Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe „Lehetőség” és az első fejezete „Újév”.
Edith Lovejoy Pierce
Eltelt az óév. A múlt hadd temesse el halottait. Az újév irányítja az idő kerekét. Köszöntsük a következő tizenkét hónap kötelességeit és lehetőségeit!
Edward Payson Powell
Múlik a nap, s múlik az év,
ami rossz volt, elmúlt már rég.
Holnap egy új évre ébredsz,
s ehhez kívánok Neked nagyon sok szépet!
Megcélozni a legszebb álmot,
kinevetni a világot, gyűjteni a barátságot,
mindig szeretni és remélni,
így érdemes a Földön élni! B.Ú.É.K.!
Nem én írtam eme verseket,
De ezzel kedvesedem most Nektek!
Boldog Új évet Kívánok,
Legyetek boldogok e világon!
B.U.É.K.! Hát, véget ért egy újabb év. 2010-ben találkozunk és hozok Új részt. Köszönöm MINDENKINEK, aki olvasott ebben az évben.
Szerény veresem olvashattátok utoljára.:$
Bocsi, hogy ennyire gyenge lett.:s:$
B.U.É.K.!
Puszi♥
2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
29. fejezet - Majdnem (Edward szemszög)
Persze, hogy én vagyok a legszerencsétlenebb. Kifogtam az összes piros lámpát, így elég lassan értem oda Jennyhez.
Egész úton azon gondolkodtam, hogy mit fogok neki mondani, de semmi nem jutott eszembe, így úgy döntöttem, hogy rögtönzök.
Leparkoltam a járda mellé, és kiszálltam a kocsiból, majd a bejárathoz mentem. A házból kihallatszott a zene.
Ezek szerint jól érzi magát – gondoltam, majd csengettem, hátha azt meghallja. Így is lett.
- Szia! – köszönt mosolyogva, mikor ajtót nyitott.
- Szia!
- Gyere beljebb – mondta, de még mindig somolygott. Attól tartottam, ha meglát, mérges lesz, de nem így történt. – Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm. Beszélni szerettem volna veled – mondtam.
- Rendben, de menjünk be a konyhába, mert már nagyon szomjas vagyok – mosolygott, és elindult a konyhába.
- Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte, miután megivott egy pohár narancslét – ha jól láttam - és helyet foglalt az egyik széken.
- Bocsánatot szeretnék kérni amiatt, amit ebédnél mondtam – azóta, szörnyen éreztem magam.
- Edward, ha csak azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, akkor már mehetsz is. Nem akarom, hogy bocsánatot kérj a semmiért – szólt, és a mosoly eltűnt az arcáról.
- Megbántottalak.
- Nem. Én már el is felejtettem – mondta, majd a tekintete elködösült, pont úgy, ahogy Alice-nek szokott, mikor látomása van.
- Nem akarok és nem fogok elmenni. Ez csak az egyik ok, amiért eljöttem hozzád – szóltam határozottan.
- Értem, és mi a másik? – kérdezte, miközben felállt, hogy elmenjen, de én nem hagytam. Megragadtam a karját és a karjaimba zártam. Úgy éreztem, mintha hozzám simult volna, így eldöntöttem magamban a kérdést. Egyelőre csak néztem gyönyörű barna szemeit, majd arcunk közeledni kezdett egymáshoz és…
- Szia kicsim! – jött be az anyukája a házba. Remek. Jöhetett volna később is, pedig majdnem teljesült a vágyam. Még mindig öleltük egymást. – Hol vagy?
- A konyhában – felelte, miközben elengedett, de én még mindig Őt néztem.
- Tudod, arra gondoltam, hogy…Ó! Szervusz Edward.
- Jó napot asszonyom! – köszöntöttem illedelmesen, közben rá kaptam a pillantásom.
- Maradsz vacsorára? – kérdezte mosolyogva.
- Köszönöm, nem. Egyébként is, épp indulni készültem. Majd találkozunk a suliban – mondtam, majd elköszöntem és távoztam.
Amilyen gyorsan csak tudtam, hazahajtottam, majd felmentem a szobámba és bezárkóztam. Még vacsorázni sem mentem le, mikor Esme hívott, pedig csak nekem készítette. Képtelen lettem volna, akár egy falatot is megenni, csak gondolkodni akartam, és mindent újra átélni.
Lehunytam a szemem és felidéztem minden egyes pillanatot, amit Vele töltöttem, de csak a karácsonyi csókunk élt élénken bennem.
Sosem éreztem még azt a boldogságot, ami akkor öntött el. Ahogy ajkai hozzáértek az enyémekhez a szívverésem felgyorsult és biztos voltam benne, hogy a családom minden egyes tagja hallotta, de nem érdekelt. Csak Ő és én voltunk. Körülöttünk lelassult az idő, és ha Emmett nem „szólal” meg, akkor akár a végtelenségig is csókoltam volna.
Az újév első tanítási napja. Persze, hogy drága húgom keltett fel az Ő saját Alice-féle-keltési akciójával.
- Kelj fel, kelj fel! – lökdösött.
- Hagyj Alice, kérlek – fúrtam bele a fejem a párnámba.
- Suli van. Ne aludj vissza! – rázogatott.
- Csak öt percet, csak öt percet – húztam a fejemre a takarót. Kinek van kedve suliba menni? Most őszintén. Ja, Alice-nek, mert találkozik Jennyvel. - Ekkor, mintha megvilágosodtam volna. Kiugrottam az ágyamból, és kergetni kezdtem Alice-t. Sima emberi tempóban futott, így el tudtam kapni, majd a vállamra dobtam pehelykönnyű húgomat és bevittem a szobájába.
- Nahát! Milyen jó erőben vagy! – csodálkozott el.
- Addig úgysem hagysz békén, amíg fel nem kelek – mondtam, majd kimentem volna, de utánam szólt.
- Nem Jenny miatt? – kérdezte vigyorogva.
- Talán. Vagy csak azért, hogy ne keljen tovább hallgatnom a Micimackó betétdalát. – Igen, ezt kezdte el énekelni. Ez volt a másik ok, amiért kergetni kezdtem.
- Jó, jó. Egyébként, megyek Jennyért, ma én viszem suliba.
- Alice, szerintem észrevetted, hogy mostanság nem nagyon megyek érte, mivel elvagyok tiltva tőle.
- Igen, tudom. Na, nyomás készülődni! – csapta össze a kezét, én pedig hátraarcot vettem és kisiettem a szobából.
Tesin a két osztályt összevonták a sok hiányzó miatt, így Jazz és Alice is velünk tornázott.
Külön voltak a lányok és a fiúk is. Míg a csajok tollasoztak a srácok fociztak, aki pedig nem akart ezekben részt venni az kiült a padra.
Sokszor pillantottam felé, és mikor úgy tűnt, hogy meglátja, amint „kukkolom”, elkaptam róla a tekintetem.
Szegény Bella. Hát… Ő inkább leült, mintsem elkezdjen hadonászni egy ütővel, mert lehet, hogy annak rossz vége lenne.
Egyszer Kate félre ütötte a labdát, ezért Jenny kicsit mérgesen jött át a térfelünkre, hogy megkeresse. Láttam, hogy Jasper odamegy hozzá és átnyújtja neki a keresett tárgyat.
Kár, hogy nem vagyok vámpír, mert akkor mindent hallanék – gondoltam.
Nagyon idegesített, hogy vele beszélget. Lehetséges, hogy bejön neki Jazz, azért néz rá úgy és mosolyog, vagy talán fordítva, a testvéremnek tetszik Jenny. Hát a vámpíroknak könnyű, mivel mindenki gyönyörűnek találja őket, de én? Észre sem vesz, bár velem van, mégis úgy érzem, hogy nem érdeklem csak barátként. Ki kell derítenem… valahogy.
Hirtelen rám nézett én pedig mérgesen néztem őket, majd elfordítottam a tekintetemet, de fél szemmel még mindig Jennyt néztem. Még egy kicsit beszélgettek, majd visszament a barátnőjéhez.
Nem tehetek róla, hogy féltékeny vagyok. Szeretem, de félek a reakciójától, és attól, ha bevallom neki és Ő nem így érez irántam, akkor még a barátságát is elveszítem. Alice biztos, hogy látta a döntésemet, de szerencsére nem szólt... még. Talán segítséget kellene kérnem tőle, de nem fogok, mert néha nagyon extrém ötletei vannak. Majd megoldom valahogy - gondolkodtam spanyolon.
Lassan ballagtam a következő órámra, ami közös volt Jennyvel. Kíváncsi voltam, hogy megkérdezi-e, hogy miért voltam olyan amilyen.
Mikor beértem a terembe, elfoglaltam a helyem és vártam, hogy megérkezzen, de nem jött.
Már kezdtem rosszakra gondolni, mikor pont csengetéskor lepett be a terembe. Én Őt néztem, Ő pedig engem, de ez csak egy pillanat volt, majd elfordítottam a tekintetemet. Még mindig mérges voltam, de nem rá, hanem Jasperre, ám kíváncsi voltam, hogy én féltékennyé tudom-e tenni, vagy sem.
Hallottam, ahogy kihúzza a székét, majd leül mellém, de én nem néztem rá és nem is köszöntem.
Belépett a tanár és elkezdett egy példát felírni a táblára. Kinyitottam a füzetem és leírtam a feladatot, majd pár perc alatt meg is oldottam.
Igazán adhatna valami nehezebb feladatot, mert ez nagyon könnyű volt – elmélkedtem, mikor megmozdult Jenny keze, és a füzetem alá dugott valami kis papír fecnit. Gyorsan elolvastam.
Mi a baj? - kérdezte. Ha te azt tudnád – gondoltam, miközben megírtam a választ.
Semmi. - Majd vissza dobtam a levelet.
Akkor miért vagy dühös?
Nem vagyok dühös.
Na persze. Rám vagy mérges, mert beszéltem Jasperrel. Elmondta nekem.
Mit??? - kérdeztem idegesen. Az nem lehet, hogy elmondta neki, miszerint érzi és irányítani is tudja mások érzéseit.
Azt mondta, hogy… féltékeny vagy rá. Ugye ez nem igaz? - tudakolta.
Már miért lennék féltékeny?:) - rajzoltam egy kis smiley arcocskát is. Megkönnyebbültem, hogy Jasper nem mondta el a saját és az én titkomat sem. Jenny nem tudhatja meg, hogy féltékeny vagyok a saját testvéremre.
Nem tudom, ezt kérdezd meg tőle. Azt mondta, hogy… hogy Rá vagy, de ne foglalkozz velem. Ostobaságokat beszélek. - írta, majd minden figyelmét a füzetének szentelte. Nem küldtem választ.
Mikor kicsengettek hirtelen felpattant mellőlem, és sebesen elhagyta a tantermet. Lehet, hogy már megint megbántottam? - kérdeztem magamtól, de ezt gyorsan el is vetettem, mivel úgy tűnt, hogy most valami más baja van.
Gyorsan összepakoltam, majd én is kimentem a teremből. Ekkor megpillantottam Bellát, aki épp elvált Jessicáéktól.
Elkísérem a szekrényéhez – gondoltam, majd odamentem hozzá.
- Szia Bella! – köszöntem, mikor mellé értem.
- Szia Edward! – mosolygott. – Mi újság?
- Semmi, meg vagyok. Te?
- Én is – mondta, majd elindult, én pedig követtem. – Tudod, Alice mondta, hogy a múltkor vásárolni volt Rosalie-val és egy öregapóka megszólította őket. Azt mondta nekik, hogy szívesen elvinné Rosalie-t egy körre a mókuskerekén – nevetett. – Az apóka nyílván úgy értette, hogy az óriáskerekén. Biztos régebben egy vidámparkot vezethetett. – Erre én is elkezdtem nevetni. Szegény Rosa.Ránéztem Jennyre, aki épp Alice-szel és Jasperrel beszélgetett, vagyis testvéreim csókolóztak, míg Ő másfelé nézett, majd hirtelen megakadt a szeme rajtunk. Itt volt a lehetőség. Elégedetten vigyorodtam el, mikor megláttam a szemében felcsillanni a dühöt, ami hirtelen el is tűnt. Tudtam, hogy Jasper nyugtatta le. Alice engem nézett és jelzett, hogy majd még számol velem ezért, de nem érdekelt.
- Sajnálom a lányokat – nevettem. – És mit mondtak ez után?
- Rosalie majdnem beszólt neki, de Alice visszatartotta – ismét nevetni kezdtünk. Újra ránk nézett Jenny, majd valamit mondott a húgomnak és vigyorogva távoztak.
- Ülsz velünk menzán? – kérdeztem Bellát.
- Igen – mondta, majd mindketten elindultunk az ebédlőbe.
Mikor beértünk a menzára észrevettem, hogy Jenny nem a szokásos asztalunknál ül, hanem Alice-ékénál.
Egy kis bűntudatot éreztem amiatt, ahogy vele bántam. Jóvá kell tennem valahogy, de egyelőre még nincs ötletem hogyan tehetném meg.
- Edward, Jenny miért ült a testvéreidhez? Mindig velünk ül – szólalt meg Julie.
- Gondolom Alice kérte, hogy üljön velük.
- Aha. Bella, mesélj még arról a srácról – mondta alig hallhatóan Ashley, és közelebb húzta a székét hozzá, majd sutyorogni kezdtek.
- Összevesztetek? – tudakolta Mark, aki a másik oldalamon ült.
- Nem. miért?
- Mert… olyan letörtnek tűnik, vagy csak én látom így?
- Szerintem rossz napja van – mondtam, és ezzel lezártam a témát.
Biológia órán beszélgettem Bellával és most kivételesen nem figyeltem az órára. Igazából semmire sem figyeltem, mert állandóan Jenny járt a fejemben. Nagyon sokszor figyelt minket és egyre jobban tudatosult bennem, hogy megbántottam.
Mintha egy ördög bújt volna belém és utasított volna, hogy kövessek el mindent azért, hogy fájdalmat okozzak Neki, pedig nem akartam.
Nem voltam a tudatában annak, hogy pontosan mit csinálok. Sugdolóztam Bellával, ami miatt az órára sem összpontosítottam, és ami még sokkal fontosabb, Jenny-t is még jobban magamra haragítottam.
- Miss. Smith, feleljen a kérdésre! – szólította fel a tanár, erre már én is felkaptam a fejem és úgy tűnt, hogy az egész osztály Őt figyeli.
- Nem tudom tanár úr – felelte.
- Értem. Nem nézelődnie, hanem az órára kéne figyelnie! – mondta, majd újra feltette a kérdést, de már másnak.
- Miről volt szó?
- A biomokról – szólalt meg az egyik diák.
- Úgy van. Mondjon valaki egy biomot! Ki legyen? – tűnődött a tanár. – Miss. Swan!
- Szárazföldi biomok – felelte Bella.
- És tudna is példát mondani rá? – tudakolta. Azt hitte, hogy meg tudja fogni a kérdésével, mivel látta, hogy velem beszélget.
- Például a sivatagi bioformáció.
- Helyes. Látja Smith? Swan figyelt – szidta le, Ő pedig lejjebb csúszott a széken, mikor úgy látta, hogy senki sem figyeli.
Miközben hazafelé hajtottam, a mai napon gondolkodtam, és megterveztem az esti korrepetálást.
Amint megérkeztem a ház elé, Alice már várt a teraszon. Tudtam, hogy beszélni akar velem amiatt, ami ma történt és teljesen megértettem Őt.
- Tudom mit akarsz mondani – kezdtem, mikor kiszálltam az autómból -, és jóvá fogom tenni – mondtam, miközben elhaladtam mellette, majd felmentem a szobámba. Borzalmasan éreztem magam és úgy sejtettem, hogy ennek még lesznek következményei. Úgy döntöttem, hogy tanulással terelem el a figyelmem a bennem kavargó szörnyű érzésekről, így elővettem az első tankönyvet, ami a kezembe akadt és megpróbáltam arra koncentrálni.
Körülbelül fél óra múlva újra Jenny körül forogtak a gondolataim, de hirtelen kivágódott a szobám ajtaja és Jasper lépett be rajta.
- Szia! - köszöntöttem.
- Nekem itt ne szijázz! - kiabált Jazz. Sosem láttam még ilyennek, mintha nem is önmaga lenne.
- Mi bajod van?
- Tudod te azt nagyon jól!
- Igen?
- Igen. Eddig dacoltam a fagyos szelekkel a perzselő pusztákkal, felmásztam a legmagasabb vártorony legmagasabb tornyába... - ekkor belépett Alice.
- Ó, csitt, csitt, csitt Drágám! Ezt bízd csak anyucira. Dacolt a fagyos szelekkel a perzselő pusztákkal! Felmászott a legmagasabb vártorony legmagasabb szobájába! És mit talál? Egy pongyolába bugyolált farkas közli vele, hogy a menyasszonya, már rég férjhez ment! - ordított húgom.
- Mi van? Megnéztétek a Shrek 2-őt? - kérdeztem, miközben a hasamat fogtam a röhögéstől.
- Igen. Tudod, Jazz már nem bírta tovább kontrolálni az érzéseidet, így úgy döntöttünk, hogy felvidítunk, és lám! Bejött – vigyorgott Alice.
- Az egyszer biztos – röhögtem. – Köszönöm, tényleg szükségem volt már erre – mosolyogtam. – El nem tudtam képzelni, hogy mi baja van Jaspernek.
- Alice rávett, hogy játsszam el Szőkét – mondta.
- Akkor mi megyünk is – mosolygott húgom, majd Jasperrel az oldalán kitáncolt a szobámból.
Eljött az idő, mikor elindulhattam végre Jennyhez, egyszerűen nem bírtam magammal. Már négy órakor készen voltam, és fel-alá járkáltam a szobámban. Féltem, hogyha meglát, abban pillanatban leordítja a fejem és csak remélni tudtam, hogy nem teszi meg.
Mikor megérkeztem a házuk elé, kiszálltam a kocsiból és a bejárat felé vettem az irányt, majd bekopogtam.
- Jó estét! – köszöntöttem Jenny anyukáját.
- Szia Edward! Jenny a szobájában van – közölte, majd bezárta utánam az ajtót, én pedig felmentem az emeletre. Bekopogtam, majd meghallottam a hangját.
- Gyere!
- Szia! – köszöntem, mikor beléptem a helyiségbe. Az asztalánál ült és a tanult.
- Szia! – köszönt közömbösen, de nem nézett fel. Most már biztos, hogy mérges rám - gondoltam.
- Ha nincs kedved a korrepetáláshoz, akkor mondd meg – szólaltam meg, mert úgy éreztem, nem kíváncsi rám.
- De, van kedvem hozzá, csak ezt a bekezdést elolvasom és kezdhetjük – mondta, majd folytatta az olvasást.
- Na, végeztem – szólalt meg fél perc múlva.
- Jó nagy lehetett az a bekezdés - vagy csak szereted húzni az időt – gondoltam.
- Igen, nagy volt – mondta, majd leült mellém az ágyra. – Tudod, inkább te nem akarod a korrepetálást, nem pedig én.
- Ezt meg honnan veszed? – kérdeztem döbbenten.
- Csak van egy ilyen érzésem.
- Rosszul érzed, tévedsz – mondtam. Hirtelen rám kapta a tekintetét,amivel ha ölni lehetne, már rég nem élnék.
- Jó, akkor félre érzem. Kezdhetjük, vagy még kritizálod a megérzéseimet? – kérdezte mérgesen. Rájöttem, hogy miért is „akartam” felidegesíteni. Szép, mikor mérges.
- Rendben, kezdjük – vigyorogtam.
Nem adtam neki nehéz feladatokat, mégis mindegyik kifogott rajta, és egyre jobban kezdett dühbe gurulni.
- Ezt most komolyan gondoltad? – szegezte nekem a kérdést.
- Mit? – néztem rá ártatlanul. Most kivételesen nem csináltam semmit sem.
- Ezt! – lökte elém a füzetét.
- Hisz ez nagyon könnyű – mosolyogtam, majd neki láttam a feladatnak. Két perc múlva elé raktam a füzetét. Kérdőn nézett rám, mire még szélesebb lett a mosolyom. Aranyos volt és úgy tűnt, kezdi belátni, hogy igazam volt.
- Hogy…?
- Megmondtam, hogy egyszerű.
- Nem is így mutattad, ráadásul nem is magyaráztad el rendesen – vágta a fejemhez.
- De, elmagyaráztam, az teljesen más, hogy nem figyeltél. – Ez megint nem én voltam. Talán igaza volt abban, hogy nem magyaráztam el neki rendesen, mert nem tudtam rendesen koncentrálni a feladatomra. Szinte rám vetette magát, és ledöntött az ágyára, majd rám ült és vállam felett megtámaszkodott.
- Én figyeltem, de te nem magyarázod el rendesen, és olyan lehetetlen feladatokat adsz, mint például ez – bökött fejével a füzetre. - Egyszerűen mulattál azon, ahogy szenvedek vele. Miért nem mondod meg, hogy mi bajod van velem?
- Mert nincs semmi bajom… veled. – Vele tényleg nem volt.
- Szóval Jasper, igaz? – Erre nem feleltem. – Ezt igennek veszem. Nem csinált semmit sem, csak visszaadta a labdát, és egyébként is, Alice-t szereti.
- Tudom.
- Akkor meg?
- Semmi.
- Na, ugye? Szóval térjünk vissza az eredeti témára – lökte el magát tőlem, de ezt nem engedhettem. Le akart szállni rólam, de megragadtam a derekát és nem hagytam szabadulni. Magamhoz vontam törékeny testét, majd a szemeibe néztem és kerestem azt a valamit, ami megadja a jelet, hogy „igen, szabad”. Úgy akartam és olyan hosszú ideig csókolni Őt, mint karácsonykor. Csak pár centiméter választott el minket egymástól, és attól, hogy elérjem ajkait, s birtokba vegyem ismét. Sosem vágytam még senki csókjára ennyire, mint az övére. De mintha habozást véltem volna felfedezni barna szemeiben, talán megijedt és mégsem akarja.
- Akkor folytassuk a tanulást – szólaltam meg, ezzel megtörve a pillanat varázsát.
- Igen – bólintott, de egyikünk sem mozdult meg. Az ajkaira néztem, majd vissza a szemeibe, hátha megváltozik a döntése. Most jött el a pillanat, és akkor… megcsörrent a telefonja. Nem hiszem el, hogy megint megzavarnak minket! Remélem, nem a húgom az - bosszankodtam magamban. Kiszállt az ölemből, majd a mobiljához rohant.
- Haló? – szólt bele. - Nem ismerek ilyen nevű embert – mondta, majd pár másodperc múlva letette a készüléket.
- Sajnálom.
- Mit sajnálsz?
- Ami az előbb történt. - Azt, hogy letámadtalak.
- Nem történt semmi.
- Jobb, ha én most megyek.
- Igen. Jobb – túrt bele a hajába, amitől feltörtek az elfojtott vágyaim, de uralkodtam magamon. Elállt az utamból, pedig azt akartam, hogy állítson meg, és marasztaljon, de Ő beleegyezett abba, hogy távozzak.
- Szia!
- Szia! – köszönt el.
Lassan botorkáltam le a földszintre, hogy elhagyjam a házat, pedig nem akartam elmenni, itt szerettem volna lenni és el nem ereszteni, mégse tettem.
Miután elköszöntem Marytől, beszálltam az autómba és hazahajtottam.
El kellett gondolkodnom azon, hogyan hódítsam meg Jennyt. Nem a barátja akartam lenni, hanem a szerelme.
Amint hazaértem, felmentem a szobámba és bezárkóztam, hogy Alice ne tudjon zavarni, mivel láthatta a döntésemet.
El kell hívnom Őt egy randevúra és majd ott… igen, majd ott elmondom neki az érzéseimet, mert már nem bírom tovább magamban tartani. Elmondom neki, hogy szeretem…
Köszönöm a levelet Cintinek és Grétinek, a kommentárokért is nagyon hálás vagyok:D
Most kaptatok egy hosszú részt:D Remélem tetszett. Ha megkérhetlek Titeket, írjátok meg a kedvenc részeteket, ami tetszett a fejezetben:D
Remélem kapok sok-sok kommentárt és levelet Újév alkalmából:D
Boldog Újévet Mindenkinek!♥
Puszi
agnes_h93@freemail.hu
2009. december 29., kedd
28. fejezet - Majdnem
(Jenny szemszöge)
Nagyon jól éreztem magam a kedvenc zenéim hallgatása közben. Lementem a konyhába inni valamit, mikor csengettek. Fent még mindig bömbölt a zene, de lent nem hallatszott… annyira.
- Szia! – köszöntem mosolyogva, mikor ajtót nyitottam.
- Szia!
- Gyere beljebb – meglepett, hogy itt találom, de a vigyort nem lehetett letörölni az arcomról. – Kérsz valamit inni?
- Nem, köszönöm. Beszélni szerettem volna veled – mondta.
- Rendben, de menjünk be a konyhába, mert már nagyon szomjas vagyok – mosolyogtam, és elindultam.
- Miről szeretnél beszélni velem? – kérdeztem, miután megittam egy pohár narancslét és helyet foglaltam az egyik széken.
- Bocsánatot szeretnék kérni amiatt, amit ebédnél mondtam.
- Edward, ha csak azért jöttél, hogy bocsánatot kérj, akkor már mehetsz is. Nem akarom, hogy bocsánatot kérj a semmiért.
- Megbántottalak.
- Nem. Én már el is felejtettem – mondtam, bár ez nem volt teljesen igaz, mert még mindig az összekuszálódott haja járt az eszemben, és az amikor csak pár centi választotta el ajkainkat attól, hogy egymáshoz érjenek.
- Nem akarok és nem fogok elmenni. Ez csak az egyik ok, amiért eljöttem hozzád.
- Értem, és mi a másik? – kérdeztem, miközben felálltam, hogy felmenjek a szobámba, de Ő megragadta a karom és a karjaiba zárt. Nem ellenkeztem, inkább még jobban hozzá simultam. Csak néztünk egymás szemébe, majd arcunk közeledni kezdett egymáshoz és…
- Szia kicsim! – jött be anyu a házba. Edward és én még mindig öleltük egymást. – Hol vagy?
- A konyhában – feleltem, miközben elengedtem Őt.
- Tudod, arra gondoltam, hogy…Ó! Szervusz Edward. - Meglepődött, hogy itt találta őt, és láttam rajta, hogy lesznek kérdései felém.
- Jó napot asszonyom! – köszöntötte anyut illedelmesen.
- Maradsz vacsorára? – kérdezte mosolyogva, mintha nem is lettünk volna eltiltva.
- Köszönöm, nem. Egyébként is, épp indulni készültem. Majd találkozunk a suliban – mondta, majd elköszönt és távozott. Csak álltam a konyha közepén és néztem, ahogy kilép az ajtón. Majdnem. Miért nem jött kicsivel később anya?
- Kicsim, minden rendben? – rázott fel anyukám.
- Igen, minden rendben – feleltem, mint egy zombi. – Felmegyek és kikapcsolom a zenét – mondtam, majd elindultam a szobámba.
Az ágyamon feküdtem és néztem a plafont, közben a konyhában történteken járt az eszem.
Meg akart csókolni, vagy csak képzeltem az egészet? Azt mondta a suliban találkozunk. Addig még négy nap. Hogy fogom kibírni?
Istenem, pedig már majdnem megtörtént. Mindegy, inkább elterelem a gondolataimat…valamivel.
Anya jött be később hozzám, és a konyhában látottakról akart velem beszélni, de én nem akartam, így lezártam egy 'semmi"-vel, ő pedig bólintott, majd kiment a szobámból. Tudtam, hogy csak, azért nem firtatta tovább, mert tudta, hogy úgyis tagadni fogok mindent, hisz ismert. Bár, ezt elég nehéz lett volna kimagyarázni.
Eljött az újév első tanítási napja, én pedig majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben.
Alice jött értem, és egész úton fecsegett valamiről, ami biológia órán lesz, de nem is nagyon érdekelt. Talán valami olyanról, hogy helycsere, de ez nem biztos. Nem értettem, hogy miért ennyire izgatott tőle, de Alice már csak ilyen.
Tesi órán játszottunk, a lányok tollasoztak, a fiúk pedig fociztak – már, aki.
Kate-tel voltam párban és véletlenül a másik térfélre ütötte a labdát, ahol a fiúk futballoztak. Sajnos nekem kellett érteni menni, mert Ő félt, hogy a srácok eltalálják a labdával és lerúgják a fejét, meg ehhez hasonló dolgokra hivatkozott, így hát kénytelen voltam átballagni a térfelükre.
A tollasban csak azt a kis labdát nem szerettem, mindig eltűnik, ha úgy van kedve.
- Ezt keresed? – kérdezte. Felé fordultam, majd elvettem tőle a labdát.
- Igen, köszönöm – mosolyogtam. – Te miért nem focizol? – tudakoltam.
- Nem szeretem – vonta meg a vállát Jasper. A tanárok összevonták a két osztályt a sok hiányzó miatt.
- Aha – mondtam, majd a focizós srácok felé néztem. Edward mérgesen méregetett minket, majd kis idő múlva elfordította a tekintetét. – Mi baja van? – kérdeztem Jaspert.
- Azt hiszi, hogy nyomulok rád – felelte komoly arccal.
- Egy szóval féltékeny – állapítottam meg.
- Igen.
- Na, megyek, majd még beszélünk.
- Szia! – köszöntünk el egymástól. Furcsa volt ez Edward részéről, mert köztünk semmi sem volt. Arra gondoltam, hogy attól fél, lecserélem másra őt és nem ő lesz a legjobb barátom. Aztán eszembe jutott, ami otthon történt; ekkor hirtelen elöntött az izgatottság. Meg akart csókolni?
Máskülönben miért lenne féltékeny, mikor azon az éjjelen is vele aludtam, nem pedig a testvérével. Talán Alice segíthetne, de félek megkérni őt. Mindegy, majd lesz valami – elmélkedtem angolon.
Szünetben rohantam a mosdóba megigazítani a sminkem, mert matek volt a következő órám. Most jön a kérdés, hogy minek akarom magam kicsínosítani matematikára? A válasz egyszerű. Mert közös órám lesz Vele és… szóval tetszeni akartam neki. Tudom, hogy hülyeség, de akkor is.
Majdnem elkéstem óráról, de szerencsém volt, mert pont csengetésre értem be a terembe. Ő már a padunkban ült, s mikor meglátott, csak egy pillanatig nézett, majd elfordította rólam a tekintetét, ami tele volt dühvel.
Gyors léptekkel haladtam a pad felé, majd helyet foglaltam mellette. Nem nézett rám, még csak nem is köszönt. Ekkor belépett a tanár és rögtön a tábla elé állt, majd írni kezdett.
Mindenki elővette a füzetét és jegyzetelni kezdett. Gyorsan lefirkantottam, ami a táblán volt, majd megpróbáltam halkan kitépni a füzetem hátuljából egy kis papír fecnit.
Mi a baj? - kérdeztem, majd észrevétlenül a füzete alá csúsztattam, de csak annyira, hogy egy kis része kilátszódjon alóla, aztán úgy tettem, mint aki figyel órán. Hirtelen megjelent a papír a füzetemen.
Semmi - jött a válasz.
Akkor miért vagy dühös?
Nem vagyok dühös.
Na persze. Rám vagy mérges, mert beszéltem Jasperrel. Elmondta nekem.
Mit??? - kérdezte sok-sok kérdőjellel, amivel bizonyára az érzését fejezte ki. Talán aggódott valami miatt.
Azt mondta, hogy… féltékeny vagy rá. Ugye ez nem igaz? - tudakoltam.
Már miért lennék féltékeny?:) - rajzolt egy mosolygós fejet a kérdése után.
Nem tudom, ezt kérdezd meg tőle. Azt mondta, hogy… hogy Rá vagy, de ne foglalkozz velem. Ostobaságokat beszélek.- írtam, majd teljes figyelmemet a füzetemre fordítottam.
Mikor kicsengettek, felpattantam a székről, és amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a termet.
Nem vagyok normális! Teljesen lejáratom magam előtte. Pszichológusra van szükségem, tudom, mert… Nem is! Inkább elmegyógyintézetbe kellene zárni, mert kezdek megőrülni… azt hiszem.
- Jenny! Rossz döntés – hallottam meg a hátam mögül barátnőm hangját.
- Már miért lenne az?
- Mert csak! – mondta, majd belém karolt és húzni kezdett az ebédlőbe. – Tudod, Jasper nem hazudott, a bátyám tényleg féltékeny rá.
- De hát, miért? Á, már értem. Zavarja, hogy nem vele beszélgetek.
- Nem, nem erre gondoltam, hanem… - de én félbe szakítottam.
- Jó, akkor nem erre, de ha baja van velem, akkor mondja a szemembe.
- Jenny, nyugodj meg, kérlek.
- Én… - Ekkor teljesen elárasztott a nyugalom, már nem is emlékeztem, hogy miért mérgelődtem.
- Sziasztok! Valami gond van? – kérdezte Jasper.
- Már minden rendben van – mosolygott Alice, majd megcsókolta a fiút. Lesütöttem a szemem és inkább másfelé néztem. Bárcsak ne tettem volna. Épp Bellával nevetgélt, látszólag nagyon jól érezte magát, ugyanúgy, mint szilveszterkor. Felém nézett, és hatalmas vigyor terült el az arcán, mikor meglátott. Újra éreztem, azt a nyugalmat, amit az előbb is, pedig dühösnek kellett volna lennem. Barátnőmékre néztem, de csak Alice nézte Őket, Jasper rám koncentrált.
- Mi a baj? – kérdeztem.
- Most már semmi – mondta. Nem értettem a viselkedését. Újra rájuk néztem, Ő pedig még mindig nevetgélt Bellával. Most untam meg. Ráadásul ebéd után biológia órám lesz, ahová szintén együtt járunk.
- Lehet, hogy nem a mostani biosz órát láttam – szólalt meg Alice.
- Lehet, de nem érdekel – mosolyogtam. Most én ragadtam meg barátnőm karját és vigyorogva távoztunk a helyszínről.
- Veletek ülhetek? – kérdeztem, mikor beértünk az ebédlőbe.
- Persze, gyere – húzott magával, majd leültetett maga mellé.
- Szia kis csaj! Mi újság? – köszöntött Emmett.
- Szia, semmi új – mosolyogtam. – Veletek?
- Meg vagyunk – vigyorgott. Ekkor léptek be az étkezdébe, és leültek az asztalhoz, ahol Ashley-ék is ültek. Szörnyen éreztem magam, és azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a föld s elnyelne örökre.
Biológián ültem, és azt vártam, hogy kicsengessenek, de még csak tíz perc telt el az órából. Néha-néha feléjük pillantottam. Sugdolóztak.
Biztos, olyan dolgokat suttog a fülébe – gondoltam. Undorodva néztem Őket, az órára pedig egyáltalán nem figyeltem.
- Miss. Smith, feleljen a kérdésre! – szólított fel a tanár, erre mindenki engem kezdett el bámulni. Remek.
- Nem tudom tanár úr – feleltem.
- Értem. Nem nézelődnie, hanem az órára kéne figyelnie! – mondta, majd újra feltette a kérdést, de már másnak. Edwardék még mindig sugdolóztak.
- Miről volt szó?
- A biomokról – szólalt meg az egyik diák.
- Úgy van. Mondjon valaki egy biomot! Ki legyen? – tűnődött a tanár. – Miss. Swan!
- Szárazföldi biomok – felelte Bella.
- És tudna is példát mondani rá?
- Például a sivatagi bioformáció.
- Helyes. Látja Smith? Swan figyelt – szidott le, én pedig lejjebb csúsztam a széken. Ez nagyon durva volt, és még az arcom is égett a szégyentől.
Szinte futottam hazáig, majd felszaladtam a szobámba és magamra zártam az ajtót, elterültem az ágyon, s a plafont bámultam könnyes szemmel.
Soha többet nem szólok hozzá, és jobban teszi, ha a közelembe sem jön – fúrtam a fejem a párnámba. Valószínű, hogy én értettem félre őt, és semmit sem akar tőlem, csak barátkozni.
Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Igen?
- „Jobb, ha leteszel róla, mert nem fogod tudni megállni” – szólt bele a telefonba Alice. Először nem értettem, mire mondta, de aztán megjelent a fejem felett a képzeletbeli villanykörte.
- De, ki fogom bírni, és ne szólj neki a döntésemről, kérlek.
- „Tehát, mikortól nem szólsz hozzá? Mert ma megy korrepetálni.”
- Mi?! Még van képe idejönni! Na várjon csak, adok én neki korrepetálást – mondtam, mire barátnőm felnevetett. – Most meg min nevetsz? – kérdeztem.
- „Semmin. Azért hagyd életben a bátyám, rendben?”
- Persze, életben hagyom. Egyelőre – mosolyogtam. A barátnőm még jobban el kezdett nevetni. Még egy kicsit beszélgettünk, majd elköszöntünk egymástól.
Bosszút akartam állni azért, amit tett, így úgy döntöttem, hogy játszani fogok vele egy kicsit. Semmit sem tettem, Ő mégis mérges rám, de az okát nem árulja el.
Öt múlt pár perccel, mikor csengettek. Anyu nyitott ajtót, majd két perccel később kopogtatást hallottam.
- Gyere – szóltam ki.
- Szia! – köszöntött, mikor belépett a szobámba. Az asztalomnál ültem és a tankönyvemet bújtam.
- Szia! – köszöntem közömbösen, de nem néztem fel.
- Ha nincs kedved a korrepetáláshoz, akkor mondd meg – szólt.
- De, van kedvem hozzá, csak ezt a bekezdést elolvasom és kezdhetjük – mondtam, majd folytattam az „olvasást”. - Na, végeztem – szólaltam meg fél perc múlva.
- Jó nagy lehetett az a bekezdés.
- Igen, nagy volt – mondtam, majd leültem mellé az ágyra. – Tudod, inkább te nem akarod a korrepetálást, nem pedig én.
- Ezt meg honnan veszed?
- Csak van egy ilyen érzésem.
- Rosszul érzed, tévedsz – mondta. Rákaptam a tekintetem, amivel ha ölni lehetne, már rég nem élne. Így is mérges voltam rá, de Ő még tesz rá egy lapáttal.
- Jó, akkor félre érzem. Kezdhetjük, vagy még kritizálod a megérzéseimet?
- Rendben, kezdjük – vigyorgott. Ez nagyon nem tetszett nekem. Úgy döntöttem, nem fogom hagyni, hogy még jobban felhúzzon.
Bunkó voltam vele, mert - be kellett valljam -, féltékeny voltam Bellára, amiért Edward vele beszélgetett. Szép volt, nagyon, pluszba, még okos is.
Nehéz feladatokat adott és volt, hogy a felét nem értettem, amin csak mosolygott. Egyszer csak betelt a pohár.
- Ezt most komolyan gondoltad? – szegeztem neki a kérdést. Mégis mit képzel? Nem is rendesen magyarázza el nekem. Szerinte, hogy fogom érteni a feladatot?
- Mit? – nézett rám ártatlanul.
- Ezt! – tettem elé a füzetem.
- Hisz ez nagyon könnyű – vigyorgott, és neki látott a feladatnak. Két perc múlva elém rakta a füzetet, a már kész feladattal. Kérdőn néztem rá, mire még nagyobb lett a vigyora.
- Hogy…?
- Megmondtam, hogy egyszerű.
- Nem is így mutattad, ráadásul nem is magyaráztad el rendesen – vágtam a fejéhez.
- De, elmagyaráztam, az teljesen más, hogy nem figyeltél. – Kész voltam tőle. Szinte rávetettem magam, és ledöntöttem az ágyra, majd ráültem és válla felett megtámaszkodtam.
- Én figyeltem, de te nem magyarázod el rendesen, és olyan lehetetlen feladatokat adsz, mint például ez – böktem fejemmel a füzetemre. - Egyszerűen mulattál azon, ahogy szenvedek vele. Miért nem mondod meg, hogy mi bajod van velem?
- Mert nincs semmi bajom… veled.
- Szóval Jasper, igaz? – nem szólalt meg. – Ezt igennek veszem. Nem csinált semmit sem, csak visszaadta a labdát, és egyébként is, Alice-t szereti.
- Tudom.
- Akkor meg?
- Semmi.
- Na, ugye? Szóval térjünk vissza az eredeti témára – löktem el magam tőle, mert úgy éreztem, ha még egy percig úgy maradok, olyat teszek, amit magam is megbánok. Leakartam szállni róla, de megragadta a derekam és nem hagyott szabadulni. Magához vont, a szívem pedig majd’ kiugrott a helyéről a közelsége miatt. Annyira vágytam már a csókjára, és most itt volt a megfelelő pillanat arra, hogy megcsókolhassam ugyanúgy, mint karácsonykor. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy ha az egyikünk közelebb jön, akkor ajkaink összeértek volna. Megint csak néztük egymást, én pedig egyre jobban zavarba jöttem.
- Akkor folytassuk a tanulást – szólalt meg végül. Tudtam, hogy Bellát szereti. Olyan ostoba vagyok!
- Igen – bólintottam, de egyikünk sem mozdult meg. Az ajkaimra nézett, majd vissza a szememre. Éreztem, hogy most jön el a pillanat, és akkor… megcsörrent a telefonom. Ez nem lehet igaz! - bosszankodtam magamban. Gyorsan kimásztam az öléből, majd a mobilomhoz rohantam.
- Haló?
- „Richard Feltet keresem” – hallottam meg egy mély férfi hangot.
- Nem ismerek ilyen nevű embert – szóltam.
- „Oh, elnézést. Téves szám” – mondta, és letette kagylót, majd én is.
- Sajnálom – hallottam meg a hangját.
- Mit sajnálsz?
- Ami az előbb történt. - Azt hittem, hogy azt sajnálja, amit a suliban művelt. Hát… inkább nem mondok semmit.
- Nem történt semmi. – Már magam untam ezt a szöveget.
- Jobb, ha én most megyek.
- Igen. Jobb – túrtam bele a hajamba, majd elálltam az útjából.
- Szia! – köszönt el.
- Szia!
Amint hallottam a bejárati ajtót csapódását, elterültem az ágyamon és gondolkodni kezdtem.
Az a hülye telefon! Legközelebb kikapcsolom, esküszöm.
A ma este nem változtatott a döntésemen, mert holnap akkor sem fogok hozzá szólni. Nem felejtettem el, amit ma leművelt Bellával. Na, várjon csak! És még volt pofája idetolni a képét és úgy tenni, mint aki nem csinált semmit. Ráadásul, bemerészkedett az intim szférámba az engedélyem nélkül. Hogy merészeli! Bár… nem mondom, jól esett a közelsége, de akkor is! Már majdnem megtörtént. Majdnem! Na, jó, nem foglalkozom vele! – döntöttem el, majd feltápászkodtam az ágyamról és mikor minden egyéb teendőimmel végeztem, lefeküdtem aludni.
Köszönöm a sok kommentárt és a levelet csajok :D El sem tudom mondani mennyire jó érzés:D
Remélem tetszett a rész:D
Tudom, tudom. Gonosz vagyok, hogy még nem hoztam Őket össze, de egyszer eljön annak is az ideje:) Pont akkor, mikor nem is várjátok:D
Olvastam a kommentárok között, hogy szeretnétek, hogy végre bevallják egymásnak az érzéseiket. tudjátok, mindketten gyávák, de nyugalom. Hamarosan kiderül... ígérem:D
Remélem kapok most is legalább ennyi kommentárt és levelet:D
Puszi
agnes_h93@freemail.hu
2009. december 27., vasárnap
27. fejezet - Egy titok
Köszönöm a kommentárokat és a leveleket:D:D Remélem tetszett:) Bár... kicsit gyengus rész lett. Bocsika.
puszi
Másnap dél körül ébredhettem és egy percig azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de mikor az alattam fekvő Edwardra pillantottam, minden eszembe jutott.
A verekedés, a hazahozatal és az este, mikor a karjaiban aludtam el.
Feltápászkodtam Róla és ekkor vettem csak észre, hogy nincs rajta póló. Egy pillanatra megijedtem, hogy valamit műveltünk az éjjel, de szerencsére rajtam volt az a pizsama, amit Alice adott.
Ismét Edwardra néztem, aki olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni azért, hogy elmegyek.
Még egy kicsit nézni akartam, ahogy alszik, így lefeküdtem mellé és bámulni kezdtem.
Kinyújtottam a kezem, majd végig simítottam meztelen mellkasán, mire mocorogni kezdett, de nem kelt fel.
Megcirógattam arcát, ami nem volt olyan puha, mint szokott, hisz egy napos borosta borította, de nem zavart és nem is érdekelt.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaimat az övéihez érintettem aztán gyorsan elhúzódtam volna, de nem engedte... felém fordult, és szorosan magához ölelt.
Elmosolyodtam, majd átöleltem Őt és egy puszit nyomtam a homlokára.
Egész nap a karjaiban feküdtem volna, de haza kellett mennem, így óvatosan, hogy ne keltsem fel, kimásztam az ágyából és Alice szobájába mentem.
- Elmondanád, hogy hol aludtál tegnap este? – kérdezte mérgesen barátnőm.
- Úgy érted, hogy ma hajnalban?
- Ne forgasd ki a szavaim!
- Bocsánat.
- Szóval? – faggatott.
- A bátyádnál – feleltem, mire arcán hatalmas vigyor terült el. – Nem történt semmi sem közöttünk – tettem hozzá gyorsan és egyből lehervadt a mosoly az arcáról.
- Kár – húzta a száját.
- Alice, tudod jól, hogy csak…
- Tudom, tudom, hogy csak barátok vagytok. Kívülről fújom a szöveget, de miért nem teszel valamit ellene? Igazán léphetnél, ha már Ő csak ül és néz.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem vagy éhes? – kérdezte hirtelen.
- Alice, ne terelj!
- Én nem terelek. Na, gyere le reggelizni… vagyis ebédelni – mondta, majd kisietett a szobából. Vajon, hogy értette azt, hogy: „ha már Ő csak ül és néz”? - kérdeztem magamtól, de nem kaptam választ. Ennyire szőke nem lehetek?! Lehet, hogy ő is...? Nem láttam rajta a jeleket, vagy csupán én voltam vak.
Miután lefürödtem és felvettem azokat a ruhákat, amiket barátnőm készített ki az ágyra, majd lementem a konyhába.
Mindenki lent volt, kivéve Őt. Helyet foglaltam barátnőm mellett, aki előtt már csak egy üres tányér volt.
- Mi már ettünk – felelte, mikor kérdőn néztem rá.
- Tessék kicsim. Jó étvágyat – tett le elém egy tányér hús levest Esme.
- Köszönöm – mosolyogtam, majd hozzáláttam az étel elfogyasztásához.
Épp befejeztem az ebédet, mikor Edward lépett be a konyhába. Mikor meglátott egyszer sem vette le rólam le a szemét, még akkor sem mikor az anyukája megkérdezte, hogy szerezte a sebét.
- Mi történt veled? – kérdezte Esme, de Ő továbbra is engem nézett, engem pedig rabul ejtettek gyönyörű, zöld szemei.
- Verekedett – felelt helyette Alice. Honnan tud róla? - kérdeztem magamtól.
- Mikor, és kivel?
- Tommal, ma hajnalban.
- De hát… miért? – tudakolta az anyukája.
- Nem akarok róla beszélni – szólalt meg Edward.
- Rendben, de ezzel nincs semmi sem lezárva, ugye tudod?
- Igen – mondta, és végre elfordította rólam a tekintetét.
- Nekem most mennem kell – szóltam, majd felálltam.
- Máris? – tudakolta Esme, és kicsit csalódott volt a hangja.
- Anyu biztos ideges, hogy hol lehetek már.
- Már gondoskodtam róla. Anyukád tudja, hogy nálunk vagy – mosolygott Alice.
- Köszönöm, de nekem akkor is el kell mennem, mert…
- Mert? – kérdezte barátnőm, mikor látta, hogy nem folytatom.
- Mert még sok elintézni valóm van – feleltem.
- Rendben, hazaviszlek – mondta, majd elindult az emeletre. Mikor megfordultam már csak Mi ketten voltunk a helyiségben.
- Miattam akarsz elmenni? – szólalt meg végül.
- Nem. Hogy jut ilyen az eszedbe? – nevettem, amivel zavaromat próbáltam leplezni.
- Mondjuk úgy, hogy velem aludtál és ezért most kényelmetlenül érzed magad a jelenlétemben.
- Egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül – éltem az Ő szavával -, hisz nem történt semmi sem. De ha téged ennyire zavar az, hogy veled vagyok, akkor nem értem, miért nem mondod a szemembe, ahelyett, hogy utalgatsz rá! – mondtam mérgesen, majd kifele indultam volna, mikor megragadt a karomnál fogva és maga felé fordított.
- Ilyet egy szóval sem mondtam, és nem is utaltam rá. – Olyan közel állt hozzám, hogy a szánk majdnem egymáshoz ért.
- Elég, ha csak gondolod – szólaltam meg végül.
- Jenny – tette kezét az arcomra – sosem gondoltam azt, hogy zavarsz – nézett mélyen a szemeimbe. Éreztem, hogy a vér az arcomra tódul. Csak észre ne vegye, hogy elpirultam.
- Kicsit hideg van, így hoztam neked egy kabá…tot - jött be a helyiségbe Alice, de amint meglátott minket megtorpant. Mi csak néztük egymást Edwarddal, végül én törtem meg a csendet.
- Köszönöm –szabadítottam ki magam a Edward karjaiból.
- Talán megzavartam valamit? – kérdezte barátnőm.
- Nem, semmit, csak beszélgettünk – mosolyogtam, majd elvettem tőle a kabátot és kifele indultam a házból.
Mikor kiértem, megpillantottam a piros BMW-t, amivel hajnalban jöttünk haza. Hirtelen megéreztem egy jéghideg kezet a vállamon.
- Minden rendben? – kérdezte Alice.
- Persze – mosolyogtam, majd mindketten beszálltunk a kocsiba.
- Látom, hogy nagyon vonzódtok egymáshoz – vigyorgott barátnőm.
- Egyáltalán nem vonzódunk egymáshoz.
- Ezt te sem mondod komolyan.
- Komolyabban már nem is mondhatnám – mondtam határozottan.
- Jenny, már engem idegeltek ki ezzel a „csak-barátok-vagyunk” szöveggel. Nem lehet igaz, hogy jegyesek vagy… - harapta el a mondatát.
- Hogy mi? Kik jegyesek? – kérdeztem, mert úgy hallottam, mintha épp azt akarta volna mondani, hogy Edward és én jegyesek vagyunk.
- Sajnálom Jenny, már el kellett volna mondanom – mondta.
- Mit Alice?
- Hogy…
(Edward szemszöge)
Miután Jenny és a húgom távoztak, felmentem a szobámba, majd befeküdtem az ágyamba. A fejemre húztam a takaróm, és éreztem az Ő illatát.
Felültem az ágyamban és megdörzsöltem az arcom.
Meg fogok őrülni – gondoltam. – Itt feküdt mellettem csak pár centire, én pedig semmit sem tettem - és most nem csak hajnalról beszélek -, még akkor sem, mikor megcsókolt. Mi van, ha csak azért csinálta, mert a sokk hatása alatt volt és még nem volt teljesen önmaga? Nem értem őt, egyszer olyan, mintha ő is úgy érezne irántam, mint én őiránta, aztán megváltozik hirtelen a viselkedése. Össze lenne zavarodva? Biztos, hogy erről van szó különben már mondott volna valamit, nem? Vagy talán arra vár, hogy én lépjek? Minden bizonnyal.
A zongora előtt ültem, de nem játszottam semmit sem csak néztem a billentyűzetet.
- Nem játszol semmit kisfiam? – hallottam meg Esme hangját a hátam mögül.
- Nem tudok játszani. Nem megy – hajtottam le a zongora fedelét.
- Jenny miatt, igaz? – Bólintottam. – Talán beszélned kéne vele, nem gondolod?
- És mi van, ha eltaszít magától?
- Nem fog.
- Még a titkotokat sem tudja, nem vett rá a lélek, hogy elmondjam neki. Mi van, ha… ha félni fog tőletek.
- Nem fog, mert sosem félt – mosolygott, közben pedig a hátamat simogatta.
- Hát persze, hogy nem fél, hisz nem is tudja.
- Nem. Egyszer el fogod mondani, igaz?
- Igen – szólaltam meg, majd felálltam a zongora elől, és felmentem a szobámba.
- Edward Cullen! Ezt nem teheted vele! – rontott be a szobámba húgom.
- Hagyd békén Alice! – jött utána Jazz.
- Jasper, ne próbálj nyugtatni, mert úgysem fog sikerülni! – szidta le. – Te pedig – mutatott rám.
- Én pedig? – kérdeztem nyugodt hangon.
- Szépen elmész hozzá, és bocsánatot kérsz.
- Alice, megint túl reagálod – szólt Jasper.
- Mit csinált már megint? – vihogott Emmett. Remek, mindenkit idecsődít.
- Azt hiszed nem hallottam miről beszélgettek?
- Alice, nyugodj meg, kérlek. Nem vesztünk össze, csupán megijedt attól, hogy egy ágyban aludtunk.
- Hóhó! Na, máris ledöntötted? Gratulálok tesó! – vigyorgott Emmett, miközben hátba veregetett.
- Nem feküdtünk le! Hagyjatok békén, és mindenki menjen ki a szobámból! – szóltam idegesen.
- Szerintem menjünk, mert nagyon mérges – világosította fel a többieket Jasper.
- Jól van – egyeztek bele, majd mindenki kiviharzott a helyiségből.
Miért nem tudnak békén hagyni? Nem csináltam semmit és biztos vagyok benne, hogy Jenny sem haragszik, mégis… mégis lelkifurdalásom van. El kell mennem hozzá, meg kell tudnom, hogy igazat mondott-e Alice, vagy csak megint felfújta a dolgokat, mint szokta – döntöttem el, majd lementem a földszintre, felkaptam magamra a kabátom, bepattantam a BMW-be és elindultam.
(Jenny szemszöge)
- Mit Alice?
- Hogy… - hezitált - Hogy Rosalie és Emmett jegyesek – mondta.
- Azt hittem, hogy csak együtt járnak. - Nem ezt akarta mondani. Tudom. - És ehhez mi köze van Edward és az én barátságomnak? – kérdeztem. Valami nem stimmelt. Elszólta magát.
- Semmi. Jenny, témát váltottam, megesik az ilyen.
- Aha – bólintottam, de nem hittem el, hogy nem rólunk beszélt. – Szóval, akkor Rosalie és Emmett jegyesek.
- Tulajdonképpen házasok.
- Mi?! – leesett az állam. – Ilyen fiatalon?
- Igen. Nagyon szeretik egymást – mosolygott. – Egyébként Jazz és én is házasok vagyunk – jelentette ki. Nekem ez magas volt.
- Ilyen fiatalon? – tettem fel megint a kérdést.
- Igen.
- Honnan tudod biztosra, hogy Ő az igazi, akivel le akarod élni az életed? – kérdeztem.
- Érzem – mosolygott. – Mikor vele vagyok, vagy a közelemben van, a szívem meglódul, és, mikor hozzám ér, végig szalad rajtam az a kellemes bizsergés. Azt kívánom, bárcsak megállna az idő, hogy mindig vele legyek – meredt a távolba, mintha visszamenne a múltba.
- Te nem így érzel, mikor Edwarddal vagy? – kérdezte, miután visszatért a jelenbe. – Jenny, azt mondtad, hogy szereted Őt. Akkor miért tagadod le, hogy vonzódtok egymáshoz?
- Az igaz, hogy én vonzódom hozzá, de nincs viszonzás.
- De van. - A hangja határozott volt. - El kell mondanom valamit – szólt komolyan.
- Mit?
- Egy fontos dolgot.
- Mondd már!
- Én látom a jövőt. – Teljesen ledöbbentem, majd felnevettem.
- Egy percig majdnem elhittem – nevettem, de az Ő arca továbbra is komoly maradt.
- Nem vicceltem. Tudod vannak olyan emberek, akik meg tudják mondani a jövőt… én is ilyen vagyok.
- Szóval… látod a jövőt. És meg tudod mondani, hogy mi lesz másnap?
- Hát… igen. Tudod, döntések alapján látok dolgokat. Ha az ember megváltoztatja a döntését, úgy változik a látomásom is.
- Értem. Azt hiszem, ezt még meg kell szoknom. Váratlanul ért – néztem magam elé. – Szóval akkor az én… jövőmet is látod? – kérdeztem.
- Igen.
- És mit látsz?
- Most semmit – mosolygott.
Mikor hazaértünk, elköszöntem Alice-től és bementem a házba, Ő pedig elhajtott. Felrohantam az emeletre, majd elindítottam a CD-m a magnón, feltekertem a hangerőt és lazítottam.
(Alice szemszöge)
Mikor hazaértem, felrohantam a bátyám szobájába és jól lehordtam, bár semmi okom nem volt rá. Tulajdonképpen csak azt akartam, hogy töltsék együtt a délutánt és végre jöjjenek össze ismét.
A szobámban ültem Jasperrel, de egyikünk sem szólalt meg. Ekkor látomásom támadt, miszerint Edward elmegy Jennyhez és beszélni fognak.
Haladás – gondoltam.
Szerencsére Jazz nem vette észre, mert nem olyan látomás volt.
- Jasper, mondanom kell valamit – kezdtem.
- Mit?
- Elmondtam Jennynek.
- Mit? – kérdezte újra.
- Hogy látnok vagyok.
- Miért csináltad? Egyáltalán hogyan fogadta? – tudakolta.
- Jól, ami azt illeti, de a vámpírságunkról nem szóltam. Nem akartam tovább hazudni neki – hajtottam le a fejem.
- Megértelek – ölelt magához.
- Jazz, nem tudnál valamit tenni, hogy bevallják egymásnak az érzéseiket?
- Nem hinném. Edward rájönne, nem hülye, Jenny pedig gyanakodni kezdene.
- Ennek semmi értelme – pattantam fel és fel-alá kezdtem járkálni a helyiségben. – Valamit tenni kell.
- Alice, hagyd, hogy maguk jöjjenek rá. Már Edward sem bírja sokáig, érzem. Próbál barátként tekinteni rá, de nem megy neki.
- Akkor most mit csináljunk? – kérdeztem.
- Semmit. Nem avatkozhatunk bele. Egymásra kell találniuk.
- Hisz már egymásra találtak.
- Alice, hagyd, hogy maguktól történjenek az események.
- És ölbe tett kézzel nézzem, ahogy szenvednek a ki nem mondott érzéseik miatt?
- Nem tehetünk mást.
- Rendben. Megpróbálok nem bele folyni – mondtam, majd az ölébe ültem és megcsókoltam.
puszi
Másnap dél körül ébredhettem és egy percig azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de mikor az alattam fekvő Edwardra pillantottam, minden eszembe jutott.
A verekedés, a hazahozatal és az este, mikor a karjaiban aludtam el.
Feltápászkodtam Róla és ekkor vettem csak észre, hogy nincs rajta póló. Egy pillanatra megijedtem, hogy valamit műveltünk az éjjel, de szerencsére rajtam volt az a pizsama, amit Alice adott.
Ismét Edwardra néztem, aki olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni azért, hogy elmegyek.
Még egy kicsit nézni akartam, ahogy alszik, így lefeküdtem mellé és bámulni kezdtem.
Kinyújtottam a kezem, majd végig simítottam meztelen mellkasán, mire mocorogni kezdett, de nem kelt fel.
Megcirógattam arcát, ami nem volt olyan puha, mint szokott, hisz egy napos borosta borította, de nem zavart és nem is érdekelt.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, majd ajkaimat az övéihez érintettem aztán gyorsan elhúzódtam volna, de nem engedte... felém fordult, és szorosan magához ölelt.
Elmosolyodtam, majd átöleltem Őt és egy puszit nyomtam a homlokára.
Egész nap a karjaiban feküdtem volna, de haza kellett mennem, így óvatosan, hogy ne keltsem fel, kimásztam az ágyából és Alice szobájába mentem.
- Elmondanád, hogy hol aludtál tegnap este? – kérdezte mérgesen barátnőm.
- Úgy érted, hogy ma hajnalban?
- Ne forgasd ki a szavaim!
- Bocsánat.
- Szóval? – faggatott.
- A bátyádnál – feleltem, mire arcán hatalmas vigyor terült el. – Nem történt semmi sem közöttünk – tettem hozzá gyorsan és egyből lehervadt a mosoly az arcáról.
- Kár – húzta a száját.
- Alice, tudod jól, hogy csak…
- Tudom, tudom, hogy csak barátok vagytok. Kívülről fújom a szöveget, de miért nem teszel valamit ellene? Igazán léphetnél, ha már Ő csak ül és néz.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nem vagy éhes? – kérdezte hirtelen.
- Alice, ne terelj!
- Én nem terelek. Na, gyere le reggelizni… vagyis ebédelni – mondta, majd kisietett a szobából. Vajon, hogy értette azt, hogy: „ha már Ő csak ül és néz”? - kérdeztem magamtól, de nem kaptam választ. Ennyire szőke nem lehetek?! Lehet, hogy ő is...? Nem láttam rajta a jeleket, vagy csupán én voltam vak.
Miután lefürödtem és felvettem azokat a ruhákat, amiket barátnőm készített ki az ágyra, majd lementem a konyhába.
Mindenki lent volt, kivéve Őt. Helyet foglaltam barátnőm mellett, aki előtt már csak egy üres tányér volt.
- Mi már ettünk – felelte, mikor kérdőn néztem rá.
- Tessék kicsim. Jó étvágyat – tett le elém egy tányér hús levest Esme.
- Köszönöm – mosolyogtam, majd hozzáláttam az étel elfogyasztásához.
Épp befejeztem az ebédet, mikor Edward lépett be a konyhába. Mikor meglátott egyszer sem vette le rólam le a szemét, még akkor sem mikor az anyukája megkérdezte, hogy szerezte a sebét.
- Mi történt veled? – kérdezte Esme, de Ő továbbra is engem nézett, engem pedig rabul ejtettek gyönyörű, zöld szemei.
- Verekedett – felelt helyette Alice. Honnan tud róla? - kérdeztem magamtól.
- Mikor, és kivel?
- Tommal, ma hajnalban.
- De hát… miért? – tudakolta az anyukája.
- Nem akarok róla beszélni – szólalt meg Edward.
- Rendben, de ezzel nincs semmi sem lezárva, ugye tudod?
- Igen – mondta, és végre elfordította rólam a tekintetét.
- Nekem most mennem kell – szóltam, majd felálltam.
- Máris? – tudakolta Esme, és kicsit csalódott volt a hangja.
- Anyu biztos ideges, hogy hol lehetek már.
- Már gondoskodtam róla. Anyukád tudja, hogy nálunk vagy – mosolygott Alice.
- Köszönöm, de nekem akkor is el kell mennem, mert…
- Mert? – kérdezte barátnőm, mikor látta, hogy nem folytatom.
- Mert még sok elintézni valóm van – feleltem.
- Rendben, hazaviszlek – mondta, majd elindult az emeletre. Mikor megfordultam már csak Mi ketten voltunk a helyiségben.
- Miattam akarsz elmenni? – szólalt meg végül.
- Nem. Hogy jut ilyen az eszedbe? – nevettem, amivel zavaromat próbáltam leplezni.
- Mondjuk úgy, hogy velem aludtál és ezért most kényelmetlenül érzed magad a jelenlétemben.
- Egyáltalán nem érzem magam kényelmetlenül – éltem az Ő szavával -, hisz nem történt semmi sem. De ha téged ennyire zavar az, hogy veled vagyok, akkor nem értem, miért nem mondod a szemembe, ahelyett, hogy utalgatsz rá! – mondtam mérgesen, majd kifele indultam volna, mikor megragadt a karomnál fogva és maga felé fordított.
- Ilyet egy szóval sem mondtam, és nem is utaltam rá. – Olyan közel állt hozzám, hogy a szánk majdnem egymáshoz ért.
- Elég, ha csak gondolod – szólaltam meg végül.
- Jenny – tette kezét az arcomra – sosem gondoltam azt, hogy zavarsz – nézett mélyen a szemeimbe. Éreztem, hogy a vér az arcomra tódul. Csak észre ne vegye, hogy elpirultam.
- Kicsit hideg van, így hoztam neked egy kabá…tot - jött be a helyiségbe Alice, de amint meglátott minket megtorpant. Mi csak néztük egymást Edwarddal, végül én törtem meg a csendet.
- Köszönöm –szabadítottam ki magam a Edward karjaiból.
- Talán megzavartam valamit? – kérdezte barátnőm.
- Nem, semmit, csak beszélgettünk – mosolyogtam, majd elvettem tőle a kabátot és kifele indultam a házból.
Mikor kiértem, megpillantottam a piros BMW-t, amivel hajnalban jöttünk haza. Hirtelen megéreztem egy jéghideg kezet a vállamon.
- Minden rendben? – kérdezte Alice.
- Persze – mosolyogtam, majd mindketten beszálltunk a kocsiba.
- Látom, hogy nagyon vonzódtok egymáshoz – vigyorgott barátnőm.
- Egyáltalán nem vonzódunk egymáshoz.
- Ezt te sem mondod komolyan.
- Komolyabban már nem is mondhatnám – mondtam határozottan.
- Jenny, már engem idegeltek ki ezzel a „csak-barátok-vagyunk” szöveggel. Nem lehet igaz, hogy jegyesek vagy… - harapta el a mondatát.
- Hogy mi? Kik jegyesek? – kérdeztem, mert úgy hallottam, mintha épp azt akarta volna mondani, hogy Edward és én jegyesek vagyunk.
- Sajnálom Jenny, már el kellett volna mondanom – mondta.
- Mit Alice?
- Hogy…
(Edward szemszöge)
Miután Jenny és a húgom távoztak, felmentem a szobámba, majd befeküdtem az ágyamba. A fejemre húztam a takaróm, és éreztem az Ő illatát.
Felültem az ágyamban és megdörzsöltem az arcom.
Meg fogok őrülni – gondoltam. – Itt feküdt mellettem csak pár centire, én pedig semmit sem tettem - és most nem csak hajnalról beszélek -, még akkor sem, mikor megcsókolt. Mi van, ha csak azért csinálta, mert a sokk hatása alatt volt és még nem volt teljesen önmaga? Nem értem őt, egyszer olyan, mintha ő is úgy érezne irántam, mint én őiránta, aztán megváltozik hirtelen a viselkedése. Össze lenne zavarodva? Biztos, hogy erről van szó különben már mondott volna valamit, nem? Vagy talán arra vár, hogy én lépjek? Minden bizonnyal.
A zongora előtt ültem, de nem játszottam semmit sem csak néztem a billentyűzetet.
- Nem játszol semmit kisfiam? – hallottam meg Esme hangját a hátam mögül.
- Nem tudok játszani. Nem megy – hajtottam le a zongora fedelét.
- Jenny miatt, igaz? – Bólintottam. – Talán beszélned kéne vele, nem gondolod?
- És mi van, ha eltaszít magától?
- Nem fog.
- Még a titkotokat sem tudja, nem vett rá a lélek, hogy elmondjam neki. Mi van, ha… ha félni fog tőletek.
- Nem fog, mert sosem félt – mosolygott, közben pedig a hátamat simogatta.
- Hát persze, hogy nem fél, hisz nem is tudja.
- Nem. Egyszer el fogod mondani, igaz?
- Igen – szólaltam meg, majd felálltam a zongora elől, és felmentem a szobámba.
- Edward Cullen! Ezt nem teheted vele! – rontott be a szobámba húgom.
- Hagyd békén Alice! – jött utána Jazz.
- Jasper, ne próbálj nyugtatni, mert úgysem fog sikerülni! – szidta le. – Te pedig – mutatott rám.
- Én pedig? – kérdeztem nyugodt hangon.
- Szépen elmész hozzá, és bocsánatot kérsz.
- Alice, megint túl reagálod – szólt Jasper.
- Mit csinált már megint? – vihogott Emmett. Remek, mindenkit idecsődít.
- Azt hiszed nem hallottam miről beszélgettek?
- Alice, nyugodj meg, kérlek. Nem vesztünk össze, csupán megijedt attól, hogy egy ágyban aludtunk.
- Hóhó! Na, máris ledöntötted? Gratulálok tesó! – vigyorgott Emmett, miközben hátba veregetett.
- Nem feküdtünk le! Hagyjatok békén, és mindenki menjen ki a szobámból! – szóltam idegesen.
- Szerintem menjünk, mert nagyon mérges – világosította fel a többieket Jasper.
- Jól van – egyeztek bele, majd mindenki kiviharzott a helyiségből.
Miért nem tudnak békén hagyni? Nem csináltam semmit és biztos vagyok benne, hogy Jenny sem haragszik, mégis… mégis lelkifurdalásom van. El kell mennem hozzá, meg kell tudnom, hogy igazat mondott-e Alice, vagy csak megint felfújta a dolgokat, mint szokta – döntöttem el, majd lementem a földszintre, felkaptam magamra a kabátom, bepattantam a BMW-be és elindultam.
(Jenny szemszöge)
- Mit Alice?
- Hogy… - hezitált - Hogy Rosalie és Emmett jegyesek – mondta.
- Azt hittem, hogy csak együtt járnak. - Nem ezt akarta mondani. Tudom. - És ehhez mi köze van Edward és az én barátságomnak? – kérdeztem. Valami nem stimmelt. Elszólta magát.
- Semmi. Jenny, témát váltottam, megesik az ilyen.
- Aha – bólintottam, de nem hittem el, hogy nem rólunk beszélt. – Szóval, akkor Rosalie és Emmett jegyesek.
- Tulajdonképpen házasok.
- Mi?! – leesett az állam. – Ilyen fiatalon?
- Igen. Nagyon szeretik egymást – mosolygott. – Egyébként Jazz és én is házasok vagyunk – jelentette ki. Nekem ez magas volt.
- Ilyen fiatalon? – tettem fel megint a kérdést.
- Igen.
- Honnan tudod biztosra, hogy Ő az igazi, akivel le akarod élni az életed? – kérdeztem.
- Érzem – mosolygott. – Mikor vele vagyok, vagy a közelemben van, a szívem meglódul, és, mikor hozzám ér, végig szalad rajtam az a kellemes bizsergés. Azt kívánom, bárcsak megállna az idő, hogy mindig vele legyek – meredt a távolba, mintha visszamenne a múltba.
- Te nem így érzel, mikor Edwarddal vagy? – kérdezte, miután visszatért a jelenbe. – Jenny, azt mondtad, hogy szereted Őt. Akkor miért tagadod le, hogy vonzódtok egymáshoz?
- Az igaz, hogy én vonzódom hozzá, de nincs viszonzás.
- De van. - A hangja határozott volt. - El kell mondanom valamit – szólt komolyan.
- Mit?
- Egy fontos dolgot.
- Mondd már!
- Én látom a jövőt. – Teljesen ledöbbentem, majd felnevettem.
- Egy percig majdnem elhittem – nevettem, de az Ő arca továbbra is komoly maradt.
- Nem vicceltem. Tudod vannak olyan emberek, akik meg tudják mondani a jövőt… én is ilyen vagyok.
- Szóval… látod a jövőt. És meg tudod mondani, hogy mi lesz másnap?
- Hát… igen. Tudod, döntések alapján látok dolgokat. Ha az ember megváltoztatja a döntését, úgy változik a látomásom is.
- Értem. Azt hiszem, ezt még meg kell szoknom. Váratlanul ért – néztem magam elé. – Szóval akkor az én… jövőmet is látod? – kérdeztem.
- Igen.
- És mit látsz?
- Most semmit – mosolygott.
Mikor hazaértünk, elköszöntem Alice-től és bementem a házba, Ő pedig elhajtott. Felrohantam az emeletre, majd elindítottam a CD-m a magnón, feltekertem a hangerőt és lazítottam.
(Alice szemszöge)
Mikor hazaértem, felrohantam a bátyám szobájába és jól lehordtam, bár semmi okom nem volt rá. Tulajdonképpen csak azt akartam, hogy töltsék együtt a délutánt és végre jöjjenek össze ismét.
A szobámban ültem Jasperrel, de egyikünk sem szólalt meg. Ekkor látomásom támadt, miszerint Edward elmegy Jennyhez és beszélni fognak.
Haladás – gondoltam.
Szerencsére Jazz nem vette észre, mert nem olyan látomás volt.
- Jasper, mondanom kell valamit – kezdtem.
- Mit?
- Elmondtam Jennynek.
- Mit? – kérdezte újra.
- Hogy látnok vagyok.
- Miért csináltad? Egyáltalán hogyan fogadta? – tudakolta.
- Jól, ami azt illeti, de a vámpírságunkról nem szóltam. Nem akartam tovább hazudni neki – hajtottam le a fejem.
- Megértelek – ölelt magához.
- Jazz, nem tudnál valamit tenni, hogy bevallják egymásnak az érzéseiket?
- Nem hinném. Edward rájönne, nem hülye, Jenny pedig gyanakodni kezdene.
- Ennek semmi értelme – pattantam fel és fel-alá kezdtem járkálni a helyiségben. – Valamit tenni kell.
- Alice, hagyd, hogy maguk jöjjenek rá. Már Edward sem bírja sokáig, érzem. Próbál barátként tekinteni rá, de nem megy neki.
- Akkor most mit csináljunk? – kérdeztem.
- Semmit. Nem avatkozhatunk bele. Egymásra kell találniuk.
- Hisz már egymásra találtak.
- Alice, hagyd, hogy maguktól történjenek az események.
- És ölbe tett kézzel nézzem, ahogy szenvednek a ki nem mondott érzéseik miatt?
- Nem tehetünk mást.
- Rendben. Megpróbálok nem bele folyni – mondtam, majd az ölébe ültem és megcsókoltam.
2009. december 25., péntek
Karácsony!
Már mindent előkészítettem Karácsony éjjelére.
Egész nap megállás nélkül sütöttem, főztem, takarítottam, karácsonyfát díszítettem és, hogy mindezzel végezzek estére, már hajnalban felkeltem.
Annyira izgatott voltam.
Már minden barátomnak megvettem az ajándékot, amit szántam nekik.
Nyolc órára lett megbeszélve a vacsora, amire a tíz számomra legkedvesebb embert hívtam meg.
Sajnos a szüleim már nem éltek, csupán a nővérem, aki Svájcban töltötte a karácsonyt.
Mivel csak egy óra volt a barátaim érkezéséig, így gyorsan elkészültem.
Egy kis smink, miután felvettem azt a ruhát, amit kivételesen erre az alkalomra szántam, majd laza kontyba fogtam hosszú, vörös hajam.
Pont elkészültem nyolcra, de még nem érkezett meg egy barátom sem, de a jó kedvem nem lankadt.
A késést a nagy hóra fogtam, amiből rengetek esett előző nap.
Félóránként bámultam kifele az ablakon, és néztem a kihalt utcát.
Még egyszer az asztalra pillantottam, amit szépen feldíszítettem, és már a vacsorával is régen elkészültem.
Annyit főztem, sütöttem, hogy egy hadseregnek is elég lett volna.
Kimentem a konyhába és vágtam magamnak egy kis csokis kekszet, amivel egy jó ideig elvoltam.
Már tíz óra lehetett, mikor már nem éreztem semmit. Sem izgatottságot, sem boldogságot.
Rá kellett jönnöm, hogy felültettek.
Egy „barátom” sem jött el, pedig megígérték. Még egy sms-t sem kaptam tőlük. Egytől sem.
Szörnyű volt az a tudat, hogy senki sem akarja velem tölteni a Karácsonyt, pedig annyit készültem rá.
Ekkor csöngettek az ajtón, én pedig úgy rohantam a bejárathoz, mintha kergettek volna, arcomon pedig hatalmas mosoly terült el, hogy talán Ők érkeztek meg…
De amint szélesre tártam az ajtót csalódottság töltött el, a mosolyom pedig eltűnt.
A postás állt előttem, ami furcsa volt karácsonykor.
A kézbesítő átnyújtott nekem egy képeslapot, majd Boldog Karácsonyt kívánt és elment.
A nővéremtől jött a lap.
Drága Húgom! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!
Legalább Ő gondolt rám – mondtam magamban, és leültem a kanapéra. - Talán rossz ember vagyok – gondoltam. Tekintetem az étkező asztalra siklott, ami telis-tele volt főtt étellel és sütikkel.
Hiába volt minden fáradozásom.
Ismét kinéztem az ablakon, hátha most érkeznek meg… de nem így történt. Senki sem volt az utcán, csupán egy kóbor kutya sétált el a ház előtt, ami fáradtan rogyott össze a ház kapuja előtt.
Kirohantam a házból, majd óvatosan megközelítettem a kutyát. Letérdeltem mellé a hóba, majd megsimogattam a buksiját. Szegény kutya teljesen le volt fogyva, már-már betegesen sovány volt.
Felvettem az ölembe, és bevittem a házba, majd lefektettem a kanapéra.
Szomorú szemekkel nézett rám. Ugyanolyan bánatos volt, mint én.
Egyedül volt karácsonykor, akárcsak én, pedig ez az ünnep a szeretetről szól, hogy azokkal legyünk, akiket szeretünk.
Az étkezőasztalhoz mentem, és leemeltem róla főtt húsos tálat, majd letettem a kutya elé, aki először kérdőn tekintett rám, s mikor látta, hogy ez csak az övé, leugrott a kanapéról, aztán rávetette magát a húsokra.
Olyan jóízűen falatozott, hogy ezt megmosolyogtam.
Legalább Ő boldog.
Leültem abba fotelbe, ami az utcára nézett, majd kibámultam az ablakon. Egyszer csak éreztem, hogy valami motoszkál a lábamnál. Lenéztem és láttam, hogy a kutyus volt, aki bánatos kis kutya szemekkel figyelt engem.
- Szeretnél az ölembe ülni? - kérdeztem, közben lehajoltam hozzá. Megnyalta az arcom, hátra dőltem, és hagytam, hogy az ölemben feküdjön. Elmosolyodtam, majd simogatni kezdtem a kutyus fejét.
Mégsem kellett egyedül töltenünk a Karácsonyt.
BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!:D
Egész nap megállás nélkül sütöttem, főztem, takarítottam, karácsonyfát díszítettem és, hogy mindezzel végezzek estére, már hajnalban felkeltem.
Annyira izgatott voltam.
Már minden barátomnak megvettem az ajándékot, amit szántam nekik.
Nyolc órára lett megbeszélve a vacsora, amire a tíz számomra legkedvesebb embert hívtam meg.
Sajnos a szüleim már nem éltek, csupán a nővérem, aki Svájcban töltötte a karácsonyt.
Mivel csak egy óra volt a barátaim érkezéséig, így gyorsan elkészültem.
Egy kis smink, miután felvettem azt a ruhát, amit kivételesen erre az alkalomra szántam, majd laza kontyba fogtam hosszú, vörös hajam.
Pont elkészültem nyolcra, de még nem érkezett meg egy barátom sem, de a jó kedvem nem lankadt.
A késést a nagy hóra fogtam, amiből rengetek esett előző nap.
Félóránként bámultam kifele az ablakon, és néztem a kihalt utcát.
Még egyszer az asztalra pillantottam, amit szépen feldíszítettem, és már a vacsorával is régen elkészültem.
Annyit főztem, sütöttem, hogy egy hadseregnek is elég lett volna.
Kimentem a konyhába és vágtam magamnak egy kis csokis kekszet, amivel egy jó ideig elvoltam.
Már tíz óra lehetett, mikor már nem éreztem semmit. Sem izgatottságot, sem boldogságot.
Rá kellett jönnöm, hogy felültettek.
Egy „barátom” sem jött el, pedig megígérték. Még egy sms-t sem kaptam tőlük. Egytől sem.
Szörnyű volt az a tudat, hogy senki sem akarja velem tölteni a Karácsonyt, pedig annyit készültem rá.
Ekkor csöngettek az ajtón, én pedig úgy rohantam a bejárathoz, mintha kergettek volna, arcomon pedig hatalmas mosoly terült el, hogy talán Ők érkeztek meg…
De amint szélesre tártam az ajtót csalódottság töltött el, a mosolyom pedig eltűnt.
A postás állt előttem, ami furcsa volt karácsonykor.
A kézbesítő átnyújtott nekem egy képeslapot, majd Boldog Karácsonyt kívánt és elment.
A nővéremtől jött a lap.
Legalább Ő gondolt rám – mondtam magamban, és leültem a kanapéra. - Talán rossz ember vagyok – gondoltam. Tekintetem az étkező asztalra siklott, ami telis-tele volt főtt étellel és sütikkel.
Hiába volt minden fáradozásom.
Ismét kinéztem az ablakon, hátha most érkeznek meg… de nem így történt. Senki sem volt az utcán, csupán egy kóbor kutya sétált el a ház előtt, ami fáradtan rogyott össze a ház kapuja előtt.
Kirohantam a házból, majd óvatosan megközelítettem a kutyát. Letérdeltem mellé a hóba, majd megsimogattam a buksiját. Szegény kutya teljesen le volt fogyva, már-már betegesen sovány volt.
Felvettem az ölembe, és bevittem a házba, majd lefektettem a kanapéra.
Szomorú szemekkel nézett rám. Ugyanolyan bánatos volt, mint én.
Egyedül volt karácsonykor, akárcsak én, pedig ez az ünnep a szeretetről szól, hogy azokkal legyünk, akiket szeretünk.
Az étkezőasztalhoz mentem, és leemeltem róla főtt húsos tálat, majd letettem a kutya elé, aki először kérdőn tekintett rám, s mikor látta, hogy ez csak az övé, leugrott a kanapéról, aztán rávetette magát a húsokra.
Olyan jóízűen falatozott, hogy ezt megmosolyogtam.
Legalább Ő boldog.
Leültem abba fotelbe, ami az utcára nézett, majd kibámultam az ablakon. Egyszer csak éreztem, hogy valami motoszkál a lábamnál. Lenéztem és láttam, hogy a kutyus volt, aki bánatos kis kutya szemekkel figyelt engem.
- Szeretnél az ölembe ülni? - kérdeztem, közben lehajoltam hozzá. Megnyalta az arcom, hátra dőltem, és hagytam, hogy az ölemben feküdjön. Elmosolyodtam, majd simogatni kezdtem a kutyus fejét.
Mégsem kellett egyedül töltenünk a Karácsonyt.
BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!:D
2009. december 24., csütörtök
Sziasztok!
Ahogy ígértem, visszatértem a meglepetéssel:D:D
Remélem tetszik majd:D:D
Millió Puszi, és Boldog Karácsonyt!:D
http://www.youtube.com/watch?v=PihIdKocHv0
Remélem tetszik majd:D:D
Millió Puszi, és Boldog Karácsonyt!:D
http://www.youtube.com/watch?v=PihIdKocHv0
Köszöntés!
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN EGYES OLVASÓMNAK ÉS LÁTOGATÓMNAK!:D
MEGLEPETÉSSEL KÉSZÜLTEM NEKTEK:D
LEHET, HOGY LELOMBOZOM A KEDVETEKET, DE NEM RÉSSZEL. SAJNÁLOM:(
SZÓVAL A MEGLEPETÉST HA MINDEN IGAZ MA MÁR TUDOM HOZNI. MAGAM KÉSZÍTETTEM NEKTEK!:D REMÉLEM TETSZENI FOG!:D:D:$
KÖSZÖNÖM A KÖSZÖNTÉSEKET:D♥
SZERETLEK TITEKET!:D♥♥
SZÓVAL, MA MÉG SZERINTEM JÖVÖK:D
PUSZI
2009. december 22., kedd
Sziasztok!
Gondoltam szólok, hogy FENT VAN AZ 1. FEJEZET a Szerelem az ellenségből c. történetemből. Akit érdekel természetesen.
puszi
puszi
26. fejezet – A verekedés
A csajokkal nagyon sokat táncoltunk, de én fele annyit sem ittam, mint Ők. El voltam a Breezerrel meg pár üveg kólával.
A srácok, hol leültek piálni, hol velünk táncoltak. Tom folyton engem bámult, és ez frusztrált, de ha Ő nézet az egyáltalán nem, sőt.
Az újévben csak egyszer táncoltam Vele, de az is csak egy percig tartott, mert Tom elkért tőle.
Később a pultnál ültem és iszogattam, immár harmadik üveg kólámat, mikor Tom mögém settenkedett, és megkért, hogy menjek vele.
Kimentünk a szórakozóhelyről.
Egy lélek sem volt az utcán csak mi, meg a csönd. Nem értettem, hogy mit akarhat tőlem, így igyekeztem kideríteni.
- Tom, mit szeretnél mondani? – kérdeztem, de nem szólalt meg csak nézett és nézett. - Hahó, itt vagy? – hadonásztam kezeimmel a szeme előtt.
- Persze – mondta, majd közelebb jött, és éreztem rajta az alkohol szagát.
- El kell valamit mondom – kezdte -, de nem tudom, hogy hogyan.
- Tom, szerintem ezt halasszuk holnapra, mikor már kijózanodtál – mondtam.
- Nem! Ezt most kell elmondanom vagy - lépett közelebb hozzám, erre én is hátrébb léptem egyet - vagy megmutatnom.
- Később Tom. – Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ilyen egyszer már megtörtént velem. Hülye gondolatok az egyszer biztos, mert sosem esett meg még velem ilyen.
- Gyere ide! – szólt, de én még mindig hátráltam. – Nem foglak bántani csak gyere már ide – mondta kicsit mérgesen. A vészjelzőm villogni kezdett és arra ösztönzött, hogy jobb, ha visszamegyek a diszkóba. Amint megfordultam, Tom elkapta a karom és magához rántott.
- Maradok, csak eressz el! – mondtam, és remélem, hogy nem hallja ki a hangomból a rettegést. - Nem szeretek ittas emberek közelében lenni. - Megfogott és neki tolt a falnak, majd kezét az állam alá tette, aztán felemelte a fejem.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem elfúló hangon.
- Majd megtudod – szólt és arca közeledni kezdett az enyémhez. Elfordítottam, így Ő hozzáfért a nyakamhoz. Hirtelen a fejembe tódult egy kép, mikor Tom fogdos, én pedig megpróbálok kiszabadulni. Olyan volt, mintha egy emlékkép lett volna. A könnyeim eleredtek, mikor benyúlt a szoknyámba. Próbáltam eltolni, de nem sikerült.
- Engedj el, kérlek! – sírtam.
- Ezt akarom elmondani – motyogta a nyakamba.
- Eressz el! – tapostam rá a lábára, majd elfutottam. Futottam és futottam, de hallottam, hogy jön utánam, így elbújtam a diszkó mögött lévő házak mögé.
Miért vannak ezek a rémképek a fejemben? – kérdeztem magam, de nem találtam választ rá.
- Jenny, gyere elő, nem bántalak – hallottam meg Tom hangját, és hálát adtam az égnek, hogy sötét volt.
- Gyere már elő!!!! – kiáltotta, én pedig újra sírni kezdtem. Féltem. Nagyon féltem. Elővettem a telefonom, és mikor úgy láttam, hogy Tom elég messze került tőlem, tárcsáztam az Ő számát, és vártam, hogy kicsörögjön…
(Edward szemszöge)
Amikor táncoltunk, nem volt olyan pillanat, hogy ne akartam volna megcsókolni, de nem lehetett. Sajnos.
Elég! Ebből elegem van! Lépnem kell, mert lassan megőrülök! Alice-nek mindvégig igaza volt.
Karácsony éjjelén, mikor Jenny elment tőlünk, Alice jött be a szobámba beszélgetni a fent történtekről.
- Miért nem mondod el neki, hogy szereted? – kérdezte.
- Mert nem tudom, hogy reagálna rá. Nem szeretném eltaszítani magamtól.
- Nem fogod – vigyorgott.
- Te tudsz valamit. Mondd el! – utasítottam húgomat.
- Én? Én nem mondok semmit sem, csak annyit, hogy bízz jobban magadban. És ha legközelebb megakarnád csókolni Jennyt, akkor a megfelelő pillanatot válaszd.
- Hisz… akkor is az volt – motyogtam.
- Figyelj, ma egyszer már megcsókoltad a fagyöngy alatt, szegény eléggé zavarban volt, mert öt percig csak csókolóztatok. Esme teljesen meghatódott akkor, mikor meglátott titeket. Jasper mindent érzett… – mosolygott.
- Remek – morogtam.
- Na, nekem mennem kell – szólt, és már el is tűnt a szobámból.
Tisztes távolságból figyeltem Őt. A bárpultnál ült, mikor Tom mögé settenkedett és valamit belesúgott a fülébe, majd mindketten kimentek a diszkóból.
Nem tetszett ez nekem, mert a barátom sokat ivott az este folyamán és féltem, hogy valami meggondolatlant tesz, így felálltam a fotelből, ahol eddig ültem és utánuk mentem volna, ha nem állít meg az a csaj, akivel táncoltam.
- Hová akarsz menni, szivi? – kérdezte.
- El – feleltem.
- Nem szeretnél velem táncolni? – simult hozzám, de én finoman eltoltam.
- Nem. Sajnálom, most nem – mondtam. Ekkor megcsörrent a telefonom. Jenny – olvastam a kijelzőn villogó nevet.
- Jenny, hol vagy? – szóltam bele.
- „Edward” – hallottam meg ijedt és sírós hangját. – „Segíts! Félek.” – zokogott.
- Hol vagy? – kérdeztem aggódó hangon.
- „A diszkó mögött lévő házaknál” – felelte.
- Máris megyek! – azzal letettem. Tudtam, hogy Tom tett vele valamit. Megölöm! - rohantam kifele a szórakozóhelyről, majd futottam a házakhoz.
Amint megláttam Őket, rögtön odaszaladtam hozzájuk, majd leráncigáltam Róla Tomot, és egy hatalmasat bemostam annak a rohadéknak.
Felsegítettem Jennyt, majd a hátam mögé rejtettem, Ő pedig belekapaszkodott a karomba.
- Állj hátrább! – utasítottam Jennyt, de nem mozdult. – Jenny! – szóltam rá ismét, és végre arrébb lépett. Épp időben, mert Tom ökle lendült és eltalálta az arcom.
(Jenny szemszöge)
Nem láttam sehol, így előbújtam a rejtekemből, és óvatosan próbáltam Edward elé menni, bár nem mondta. A hátam mögé néztem, nincs e mögöttem, de ekkor valaki elkapott, és magához szorított.
- Engedj el! - szóltam rá, de ő továbbra sem eresztett. Próbáltam kiszabadulni Tom karmai közül, s már sikerült is, de megragadta a karom, és a földre lökött, majd rám mászott. Nagyon féltem, és szaporán vettem a levegőt, miközben segítségért akartam kiabálni.
Hirtelen leszakította a topom pántját és undorító módon csókolgatni kezdett, én pedig nem tudtam mozdulni sem, mert lefogott.
Épp időben ért oda Edward, mert már a szoknyám alá akart benyúlni, mikor lerántotta rólam és megkóstoltatta vele a jobb egyenesét.
Maga mögé bújtatott, én pedig a karjába kapaszkodtam.
- Állj hátrább! – utasított, de nem mozdultam meg. – Jenny! – szólt rám, én pedig elengedtem Őt. Abban a pillanatban Tom ökle lendült és behúzott egyet Edwardnak.
- Miért avatkozol bele? – kérdezte Tom mérgesen, majd még egyszer bevert Neki, de Ő sem hagyta magát, így elkezdődött köztük a verekedés.
Hol Edward, hol Tom került fölénybe, én pedig egyre csak sírtam és sírtam. Féltettem Edwardot, aki a világot jelenti nekem, mert attól tartottam, hogy agyon veri Őt Tom.
Összeszedtem minden erőm és Tomra vetettem magam, de ő ellökött magától, majd a földre estem. Tudtam, hogy segítségre lesz szükségem, és bár Edward volt előnyben már, Tom visszaszerezte a főlényét. Nem hagyhattam, hogy agyon verjék egymást, így visszafutottam a diszkóba, hogy megkeressem Markékat.
Nem telt bele sok idő, és megláttam Julie-t, aki épp Markkal smárolt.
- Mark! Mark! – kiáltottam, aki nehezen, de elszakadt Julie-ról és felém fordult.
- Mi a baj? – nézett aggódva, mikor meglátta a leszakadt pántomat.
- Edward… Edward és… Tom… verekednek – zokogtam.
- Hol? – kérdezte idegesen.
- A házaknál – szipogtam.
- Semmi baj, Jenny – nyugtatott barátnőm.
- Siess Mark, kérlek!
- Nyugodj meg – kezét a vállamra tette. – Julie, nem láttad valahol Zac-et?
- Legutóbb még a bárpultnál láttam – felelte.
- Maradjatok itt, majd mi lerendezzük őket – mondta, majd elsietett.
- Én nem maradok itt! – mondtam, és kifele igyekeztem, mikor Julie megállított.
- Mark azt mondta, hogy maradjunk itt. Nem lesz semmi baj.
- Nem, nem, nem! Hát nem érted?
- Mit kellene értenem? – kérdezte. Nem akartam elmondani, így csak megfordultam és visszafutottam Edwardékhoz.
Épp jókor érkeztem meg, mert Edward a földön feküdt, az arcát vér borította, Tom pedig abban a pillanatban akarta megint megütni, de én minden erőmet összeszedve neki iramodtam és lelöktem róla. Sajnos nem voltam elég gyors, így felpattant a földről és felpofozott, én pedig elvesztettem az egyensúlyomat s a földre zuhantam, ismét.
Edward feltápászkodott és neki rontott Tomnak.
Hol vannak már a srácok? – idegeskedtem, közben felálltam a földről. Újra egymást püfölték.
Ekkor érkeztek meg Markék, akik mindkét fiút lefogták.
- Soha többé nem érhetsz hozzá! – szűrte fogai között a szavakat Edward.
- Nem vagy a pasija! És élvezte! – kiáltotta Tom.
- Elég legyen fiúk! – szólt rájuk Mark, de mintha meg sem hallották volna.
- Egyáltalán nem élvezte. Ha még egyszer meglátlak a közelében, azt nagyon megbánod! – ordított Edward.
- Úgy teszel, mintha neked több jogod lenne Őt megérinteni!
- De nem úgy teszem, mint Te!
- Elég legyen! – álltam Edward elé, és mellkasára tettem a kezem, hogy visszatartsam, bár tudtam, hogyha megint verekedni akar, akkor még én sem tudom megállítani. Rám nézett, majd lazított feszült testtartásán, és kiszabadította magát Mark karjai közül.
- Gyere Zac, vigyük haza – mondta Mark, majd mindketten lefogták a részeg Tomot és elvitték a közelünkből.
- Jól vagy? – kérdezte, mikor már messze jártak tőlünk a srácok.
- Jól, köszönöm. Te jól vagy? Nagyon csúnya a sebed – néztem a szemöldöke felett lévő horzsolásra.
- Nem vészes.
- Gyere, ezt le kell mosni – mondtam, majd megfogtam a kezét és visszahúztam a diszkóba.
Mikor beértünk a szórakozóhelyre, megkerestem Kate-éket, és elhoztam tőlük a táskámat. Hálát adtam az égnek, hogy nem kérdeztek semmit.
Igyekeztem úgy behúzni Edwardot a lány mosdóba, hogy senki se lásson minket. Körülnéztem a helyiségben, ami szerencsénkre üres volt.
Kivettem néhány papírt a kéztörlőtartóból, majd az egyik kéztörlőpapírt bevizeztem és lemostam vele Edward arcát.
Csak nézett és hang nélkül tűrte, hogy lefertőtlenítsem a sebét, természetesen vízzel, mert más nem volt.
- Szerencséd, hogy mindig hordok magammal sebtapaszt – mondtam, miközben előhalásztam a táskámból az említett dolgot. Kibontottam, majd finoman a szemöldökére helyeztem a ragtapaszt.
- Köszönöm – szólalt meg.
- Nem kell megköszönnöd – eresztettem meg egy halvány mosolyt.
- Hogy érzed magad? – kérdezte óvatosan.
- Szerinted? Te, hogy éreznéd magad?
- Sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Köszönöm – öleltem át. Ő volt az egyetlen olyan barátom, akivel mindent megbeszélhettem, és tudtam, hogy sosem bántana. Viszonozta az ölelésem, majd szorosan magához vont.
- Nagyon megijedtél? – tudakolta ki idő múlva.
- Ühüm – bólogattam.
- Miért hívott ki?
- Valamit mondani akart nekem, de én éreztem rajta a pia szagot, így megmondtam neki, hogy beszéljük meg holnap, de nem engedte, aztán… aztán… - újra eleredtek a könnyeim.
- Nem kell elmondanod – ölelt még jobban magához.
- Miért verekedtetek? – szipogtam.
- Nem hagyhattam, hogy bántson – tartott el magától, majd letörölte könnyeimet. – Haza kísérjelek? – kérdezte.
- Annak nagyon örülnék – mosolyogtam.
Kimentünk a mosdóból, majd a többiekhez indultunk. Mikor odaértünk, mindkettőnket kérdezgetni kezdték, de nem válaszoltunk semmire, csak felkaptam magamra a kabátom és kifele vettem az irányt.
Egész úton szótlanul sétáltunk egymás mellett, de nem az a kínos csend volt, hanem egy kellemes és megnyugtató csönd.
- Edward? – törtem meg a hallgatást.
- Igen?
- Nagy baj lenne, ha… ha ma nálatok aludnék? – kérdeztem félénken, közben felnéztem rá.
- Nem – mosolygott. – Hívok egy fuvart – mondta, majd elővette a telefonját és tárcsázott.
Körülbelül húsz perc múlva egy piros BMW parkolt le a járda mellett. Edward kinyitotta az utas felöli ajtót, és segített beszállni, majd beült a hátsó ülésre.
Legjobb barátnőm vezette az autót, néha-néha belenézett a visszapillantó tükörbe, de nem volt kedvem azon törni a fejem, hogy miért.
Észre sem vettem, hogy mikor érkeztünk meg, de nem is érdekelt, csak le akartam zuhanyozni és végre aludni szerettem volna.
- Adok neked éjszakait – szólt barátnőm, mikor felértünk a szobájába.
- Köszönöm, Alice – öleltem át.
- Szívesen – mosolygott.
Miután lezuhanyoztam, befeküdtem Alice ágyába és próbáltam elaludni, de nem ment.
Mivel nem jött álom a szememre, így kikeltem az ágyból és elballagtam az Ő szobájához, majd halkan benyitottam.
Az ágyában feküdt és azt hittem, hogy alszik, amíg meg nem hallottam kellemes hangját.
- Te sem tudsz aludni?
- Nem – feleltem, és beléptem a helyiségbe, majd bezártam magam mögött az ajtót.
- Veled aludhatok? – kérdeztem félénken, és örültem, hogy sötét van, így nem láthatta zavaromat.
- Igen – szólalt meg egy perc csend után. Közelebb mentem hozzá, majd befeküdtem mellé az ágyba, betakaróztam és hozzábújtam, Ő pedig magához ölelt, így érezhettem finom illatát, ami megnyugtatott s végre el tudtam aludni a karjai közt.
Köszönöm szépen a kommentárokat és a levelet Cintimnek és Grétinek, Nillámnak, Szilvinek és Zsófinak.(Ha valakit kihagytam, akkor bocsánat:$)
Remélem tetszett a rész és kapok sok-sok kommentárt tőletek:D
Az asszisztálást pedig külön megköszönöm Nikynek:)♥
Puszi
2009. december 20., vasárnap
25. fejezet – Szilveszteri buli
Nem tudom, mióta táncolhattunk, de nem is érdekelt, Vele akartam lenni, a karjaiban. Meg szerettem volna csókolni, de nem tehettem, mert barátok vagyunk.
Még jobban magához vont, a lélegzetem pedig elakadt, mikor ajkaink csak pár centire voltak egymástól. A szívverésem már így is az egekben járt, és olyan hangosan vert, hogy attól tartottam Ő is meghallja.
Mágnesként vonzott minden egyes porcikája, és az illata teljesen elkábított.
Annyira vágytam a csókjára, hogy azt szavakkal lehetetlen leírni.
Már a negyedik szám következett, ami nem épp keringőhöz való, de nem foglalkoztunk vele.
- Gyönyörű vagy – búgta a fülembe, amitől jóleső borzongás járta át a testem.
- Köszönöm – suttogtam, közben fülig pirultam. Amelyik kezével az enyémet fogta a mellkasához húzta, én pedig éreztem hevesen verő szívét. Nem értettem, hogy mi válthatja ki nála ezt a reakciót, mert hogy nem én, az biztos. Az képtelenség.
- Szóval, Rita miatt mászkáltál ki? – kérdeztem egy kis idő múlva.
- Igen. Féltem, hogy elszökik az ajándékod, meg persze oda kellett rá figyelni – mosolygott. Vállára hajtottam a fejem, majd magamba szívtam bódító illatát. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak megállna az idő.
Úgy éreztem, hogy a vágyam beteljesedett és megállt az idő. Felnéztem rá, és ekkora vettem észre, hogy Ő is engem néz.
Csak néztük egymást, mikor arca közeledni kezdett az enyémhez. Tudtam, hogy mire készül és én is akartam. Vágytam a csókjára, mégis az eszem azt diktálta, hogy nem helyes, amit épp tenni készülünk.
Csak egy kicsit – mondtam magamban. – Csak egy kicsit hadd érezzem ajkait az enyémeken.
Már csak pár centi választotta el egymástól ajkainkat és mikor az övéi súrolták az enyémeket… Elhúzódtam és az öleléséből kibontakoztam.
Ostoba voltam. Az eszem győzedelmeskedett a szívem fölött. Sajnos.
- Sajnálom Jenny. Én…
- Semmi baj Edward. A hangulat miatt volt az egész, megértem – mosolyogtam, majd Ritához mentem. Kivettem a dobozból, majd leültem vele a kanapéra. Irigyeltem. Ő nem volt szerelmes.
- Ne haragudj! – ült mellém Edward.
- Nem haragszok – simogattam meg Rita buksiját. – Ugye… ezek után még barátok maradunk? – kérdeztem. Tiszta bolond vagyok! Barátok? Miért akarnék én a barátja lenni? Hát persze! Azért, mert Ő nem szerelmes belém… és sosem lesz az.
- Igen, barátok – sóhajtott.
- Azt hiszem, vissza kéne mennünk a többiekhez – szólaltam meg kis idő múlva. – Anya biztos keres már – álltam fel, Ő pedig követte a példámat. Már az ajtóban álltunk, mikor eszembe jutott valami.
- Mit fog szólni anyu, ha meglátja Ritát? – kérdeztem. – Nem fogja megengedni, hogy nálam maradjon – hajtottam a fejem a kutyám buksijára.
- Szerintem meg megfogja engedni, de ha mégsem így lenne, akkor nálunk marad és minden nap eljössz majd meglátogatni Őt - simogatta meg.
- Nem szeretném, hogy…
- Shh! – tette mutatóujját ajkaimra. – Meg fogja engedni, hidd el – mosolygott, majd elindultunk a földszintre.
Igaza volt. Anya egy szó nélkül belegyezett, hogy velünk lakjon Rita. Először is, mert a karácsonyi ajándékom volt, másodszor, mivel aranyosnak találta és harmadszor pedig, Alice győzködte, merthogy Edward miatt voltak kétségei.
Olyan gyorsan teltek a napok, hogy észre sem vettem, már Újév előtt egy nappal jártunk.
Kate felhívott, hogy van-e kedvem a csajokkal tölteni a szilvesztert. Természetesen beleegyeztem, mivel hiányoztak, na meg szerettem volna kimozdulni egy kicsit.
Karácsony óta nem találkoztam Edwarddal, csak néha beszéltünk telefonon, de akkor is csak fél percet. Ez volt a rekord nálunk. Úgy gondoltam, hogy a csók miatt viselkedik így.
Alice-szel szinte minden nap találkoztam, de nem nagyon mentünk el sehova sem, csak a ház körül mászkáltunk, közben beszélgettünk.
Nem tudom miért, de folyton Edwardról kérdezgetett.
Hogy, mit érzek iránta? Tetszik-e nekem? Mit éreztem, mikor a fagyöngy alatt megcsókolt? Meg ehhez hasonlók. Nem akartam neki hazudni, de mégis megtettem Aztán eldöntöttem, hogy elmondom neki, mit is érzek valójában a bátyja iránt.
Épp a verandán ültünk, ölemben Ritával, anyu pedig egy barátnőéhez ment.
- Alice!
- Igen?
- Hazudtam neked.
- Miben? – tudakolta.
- Inkább mikre. Az Edwarddal való kérdéseidre. Az nem igaz, hogy nem tetszik, mert nagyon jól néz ki. Hogy mit éreztem, mikor megcsókolt? Boldogságot, izgatottságot és…
- Szerelmet? – segített ki barátnőm.
- Igen – sóhajtottam. – Szeretem Őt, de nem mondhatod el neki! Ígérd meg!
- Rendben, megígérem.
- Köszönöm.
- Miért nem tudhat róla? – kérdezte.
- Mert akkor máshogy tekintene rám, és azt nem szeretném – hajtottam le a fejem.
- Értem. Talán elmondhatnád neki… valamikor.
- Talán. Majd még gondolkozom rajta – mosolyogtam.
- Rendben. Nekem most mennem kell - állt fel mellőlem, én pedig követtem a példáját. Megölelt, majd elköszöntünk egymástól.
Másnap nyolc körül kezdtem készülődni a bulira. Negyed tizenegyre jöttek értem Julie-ék, így volt több, mint két órám.
Elővettem a gardróbomból a fekete szoknyámat, egy fehér topot és megkerestem a hozzá való fekete hosszú szárú csizmámat.
A hajamat kimostam, majd becsavartam és kicsit megszárítottam, utána úgy hagytam. Elmentem felöltözni, magamra aggattam a kiegészítőket, majd visszabattyogtam a fürdőbe és kiszedtem a frizurámból a hajcsavarokat, aztán megfésülködtem úgy, hogy maradjon benne egy kis hullám.
Épp elkészültem, mikor meghallottam a dudaszót. Felvettem a csizmám meg egy hosszú kabátot és gyorsan bepattantam a lányok mellé a kocsiba.
A csajokkal mindenféléről beszélgettünk. Úgy tervezték, hogy berúgnak és hajnalig buliznak majd.
Félóra múlva megérkeztünk diszkóhoz, ahol beálltunk a sorba és kb. harminc perc várakozás után bejutottunk.
(Edward szemszöge)
Karácsony óta alig beszéltem Jennyvel. Attól tartottam, hogy még mindig haragszik rám és féltem, hogyha hívom nem veszi majd fel a telefont.
Egyik nap felhívott Mark, hogy van-e kedvem Újévkor elmenni velük bulizni. Belegyeztem, mert semmi tervem nem volt arra az estére.
A szórakozóhely előtt találkoztam a srácokkal, majd bementünk mindannyian, de egy valamire nem számítottam.
Aláfestő zene: Fischerspooner - Never Win (Benny Benassi remix)
http://www.youtube.com/watch?v=gzAAwEQZ570
Mikor beljebb értünk a fiúkkal megpillantottam Őt, amint Kate-tel táncol egy számomra ismeretlen és idegesítő zenére, de ez érdekelt a legkevésbé.
Amikor megszólalt a férfi hang, lelassult a szám és Ő úgy kezdett mozogni, ahogy azt a zene megkívánta. Amint a zene fokozatosan gyorsulni kezdett Kate és Ő egymásnak simultak, majd megjelent mellettük Tom és Zac.
Magam mellé néztem, ahol csak Mark állt.
- Mikor mentek oda? – kérdeztem.
- Nem rég – felelte. – Jössz inni?
- Aha – majd mindketten a bárpulthoz sétáltunk.
Mark egy vodkát, én pedig egy sört rendeltem, majd visszafordultam Jennyékhez és tovább néztem őket, vagyis csak Őt.
Idegesített, hogy Tom ott legyeskedik körülötte. Féltékeny voltam.
(Jenny szemszöge)
Nekem nagyon tetszett a zene, amire táncoltunk Kate-tel. Mindig úgy mozogtunk, ahogy a szám ment. Ha lassú volt, akkor annál a résznél lassan mozgattuk a csípőnket, és ha gyors volt, akkor úgy roptuk.
Hirtelen megjelent mellettünk Tom és Zac. Utóbbi megfogta Kate-tet a karjánál fogva és magához vonta, majd táncolni kezdtek. Barátnőmet ez egyáltalán nem zavarta, mert mindig is arra vágyott, hogy Zac, majd lép valamit irányába, de nekem semmi kedvem nem volt Tommal csörögni, csakhogy nem engedett olyan könnyen.
Magához rántott, kezét a derekamra helyezte és elkezdett táncolni, ám én kiszabadultam arra hivatkozva, hogy ki kell mennem a mosdóba.
A mellékhelyiségben voltam a tükör előtt és bámultam magam, közben kérdéseket tettem fel magamnak.
Vajon Ő is eljött? Ha igen, akkor szóba fog velem állni? Persze, hogy szóba áll, mert én nem csináltam semmit sem, szóval…
Kimentem a mosdóból, majd körül néztem, hogy Tom a közelben van-e vagy sem, aztán szememmel Edwardot kerestem.
Nem volt nehéz dolgom, mivel egy fehér kabátban ült Markkal a bárpultnál és beszélgettek.
Miközben Őt néztem megszólalt a következő szám.
Aláfestő zene: Colonia-Sexy body
http://www.youtube.com/watch?v=ZaV2MNt1h8s
- Jenny! Hol voltál? – jelent meg mellettem Ash.
- Én csak a…
- Mindegy! – vágott közbe. – Itt vannak a fiúk. Gyere – fogta meg a karom és húzni kezdett a pulthoz.
- Nem is tudtam, hogy jöttök ti is – mondta Julie.
- Hát… mert akkor nem lett volna meglepetés – szólt Mark.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre Ashleyvel.
- Sziasztok! – visszhangozták a srácok.
- Nekem Kate mondta, hogy jönnek bulizni – hallottam meg Zac-et.
- Jó, jó. Na, ki jön táncolni? – kérdezte Mark és fél szemmel Julie-ra pislantott.
- Én – vigyorgott barátnőm, majd Markkal az oldalán a táncparkettre mentek.
- Mi is megyünk? – tudakolta Ash, majd karon ragadta Tomot, Kate pedig Zac-et és Ők is Markék után siettek.
- Te nem mész? – kérdezte kis idő múlva Edward.
- Ha zavarok akkor megyek – mondtam, majd el akartam indulni, de Ő a karomnál fogva maga felé fordított.
- Nem zavarsz, csak kérdeztem – mosolygott. Mindketten leültünk egy-egy székre, én pedig rendeltem magamnak egy Breezert.
- Haragszol? – szólalt meg.
- Nem. Már miért haragudnék? – nevettem és ránéztem. Úgy nézett rám, mire egyből leesett, miről is beszél. – Nem akarok erről beszélni, de hogy megnyugtassalak, nem haragszom rád. Nincs rá okom.
- Értem. Más téma.
- Szerintem is. Hogy hogy eljöttél bulizni?
- Úgyse volt semmi dolgom, így belegyeztem, hogy eljövök kicsit szórakozni – mosolygott. Nyugalom Jenny, nyugalom! Ne nézz Rá, mikor így mosolyog! - figyelmeztettem magam. – És te? – kérdezte.
- Dettó. Elvégre szilveszter van, és anyu is a kolleganőivel „bulizik”, szóval semmi okom sem lett volna otthon maradni.
- Nagyon csinos vagy – szólalt meg kis idő múlva.
- Öhm… köszönöm – pirultam el, és reménykedtem, hogy nem látja meg. Épp vége lett a számnak, mikor Kate jelent meg mellettem.
- Jenny, jössz táncolni? Zac elment valahová. Kérlek – kérlelt, mivel nem nagyon akaródzott ott hagynom Edwardot. Ránéztem, Ő pedig egy „nyugodtan menj”-et formált ajkaival, majd mosolygott.
- Rendben.
- Bocsi Edward – mondta barátnőm, majd megragadta a karom és a táncparkett felé húzott. Ekkor megszólalt a szám.
Aláfestő zene: Dj Mangoo – eurodancer
http://www.youtube.com/watch?v=03dJHrLdVl0
Először lassan indult, majd felgyorsult, Mi pedig táncolni kezdtünk. Jó szám volt, nekem nagyon bejött.
- Én kértem a számot – mondta Kate, mikor egymáshoz simultunk.
- Nagyon jó – mosolyogtam. Fél szememmel Őt kerestem, és mikor megláttam nem hittem a szememnek. Egy hosszú, szőke hajú csajjal beszélgetett, vagyis inkább nevetgélt. Látszólag jól érezték magukat együtt. Néha-néha rám nézett, és mikor egy fél másodpercre találkozott a tekintetünk, akkor csak mosolyogva tovább trécselt az ismeretlen lánnyal. Ezt nem néztem ki belőle. Rendben, ha te így, akkor én is - döntöttem el magamban. Egy ismeretlen srác táncolt magában a hátam mögött, így megkértem, hogy táncoljunk együtt, aki szó nélkül belement, addig Kate a mosdóba menekült.
Amíg táncoltam, lopva Edwardra pillantottam, és sikerként könyveltem el ezt az akciót, mivel le sem vette rólunk a szemét. A csaj még mindig ott állt mellette, és beszélt hozzá, de úgy tűnt, hogy nem érdekli, mit mond neki.
Ekkor felpattant a székről és a csaj fülébe súgott valamit, majd mindketten a táncparkettre jöttek. A szívem meglódult, mikor alig egy méterre álltak meg mellettünk.
Egy újabb szám következett, ami az egyik kedvencem volt. Mindketten egyszerre kezdtünk mozogni a párjainkkal.
Aláfestő zene:Davis Guetta feat Akon – Sexy chick
http://www.youtube.com/watch?v=18mk-G6yYWs
A szőke csaj háttal állt neki, pont úgy simult hozzá, ahogy én is a saját táncpartneremhez. Edward átkarolta a derekát és magához vonta, én pedig csípőmet mozgattam a zenére. Próbáltam csak a számra koncentrálni, de nem ment. Hajtott a vágy, hogy legyőzzem az ismeretlen lányt és elcsábítsam Edwardot.
Beletúrtam a hajamba, közben a fenekemet riszáltam a zenére és igyekeztem lekörözni a szőke bombázót.
A partnerem felé fordultam és kezeimet a nyaka köré fontam, majd megláttam mögötte Őt.
- Cserélünk? Heidi nagyon szeretne veled táncolni – mondta.
- Tényleg? – kérdezte a partnerem, mire Edward csak bólintott, majd a srác eltűnt a szöszivel, én pedig Vele maradtam.
Aláfestő zene: Edward Maya & Vika Jigulina - Stereo Love
http://www.youtube.com/watch?v=p-Z3YrHJ1sU&feature=fvst
Csak néztük egymást, majd közelebb lépett, megfogta a kezem és megpörgetett, aztán magához vont. Erre nem számítottam, nagyon nem.
- Nem foglak letapizni – mosolygott, mire felnevettem és táncolni kezdtem a zenére, majd teljesen hozzá simultam. Átkaroltam a nyakát és a fülébe suttogtam.
- Tudom – elhúzódtam, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.
Mikor végett lett a számnak bemondta a DJ, hogy már csak kér perc van az Újévig.
Előkaptam a telefonomat, és minden hozzám tartozónak elküldtem a „B.U.É.K.” szavacskát.
Edwarddal a pulthoz mentünk, és mindketten kaptunk egy-egy pohár ingyen pezsgőt.
Ashleyék is előkerültek kezükben a pezsgős poharukkal, majd a szórakozó helyben lévők egyszerre kezdték harsogni a másodperceket.
Tíz…kilenc…nyolc…hét…hat…öt…négy…három…kettő…egy…BUÉK!! Egyszerre koccantak össze a pezsgős poharak és néhány újévi csók is elcsattant... A mi körünkben Julie és Mark között került erre sor.
Ezután megint elindult a zene és mindenki újra táncolni kezdett…
Bocsi, bocsi, bocsi. Sajnálom, hogy ennyit késett rész.:( De itt van, és remélem tetszett:D:D
A következő rész még mindig a buliban fog történni:D Hogy miért mondtam? Majd megtudjátok:D:D
Remélem kapok sok-sok kommentárt és levelet:D
agnes_h93@freemail.hu
Puszi
U.I.:Köszönöm a leveleket és a komikat:D
Jenny ruhája:
2009. december 17., csütörtök
Sziasztok!
Itt az Új blogom linkje, akit érdekel.
Fent a Prológus. Az 1. fejezet nem tudom, hogy mikor lesz fent.
A blog címe: Szerelem az ellenségből
Tehát az oldal linkje: http://rebekakreidl.blogspot.com
Puszi
Fent a Prológus. Az 1. fejezet nem tudom, hogy mikor lesz fent.
A blog címe: Szerelem az ellenségből
Tehát az oldal linkje: http://rebekakreidl.blogspot.com
Puszi
2009. december 15., kedd
Sziasztok!
Ezek a történelem órák!
Beindult a mókuskerék, de tényleg. Új történet van láthatáron, de csak akkor írom meg ha érdekel Titeket:)
A történet a II. világháborúban játszódik, mikor a németek megszállják Magyarországot.
Egy német katona túszul ejt egy magyar zsidó nőt, a helyett, hogy elhurcolná a koncentrációs táborokba.
Időközben egymásba szeretnek, de mivel "ellenségek" nem lehetnek együtt.
Vajon együtt lehetnek, vagy a háborúskodás örökre elválasztja Őket egymástól?
Természetesen a Szerelem vagy halál? c. sztorimat folytatom:D
A történetnek még nincs konkrét címe, de addig nem is foglalkozok vele, amíg nem döntötök, hogy megírjam-e vagy sem:D
Puszi
Beindult a mókuskerék, de tényleg. Új történet van láthatáron, de csak akkor írom meg ha érdekel Titeket:)
A történet a II. világháborúban játszódik, mikor a németek megszállják Magyarországot.
Egy német katona túszul ejt egy magyar zsidó nőt, a helyett, hogy elhurcolná a koncentrációs táborokba.
Időközben egymásba szeretnek, de mivel "ellenségek" nem lehetnek együtt.
Vajon együtt lehetnek, vagy a háborúskodás örökre elválasztja Őket egymástól?
Természetesen a Szerelem vagy halál? c. sztorimat folytatom:D
A történetnek még nincs konkrét címe, de addig nem is foglalkozok vele, amíg nem döntötök, hogy megírjam-e vagy sem:D
Puszi
2009. december 13., vasárnap
24. fejezet – Karácsonyi meglepetés
Teltek a napok, és egyre közelebb kerültünk a karácsonyhoz. Természetesen valakinek minden nap el kellett menni, vásárolni Alice-szel, mindenkire sor került többször is a család férfi tagjainak nagy sajnálatára. Ha Alice vásárol és beindul.... nem lehet leállítani.
Anyuval karácsony előtt három nappal kiválasztottuk a fát. Akkora volt, mint én, na, jó kicsit kisebb, talán úgy húsz centivel.
- Jenny, gyere! Már vagy ötször szóltam neked – ragadta meg a kezem Alice, hogy behúzzon a következő üzletbe. Ma volt szenteste és még nem sikerült megtalálni a számomra tökéletes ruhát az esti ünnepségre.
- Alice, nem kell ilyen nagy felhajtást csinálni. Elég egy egyszerű…
- Nem elég! Láttam, gyönyörű leszel – vágott közbe.
- Láttad? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, elképzeltem – mosolygott.
- Ó, értem.
Körülbelül félórája tartózkodhattunk az üzletben, mikor barátnőm a szívbajt hozta rám, mert megtalálta a tökéletes ruhát, és beküldött a próbafülkébe.
- Gyönyörű vagy – mosolygott Alice. – Megvesszük – szólt határozottan, majd elsietett. Megnéztem magam az egész alakos tükörben. A szürke színű estélyi ruhát a bal lábamnál lévő virág alakú tűző tette még feszesebbé a csípőmnél. Jobb oldalról a bal lábam felé volt összetűzve a szoknyám, a hátam közepénél pedig egy masni fogta össze a mell alatti részt. Gyönyörű volt a ruha, de amint megpillantottam az árcédulát az arcomból kiszalad vér.
- Itt is vagyok – termett mellett Alice. – Jól érzed magad? Kicsit sápadt vagy – jegyezte meg.
- Persze – mosolyogtam. – Hol jártál?
- Cipőt kerestem neked.
- És találtál? - Miért kell mindent harapófogóval kiszedni belőle, máskor persze be nem áll a szája.
- Igen – mutatta fel a szürke magas sarkú cipőt. – 37-es, pont jó a lábadra. Próbáld fel – mosolygott. – Tökéletes – szólt barátnőm, mikor végig mért a tükörben.
- Alice, ez… ez nagyon drága. Nincs rá pénzem.
- Dehogy nincs – nevetett. – Kifizetem.
- Nem!
- De!
- Rendben, de visszafizetem – mondtam határozottan.
- Nem kell.
- Dehogyisnem.
- Azzal fizetheted vissza, ha összejössz a bátyámmal.
- Tessék?!
- Semmi. Gyere, még nekem is kell nézni ruhát – tolt be a próbafülkébe, hogy öltözzek vissza.
Miután kifizettük a ruhám, mentünk a következő üzletbe, hogy Alice-nek is keressünk valami rucit, mert azt mondta nincs semmi gönce.
Na persze, neki ne lenne?!
Természetesen talált ruhát, de amint meglátta magát a tükörben, azt mondta, hogy valami más kell, mert ez különleges alkalom lesz.
Azon kívül, hogy náluk töltjük anyuval a karácsonyt, na meg szent este lesz, nem hinném, hogy lesz bármi más is. Na, de Ő Alice.
- Ez lesz az! - vigyorgott a tükör előtt, közben jobbra-balra fordult, hogy alaposan szemügyre vegye a ruhát. Egy aranyszín alapon, fekete csíkokkal díszített ruhát viselt, és gyönyörű volt benne, mint az össze többi ruhában, amit csak felpróbált.
- Nagyon szép vagy – mosolyogtam, miközben mellé sétáltam.
- Köszi, de te sem panaszkodhatsz – mondta, majd megölelt. – Nem csoda, hogy szeret Téged.
- Ki?
- Senki, senki – hadarta, majd eltűnt a fülkében.
Izgultam az este miatt. Féltem, hogy anyám valami olyat mond vagy tesz, amit nem kéne.
Biztos kíváncsiak vagytok, hogy mi lett Edwarddal, igaz?
Nos, minden nap átjön a megbeszéltek szerint, és korrepetál, bár… azért többet van itt, mint négy óra hossza, mert suli után mindig hazahoz, és együtt vagyunk - nem úgy együtt, hanem csak vagyunk -, aztán elmegy és négyre jön vissza. Kicselezzük anyut. Egyikünk sem tudta volna megmondani, hogy miért, de szeretünk egymással lenni.
A nappaliban ültünk a földön, és néztük a tévét, valami vígjátékot, aminek a címét sem tudtam, de különösképpen nem érdekelt. Volt három szabad óránk, amit együtt tölthettünk, amíg anyu haza nem ért, ezt ki akartam élvezni, mert ha anya itthon van, akkor csak tanulunk.
Edward a kanapénak dőlt, én pedig a lába közt ültem és a hátamat a mellkasának döntöttem.
Amíg nézte a filmet, én rajta merengtem. Néha-néha felpillantottam rá és néztem a mosolyt, ami megjelent az arcán akárhányszor valami vicces dolog történt a filmben.
Kívülről úgy tűnhettünk, mint a szerelmesek, de szó sincs erről, csupán barátok vagyunk. Bár… én többet érzek iránta, szimpla barátságnál, de neki ezt nem kell tudnia.
- Kérsz valamit inni-enni? – kérdeztem, mikor reklám volt.
- Igen – felelte. Felálltam, hogy kimenjek a konyhába, de Ő visszahúzott az ölébe. – Azt szeretném kérni, hogy maradj itt. De, ha Te szomjas vagy, akkor…
- Nem, nem vagyok szomjas – somolyogtam, mire Ő is mosolyra húzta ajkait, én pedig visszaültem a helyemre. Magához ölelt, majd megszólalt.
- Tudom, hogy nem vihetlek el sehová sem, de… mi lenne, ha majd valamikor elmennénk moziba? Alice biztos falazna nekünk – mondta.
- Nem is tudom… Mi van, ha lebukunk? Egyébként nem is tudnánk mikor menni – gondolkoztam el.
- Dehogyisnem – nevetett. – Suli után mennénk, majd azt mondod, hogy Alice-szel elmentél vásárolni.
- Jó, benne vagyok – mosolyogtam. Nem szólt semmit csak egy puszit adott az arcomra, majd még jobban magához ölelt. Ha nem barátok lennénk, azt hinném, hogy randira hívott - gondoltam. Vége lett a reklámnak, mi pedig tovább néztük a filmet.
Nem tudom, hogy mikor alhattam el, de már csak azt vettem észre, hogy valaki csiklandozza az arcomat.
Kinyitottam a szemem, és Edward mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Ne is mond, elaludtam – dőltem előre az ölében.
- Jó, akkor nem mondom – nevetett.
- Mennyi az idő? – kérdeztem, mire arcáról lefagyott a mosoly.
- Tíz perc múlva négy óra – felelte.
- Mi?! – pattantam fel. – Miért nem ébresztettél fel, mikor vége lett a filmnek? – kérdeztem.
- Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni – mondta, én pedig fülig pirultam. Édesen aludtam?
- Ezek szerint… menned kell – hajtottam le a fejem. Hallottam, hogy feláll, majd megéreztem kezét az arcomon.
- Igen, de ma jövök még vissza, tudod, korrepetálni – ölelt magához. Dereka köré fontam a karom, majd mélyen beszívtam az illatát.
- Tudom, de olyankor mindig csak tanulunk. – Edward felnevetett, majd eltartott magától, hogy a szemembe nézhessen.
- A korrepetálás erről szól.
- Ezt is tudom, de kicsit lefárasztja az agyam – túrtam bele a hajamba.
- Akkor ma nem tanulunk – mosolygott. Ijedten kaptam rá a tekintetemet.
- Vagyis… nem jössz át?
- Ha nem akarod, akkor nem jövök.
- Én szeretném, de téged sem akarlak nyaggatni vele, mert neked is fárasztó nap mint nap „velem” foglalkozni – rajzoltam macska körmöket a levegőbe a velem szónál.
- Nem fárasztasz le úgy, mintha otthon görnyednék a tankönyvek felett. De ha zavarok, akkor…
- Dehogy zavarsz – vágtam közbe. Nem akartam, hogy kimondja azt a szót, hogy nem fog többet idejönni.
- Ezt örömmel hallom – mosolygott. – Most mennem kell, öt körül jövök – mondta, majd egy puszit adott az arcomra, és elhagyta a házat.
Otthon ültem a szobámban s vártam, hogy Alice megérkezzen, mert Ő csinálta meg a sminkem és a hajam. Anyu már készen volt, de Őt Rosalie vitte a Cullen házba. Ezt nagyon nem értettem, miért nem mehettünk együtt? Persze erre a kérdésemre nem kaptam választ.
Nem kellett sokat várnom, mert alighogy befejeztem a merengésemet, kopogtattak az ajtón.
Lerohantam a földszintre, hogy ajtót nyissak barátnőmnek, aki amint kinyílt az ajtó, megragadta a kezem, becsapta maga mögött az ajtót, majd felvonszolt az emeletre.
Bementünk a fürdőszobába, majd leültetett egy székre – amit nem tudom, hogy honnan szerzett -, és neki látott a munkának.
A sminkemmel kezdte.
Először alapozót tett rám, majd a szemem körül és a szemhéjamra barna festéket vitt fel, aztán kifestette a szempillámat, végül egy átlátszó ajakfénnyel kente be a számat. Egyszerű volt, és ez tetszett nekem, mert nem szeretem az eltúlzott és erős sminket.
Miután ezzel elkészült, hozzálátott a hajamhoz.
Szintén egyszerű frizurát tervezett nekem. A hajamat bal oldalt elválasztotta és áthelyezte a jobb oldalra, így a hajam eltakarta a fél arcomat. Becsavarta a tincsek végeit, majd utasított, hogy vegyen fel a ruhát.
Épphogy belebújtam a ruhadarabba, Rosalie nyitott be a helyiségbe.
- Nem igaz! Otthon nem lehet készülődni – mérgelődött. – Alice, gyere, megcsinálom a hajad, Jenny, te pedig menj, egyél valamit, mert sokára készülünk el – mondta, én pedig szó nélkül leballagtam a konyhába, hogy egyek valamit. A választásom egy almára esett, hisz nem voltam éhes, viszont annál idegesebb.
Mikor felmentem az emeletre, hogy megnézzem, hogy állnak a lányok, már mindketten készen voltak.
Alice haja hullámos lett, és bal oldalra fésülték az egészet, Rosalie-nak pedig az egész frizuráját még a szokottnál is jobban begöndörítették. Alice-nek halványabb sminke volt, mint Rosalie-nak, akinek a szeme feketével volt kihúzva, míg barátnőmnek szürkével. Mindketten halvány rózsaszínű ajakfényt kentek a szájukra. Egyszerűen gyönyörűek voltak, főleg, hogy már rajtuk volt a ruha is. Rosalie egy fekete, Alice pedig azt a ruhát viselte, amit a mai napon vettünk neki. Mint két angyal.
- Na, gyere, most kivesszük, azokat a hajcsavarókat a hajadból – szólt barátnőm, majd mutatta, hogy üljek le a székre.
Ketten se perc alatt kiszedték a hajamból a hajcsavarókat, majd kifésülték a göndör fürtöket, de csak annyira, hogy maradjon benne egy kis hullám, majd feltupírozták és befújták az egész frizurámat hajlakkal.
- Készen vagy – jelentette ki Alice, majd felhúzott a székről és a karomat megragadva húzott le a földszintre.
- Sietnünk kell – mondta barátnőm, miközben magára vette a kabátját.
- Nyugi Alice, még Belláék sincsenek ott.
- Honnan tudod? – kérdeztem.
- Megkértem Emmettet, hogyha megérkeznek, akkor hívjon fel – mosolygott.
- Értem.
- Na, lányok, menjünk már – adta a kezünkbe a kabátunkat.
Pár perc múlva már úton voltunk a Cullen házhoz és, mikor már az erdőben jártunk egyre izgatottabb voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy azért mert „idegenek” közt fogom tölteni a karácsonyt, vagy azért, mert láthatom Edwardot. Sehogy sem tudtam dűlőre jutni, így próbáltam másra koncentrálni.
Mikor megérkeztünk a hatalmas házhoz, Rosalie kipattant az autóból és besietett a házba.
- Gratulálok Rosalie-nak! Tessék, itt a kulcs, menj előre, nekem még van egy kis elintézni valóm – mondta Alice, én pedig elindultam a bejárat felé. Sajnos nem tudtam, hogy melyik nyitja az ajtót, mert a barátnőm elfelejtette közölni velem. Próbálgattam a zárba a különböző formájú kulcsukat, de nem ment bele egyik sem. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Ő állt előttem.
- Szia! Gondoltam segítek kinyitni az ajtót – mosolygott.
- Szia. Köszi. Olyan sok kulcs van rajta, hogy nem tudtam melyik nyitja – mutattam fel a kulcscsomót. Elvette tőlem, majd alaposan szemügyre vette.
- Hát… ezen biztos nem találtad volna meg – mondta.
- Ezt, hogy érted?
- Nincs rajta a lakáskulcs, Alice biztos rosszat adott.
- Ó, értem.
- Jenny, te még mindig kint vagy? Edward, miért nem hívtad már be? – hallottam meg Alice hangját a hátam mögött. – Bár, most már mindegy, úgyis meg kell csókolnotok egymást – jelentette ki.
- Mi? Már miért kéne? – nevettem.
- Nézz fel! – Edward és én követtük a tekintetét, és csak akkor vettük észre, hogy egy fagyöngy lóg a fejünk fölött. Remek! - gondoltam.
- Na, mire vártok? Remélem nem akarod, hogy megfázzon Jenny, mert elég vékonyka kabátot visel – szólalt meg barátnőm.
- Alice, nem lehetne, hogy…
- Nem! Az Istenért, ez amolyan hagyomány. Egy csókba nem haltok bele – mosolygott. Csak néztük Edwarddal, és azt sem tudtuk, hogy mitévők legyünk.
- Rendben – mondtuk egyszerre Edwarddal, majd egymásra néztünk. Tudtuk, hogy Alice hajthatatlan volt, így belementünk. Jobb, hamarabb túl lenni rajta, nem?
- Jó, jó, nem nézlek titeket – mondta, majd belépett a házba.
Edward felé fordultam, Ő pedig mélyen a szemembe nézett, majd arca lassan közeledni kezdett az enyémhez. Szaporán vettem a levegőt, a szívem pedig úgy vert, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból.
Amint ajkai elérték az enyémeket, abban a pillanatban, mintha megállt volna az idő. Csak Ő és én voltunk. Automatikusan visszacsókoltam és átadtam magam az érzésnek, ami a hatalmába kerített, mikor ajkaink szinkronban mozogtak egymással.
Edward derekam köré fonta a karát, majd magához vont és úgy csókolt tovább. Szabályosan elfelejtettem levegőt venni, és a csókján és a gyomromban verdeső pillangókon kívül semmit sem éreztem. Beletúrtam a hajába és még jobban magamhoz húztam.
Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, de egy figyelmeztető köhögés megzavarta ezt a szép pillanatot, mi pedig úgy ugrottunk szét, mintha megégettük volna magunkat.
Teljesen elfeledkeztünk magunkról, de szerencsére Alice – mint mindig – most is megoldotta a helyzetet.
- Nos, akkor mindenki tegye a fa alá az ajándékát – mondta, majd mellém táncolt és behúzott a házba. Levettem magamról a kabátot, amit felakasztottam a fogasra és körbe néztem a helyiségben. Mindenki minket figyelt, ami kezdett frusztrálni.
- Anya? – kérdeztem Alice-t.
- Fent van az emeleten, mindjárt jön – mosolygott barátnőm. Igaza volt, mert amint kimondta az utolsó szót, anyu jelent meg a lépcsőfordulóban, majd szép nyugodtan lesétált a lépcsőn.
- Nem értem, miért néz mindenki minket? – súgtam oda Alice-nek.
- Lássuk csak. Mondjuk azért, mert öt percen keresztül folyamatosan csókolóztatok.
- Mi?!
- Alice, ne ess túlzásokba – termett mellettünk Jasper. – Tulajdonképp csak két-három perc volt – mosolygott.
- Sajnálom. Azt hiszem én… bocsássatok meg – mondtam, majd ahogy csak tudtam „nyugodtan” felmentem a mosdóba.
Amint beléptem a fürdőbe, magamra zártam az ajtót és neki dőltem.
Két perc. De ha egyszer olyan jól csókol és…és… Úristen! Szó szerint rá másztam, de látszólag nem bánta, mert nem húzódott el, és bevallom, hogy nekem sem akaródzott megválni ajkai kényeztetésétől.
A tükör elé álltam és megigazítottam a ruhám, majd erőt vettem magamon s elhagytam a szobát.
Mikor leértem a földszintre, szerencsére senki sem bámult, így észrevétlenül eljutottam anyához. Észrevettem egy fekete, rövid hajú, bajszos férfit. Nagyon ismerős volt nekem és akkor leesett, hogy honnan. A rendőrfőnök volt és alig pár méterre állt tőle Bella, aki Edwarddal beszélgetett.
Mire is számítottam? Hisz Ő is pasiból van, miben különbözne bármelyik másik férfitől? De miért pont Bella, miért nem lehet más? – kérdeztem magamtól.
Igen, féltékeny voltam, de ez ellen nem tudtam semmit sem tenni.
- Kérem, foglaljanak helyett – szólt Carlisle, közben rámutatott a hosszú étkező asztalra. Ekkor megcsörrent egy telefon.
- Igen? – szólt bele a rendőrfőnök. – Igen… Nem… Most?... Rendben. Máris megyek – mondta, majd letette a készüléket. Oda ment Bellához, elköszönt tőle, majd mondott valamit, aztán elköszönt és bocsánatot kért, végül elhagyta a házat. Sajnáltam Bellát. Rossz lehetett neki, hogy nem lehet vele az édesapja szent este.
Anyuval egymás mellé akartunk ülni, de Alice megragadta a kezem és maga mellé ültetett, így egyik oldalamon Ő, a másikon pedig Edward foglalt helyet.
Az asztalfőn Carlisle ült, a bal oldalán Esme, a jobbon pedig anyu. Anya mellett Rosalie, Emmett és Bella foglalt helyett. Esme oldalán Jasper, Alice és én, a másik asztalfőn pedig Edward ült.
Temérdek ennivaló volt az asztalon, de én alig ettem belőle, mert nem voltam éhes.
- Valami baj van, hogy nem eszel? – súgta a fülembe Alice.
- Nem, nincs semmi baj, csak nem vagyok éhes – mosolyogtam.
- Ha a…
- Nem, nem amiatt van – nyugtattam meg barátnőm.
- Rendben, már megijedtem.
- Ha ez nem rontotta el a barátságunkat Edwarddal, akkor rendben lesz – suttogtam én is.
- Nem fogja – szólt határozottan, majd Jasper felé fordult és vele kezdett beszélgetni.
Miután mindenki befejezte a vacsorát, a lányok leszedték az asztalt, a fiúk pedig bementek a nappaliba beszélgetni.
Alice folyton fecsegett valamit, de nem nagyon figyeltem rá, mert Edward és én folyton egymást néztük.
A tekintetünkkel folyamatosan bocsánatkérő hullámokat küldtünk egymásnak.
- Jenny! Jenny! – hadonászott a szemem előtt Alice. – Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte.
- Persze.
- Akkor mit mondtam?
- Sajnálom Alice – hajtottam le a fejem.
- Semmi baj, megértelek. Biztos a fában gyönyörködsz – vigyorgott és mellém állt.
- Igen, csodálatos lett. Ügyes vagy.
- Köszi, örülök, hogy tetszik. Úgy hallottam, hogy a ti fátokat kék díszek borítják.
- Igen, elvégre ez a kedvenc színe anyunak és nekem is – mosolyogtam.
- És Edwardnak is – tette hozzá barátnőm. – Akkor most jön az ajándékosztás! Nem is tudom, hogy tudtam eddig várni – szólt Alice. Megfogta Bella és az én kezem, majd a nappaliba húzott mindkettőnket.
Miután mindenki a fa köré gyűlt, egyesével átadtuk az egymásnak szánt ajándékainkat.
Először Anyu adta oda a karácsonyi ajándékát a Cullenéknek, ami egy evőkészlet volt. Arra hivatkozott, hogy nem ismeri Őket, így nem tudta minek is örülnének. Esme boldog mosollyal vette át a dobozt, majd egy öleléssel és puszival megköszönte. Anya tányérokat kapott Tőlük. Majdnem egyre gondoltak Esmével.
Én egy üveggömböt vettem barátnőmnek, amiben egy tündér ült egy sárga rózsán. Rosalie-nak egy arany nyakláncot, amin egy kör alakú medál volt, gyémántokkal körbe rakva, Bellának egy angyalkát ajándékoztam - más nem jutott eszembe. Esmének egy gyönyörű tájképet adtam, ami a naplementét ábrázolta. Jaspernek egy háborús könyvet, Emmettnek egy új videó játékot - azt mondta Alice, hogy imád ilyenekkel játszani. Carlisle egy aranyórát kapott.
Tudom, tudom, nem egy eredeti ötlet, de erre futotta.
A Cullen családból először Alice adta át az ajándékait – mert már alig bírt magával - , majd Emmett, Rosalie, Jasper, Esme, Carlisle és utoljára Edward.
Nem tudom, hogy ki mit kapott, mert folyamatosan Őt néztem, csak akkor vettem le róla a szemem, mikor barátnőm elém lépett és felém nyújtott egy dobozkát.
- Ez a tiéd. Mindnyájunktól kapod, mert nem tudták eldönteni a többiek, hogy minek örülnél a legjobban – mosolygott. Kinyitottam a dobozt, majd kivettem a benne található ezüst kulcstartót. Négy hattyút ábrázolt, amiket apró gyémántok díszítettek.
- Ez…
- Tetszik? – kérdezte Alice.
- Gyönyörű, de ezt nem…
- Dehogyisnem! – ölelt meg barátnőm. – Ne bántsd meg őket azzal, hogy nem fogadod el – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam.
- Köszönöm – öleltem vissza.
A fiúk a nappali egyik felében, a lányok a másik felében társalogtak. Esme anyukámmal beszélgetett, a srácok szokás szerint fiús dolgokról, míg mi lányok másról cseverésztünk.
Sajnos Bellának haza kellett mennie, de Alice mindenképp maradásra akarta bírni, Ő mégis ellenkezett, így Alice hazafuvarozta.
Edward folyton-folyvást kimászkált a házból, de nem tudtam, hogy miért.
Egyszerre álltunk fel a helyünkről, de mindketten másfelé mentünk, míg Ő újra elhagyta a házat, én elmentem a mosdóba.
Megigazítottam a sminkem, közben pedig Edward viselkedésén morfondíroztam.
Mi lehet a baja? Talán megbántottam azzal, hogy nem vettem neki még egy ajándékot?
Mikor kiléptem a fürdőszobából Belé ütköztem.
- Bocsánat – mondtam, majd tovább akartam menni, de nem engedte.
- Beszélhetnék veled egy kicsit? – kérdezte.
- Persze – bólintottam, és követtem Őt a szobájába. Mielőtt beléphettem volna, Edward megállított.
- Csukd be a szemed! – szólt lágy hangon, én pedig nem kérdeztem semmit, csak azt tettem, amit kért tőlem.
Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, aztán éreztem, hogy megfogja az egyik kezem és lassan bevezetett a szobába. Attól féltem, hogy ott hagy egyedül, mikor elengedte a kezem, de mikor meghallottam a hangját, megnyugodtam.
- Még ne nyisd ki, csak ha szólok. – Elővett – azt hiszem egy dobozt -, majd letette elém. Felnyitotta a fedelét és kivett belőle valamit.
- Most már kinyithatod a szemed – szólt, én pedig ismét engedelmeskedtem neki. Nem hittem a szememnek. Egy kis kutyát tartott a kezében.
- Te jó ég! – a kezem a szám elé kaptam.
- Boldog Karácsonyt, Jenny! – nyújtotta felém a kutyust.
- Edward, én… én ezt, vagyis Őt nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem.
- Dehogyisnem – mosolygott. – A tiéd, neked vettem. Csak Ő maradt, a testvéreit már mind megvásárolták – simogatta meg a kutyát, miközben nézte. Könnybe lábadt szemekkel néztem Őt. Tényleg nekem vette. Hát ennyit jelentene neki a barátságunk? - kérdeztem magamtól.
- Szóval, ezért adtad nekem azt a nyakörvet – esett le a tantusz. Hogy erre miért nem jöttem rá hamarabb? Pedig az orrom előtt volt.
- Igen. Azt hittem, hogy ráfogsz jönni, de ezek szerint nem.
- Talán… gondolkodtam rajta, de álmomba sem hittem volna, hogy… - Közelebb jött, majd a kezembe adta és mellém állt.
- Köszönöm – simogattam meg a kutyust.
- Szívesen – felé fordultam, majd fél kezemmel magamhoz öleltem, és két puszit adtam az arcára.
- Hogy fogod hívni? – kérdezte.
- Rita.
- Miért? – kérdezte.
- Azért, mert az egyik barátnőmet így hívják, aki olyan aranyos, mint Ő – mosolyogtam. – Edward?
- Igen?
- Lehetne… Lehetne a Mi kutyánk? Elvégre te vetted – néztem a kutyára, majd vissza rá.
- Persze – mosolygott.
- Nem tudom, hogy mivel hálálhatnám meg.
- Nekem lenne egy ötletem – mondta, majd elém állt és elkérte a kutyust a kezemből. Betette a dobozba - de nem zárta le a tetejét -, majd bekapcsolt egy halk és lassú számot. Visszajött hozzám, majd megszólalt.
- Szabad? – Bólintottam, és megfogtam a felém nyújtott kezét.
Egyik kezét a derekamra tette, a másik kezével pedig megfogta az enyémet. Egyáltalán nem zavart, hogy nem tudok táncolni, mert csak Rá figyeltem és minden más megszűnt létezni körülöttünk. Csak a zene, Ő és én voltunk…
Köszönöm a kommentárokat és a leveleket.:D:D:D Most hoztam egy hosszú részt:D:D
Aki azt mondta, hogy egy kutyát, az jól tippelt:D:D Mondjuk nem volt nehéz kitalálni:DXD
Annyira aranyosak vagytok csajok:D♥ Szeretlek Titeket:D
Mutatok pár képet az ajándékokról, meg a lányokról, bár Rosalie-ról olyan képem nincs, csak a képzeletemben:D:P
Remélem kapok sok-sok kommentárt és levelet:D
Puszi♥♥
Jenny ruhája, haja és ajándéka:
Alice:
Rosalie ajándéka:
Esme ajándéka:
Carlisle ajándéka:
RITA, A KUTYUS. MELLESLEG WESTI :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)