogy megvárjam, amíg megérkezünk hozzájuk, így gondoltam egyet:
- Húzódj le! – Épp az erdő mellett haladtunk el, így leparkolt az út szélére, majd kérdő tekintettel meredt rám.
- Menj beljebb, egészen a rengetegbe – mondtam, mire szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem. – Kérlek – néztem rá könyörgő szemekkel, Ő pedig eleget tett a kérésemnek.
Beljebb ment, én pedig, mikor úgy láttam, hogy elég messze vagyunk az úttól megállítottam.
Látszott rajta, hogy most már tényleg nem érti, hogy miért jöttünk be az erdőbe, és ennek örültem.
Kikapcsoltam az övem és leállítottam a motort. Meg akart szólalni, de én mutatóujjamat ajkaira tettem, majd elvettem onnan s megcsókoltam, miközben Őt is kiszabadítottam az öv "rabságából".
Átnyúltam a felőle nyíló ajtóhoz, majd lenyomtam a központi zárat, mire elhúzódott és kérdőn nézett rám, én pedig kuncogni kezdtem, hogy még mindig nem jött rá a tervemre.
Átvetettem rajta az egyik lábam, és az ölébe ültem, majd gyönyörű zöld szemeibe néztem s végig simítottam az arcán. Ujjaimmal selymes hajába túrtam egyszer… kétszer… háromszor, miközben boldog mosoly futott az arcomra és néztem Őt. Őt, aki mindennél fontosabb számomra, Őt, akit majdnem elveszítettem az ostobaságom miatt.
Sosem vágytam még ennyire senkire sem, mint Rá, és tudtam, hogy sohasem fogok senki másra.
Kezemmel lejjebb haladtam, és végig simítottam a nyakán, miközben folyamatosan tartottam vele a szemkontaktust.
Ez után már hamar rájött, hogy mire készülök és huncut mosolyra húzta ajkait, én pedig megcsókoltam őket.
Mohón kezdtük falni egymás ajkait. Átkarolta a derekamat, majd magához vont, így még jobban éreztem arcszeszének bódító illatát. Olyan rég voltam ennyire közel hozzá, hogy már kezdtem elfelejteni.
A nyakamat kezdte kényeztetni, én pedig átadtam magam az érzésnek, ami a hatalmába kerített, mikor puha ajkai hozzáértek a bőrömhöz. Kicipzározta a kabátomat, levette rólam s elhajította az anyósülésre, majd eljátszotta ugyanezt a pulóveremmel, miközben folyamatosan csókolt. A felsőmet kigombolta, de nem vette le rólam, mivel megállítottam a mozdulatában.
Elfordítottam a fejét s most én kezdtem kényeztetni Őt.
Csókoltam az ajkát, állát, nyakát, majd lassan gombolni kezdtem az ingét, miután megszabadítottam a kabátjától.
Kezemmel végigsimítottam a mellkasán, miközben édes ajkait faltam és csak arra tudtam gondolni, hogy hamarosan megkapom Őt.
Ajkai, nyakamról a mellem felé haladtak, én pedig egyre gyorsabban kapkodtam levegő után, közben a hajába túrtam és testemmel még jobban hozzá simultam.
Ekkor megéreztem Őt, és csípőmet ágyékához emeltem, mire Edward megszorította a felsőm alját s felnyögött.
Felemeltem a fejét, majd megcsókoltam, miközben az övét kapcsoltam kifele. Megemelte a csípőjét, így nem csak nadrágjától, de bokszerétől is megszabadítottam, majd én is ugyanezt tettem.
Lassan ereszkedtem merevedő férfiasságára, és egy hangos sóhaj tőrt fel mindkettőnkből, majd óvatosan mozogni kezdtem rajta.
Megkapaszkodtam Edward vállába, Ő pedig a derekamat ölelte, miközben folyamatosan csókoltuk egymást.
Egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, míg a másikkal az ingébe kapaszkodtam és éreztem, hogy hamarosan beteljesedik a szerelmünk.
Éreztem, hogy fáradok, de nem érdekelt. Helyette gyorsítottam a tempón s mindketten tudtuk, hogy közel járunk a boldogsághoz.
Abban a pillanatban léptük át a gyönyörkapuját, én pedig remegve dőltem Edwardra. Ő átölelt és megcsókolta a nyakamat, mivel az arcomat a vállába fúrtam. Egyfolytában mosolyogtam, közben levegő után kapkodtam és láttam, hogy Ő is ugyanezt teszi.
Végig simítottam meztelen mellkasán, majd ráemeltem a tekintetem és megcsókoltam.

Egy idő múlva visszaültem a helyemre és felöltöztem. Ő is ugyanezt tette, de ekkor megszólalt a telefonom.
Alice volt az.
- Igen? – szóltam bele.
- „Jenny, nem jöhettek haza” – jelentette ki barátnőm.
- Miért nem? – kérdeztem döbbenten.
- „Hangosíts ki!” - Így is tettem.
- „Edward, nem jöhettek haza, megértettétek?!”
- Miért is nem? – tudakolta szerelmem.
- „Mert nem régiben jöttünk el mögöttetek kocsival és Jasper kis híján rám vetette magát, azért. Ha hazajönnétek, akkor itt elszabadulna a pokol, vagyis a…” – hallgatott el.
- „Tömeg szex” – szólt bele Emmett, mire én elpirultam.
- „Emmett, menj innen!” – szólt rá Alice, majd folytatta. – „Nos, addig nem jöhettek haza, amíg le nem csillapodtok, értve vagyok?” – kérdezte.
- Igen, megértettük Alice – mondta Edward.
- Alice, sajnálom – szólaltam meg.
- „Semmi baj, hisz ez természetes” – szólt, és ki lehetett hallani a hangjából, hogy mosolyog. – „Na, most megyek. Sziasztok” – köszönt el, majd le is tette a telefont.
- Azt hiszem, hogy ma nálam kell aludnod – néztem Edwardra, aki csibészes mosolyra húzta ajkait, majd felhúzta a központi zárat, beindította a motort és hazafelé vettük az irányt.


Amint hazaérkeztünk, egyből bezártuk magunk mögött az ajtót, közben egymást csókoltuk, majd megfogtam a kezét s felhúztam a szobámba.
Mikor átléptük a szoba küszöbét, egyből bezártuk ezt az ajtót is, majd az ágy felé kezdtem tolni Edwardot, amint odaértünk ledöntöttem rá, miközben megszabadultunk a ruháinktól, hogy aztán újra és újra elvesszünk a gyönyörűségben.

Szavazás!

Na, drágáim, tudom, hogy untok már és ez közre játszik abban is, hogy nem hozom az új részt, de higgyétek el, már javítás alatt van az utolsó kis részlet is:D Szóval hamarosan új rész:)
De most nem ezért jöttem.
Ezen a héten szavazás lesz. Pontosabban máris kezdődik.
Sablonok.
Remélem megjegyeztétek őket, de az sem baj, ha nem, hisz ezen a héten még egyszer, minden nap más sablon lesz kirakva és azok után dönthettek, hogy melyik tetszett a legjobban.
Ma lesz az 1., holnap a 2. és így tovább. Összesen 4 darab sablon van + 1(az ami eredetileg volt) tehát pénteken kirakom a közvélemény-kutatást, hogy szavazni tudjatok rájuk.
Naponként lesz írva. (Pl: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök, Péntek), így fogjátok tudni, hogy melyik lesz az, mert mellé írom a színét(Pl:piros, lila, stb.)
Az első sablont már láthatjátok is.:)

Puszi.
Hamarosan rész!:)

U.I.: Köszönöm a kommentárokat lányok:)

!!!

Szólni szeretnénk, hogy mostanában egy személy lekoppintja a töriket!Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz!A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, VIV vagy CARLII. Nem mondjuk, hogy mindenki koppint, de vigyázzatok!Könyörgünk ezt tegyétek ki és írjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító.Aki szórul-szóra másol az undorító!Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene!Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!

Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com
Erre másolta le: http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com
Ivi oldalát: http://feketeangyalsaga.blogspot.com
Erre másolta le: http://alkonyatmaskepp.blogspot.com
Kérjük írd ki a blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!

Díj!

Feladat.

1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

1. Kész
2. Doree

3.

Kedvenc:

- könyvem: Vámpírakadémia 1., 2.
- íróm: Richelle Mead
- ételem: sok van
- italom: Kóla
- színem: kék, fehér, lila
- énekesem: Jason Walker
- énekesnőm: Lady GaGa, Ke$ha, Leona Lewis
- együttesem: Paramore
- színészem: Robert Pattinson, Adam Sandler, Rob Sneider
- mozifilmem: Alkonyat filmek, Villámtolvaj
- filmem: nagyon sok van:) és minden fajta:)
- sorozatom: Szellemekkel Suttogó, Dr. House
- dalom: Danity Kane-Stay with me, Jason Walker - Down, Lady Gaga & Beyonce - Telephone, Leona Lewis - I see you
- hangszerem: gitár, zongora
- hónapom: március, árpilis, május, október
- napom: péntek, szombat, vasárnap
- napszakom: éjjel, naplemente
- évszakom: tavasz, nyár
- sportom: röpi
- idézeted: "Ha meg látlak, melegem lesz, ha megérintesz, a szívem meglódul, ha megcsókolsz, meghalok, és ez azért van, mert szeretlek."(saját:$)

4.
Ritusom
Mendyra
Nilla
Đóri
Delirium
Zsúú(bár már befejezte)

5. Máris!


Köszönöm szépen Doree a díjat!
A részt ismét hosszúra tervezem(bár nem olyan lesz, mint a 40.), mert sok minden lesz benne.
Igyekszem vele:D
puszi

U.I.Köszönöm a kommentárokat lányok:)(L)

42. fejezet - Én? Terhes?

Köszönöm a kommentárokat, a levelet pedig Cintinek és Grétinek.:)
Higgyétek el, csak azért kérem a kommentárokat, hogy tudjam, tetszik-e a történetem vagy sem. Mit csinálok rosszul.
Remélem, írtok nekem sok-sok kommentárt, ha már nem locsoltak meg annyian:)
Puszi

Egy hét telt el és nem volt olyan nap, hogy ne görnyedtem volna a vécé felett.
Nem értettem, hogy mi lehet a bajom, mert egyre többször szédültem meg, habár ez nem csak ebben az egy hétben történt.
Abban a két hónapban is – amíg nem volt itt Jasper - többször előfordult velem, hogy szédültem, és néha többet ettem a kelleténél, de Edwardéknál sosem étkeztem sokat. Nem akartam éhenkórásznak tűnni. Ezt a folytonos éhséget pedig a nem rendszeres táplálkozás számlájára írtam, mert jóformán alig ettem valamit, mivel mindig csak egy ásványvizet ittam, semmi mást.
Úgy gondoltam, hogy a szervezetem így reagált a helytelen étkezésre.


A suliban voltam és az ebédlőben. Sajnos felszedtem pár kilót, mivel megint rákaptam az evésre, így bő ruhákat hordtam.
- Jenny, ennyire éhes vagy? – nézett a tálcámra Kate.
- Öhm… Igen. Mostanság nem eszek rendszeresen. Otthon és reggel sem eszem semmit sem, így ebédnél bepótolom – mondtam. Edward, mióta „szakítottunk” a testvéreivel ült, így nem voltam feszült.
- Hát… most már legalább eszel valamit és nem csak ásványvizet iszol – mosolyogtak a lányok, majd tovább beszélgettünk.

Nem akartam feltűnést kelteni, így nem ettem meg mindent, ami a tányéromon volt, bár kívántam, mégse tettem.

Biológiára mentem, mikor elhaladt mellettem egy erős illatú srác, mire elfogott a hányinger és beszaladtam az első mosdóba, majd bementem az egyik fülkébe s viszontláttam az ebédemet a vécében. Minden kijött belőlem, amit ebédnél ettem.
- Jenny, jól vagy? – kérdezte Kate, miközben kijöttem a fülkéből és a kagylóhoz sétáltam.
- Persze – mondtam, majd megmostam az arcom és kiöblítettem a számat is.
- Biztos? – tette kezét a vállamra.
- Igen, csak rosszul lettem attól a sráctól – mondtam, mire felhúzta az egyik szemöldökét.
- Hisz tök jó pasi volt és az illata… - hunyta le a szemét.
- Igen, az illata túl erős volt – húztam a szám, majd kimentem a mosdóból.

*

Másnap a suliban a szekrényemnél álltam és Ashleyékkel beszélgettem, mikor megpillantottam őket.
Elől Rosalie, Emmett, középen Alice és Jasper, mögöttük pedig Edward sétált lehajtott fejjel s zsebre dugott kézzel.
Mindegyikőjük felém nézett és szemükből a megbánást lehetett kiolvasni.
Ekkor elképzeltem.
Nem érdekelne semmi sem; odamennék hozzá és megcsókolnám, majd szorosan magamhoz ölelném s beszívnám bódító illatát.
- Jenny! – bökött oldalba Ash.
- Igen? – kérdeztem, miközben az elhaladó Cullen gyerekeket néztem.
- Már többször akartam kérdezni.
- Mit? – emeltem rá a tekintetem.
- Azt, hogy… Ti szakítottatok? – tudakolta. Most mit mondjak? Azt mégsem mondhatom, hogy hazudott a családja kilétével kapcsolatban, és most nem tudom, hányadán állunk - gondoltam.
- Nem, nem szakítottunk, és le lehet róla szállni – förmedtem rá, majd becsaptam a szekrényajtóm, ami eddig nyitva volt, majd órára mentem.


Nem értettem, hogy mi üthetett belém, mert sosem viselkedtem még így, mint az előbb.
Mivel matematika órám volt, tudtam, hogy mellettem fog ülni, ezért úgy döntöttem, tartóztatom magam, és nem ugrok a karjai közé.
Nem tudtam, miért, de mostanában egyre többször kívántam meg Őt és képzeltem el, ahogy odasétálok hozzá s letépem róla az ingét.

Mikor becsengettek és bejött a tanár a terembe, kételkedtem benne, hogy Edward bejön órára, így megpróbáltam figyelni.
Folyamatosan jegyzeteltem és úgy tettem, mintha a feladatra koncentrálnék, pedig gondolatban teljesen máshol jártam.

Pár perc múlva kopogtatást, majd ajtónyílást hallottam és felnéztem a füzetemből.
Ő lépett be az ajtón, közben elnézést kért a késésért, majd elindult felém, s leült mellém, kinyitotta a füzetét és jegyzetelni kezdett.
Én egyfolytában Őt néztem a szemem sarkából, és ami a legjobban meglepett, hogy jobban végigmértem, mint eddig valaha.
Ahogy mozgott, miközben a padunkhoz sétált… megkívántam és a pulzusom az egekbe szökött. Egy kicsit borostás volt az arca, de még így is eszméletlenül jól nézett ki. Úgy éreztem, hogy menten kiugrik a szívem a helyéről.

Nem nézett rám, csak írt és írt, én pedig nem bírtam tovább tétlenül ülni mellette.
Felé fordítottam a fejem, majd beharaptam az alsó ajkam és kezemmel megmarkoltam a szék oldalát.
Döntenem kellett.
Vagy a teremben maradok és letámadom, vagy kimegyek s lenyugszom.
Végül a második alternatívára tettem le a voksomat, így felnyújtottam a kezem, és vártam, hogy a tanár felszólítson.
- Igen, Miss. Smith?
- Tanár úr, kimehetek a levegőre? Kicsit szédülök – mondtam.
- Persze, ha rosszul érzi magát, menjen – bólintott, én pedig összepakoltam a cuccom, majd kimentem a teremből és egyenesen az udvar felé vettem az irányt.

Kint leültem egy padra, majd mélyet szippantottam a friss levegőből.
Jobban éreztem magam és nem már nem vágytam annyira Edwardra, mint az órán, de nagyon hiányzott. Ostoba voltam, hogy összevesztem vele… de hazudott nekem… előbb el kellett volna mondania. Mondjuk már akkor, mikor olyan jó barátok lettünk. Persze Bellának elmondta, csak nekem nem volt képes megemlíteni ezt az apró dolgot.


A többi órán, ami közös volt, igyekeztem nem rá figyelni, de nem ment, így majdnem mindig az udvaron kötöttem ki.

Ez volt biológián is, így megint a friss levegőn voltam és vártam, hogy kicsengessenek, mivel volt még egy órám.
Épp álltam volna fel, mikor megszédültem és visszahuppantam a padra, ahol eddig ültem, aztán észrevettem Őt.
Abban a pillanatban lépett ki az épületből, mikor felé néztem. Fehér kabátot - amit annyira szerettem -, egy sötétkék pólót és egy fekete farmert viselt.
Elképzeltem, hogy milyen lenne a karjaiban lenni, érezni ajkait az enyémeken s az illatát, amitől megrészegülök, akárhányszor a közelében vagyok.
Csak ez a titok akadályozott meg abban, hogy vele legyek. Tudtam, hülyeség, de mindenképp gondolkodnom kellett rajta… és egész éjjel ezen a dolgon elmélkedtem, mármint Alice-éken.
Már a legjobb barátnőm is hiányzott… Hiányzott az állandó mosolygós arca, hiányzott a vásárlásmániás Alice, akivel mindent megbeszélhettem. De vámpír… és ez nem akadályozta meg a barátságunkat sem, mert egy pillanatra sem emlékszem, hogy meg akart volna támadni.
Egyfolytában Őket bámultam, de ekkor Edward felém fordult és mélyen a szemeimbe nézett, én pedig alig bírtam elfordítani róla a tekintetemet, aztán sikerült s elindultam az utolsó órámra.


Otthon mindent összeettem, aminek a következménye ismét az lett, hogy a vécé fölött görnyedtem, s viszont láttam az uzsonnámat.
Miután kiöblítettem a számat, bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét.
Egy szappanopera ment, amiben egy csaj teherbe esett egy bulin. Nem jött meg neki, ezért elment terhességi tesztet venni és pozitív lett.
Ekkor eszembe jutott, hogy nekem sem jött meg már…
Felrohantam a szobámba, majd előkerestem a naptáram és megnéztem, hogy mikor volt meg utoljára.
- Több mint egy hónapja meg kellett volna már jönnie – suttogtam, és kiejtettem a kezemből a naptárt, ami a földön landolt.
- Nem, én nem lehetek az… Védekeztünk – rogytam le a földre, és meredtem magam elé.
- Meg kell tudnom! – álltam fel, majd lerohantam a földszintre. Kikapcsoltam a tévét, majd magamra vettem a kabátom és futásnak eredtem.


Lihegve értem oda a gyógyszertárhoz és áldottam az eget, hogy nálam volt a napszemüvegem.
Bementem a patikába, majd az eladóhoz fordultam.
- Jó napot kívánok! – köszöntöttem a gyógyszertárost.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.
- Terhességi tesztet szeretnék venni – bólintott, majd elment. Mikor visszatért, letette az asztalra a tesztet és megmondta az árát, majd kifizettem.
- Köszönöm. Viszlát!
- Viszontlátásra! – köszönt el Ő is.


Amint hazaértem, bementem a fürdőszobába, elővettem a tesztet, és elolvastam a használati utasítást, majd megcsináltam, utána vártam.


Három perc múlva félve néztem meg az eredményt. A várakozás közben egyfolytában azon agyaltam, hogy pozitív vagy negatív lesz, és most eljött a pillanat, hogy megtudjam.
- Két csík – néztem a párhuzamosan húzódó vonalakat
- Uram isten! – kaptam a szám elé a kezem. – Terhes vagyok – suttogtam, majd lerogytam a földre. - Mit fog szólni Edward? - kérdeztem magamtól. - Nem, nem szabad megtudnia… soha - gondoltam, majd felálltam és bementem a szobámba, miután eltüntettem mindent, ami bizonyítaná, hogy mit csináltam a fürdőben.


El kéne mennem egy orvoshoz, de kihez? Az itteni dokik biztos, hogy kifecsegnék anyunak, hogy teherbe estem.
Te jó ég! Terhes vagyok. Ez… Ez nem a valóság. Túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy anyuka legyek, és Edward is, hogy apuka. Tennem kell valamit, és akiben a legjobban bízok az egy vámpír… De nekem sosem volt előítéletem senkivel szemben, így most sem lesz – döntöttem el, majd lementem a földszintre, felvettem a kabátom és a kórház felé vettem az irányt. Vittem magammal a tesztet, a naptáramat, mindent, ami kelhet.


Amint megérkeztem a kórházba, odamentem a recepcióshoz és megkérdeztem, hogy, hol találom Dr. Cullen irodáját.
Mikor a hölgy útbaigazított, elindultam Carlisle-hoz, közben azon elmélkedtem, hogyan mondjam el neki, hogy terhes vagyok a fiától.

Hamar megtaláltam az irodáját, így félve, de bekopogtattam és vártam, hogy beinvitáljanak.
- Szabad – hallottam meg a kellemes férfi hangot. Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a helyiségbe.
- Jó napot! – köszöntöttem. A hangom hallatára felkapta a fejét, majd felállt az asztalától s tett felém egy lépést.
- Szervusz Jenny – köszönt óvatosan. Úgy gondoltam, attól tartott, hogy esetleg megijeszt, de nem féltem tőle, hisz sosem bántott; épp ellenkezőleg.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem.
- Természetesen. Kérlek, foglalj helyet – mutatott az asztala előtt levő székek egyikére, én pedig elindultam, majd leültem.
- Miről szerettél volna beszélni velem? – tudakolta, miközben helyet foglalt előttem a székében.
- Erről – feleltem, majd elővettem a zsebemből a tesztet és az asztalra helyeztem, Ő pedig elvette s megnézte. Amint meglátta a két csíkot, rám nézett, majd megszólalt.
- Edward…?
- Igen, az Övé.
- És tud már róla vagy még nem…?
- Még nem mondtam el neki és nem akarom, hogy megtudja.
- Miért nem?
- Félek a reakciójától, ahogy anyuétól is. Kérem, ne mondja el nekik, titokban akarom tartani.
- De Alice. Ő tud a döntésedről.
- Igen, valószínűleg. Ezért kell megmondani neki, hogy ne szóljon Edwardnak. Megtenné ezt nekem?
- Természetesen. De meg kell kérdeznem. Meg akarod tartani a kicsit? – Nem tudtam, hogy mit feleljek. Még túl fiatalnak tartottam magam egy gyerek neveléséhez, és anya frászt kapott volna, ha meg tudja, hogy terhes a tizennyolc éves lánya.
- Nem tudom. Nem akarom elvetetni, mert Edwardé, viszont meg tartani sem szeretném, mivel még fiatal vagyok az anyasághoz.
- Értem.
- Nem tudom, mit tegyek – temettem arcomat a kezeimbe. Ekkor megéreztem jéghideg kezét az enyémeken. Felnéztem rá, Ő pedig visszahúzta a kezeit.
- Sajnálom. Nem akartam…
- Semmi baj. Nem félek tőled és gondolkoztam ezen a… dolgon. – Kis szünet után folytattam. – Senkit sem bántotok. Edward kis kora óta veletek él, és egyikőtök sem akarta megtámadni, ráadásul te orvosként dolgozol. Nap mint nap emberek közt vagy, sőt, vér közelében és nem tudják az emberek, hogy mik is vagytok. Carlisle, ti vagytok az első vámpírok, akikkel valaha találkoztam és… annyira emberien viselkedtek, hogy sosem jöttem volna rá, ha Esme nem tesz olyan mozdulatot… Én elfogadlak titeket, mert olyan, mintha már ti is a családom lennétek. Szeretem Edwardot és nem akarom elveszíteni, ezért is nem mondom el neki, hogy terhes vagyok. Úgy érzem, kiborulna tőle, hogy ilyen fiatalon apa lesz. Lehet, hogy el kéne vetetnem.
- Jenny, nem tudod, hogy körülbelül hány hetes lehet? – kérdezte.
- Nem, de elhoztam a naptáram. Két hónapos semmiképp sem lehet, ugye?
- Az majd mindjárt kiderül – mondta, majd visszaült a helyére. – Megkaphatom a naptárad?
- Persze – nyújtottam felé az említett tárgyat, majd nézegetni kezdte.
- Hm.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Még nincs baj, mert négy hetes a baba. Jenny, még egy hónapod van a döntésre, hogy elveteted vagy sem – mondta, én pedig bólintottam. Már egy hónapos terhes vagyok? - kérdeztem magamtól. - Anyának nem szabad megtudnia, sem Edwardnak, de akkor mit csináljak?
- Jenny – szólt Carlisle, én pedig ránéztem. – Nem kell most rögtön döntened; gondold végig és majd megbeszéljük, rendben?
- Rendben. Köszönöm.
- Ez csak természetes – mosolyodott el.


Otthon feküdtem az ágyamon és gondolkoztam. Először az álmom jutott az eszembe, de hamar kikötöttem annál a kérdésnél: Hogy mi legyen a babával? Sokáig elmélkedtem ezen, de semmire sem jutottam, így elmentem fürödni.

Akaratlanul is eszembe jutott az álmom azon része, mikor Edward holttestét tartottam a karjaim közt.
Nem akarom ugyanazt még egyszer átélni, mint akkor, főleg, hogy most a szívem alatt hordom a gyerekét - gondoltam. - Holnap beszélek Alice-szel, és mindent tisztázunk majd - döntöttem el, miközben a szobám felé tartottam. Épp mikor bezártam magam mögött az ajtót, akkor ugrott be az ablakon a barátnőm egy nagy mosollyal az arcán. Én csak döbbenten álltam egy helyben, de hamar észbe kaptam
- Ó, nem akartalak megijeszteni – lépett egyet hátra.
- Nem, nem ijesztettél meg, csak meglepődtem, hogy bemásztál az ablakon - mondtam, majd elindultam felé és leültem az ágyra, de Ő nem mozdult. – Nyugodtan közelebb jöhetsz és akár le is ülhetnél mellém - mosolyodtam el, barátnőm pedig követte a példámat s helyet foglalt mellettem.
- Annyira sajnálom. Tudom, hogy el kellett volna már mondanom, de…
- Alice – vágtam a szavába. – Nem haragszom, és beszéltem Carlisle-lal egy s másról.
- Igen, tudom. Láttam, mikor megveszed a tesztet, utána pedig… - de nem fejezte be, mert mindketten tudtuk, hogy mi volt azután.
- Kérlek, ne mondd el Neki.
- Nyugi, nem mondom el Edwardnak, de Jasper… Előtte nem tudok hazudni, mert megérzi – mondta.
- Akkor négyen fogunk tudni róla, de senki más.
- Rendben – bólintott. Tudtam, hogy attól tart, mint Carlisle , így én tettem meg az első lépést. Átöleltem a legjobb barátnőmet, aki számomra nem vámpír, hanem ugyanolyan embert volt, mint én. Viszonozta az ölelésem és éreztem jéghideg testét, de nem érdekelt, mert ez hozzá tartozott s én elfogadtam.
- Tudod mit? – tartottam el magamtól. – Holnap menjünk el vásárolni – mosolyogtam.
- Benne vagyok – vidult fel az arca.
- De csak te és Jasper tudhattok róla és arról is, hogy elfogadtalak titeket.
- Miért? – kérdezte.
- Mert azt hiszem, most túl sok lenne nekem. Talán még egy hét, és akkor minden rendeződni fog.
- Értem. Na, akkor mikor menjünk, és hova? Port Angelesbe? – Ezután csak kérdezett és kérdezett, de mindig Ő válaszolta meg a saját kérdéseit, én pedig mosolyogva bólintottam mindenre.

Már egy ideje beszélgethettünk, mikor úgy éreztem, hogy kérdezhetek Róla, mert érdekelt, mi történt vele az elmúlt napokban.
- Alice, hogy van Edward? - kérdeztem.
- Hiányzol neki és nagyon bánja, hogy nem mondta el hamarabb, de azt mondta, megvár.
- Megvár? – suttogtam a kérdést.
- Igen, csak te kellesz neki és vissza szeretne kapni téged, de nem mer közeledni feléd, nehogy rontson a helyzeten.
- Nekem is hiányzik... El nem tudom mondani, hogy mennyire - hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Na, ne sírj - ölelt magához, majd simogatni kezdte a hátamat. - Ide hívjam? - kérdezte, mire elhúzódtam, majd megtöröltem a szemem.
- Ne, ne hívd ide – mondtam.
- De… azt mondtad, hogy hiányzik neked – hitetlenkedett.
- Tudom, viszont most nem tudnék vele beszélni.
- Értem. Remélem, megtartod a babát – mondta hirtelen. – Úgy szeretnék egy unokahúgot vagy egy unokaöcsit - mosolygott.
- Nem is tudom Alice. Még túl fiatal vagyok egy gyerekhez, és bár Edwardé, nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne megtartanom.
- De remélem, meggondolod – mosolygott, én pedig úgy láttam, hogy ideje témát váltanunk.
- Alice, a suliban úgy kell tennünk, mintha…
- Tudom.
- Azért, mert nem…
- Nem akarod megbántani. Tudom – mosolygott. – De attól még áll a holnapi vásárlás, nem?
- Persze – mosolyogtam én is.
- Akkor suli után érted jövök úgy… kettőre.
- Rendben.
- Na, most megyek. Jó éjt!
- Neked is – mondtam, mire elnevette magát.
- Most mit mondtam? – kérdeztem komoly arccal.
- Semmit, csak tudod, mi nem alszunk. Az egyetlen, aki alszik, az Edward – mondta, majd két puszi után kiugrott az ablakon, én pedig elmentem aludni.

41. fejezet - A titok

Köszönöm Mindenkinek a kommentárt és a levelet Cintinek!:D Nagyon aranyosak vagytok:)
DE, lenne egy kérésem hozzátok. Van 68 rendszeres olvasóm, és ebből írnak nekem vagy 9-10-en(és ezt köszönöm is), ám jó lenne, ha az a maradék néhány ember is megosztaná velem a véleményét. Tetszését, vagy nem tetszését.
Előre is köszönöm.
Puszi

- Jasper! – termett mellette hirtelen Esme, én pedig ledermedve ültem a kanapén. Mindenki rám kapta a tekintetét, de én még mindig Esmét bámultam. Nem tudtam felfogni, hogyan került Alice-ék mellé olyan gyorsan.
- Jenny – éreztem meg Edward kezét az enyémeken, én pedig ránéztem. – Gyere, beszélgessünk – állt fel, majd maga után kezdett húzni. Visszanéztem a többiekre, akik még mindig engem figyeltek.


Mikor felértünk a szobájába, bezárta az ajtót, majd leültetett az ágyra, Ő pedig leguggolt elém és kezeimet az övéibe vette.
Nem szólalt meg egyikünk sem. Ő azért, mert hagyott időt, hogy feldolgozhassam az előbb látottakat, én pedig azért, mert nem tudtam szóhoz jutni.
- Jenny.
- Mi… Mi volt ez? Hogy ért oda Esme olyan gyorsan Jasperhez? – suttogtam, de nem válaszolt. – Ez az a valami, amit el akartál mondani nekem?
- Igen.
- Akkor most, mondd el! – Kis idő múlva megszólalt.
- A családom egytől-egyig… vámpír. – Felnéztem rá, és kihúztam a kezem az övéi közül, majd nyeltem egy nagyot.
- Hisz… vámpírok nem… nem léteznek – mondtam.
- De igen, léteznek. A családom is az, viszont Ők nem bántanak embereket, csakis állatok vérét fogyasztják.
- É… Értem – bólintottam. – És… Te is…?
- Nem, én ember vagyok. A hideg, sápadt, kemény bőr, aranybarna vagy vörös szem, gyorsaság és a kiváló hallás a vámpírok különleges ismertető jeleik.
Végig kellett ezt gondolnom; váratlanul ért és túl sok volt ez az információ a vámpírokról, de hirtelen eszembe jutott valami.
- Miért nem mondtad el hamarabb? – kérdeztem suttogva, és a kezeinket néztem.
- Mert úgy éreztem, hogy nem vagy még felkészülve a családom titkára.
- Nem bíztál bennem, igaz? Attól tartottál, hogy elárulom valakinek a családod titkát.
- Nem. Attól féltem, hogy elhagysz, ha megtudod, ezért döntöttem úgy, hogy később mondom el. – Felálltam az ágyról, majd az ablakhoz sétáltam és kinéztem rajta. Az eső zuhogott és ez még jobban lelombozott.
- Egész végig hazudtál nekem – szólaltam meg végül.
- Igen. Sajnálom. Többször megpróbáltam elmondani neked, de nem tudtam, hogy tegyem.
- A Volturi, azok is…?
- Igen, vámpírok, csakhogy Ők emberi vérrel táplálkoznak, nem pedig állati vért isznak, mint a családom. – Rákaptam a tekintetemet. – Nekik vörös a szemük, nem pedig aranybarna, és ezért…
- Ezért kellett elmennünk Londonba, igaz?
- Igen. Ha rájönnének, hogy tudom a titkot, akkor akár halálra is ítélhetnének. - Megölhetik? - kérdeztem magamtól.
- El tudod fogadni a családomat vagy nem? Egyáltalán meg tudsz nekem bocsátani? – nyúlt felém, de én elhúzódtam, bár nehezemre esett, mégis megtettem.
- Gondolkodnom kell… Sajnálom, de jó lenne egy kis szünet.
- Szünet? Vagyis szakítani akarsz? – kérdezte döbbenten.
- Nem, nem akarok, csak egy kicsit egyedül kell legyek úgy, hogy nem vagy mellettem mindennap, mert így tisztán tudnék gondolkodni. Talán meg tudom emészteni ezt a vámpír dolgot. – Ekkor esett le. – Szóval, ezért van az a határ, és emiatt nem akartak átengedni téged a rezervátumba.
- Igen. Mert Cullen vagyok, és a szerződés úgy szól, hogy egyikünk sem lépheti át a határt, ha ezt bárki megszegi, az egyezségnek vége, azt pedig nem akarjuk.
- Ez nekem túl sok így egyszerre. Mérlegelnem kell ezt a dolgot. A családod összes tagja vámpír… még mindig nehezen fogom fel… de talán megbékélek vele és csak azután jöhet a többi.
- Megértelek és elfogadom a döntésed - hajtotta le a fejét.
- Most hazamegyek – mondtam hirtelen, mire rám kapta a tekintetét, én pedig elmentem mellette. A földszint felé igyekeztem, s mikor a bejárati ajtóhoz értem, még egyszer visszanéztem, mielőtt kiléptem volna rajta, s ekkor Edward hangját hallottam meg. A lépcső tetején állt, és engem nézett szomorú szemeivel.
- Jenny, mi lesz, ha kilépsz azon az ajtón?
- Először is, gondolkodnom kell és, majd utána elválik – mondtam, majd kimentem a házból.
- Nem mehetsz haza egyedül! – mondta.
- Majd én hazaviszem, de csak ha engeded – jött ki a konyhából Carlisle. – Nekem úgyis be kell mennem a kórházba – mondta, mire csak bólintottam és követtem a kocsijához.

Mikor hazaértünk, Carlisle segített kiszállni az autóból, majd elköszönt tőlem. Visszaült kocsiba, és elhajtott, én pedig bementem a házba majd a szobámba, s befeküdtem az ágyamba. Nem számított, hogy kicsit eláztam, igazából semmi sem érdekelt.
Csak egy dolog járt a fejemben.
Vámpírok.
Hogy nem vettem észre? Minden a szemem előtt történt. Miért nem mondta már el a kapcsolatunk elején, hogy mi is a családja? Egész végig hazudott nekem… most már abban is kételkedem, hogy valóban szeret.
Ekkor nyílt az ajtóm, de nem néztem fel, hisz úgy gondoltam, hogy anyu jött fel.
- Jenny – hallottam meg barátnőm hangját, mire felkaptam a fejem, és ezzel egy időben leestem az ágyról.
- Alice, te… te mit keresel itt? – kérdeztem, miközben felálltam a földről.
- Én… Sajnálom. Tudom, el kellett volna mondanom, de nem akartam, hogy félj tőlünk. A barátnőd szerettem volna lenni, így jobbnak láttam, ha nem tudod meg – mondta szomorúan.
- Egyáltalán, el akartad valaha mondani nekem, hogy mik vagytok? – kérdeztem.
- Persze, hogy el. Nem szeretek hazudni senkinek sem, főleg a barátnőimnek. – Ekkor eszembe jutott, hogy talán Ő nem is tud róla.
- Bella, Ő…?
- Igen, tudja; már elég rég óta.
- Akkor Samék is tudják, azért van az a határ, igaz? – Nem tudtam, hogy miért kérdeztem meg újra, amit már Edwardtól is, de nem érdekelt.
- Igen, Ők is. - Szóval, ezt nem mondhatta el Paul - gondoltam. – Bocsáss meg nekünk és ne haragudj Edwardra, mert nem mondta el neked, de mindannyian jobbnak láttuk, ha nem tudod meg, csak később.
- Én nem haragszom rá és rátok sem, de meg kell értenetek, hogy…
- Igen, tudjuk, és hagyunk neked időt – bólintott.
- Köszönöm Alice.
- Most magadra hagylak – mondta, majd kiment a szobámból, én pedig visszafeküdtem az ágyamba.

*

Másnap reggel öltözködés közben az járt a fejemben, hogy miként fogom kibírni Edward nélkül. Már előző este is hiányzott, de döntöttem.
Tegnap, egész este Rajtuk gondolkoztam, de végül csak annyira jutottam, hogy vámpírok léteznek és, hogy az egyik legjobb barátnőm az s a szerelmem hazudott nekem.
Próbáltam ésszerűen gondolkozni.
Először is, nem bántanak embert, különben már megtették volna. Edward már régóta velük él, mégsem támadták meg.
Másodszor, Ők a legkedvesebb emberek, vagyis vámpírok, akikkel valaha is találkoztam; szinte már a családomnak tekintettem őket.
És harmadszor, Edwardért mindent megteszek. El kéne fogadnom a családját úgy, ahogy vannak, mert sosem láttam, hogy bármelyikük is vámpírként viselkedne. Olyan emberiek.


Épp tornaóra volt és már kezdtem feladni, mikor hirtelen megszédültem s elkapott a hányinger, majd képek villantak be nekem.
Oldalra fordítom a fejem, és Edward mosolygós arcával találom szembe magam, de... valami más. Ugyanolyan sápadt a bőre, mint a testvéreinek, és a szeme sem zöld, hanem aranybarna.
- Jenny, menj vissza a szobába! – terem előttem Edward. - Ekkor változott a kép.
- Összekaptunk kicsit Emmettel, és verekedtünk – mondja.
- Jól vagytok mindketten, ugye? - kérdezem aggodalmas hangon.
- Jól, mert vámpírok vagyunk. Nem tudjuk egymást olyan könnyen bántani – nevet.
- Vámpír? – kérdezem el-elfúló hangon.
Edward zongorázik és, mikor abbahagyja, mosolyogva felém fordul, közben végigmér aranybarna szemeivel. Itt is vámpír.
- Nagyon szép volt – szólalok meg elsőnek.
- Köszönöm.
- Abból a beszélgetésből nem lett semmi – pirulok el.
- Valóban, de ha egyszer ennyire kívánlak – terem előttem, majd egy csókot nyom ajkaimra. – Jól áll az ingem.
Hirtelen tértem vissza a jelenbe, és észrevettem, hogy mindenki engem bámul, így felálltam - mivel a földön térdeltem -, majd megláttam a tőlem öt méterre álldogáló Edwardot, aki aggódó szemekkel nézett rám.
- Jenny, minden rendben? – kérdezte Kate.
- Persze, csak egy kicsit megszédültem – mondtam, majd leültem a padra.
- Jobb lenne, ha lemenne a gyengélkedőre, Miss. Smith – állt mellém a tanár.
- Én leviszem – hallottam meg édes hangját, én pedig odakaptam a tekintetemet, amitől ismét megszédültem
- Rendben – bólintott a tanár. Edward közben mellém ért, s segített felállnom, majd átkarolta a derekamat, és így mentünk az orvosi szobához.


Nem szóltunk egymáshoz, de láttam rajta, hogy mondani akar valamit, mégsem teszi.
Folyamatosan éreztem bódító illatát, és ettől még inkább szédültem, de megpróbáltam tartani magamat s nem összeesni.

Megvizsgált az orvos, és kiderült, hogy magas volt a vérnyomásom, így felírt nekem egy vérnyomáscsökkentő gyógyszert, majd hazaküldött, hogy pihenjek.
Kaptam igazolást, majd kimentem Edwardhoz, aki engem várt egy székén ülve; a feje le volt hajtva, kezei pedig összekulcsolva voltak a térdén.
Mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, rám kapta a tekintetét, majd lassan felállt és elindult felém.
- Jól vagy? – kérdezte óvatosan. Biztos attól tartott, hogy ront a helyzeten, ha megszólít, pedig koránt sem volt így.
- Igen, minden rendben van – mondtam, majd a padlót kezdtem fixírozni.
- Örülök. – Bólintottam, majd visszamentünk az órára.

Miután szóltam a tanárnak, hazamentem és befeküdtem az ágyamba, majd öt perc után már aludtam is.

Furcsa álmom volt.
Az erdőben voltam... egyedül. Hirtelen megjelent előttem Alice, majd Jasper, Emmett és Rosalie is, a szájuk széle pedig csupa vér volt.
Megrémisztett a látvány, mégsem futottam el, helyette ott álltam velük szemben, mozdulatlanul.
A hátuk mögé néztem, ahol egy holttest hevert a földön, ami tiszta vér volt. Először meg sem ismertem, de aztán felismertem... Edward feküdt ott.
Ijedten néztem rájuk, mire Emmett lépett felém egyet, de még mindig nem mozdultam, csak álltam egy helyben, hol őket, hol Edward élettelen testét bámultam.
Szaporán vettem a levegőt és a pulzusom az egekbe szökött.
- Edward – suttogtam. – Miért tettétek ezt vele? – kérdeztem, de nem válaszoltak. Lerogytam a földre, feltörekvő könnyeim pedig utat törtek maguknak. Szerelmem mozdulatlan holttestét néztem és záporoztak a könnyeim.
- Nem, Ők sosem bántanák - gondoltam. Felnéztem, de Alice-ék már sehol sem voltak, így négykézláb a földön, elkúsztam Edwardhoz, majd karjaimba vettem s zokogtam. Minden egyes könnyem élettelen testére hullt, számomra pedig megállt az idő. Nem hittem el, hogy meghalt… hogy itt hagyott engem.

- Edward! - ültem fel az ágyamban, miközben könnycseppjeim végig gördültek az arcomon.
- Nem, életben van, nem halt meg - nyugtatgattam magamat, majd visszafeküdtem az ágyamba és nyakig betakaróztam.

**

Másnap reggel korán keltem. Megmosakodtam, felöltöztem, majd elvittem Ritát sétálni, utána elindultam a suliba.
Egész végig Alice-éken járt az eszem, de leginkább Edwardon.