Csak hoztam nektek egy linket:)
Új Eclipse fotók:)
http://neon.hu/celeb/celeb-hirek/robert-es-kristen-vegigsmarolja-az-eclipse-t/
Nekem nagyon bejöttek:)
puszi
2010. február 16., kedd
2010. február 12., péntek
36. fejezet - Az utazás
Bocsi, bocsi, bocsi. Sajnálom, hogy ennyit késett a rész.:S
Köszönöm a kommentárokat és a levelet Cintinek:)
Remélem tetszik majd a rész, és kapok érte sok-sok kommentárt:)
Puszi
agnes_h93@freemail.hu
FIGYELEM!! 18-AS KORHATÁR!
- Anyu, nem akarok köntörfalazni így belevágok a közepébe. Szeretnénk megkérdezni, hogy elengedsz-e engem Londonba? – Biztosra akartam menni.
- Londonba? – kérdezte döbbent arccal. Ezek szerint Alice csak füllentett, mikor azt mondta, anyu elengedett.
- Igen.
- Miért? – kérdezte. Segélykérően Edwardra pillantottam, aki már mondta is a hazugságot.
- Londonba kell utaznunk pár napra a családom néhány tagjával, és szeretnénk magunkkal vinni Jennyt is, de csak akkor, ha Ön is megengedi. Természetesen bepótoljuk a lemaradást, és mindenben segítek neki, bármiben kell, s amiben csak tudok – szólt határozottan.
- Értem. És, mikor mennétek? – tudakolta.
- Már ma este, de csakis kizárólag akkor, ha megengedi – felelte Edward.
- Lesz valaki veletek? – faggatózott.
- Természetesen. Az édesanyám Esme – mondta. Remélem, Alice értesíti Esmét Edward döntéséről - gondoltam.
- Rendben, elengedlek, de csak akkor, ha tényleg bepótoljátok a lemaradást.
- Persze – mosolyogtam.
- Huh, na, ha csak ennyi lenne, akkor mennék is tovább – mondta, majd felállt, mi pedig követtük a példáját.
- Köszönöm – öleltem át anyut.
- Nincs mit – mosolygott Ő is, majd elengedtük egymást, és ment a dolgára.
- Most megyek, összepakolok, és körülbelül kilencre itt leszek érted – szólalt meg kis idő múlva Edward.
- Rendben – bólintottam, majd kikísértem, és egy rövidke csók után elment.
Felrohantam a szobámba, majd előkotortam az utazó táskámat, és a szekrény elé álltam, de ekkor csöngettek. Lementem a földszintre és ajtót nyitottam. Alice megragadta a karom és felvonszolt az emeletre, majd együtt kezdtünk el csomagolni.
Még mindig ideges volt, próbálta palástolni az érzéseit, de én észrevettem, hogy milyen feszült.
- Mi a baj? – kérdeztem, mikor befejeztük a pakolást.
- Semmi – jött a tömör válasz.
- Rendben. Majd elmondja, ha akarja, nem faggatom - döntöttem el.
Elmentem lefürödni, majd átöltöztem és lementem enni valamit a konyhába, aztán vártam, hogy elérkezzen az indulás időpontja.
Pontban kilenckor kopogtatott Edward az ajtón. Bepakoltunk mindent a csomagtartóba, majd Seattle felé vettük az irányt. Alice kikísért minket, mivel Ő vitte haza a kocsit, na meg elköszönt tőlünk még egyszer.
- Vigyázzatok magatokra – mondta, miközben átölelt minket.
- Rendben, és ti is – szólt Edward.
- Igyekszünk – erőltetett magára egy műmosolyt barátnőm.
- Minden jól fog alakulni, hidd el – nyugtatta meg húgát szerelmem.
- Remélem is. Na, de menjetek, mert lekésitek a járatot – mondta. Még utoljára átölelt mindkettőnket, és elköszöntünk egymástól, majd Edward és én felszálltunk a repülőre, ami egyenesen New Yorkba, majd onnan Londonba repített minket…
Egész úton azon gondolkoztam, hogy mit fogunk csinálni Londonban, de legjobban a Volturi foglalkoztatott.
Kik lehetnek, hogy ennyire megijedt Alice, és miért kell elmennünk? Talán megkérdezhetném Edwardot, hátha tud valamit, csakhogy most alszik, én pedig még mindig nem. Izgatott vagyok, csak azt nem tudom, hogy miért.
London. Még sosem jártam ott.
Oldalra fordítottam a fejem, és néztem, ahogy szunyókál mellettem az az ember, aki megdobogtatja a szívemet. Kezemmel megsimítottam az arcát, majd mutatóujjamat végig húztam ajkai vonalán, amelyek olyan érzékien tudnak csókolni, ahogy senki másé.
Szeretem, és rossz bele gondolni, hogy hamarosan leérettségizünk, s elválnak útjaink. Mindketten más-más iskolába fogunk járni, és talán más államba is.
Elfordítottam a fejem, és kibámultam az ablakon, s néztem a sötétséget, ami a szemem elé tárult.
Vajon Ő, hogy vélekedik erről? Érdekli-e egyáltalán, hogy mi lesz velünk a középiskola után? – tettem fel magamnak a kérdést, de választ nem kaptam rá.
Ezután elnyomott az álom.
Másnap arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az orcám, de nem hagytam magam, így mással próbálkozott. Megpuszilta a nyakam, majd az arcom, én pedig egy gyors mozdulattal elfordítottam a fejem, és megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, és viszonozta, én pedig egyre éberebb lettem. Egyszerre húzódtunk el és mosolyodtunk el, majd felültem, s beletúrtam a hajamba, hogy álljon valahogy.
- Jó reggelt álomszuszék – vigyorgott.
- Neked is – mosolyogtam én is, majd kinéztem az ablakon. – Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél nyolc múlt – felelte. – Pár perc múlva leszállunk – mondta. Hát igen. Miután megérkeztünk New Yorkba, átszálltunk egy Londonba induló gépre, és most fogunk megérkezni Anglia fővárosába.
- Min gondolkozol? – tudakoltam kis idő múlva, mivel nagyon elkalandozott.
- Majd meglátod – szólt.
Miután megkaptuk a csomagjainkat, Edward bevezetett a váróba, és leültetett, majd elsietett.
Nem értettem, hogy hová rohant el, de biztos nem világgá.
Körülbelül tíz perc várakozás után láttam meg Őt a tömegben, a kezében pedig két jegyet szorongatott.
- Miért vannak a kezedben azok a jegyek? Máris megvetted a visszaútra? – kérdeztem, mikor mellém ért.
- Nem.
- Akkor?
- Utazunk – felelte.
- Igen? És mikor?
- Most, vagyis egy óra múlva – mondta nemes egyszerűséggel.
- Megint repülünk?
- Igen.
- Miért? - Ebből a srácból mindent harapófogóval kell kihúznom? - kérdeztem magamtól.
- Mert eszembe jutott valami.
- Mi?
- Hogy… Nem mondhatom el, sajnálom. Kár volt megemlítenem – suttogta maga elé.
- Edward, ne idegelj!
- A Volturinál Arónak van egy képessége.
- Képessége? Mint Alice-nek a jövőbe látás? – Bólintott.
- Csak Ő a gondolatokban tud olvasni, ha megérinti az embert.
- Értem, csak azt nem, hogy, hogy jön ide az utazás.
- Figyelj, az jutott eszembe, hogyha Alice-t megérinti, akkor látni fog minket, vagyis eljöhet megkeresni, ezért arra gondoltam, hogy elutazhatnánk Magyarországra.
- Magyarországra? – tudakoltam.
- Igen. Kis ország, és kevesen ismerik, ott biztonságban lennénk.
- Én ismerem, ott lakik egy kedves barátnőm – mondtam.
- Akkor kiismered magad? – kérdezte.
- Hát… igen. Pár szót tudok is magyarul, szóval szerintem kiigazodnék – gondolkoztam el. – Szóval odamennénk?
- Igen. Sajnálom, meg kellett volna kérdeznem mielőtt bármit is cselekedtem volna – hajtotta le a fejét.
- Igen, meg kellett volna kérdezned, de nem haragszom rád, épp ellenkezőleg, örülök, hogy így döntöttél – mondtam, mire Ő rám emelte tekintetét és elmosolyodott.
- Tudod, reggel kaptam egy üzenetet Alice-től.
- Tessék? És mit írt? Bocsánat, megszokás, kicsit kíváncsi vagyok.
- Semmi baj, egyébként is elmondtam volna.
- Szóval?
- Megérkeztek.
- Mi?
- Hamarabb értek Forksba, szerencse, hogy még aznap este eljöttünk.
- Igen. Tehát egy óra múlva indul a gép, addig mit csináljunk? – kérdeztem.
- Nem vagy éhes?
- De, most, hogy így mondod.
- Akkor menjünk, együnk valamit – mosolygott, majd megfogta a csomagjainkat és elindultunk.
***
Mikor leszálltunk a gépről, kicsekkoltunk és a kijárat felé vettük az irányt, miközben én hívtam egy taxit.
Hamarosan egy ezüstszínű kocsi állt meg előttünk, amin néhány reklám meg egy telefonszám volt feltüntetve.
Beültünk, majd megkértem, hogy vigyen a legközelebbi hotelbe.
Körülbelül félóra kocsikázás után megérkeztünk a szállodához, majd kivettük a csomagtartóból a poggyászunkat, kifizettük a taxit és bejelentkeztünk.
Felvittük a csomagokat, aztán már indultunk is tovább. Be akartam mutatni Edwardot valakinek.
Beszálltunk egy taxiba, ami pont akkor szállította haza az utasát, majd megmondtam neki a címet, és kibámultam az ablakon.
Nagyon régen jártam itt. Legutoljára tizenkét éves koromban voltam Magyarországon.
Szinte minden napra emlékszem, amit valaha is eltöltöttem itt, és sokszor terveztem, hogy visszajövök, de eddig nem sikerült.
- Mi a baj? – suttogta a fülembe Edward, ezzel félbeszakítva a gondolatmenetemet.
- Semmi, csak elgondolkodtam – mosolyogtam, majd tovább figyeltem az utat.
Hamarosan megérkeztünk egy tíz emeletes panelházhoz.
Mikor odaértünk, pont akkor lépett ki egy fiatal pár, mi pedig bementünk a lépcsőházba, majd a liftbe, aztán megnyomtam a hatos gombot.
Kicsit féltem. Nem voltam benne biztos, hogy otthon lesz, de reménykedtem benne, hogy most találkozhatok vele, évek óta először.
Miután kiléptünk a liftből, elindultunk a folyosó végére, ahol az utolsó ajtó volt barátnőm lakásának bejárata.
Bentről kiabálás hallatszott, mire egyszerre néztünk össze Edwarddal.
- Talán rosszkor jöttünk – szólaltam meg.
- Lehet – értett egyet velem.
- Hová mész? – kiabálta egy női hang.
- El! – szólt egy másik.
- Nem mész sehová, itt maradsz! - Ekkor lépéseket hallottunk közeledni az ajtóhoz, majd meghallottam barátnőm hangját.
- Nem érdekel! Hagyjál békén! – kiáltotta, majd feltépte az ajtót, és kilépett a lépcsőházba, de megtorpant, mikor meglátott.
- Szia, Holda – köszöntöttem.
- Jenny – nézett rám döbbent arccal, majd a nyakamba ugrott. – Szia! Olyan régen láttalak – nézett rám. – Mi van veled? – kérdezte, de hirtelen megakadt a szeme Edwardon.
- Holda, szeretném bemutatni a barátomat, Edwardot – mosolyogtam, miközben, megfogtam a kezét.
- Szia – köszönt mosolyogva.
- Szia – vigyorgott barátnőm. – Ó, de bunkó vagyok. Gyertek beljebb – mondta, majd bevezetett minket a lakásba.
- Azt hittem, hogy elmész – jött ki mérgesen a konyhából egy rövid, szőke hajú nő. Ő volt Holda nővére, Kriszta. – Á, sziasztok – köszönt, majd jól végig mért minket, de leginkább Edwardot. Mindenki a pasimat stíröli? - kérdeztem magamtól.
- Kriszta, emlékszel Jennyre? – kérdezte Holda.
- Persze – mosolygott, majd megölelt.
- Ő pedig a barátja, Edward – mutatott az említettre.
- Szia, Kiss Kriszta vagyok – mutatkozott be.
- Edward Cullen. Nagyon örvendek a találkozásnak – köszönt.
- Egyébként, mi újság? – tudakolta tőlem, közben pedig egész végig Edwardot bámulta. Kriszta ilyen. Ha meglát egy jó pasit, azt mindenképp meg akarja szerezni, még ha tönkre is teszi ezzel a srác jelenlegi kapcsolatát. Kriszta nem csúnya nő, így vagy ezer fiúval volt már dolga, de én nem hagyom, hogy lecsapja a kezemről Edwardot.
- Ezt most ne itt beszéljük meg – szólalt meg Holda, majd bekísért minket a nappaliba, majd megkérdezte, hogy kérünk-e valamit inni, de mi csak intettünk, hogy nem vagyunk szomjasak.
- Na, meséljetek – ült le mellém Holda, Kriszta pedig Edward mellé.
- Hát… Elköltöztünk anyuval New Yorkból.
- Miért? – kérdezte barátnőm döbbent arccal.
- Apával elválltak, és anya el akart költözni, így most Forksban lakunk – mondtam.
- Értem. Akkor, Ti ott ismerkedtetek meg egymással?
- Igen – néztünk egymásra Edwarddal.
- És, mióta vagytok együtt? – kérdezte Kriszta.
- Egy hete – feleltem, mire Kriszta szeme felcsillant. Ne is álmodj róla! - gondoltam, Edward pedig összekulcsolta a kezünket. Elégedett mosolyra húzódtak ajkaim, mikor megláttam Kriszta mérges tekintetét.
- Hozok innivalót – mondta, majd fenék riszálva kiment a konyhába.
- Ne haragudj rá, tudod milyen – suttogta Holda.
- Igen, sajnos tudom. – Ekkor visszatért barátnőm nővére, és mindegyikünk kezébe adott egy-egy pohár narancslevet. Kedvesen mosolygott Edwardra, mikor átnyújtotta neki a poharat, felém pedig gonosz vigyort küldött, majd elém állt. Felém nyújtotta a narancslevet, ami „véletlenül” kiborult a kezéből, és rám fröccsent.
- Hupsz, bocsi, nem akartam – tetette az ártatlant, én pedig igyekeztem türtőztetni magam.
- Várj, hozok valamit. Kriszta, gyere, segíts nekem – mondta Holda, majd megfogta nővére karját, és húzni kezdte magával.
- Remek – mondtam. Ekkor meghallottam Holdáék veszekedését, amit csak én értettem.
- Miért csináltad? – kérdezte barátnőm.
- Véletlen volt, és egyébként is, hogy jössz te ahhoz, hogy kioktass engem? – emelte meg a hangját Kriszta.
- Könnyen. Tudod mit? Menj ki az utcára és szedj fel pasikat, de a barátnőm fiújáról szálljál le! Istenem Kriszta, 24 éves vagy, Ő pedig 18.
- A korkülönbség nem számít, egyébként is, már nagykorú.
- Itt talán, de Amerikában nem! – kiabált Holda.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem kellett volna idejönnünk – suttogtam Edwardnak.
- Miért, miről „beszélgetnek”?
- Rólad.
- Rólam?
- Igen, mert Krisztának tetszel, de Ő 24 éves, és Holda ki van akadva. A nővére olyan lány, aki szereti elcsábítani más lányok pasijait – húztam a szám.
- Értem.
- Itt is vagyunk – mosolygott barátnőm.
- Köszi – vettem el a vizes kendőt tőle, majd megtöröltem vele a pólómat.
- Tényleg ne haragudj, nem volt szándékos – kért bocsánatot Kriszta.
- Nővérkém, inkább meg se szólalj! – förmedt rá Holda.
- Hagyd, nem számít, úgyis indulni készültünk – mondtam.
- Ne már, maradjatok még – nézett rám könyörgő szemekkel.
- Nyugi, itt maradunk a városban, de kicsit fáradt vagyok, szeretnék pihenni. Ez a sok repülés – mosolyodtam el. Az igazság az, hogy hirtelen jött rám a fáradtság, és vissza akartam menni a szállodába.
- Oké, de elviszlek Titeket – szólt, majd felpattant mellőlem.
- Rendben – tudtam, hogy nem ellenkezhetek vele.
- Megyek én is – vigyorgott Kriszta, és ránézett Edwardra.
- Nem, te maradj itt, vendégeket vársz – mondta barátnőm, majd felhúzott minket a kanapéról.
A kocsiban ültünk, és a szálloda felé tartottunk, de egyikünk sem szólalt meg, végül én törtem meg a csendet.
- Mióta tudsz vezetni?
- Tavaly kaptam a jogsim – mosolygott. – Neked van?
- Nem, nincs – feleltem.
- Oh, értem. egyébként, hogy vannak a többiek? – tudakolta.
- Jól. Anya Forksban is egy élelmiszerboltban dolgozik, apa még mindig az irodában van, a nővéremék boldog házasságban élnek, Jimy… Ő még mindig az általános iskolában van. Na, és veletek?
- Kriszta most szakított körülbelül a századik pasijával.
- És te? Neked nincs?
- Nem, most nincs, de majd lesz – vigyorodott el.
- Milyen magabiztos vagy – mosolyogtam. – Edward, minden rendben? – fordultam hátra, mivel olyan csendes volt.
- Persze – mosolyodott el, majd kifele bámult az ablakon. Volt egy olyan érzésem, hogy megbántottam Őt, pedig nem állt szándékomban.
Mikor megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból és elköszöntünk Holdától, majd Edward és én felmentünk a szobánkba, hogy egy meleg zuhany után az ágyba dőlhessünk.
***
Csak pár napot töltöttünk Magyarországon, mert Kriszta nagyon nyomult, és többször is rá akart mászni Edwardra – bár megmondta Neki, hogy nem akar tőle semmit sem, Ő akkor is folytatta -, így kénytelenek voltunk odébbállni.
Londonba mentünk, ahová eredetileg terveztünk, mert itt legalább nem zaklatott minket senki sem.
Tucatszor hívtam Alice-t, hogy meséljen a rokonok látogatásáról, de ki volt kapcsolva, így tudtam, hogy még mindig ott vannak a vendégeik.
Valahányszor ki akartam elemezni magamban a Volturit, Edward mindig visszarántott a valóságba.
Edwardéknak volt egy házuk Londonban, mert mint kiderült, itt is laktak, mivel sokat költöztek.
Nagy házuk volt, amihez egy szintén nagyobb garázs tartozott. A ház körül néhány fa állt, és gyönyörű szép zöld fű borította a földet, a bejárat felé tartó utat pedig színes téglák borították.
Kétszintes ház volt. Mondhatjuk úgyis, hogy kisebb ház volt, mint ami Forksban van nekik, hisz az háromszintes.
Szinte mindegyik szoba ugyanúgy volt berendezve, mint Forksban, csak a konyha tért el a tőlük megszokottól. Fehér volt a fala és a csempe is, s vajszínű fa bútorokkal lett berendezve, a helyiség közepén pedig egy kis kör alakú asztal helyezkedett el, ami körül négy szék állt.
Valahogy megszoktam a másik ház konyháját – gondoltam, de nekem ez is nagyon tetszett.
Edward szobája ugyanúgy nézett ki, mint ahogy Forksban, csupán annyi eltéréssel, hogy kisebbek voltak az ablakai.
- Jenny! Jenny! – szólongatott szerelmem.
- Igen? – néztem rá.
- Minden rendben?
- Persze, miért? – kérdeztem mosolyogva.
- Mert azt hittem, megint képeket látsz. Így volt? – kérdezte.
- Nem, csak a házban gyönyörködtem, nagyon szép – fogtam meg a kezét, Ő pedig egy csókot nyomott ajkaimra.
- Bekapcsolom a fűtést, mert egy kicsit hideg van - mondta, majd elsietett, én pedig beljebb mentem a szobában és leültem az ágyra.
Kettesben Edwarddal. Ez a gondolat teljesen felvillanyozott, mert lehet, hogy csak pár nap múlva kell hazautaznunk, és addig itt lehetünk Londonban.
Ekkor meghallottam egy gyönyörű női hangot.
- Szia Jenny! – Felé fordultam, s megláttam egy sápadt bőrű, vörös szemű és tűzpiros hajú szépséget az ablak előtt, majd belépett a szobába. Kecses mozdulatokkal közeledett felém, közben gonosz mosolyra húzta telt ajkait. Felpattantam az ágyról és hátrálni kezdtem, majd beleütköztem a falba.
- Ki vagy? – kérdeztem. Nem értettem, hogy honnan tudja a nevem, és, hogy hogyan került ide.
- Az most nem fontos, csakis kizárólag az, hogy bosszúra szomjazom, és Rajtad fogom ezt kiélvezni – jött közelebb hozzám. Féltem ettől a nőtől, bár nem ismertem, és azt sem tudtam, hogy miért pont rajtam akar bosszút állni, hisz nem is ismer engem. Hirtelen termett előttem, majd megragadta a karomat, de ezzel egy időben felsikoltottam a fájdalomtól, mert belém mélyesztette körmeit.
- Most megfizetsz érte – mondta, és ugyan ebben a pillanatban meghallottam Edward kétségbeesett hangját, a nő pedig rázogatni kezdett.
- Jenny! Jenny! – rázogatott, én pedig becsuktam a szemem, majd kinyitottam, és szerelmem aggódó arcával találtam szembe magam.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Ezt én szerettem volna kérdezni – mondta, és leültetett az ágyra. – Mikor jöttem fel, akkor hallottam, hogy sikítasz, és egyfolytában az én nevemet kiabáltad. Mit láttál? – karolta át a derekam.
- Egy vörös hajú nőt, aki a semmiből került elő – néztem mereven magam elé.
- Nyugodj meg – ölelt magához, én pedig hozzábújtam.
- Miért látok ilyeneket? – kérdeztem kis idő múlva.
- Nem tudom, de lehet, hogy tényleg emlékek – tartott el magától.
- Tudod mit? Ne foglalkozzunk vele, most csak egy dologgal törődjünk.
- És pedig? – kérdezte. Hálás voltam érte, hogy nem firtatta a dolgot, de tudtam, hogy egyszer ezt is meg kell majd beszélnünk, viszont nem most akartam.
- Hogy távol vagyunk minden rossztól, és csak ketten vagyunk – mosolyodtam el.
- A rossz alatt Krisztát érted? – kuncogott.
- Is – nyomtam egy csókot ajkaira. – Feledtess el velem minden rosszat – simítottam végig mellkasán, majd smaragd zöld szemeibe néztem. Megsimogatta az arcom, majd ajkai közeledni kezdtek az enyémekhez, én pedig szaporán vettem a levegőt.
Amint ajkaink elértek egymáshoz a szívem eszeveszett dübörgésbe kezdett és, mikor nyelvét becsúsztatta a számba...
Miközben még mindig csókoltuk egymást, óvatosan lefektetett az ágyra és felém kerekedett, én pedig nyaka köré fontam a karom, s közelebb húztam magamhoz.
Lejjebb haladt ajkaival és megcsókolta az államat, a nyakamat, mire jóleső sóhaj hagyta el a számat. Egyik kezével benyúlt a felsőm alá, s végig simított az oldalamon, közben ajkaimat falta.
Belecsókoltam a kulcscsontjába, Ő pedig felnyögött és nagyon lassan felfelé kezdte húzni a pólómat, majd elhajította, s újra birtokba vette ajkaimat.
Dereka köré kulcsoltam lábaimat és magamhoz vontam, majd az ingét kezdtem kigombolni, ami hamarosan csatlakozott az én felsőmhöz.
Újra a nyakamat csókolta, majd lejjebb haladt a mellemig, s ajkát végig húzta a mellem között, majd a hátam alá nyúlt és felemelt, hogy kicsatolhassa a melltartóm.
Fél perc múlva az is a földön landolt. A szemeimbe nézett, én pedig bíztatásképp megcsókoltam.
Végig simítottam mellkasán egészen az övcsatjáig, s remegő kezekkel csatoltam ki, míg Ő a vállam és a nyakam kényeztette csókjaival, majd szerepet cseréltünk.
Puha és meleg ajkaival a hasamat kezdte csókolgatni, majd egyre lejjebb s lejjebb haladt, mígnem a bugyimtól is megszabadított, én pedig Őt a bokszerétől.
Újra felettem volt és csókolt, közben egyik kezével odalent kényeztetett. Időnként felnyögtem, mikor célt talált egy-egy érintése, Ő pedig felsóhajtott, amikor megérintettem vágyának bizonyítékát.
Egy hirtelen mozdulattal felé kerekedtem és úgy csókoltam tovább, majd állát, nyakát és mellkasát kényeztettem. Már a hasánál jártam, mikor felhúzott és lágy csókot lehelt ajkaimra, majd megszólalt.
- Nem kell – suttogta, én pedig egy pillanatig értetlenül meredtem rá, aztán leesett, de ekkor ismét a hátamon feküdtem.
Végig simított testem minden egyes porcikáján, de leginkább, azon a részen és, mikor ujjaival behatolt halkan felsikítottam. Először lassan, majd fokozatosan gyorsult a ritmus, én pedig egyre gyorsabban kapkodtam levegő után.
Éreztem, hogy közel járok a gyönyör kapujához, és mikor elértem, megkapaszkodtam az ágyneműben, kezei alatt pedig megvonaglottam.
Megcsókoltam a nyakát, majd ajkait kezdtem falni, közben végig simítottam a hátán, de épp csak hozzáértem, Ő pedig megborzongott. Belenéztem smaragdzöld szemeibe, aztán kezeimet végighúztam mellkasán, majd egyre lejjebb s lejjebb haladtam, amíg el nem értem a célig, és ott folytattam kényeztetését, mire apró nyögések hagyták el ajkait.
Már majdnem Edward is elérte a gyönyörűséget, mikor megállította a kezem és a fejem fölé emelte, közben zihált, aztán megcsókolt.
A csípőmet férfiasságához emeltem, a száját pedig jóleső sóhaj hagyta el, majd hevesen megcsókolt.
- Edward! – ziháltam. Már nem bírtam tovább várni, vágytam Rá, az egész lényére.
Lassan hatolt belém, mire egyszerre nyögtünk fel, majd nagyon lassan mozogni kezdett bennem. Azt hittem fájni fog, e helyett kellemes érzéssel töltött el, hogy magamban érezhettem Őt.
Átkaroltam a nyakát és szorosan magamhoz vontam, Ő pedig belecsókolt a kulcscsontomba, mire jóleső sóhaj hagyta el a számat.
Fokozatosan gyorsult a tempója, mi pedig egyre gyorsabban kapkodtunk levegő után, és testünk szinkronban mozgott egymással.
Beletúrtam selymes hajába, majd felemeltem a fejét és megcsókoltam.
A fenekem alá nyúlt, és még beljebb férkőzött, én pedig éreztem, hogy hamarosan eljön a vég. Körmeimet a vállába mélyesztettem, mire halkan felszisszent, de nem állt meg, én pedig egyfolytában csókoltam mézédes ajkait.
Pár másodperc múlva egyszerre léptük át a gyönyör kapuját, majd Edward teste megfeszült, és zihálva zuhant rám egész testével.
Átöleltem, Ő pedig viszonozta. Időnként bele-beletúrtam bronzbarna hajába, miközben egyformán kapkodtuk a levegőt.
Egy idő után feltápászkodott rólam és mélyen a szemeimbe nézett, majd mindketten elmosolyodtunk.
Közelebb hajolt hozzám, majd lágyan megcsókolt, én pedig hozzásimultam.
- Szeretlek – szólalt meg legelőször.
- Én is szeretlek – mosolyogtam, és végig simítottam az arcán.
A mellkasán feküdtem, és hatalmas vigyor terült el az arcomon, közben a hasára köröket rajzoltam, Ő pedig a hátamat simogatta.
Felnéztem rá, majd arcomat a nyakába fúrtam s beszívtam bódító illatát, közben a hajával játszottam. Egy puszit adtam a nyakára, mire felsóhajtott, és elvigyorodott.
Mindketten boldogok voltunk s úgy éreztem, hogy senki és semmi nem tudja lehervasztani a mosolyt az arcunkról.
Mindent elfelejtettem. Csak Ő és én voltunk.
Edwardék londoni háza:
Konyha:
2010. február 8., hétfő
Sziasztok!
Csak szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik gondoltak rám.
Megígértem, hogy kiteszem a blogjukat köszönetképp:D
Zsúú:http://warofthedarkangel.blogspot.com/
Dóri14: http://sundown-naplemente.blogspot.com/
Cincóbincó: http://szerencsesveletlen.blogspot.com/
Szandee: http://valamitiltott.blogspot.com/
Vitti, téged már lentebb kiraktalak:D
Még egyszer köszönöm Mindenkinek. Akit kihagytam, attól bocsánatot kérek:$
puszi
Megígértem, hogy kiteszem a blogjukat köszönetképp:D
Zsúú:http://warofthedarkangel.blogspot.com/
Dóri14: http://sundown-naplemente.blogspot.com/
Cincóbincó: http://szerencsesveletlen.blogspot.com/
Szandee: http://valamitiltott.blogspot.com/
Vitti, téged már lentebb kiraktalak:D
Még egyszer köszönöm Mindenkinek. Akit kihagytam, attól bocsánatot kérek:$
puszi
2010. február 6., szombat
35. fejezet - Emlékek?
Bocsi, hogy ennyit késett a rész. Köszönöm a kommenteket:)
Remélem tetszik majd, és kapok sok-sok kommentárt:)
puszi
- Mikorra érnek ide? – kérdezte Edward, és megfogta a kezem. Mindenki rémültnek tűnt, pedig csak egy egyszerű látogatás… vagy nem?
- Két nap, esetleg három. Holnap repültök az első géppel, ami Londonba megy - mondta Alice.
- Alice – szóltam, de mintha meg se hallotta volna, mondta tovább.
- Sok a teendő még. Edward, te menj és pakolj össze – utasította bátyját.
- Alice – szóltam még egyszer.
- Én lefoglalom a jegyeket, és…
- Alice! - szóltam még hangosabban, mire végre hajlandó volt rám nézni.
- Miért kéne Londonba utaznunk, mikor nálunk is ellakhat Edward? Anyu biztos megengedné.
- Nem, nem engedné meg, azért utaztok.
- Jennynek semmi köze ehhez – szólalt meg mellettem Edward. – Nem hinném, hogy…
- Csak megelőzzük – vágott közbe a húga.
- Gyere – húzott magával Edward, majd felmentünk a szobájába és leültetett az ágyára.
- Maradj itt, rendben?
- Rendben – bólintottam, majd egy csókot nyomott ajkaimra és kiment a helyiségből.
(Edward szemszöge)
Miután felvittem Jennyt a szobámba, visszamentem Alice-hez magyarázatot kérni.
- Elmondanád, hogy pontosan mit láttál? – kérdeztem.
- Azt, hogy jön a Volturi és, ha itt találnak, akkor meg is ölhetnek. Edward, túl sokat tudsz, ezért kell elmenned.
- Alice, miért kevered bele Jennyt?
- Nem akarom, hogy egyedül legyél, és tudom, hogy úgysem bírnád ki nélküle. Egyébként is, jobb ha veled megy, mert lehet, hogy baja esik, hogyha itt marad.
- Mennyien jönnek? – kérdezte Jazz.
- Tízen, húszan körülbelül.
- Nem látogatás lesz, igaz? – tudakoltam.
- Nem. Meg akar győzni Aro, hogy csatlakozzak hozzájuk, de nem fogok – mondta határozottan.
- Értem. Kérdezősködni fog Jenny, és ezt nem tudod megakadályozni.
- Igen, tudom.
- Nem akarok neki hazudni – hajtottam le a fejem.
- Pedig, muszáj lesz. Hidd el, hogy én sem szeretek, de meg kell tennünk – ölelt át. – Nem akarlak elveszíteni Titeket, ha elmentek biztonságban lesztek, így meg tudok nyugodni – tartott el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Elmentek Londonba és minden meg lesz oldva.
- Alice, nem lehetne holnap után? Jenny… Ő biztos el akar majd köszönni Marytől.
- Hát... igen, ez igaz. Rendben, de még aznap este repültök - egyezett bele.
- Jó. Akkor már csak egy kérdés: mit mondjak neki? – kérdeztem, bár szívem szerint most ebben a pillanatban elmondtam volna neki az igazságot.
- Találj ki valamit – mondta, majd kiment a helyiségből, én pedig visszaballagtam a szobámba.
(Jenny szemszöge)
Vajon miről lehet szó? Valamit titkolnak előlem, aminek köze van ehhez a Vultorihoz vagy Volturihoz vagy mihez. Alice ideges és rémült, ahogy a többiek is, így nem lehet egy sima rokoni látogatás. Itt többről van szó, érzem, és Edward tudja… most már.
Lefeküdtem Edward ágyára és kinéztem az ablakon. Kint esett az eső és akaratlanul eszembe jutottak a hattyúk.
Vajon törődnek az esővel, vagy a párjukkal foglalkoznak? – kérdeztem magamtól. Ekkor, mintha egy árnyat láttam volna elsuhanni az ablak előtt. Ijedtemben kiugrottam az ágyból és a falnak simultam.
Mi volt ez? Biztos, hogy nem egy madár, ahhoz túl nagy volt – gondoltam, és ekkor még egyet láttam elsiklani az ablak előtt. Majdnem felsikkantottam, de nem tettem, inkább visszasétáltam az ágyhoz és leültem, de nem vettem le a szemem az ablakról.
Ekkor lépett be a szobába Edward, mire megugrottam, és majdnem leestem az ágyról.
- Jenny, jól vagy? – sietett mellém.
- Öhm, persze jól, csak megijesztettél – mondtam, és kibámultam az ablakon.
- Mit nézel annyira? - kérdezte.
- Semmit – mondtam, majd hozzábújtam, Ő pedig átölelt.
- Mit mondott Alice? – kérdeztem kicsivel később.
- Hogy Londonba kell utaznunk, amíg itt lesznek a rokonaink.
- Ezt tudom, de valami más? – tudakoltam. Elgondolkozott, majd megszólalt.
- Holnapután megyünk Angliába, egyébként semmi fontosat nem mondott.
- Itt maradok – jelentettem ki.
- Itt? – kérdezte döbbent arccal.
- Igen. Először is, nem akarod, hogy veled menjek, másodszor pedig, anya tuti, hogy nem egyezik bele.
- Akkor tisztázzuk – nézett a szemembe. Először is, szeretném, ha velem jönnél, de nem akarlak belekeverni a családi ügyeimbe, mert bajod eshet. Másodszor pedig, Alice biztos, hogy meggyőzi anyukádat, hogy elengedjen Londonba.
- Arra kíváncsi leszek. Épp ma oldotta fel a tiltást, mi pedig máris Londonba utazunk, kicsit gyors lesz neki – ültem az ölébe.
- Majd kitalál valamit a húgom – mosolygott, amitől hirtelen elfelejtettem, hogy mit akartam kérdezni. Közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt és lefektetett az ágyra, én pedig beletúrta selymes hajába, s még jobban magamhoz szorítottam.
(Edward szemszöge)
Átöleltem és úgy csókoltam tovább édes ajkait. Megpróbáltam elfelejtetni vele a Volturit, az utazást és minden mást.
Hirtelen képek villantak be.
Jenny sírós arca, és könyörgő szemei, aztán a kétségbeesett csókja, végül eltűnik a kép és helyébe másik jön.
Emberfeletti gyorsasággal futok az erdőben valamihez vagy valakihez. Egy farkast látok magam előtt, aki Jenny felé tart, de én rávetem magam, mint Emmett a prédájára.
Ekkor egy harmadik kép jelent meg a szemeim előtt.
Jennyvel szeretkezek a szobámban, a földön, körülöttünk egyetlen egy bútor sincs, csak mi.
Hirtelen tértem vissza a jelenbe, és szerelmem aggódó tekintetével találtam szembe magam.
- Edward, minden rendben? – kérdezte.
- Igen – szálltam le róla és a hajamba túrtam, Ő pedig felült. Milyen képek voltak ezek? Álom lett volna? - kérdeztem magamtól.
- Biztos? – fogta meg a kezem.
- Igen, minden rendben - azt hiszem - fejeztem be a mondatom gondolatban. Felálltam, az ablakhoz léptem és kitekintettem rajta, közben hallottam, hogy Jenny az ajtó felé tart.
- Hová mész? – kérdeztem, mikor felé fordultam, és ekkor mintha visszautaztam volna az időben. Jennyn egy drapp színű koktél ruha volt, és hosszú barna haja egyenesen omlott le vállaira.
- Gondoltam egyedül szeretnél most lenni egy kicsit – mondta, de én még mindig Őt bámultam. – Edward! – lépett előre egyet.
- Igen?
- Mi a baj?
- Semmi, csak… - ráztam meg a fejem, hogy kitisztuljon az elmém.
- Jobb, ha én most hazamegyek – simogatta meg az arcom. Észre sem vettem, hogy mikor jött mellém.
- Alice-ék már elmentek a ruháidért.
- Ezek szerint itt alszok – suttogta, de én meghallottam.
- Hazavigyelek? - tűrtem egy kósza tincset a füle mögé.
- Nem kell, majd alszok…
- Jenny – nyitott be a szobába Rosalie. – Alice hívott, és azt mondta, hogy Edwarddal alszol, nem az Ő szobájában – közvetítette húgom üzenetét.
- Rendben – bólintott szerelmem.
- Akkor én megyek is – zárta be maga mögött az ajtót.
- Alice szobájában akartál aludni? – kérdeztem.
- Igen, mert…
- Mert?
- Mert nem hiszem, hogy szeretnéd, ha…
- Ha velem aludnál? Azt hiszed, hogy zavarnál? - tudakoltam.
- Igen.
- Ne mondj butaságokat – mosolyodtam el, majd magamhoz öleltem.
- Csak, olyan furcsán viselkedtél az előbb – mondta.
- Sajnálom – hajtottam fejem az övére.
- Semmi baj – tartott el magától, hogy a szemembe nézhessen, majd egy csókot nyomott ajkaimra és kiment a szobából.
Egy ideig még néztem a helyet, ahol Jenny eltűnt, majd tekintetemet újra a sötét tájra fordítottam.
Ezek a képek… - túrtam bele a hajamba – … olyan… furcsák voltak, mintha nem is én lettem volna, vagy mégis? Nem értem… én nem… én sosem voltam… vámpír.
(Jenny szemszöge)
Miután kijöttem Edward szobájából, lementem a földszintre, ahol Emmett és Jasper videó játékoztak. Lehuppantam a kanapéra, és néztem, hogy játszanak egy lövöldözős játékkal, amiben Em állt nyerésre.
- Háh, legyőztelek! – pattant fel a földről Emmett, és kezeit a magasba emelve mutatta, hogy Ő nyert.
- Gratulálok tesó – veregette meg a hátát Jazz.
- Kösz, semmiség, csupán százból kilencvennyolc menetet én nyertem – vigyorgott.
- EGO az nagy.
- Tudom – röhögött, mire belőlem is kitört a nevetés. – Jenny, te miért nem Edwarddal vagy? – kérdezte. – Nem mintha zavarnál vagy ilyesmi, csak kérdem.
- Most szeretne egy kicsit egyedül lenni – vált komollyá a hangom.
- Összevesztetek? – tudakolta Jasper.
- Nem – mosolyogtam.
- Jenny, itt vannak a ruháid – lépett be a házba Alice.
- Köszönöm – álltam fel a kanapéról.
- Felviszem Edward szobájába – mosolygott. Szólni akartam neki, hogy ne zavarja Őt, de már ott se volt. Utána rohantam, de mikor Alice szobája előtt jártam, megszédültem és képek sorozata jelent meg előttem.
Lefele futok a lépcsőn, majd berohanok barátnőm szobájába, és neki döntöm a hátam az ajtónak.
– Jenny, nyisd ki, kérlek! – hallom Edward hangját az ajtó túloldalán.
– Hagy békén Edward! Hagyj gondolkozni, és a legfontosabb hagyj egyedül a gondolataimmal – mondom neki.
Újra futok a lépcsőn, és ismét lefele, de most kirohanok a Cullen házból, egyenesen az erdőbe. Faágak állják el az utamat, de nem érdekel, csak szaladok, közben átugrok egy bokrot és egy kidőlt fatörzset. Ekkor hirtelen beleütközök valamibe, és a földre esek. Felnézek, és meglátom Edwardot, de máshogy néz ki, mégis ismerősen. Arany barna szemei engem néznek… Gyönyörű.
Hirtelen tértem vissza a jelenbe és aggódó tekintetekkel találtam szembe magam, én a földön ültem, mellettem pedig Edward térdelt.
- Jenny, jól vagy? – kérdezte.
- Igen, csak… csak egy kicsit megszédültem – motyogtam, Ő pedig segített felállni.
- Gyere, pihenj le – karolta át a derekam, majd felmentünk a szobájába, és lefektetett az ágyra.
Körülbelül tíz perc múlva, felkeltem és az ajtó felé igyekeztem, mikor Edward utánam szólt.
- Hová mész? – kérdezte, miközben felém tartott.
- Fürödni.
- Pihenned kellene még – javasolta
- Már jobban vagyok, de köszönöm, hogy így aggódsz értem – mosolyogtam, majd egy csókot nyomtam ajkaira, és kimentem a szobából, be egyenesen a fürdőbe.
Másnap reggel elbúcsúztunk Alice-éktől, majd hazamentünk elköszönni anyutól is, csakhogy nem volt még otthon, így úgy döntöttünk Edwarddal, hogy elmegyünk az iskolába és majd délután beszélünk Anyuval.
A suliban is az utazáson járt az eszem, alig tudtam figyelni az órákon, de szerencsére velem volt Edward.
Kicsit aggasztott Alice múlt éjszakai viselkedése, mert még sosem láttam ilyennek, mintha tartana valamitől. Fél.
Épp órára kísért Edward és, mikor Rá néztem, ismét képek villantak be, de olyan volt, mintha folyamatosan filmkockákat váltogattak volna. Villódzott Edward. Egyszer ilyen, máskor olyan ruhában volt, és az arca is változott. Falfehér volt, és a szemei is megváltoztak, mert smaragd zöld szemeiből aranybarna lett. Meglepetten figyeltem Őt, és nem értettem, hogy miért jelennek meg nekem ezek a képek.
Észre sem vettem, hogy mikor álltunk meg, csak azt, hogy Edward szólongat.
- Jenny, hallasz? Jenny! – rázott meg finoman.
- Igen, hallak – suttogtam. Összeráncolta szemöldökét, majd megfogta a kezem és kivezetett az épületből, aztán megálltunk a kocsija mellett, s megszólalt.
- Mi a baj? – kérdezte aggódó hangon.
- Semmi.
- Mi történt a folyosón? – tudakolta.
- Semmi – ismételtem meg.
- Jenny, teljesen leblokkoltál, csak bámultál, és nem reagáltál semmire sem, mintha nem is itt lettél volna.
- Mert tényleg olyan volt – hajtottam le a fejem.
- Ezt, hogy érted? – emelte fel a fejem az államnál fogva, hogy a szemembe nézhessen.
- Mindegy, nem fontos – mondtam, majd elindultam a bejárat felé. Tudtam, hogy megbántottam Őt, de nem akartam neki elmondani, hogy képzelgek, még azt hinné, hogy megőrültem.
Tesin a képzelgéseimről elmélkedtem, mert sehogy sem fért a fejembe, hogy mitől jöttek elő ezek a képek.
Ekkor fejbe találtak egy labdával, a mai órán már harmadjára.
- Bocsánat, én nem akartam – sietett elém egy rövid, barna hajú, kék szemű lány, akit Noeminek hívtak.
- Semmi baj, már hozzászoktam – dörzsöltem meg a fejem, ahol az ütést kaptam.
- Tényleg sajnálom – nézett rám bocsánatkérő kiskutya szemekkel.
- Tényleg semmi baj – mosolyogtam, majd leültem a padra. Jobbnak láttam elkerülni a repülő labdákat.
- Jól vagy? – ült le mellém Edward.
- Te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepett arccal.
- Testnevelés óra van, ilyenkor mindig együtt vagyunk – mondta. – Biztos jól vagy? Nem ütött meg téged nagyon az a labda? – tudakolta, közben pedig a „sérülésemet” nézte.
- Nem, nincs semmi bajom – erőltettem magamra egy műmosolyt.
- Biztos? Egész nap olyan furcsa vagy – mondta.
- Mr. Cullen és Miss. Smith, ez testnevelés óra, nem trécs parti – szólt ránk a tesitanár. - Tíz kör futás a teremben!
- Tanár nő, Jenny… - kezdte Edward, de én megszorítottam a kezét, ezzel jeleztem neki, hogy ne mondjon semmit.
- Menjünk – mondtam, majd magammal húztam.
A menzán ültünk, de én nem ettem semmit sem, csak egy szénsavmentes ásványvizet ittam, mert nem voltam éhes.
- Jenny, nem tesz jót a gyomrodnak – mondta Julie.
- Mi? – kérdeztem.
- Az, hogy folyton vizet iszol, és tudod miért nem? – kérdezte.
- Nem – feleltem.
- Akkor elmondom.
- Julie, kérlek, hagyjuk a biológiát, rendben? – szólalt meg Ashley.
- De…
- Semmi de, most eszünk – helyeselt Kate.
- Nyugi Julie, eszek én rendesen – súgtam a fülébe.
Kicsivel később Edward és én felálltunk az asztaltól, és a kémia terem felé vettük az irányt, mert még ez az egy óránk volt.
Unalmas volt az óra, és kicsit nyúzott is voltam, de nem tudtam, hogy miért, pedig sokat gondolkoztam rajta.
Óra után, Edward hazavitt, de nem kérdezett rá, hogy miért viselkedtem úgy a parkolóban.
Leparkolt a ház elé, de egyikünk sem mozdult meg, végül én törtem meg a csendet, ami közénk telepedett az út során.
- Bejössz? De, ha más dolgod van, megértem. – Nem szólt semmit, és nem is mozdult meg, így kiszálltam a kocsiból, s megindultam a ház felé.
Nagyon megbántottam, már hozzám se szól - gondoltam, és próbáltam visszatartani a feltörekvő könnyeimet. Mikor elértem a bejárati ajtóhoz, hallottam a kocsiajtó csapódását, de nem mertem megfordulni.
Ekkor maga felé fordított, és megcsókolt. Magához vont, és olyan erősen szorított, mintha attól tartana, hogy egy szempillantás alatt eltűnök.
Eleredtek a könnyeim, én pedig nem tehettem ellene semmit sem. Nyaka köré fontam a karom, és közelebb húztam magamhoz, majd mikor ajkaink elváltak egymástól, átöleltem.
- Ne haragudj rám – szipogtam.
- Nem haragszom. Bemehetek? – kérdezte, én pedig bólintottam, és megfogtam a kezét, majd bementünk a házba.
Az ágyamon feküdtünk, és amíg vártuk, hogy anyu hazaérjen, addig beszélgettünk.
- Edward, el kell mondanom valamit – szólaltam meg, körülbelül húsz perc csend után.
- Mit?
- Azt, hogy képeket látok. Mintha…. Mintha már megtörténtek volna velem azok a dolgok, mégsem emlékszem rá. Egész nap ezen gondolkoztam. Nem akartam elmondani neked, mert...
- Mert?
- Mert bolondnak néznél.
- Jenny – ült fel -, én is látok, bizonyos szituációkat. Az előbb is volt az autóban, és otthon is, tegnap este.
- Mit láttál?
- Belepirulnál, ha tudnád – mondta. Ez olyan ismerős nekem, mintha már hallottam volna valahol – gondoltam, és megint egy kép villant be.
- De, én szeretem tudni, hogy mire gondolsz – szól.
- Én is szeretném tudni, hogy mire gondolsz – mondom.
- Jobb, ha nem tudod – mosolyog.
- Miért? Olyan szörnyű? – kérdezem.
- Belepirulnál, ha tudnád – mosolyog továbbra is, és megsimogatja az arcomat. - Ebben a pillanatban tértem vissza a jelenbe, ahol Edward zöld szemeivel találtam szembe magam.
- Megint, igaz? – kérdezte, én pedig bólintottam.
- Nem értem ezeket a képeket. Ijesztő – borzongtam meg.
- Ijesztő?
- Ühüm. Mikor az erdőben voltunk, és majdnem elestem, akkor is volt egy.
- Micsoda?
- Futottam, valami elől menekültem – húztam fel a lábam, és átkaroltam a kezemmel.
- Mi elől? – tudakolta.
- Nem tudom. Később volt nálatok még egy. Ott lefele futottam a lépcsőn, aztán berohantam az erdőbe, majd beléd ütköztem.
- Belém? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Igen, de olyan… más voltál.
- Hogy érted azt, hogy más?
- Aranybarna volt a szemed, mint a testvéreidnek, és mindegyik ilyen… álomképeimben. – Gondolkodó fejet vágott. – Edward, lehet, hogy… emlékek az előző életünkből – mondtam.
- Az előző életünkből?
- Igen. Bár… korabeli ruhát viseltél, szóval – húztam el a szám.
- Velem is ugyanígy van – mondta, majd visszafeküdt mellém. – Én is látlak, de olyan helyzetben, ami meg sem történt, és magam sem értem, hogy miért.
- Biztos, hogy van oka, amiért ezeket látjuk.
- Igen, de nem tudom, hogy mi az – túrt bele idegesen a hajába, ekkor hallottam meg, hogy becsapódik a bejárati ajtó.
- Megjött anya – jelentettem ki, majd felálltunk, és lementünk a földszintre.
- Szia anya! – köszöntem, mikor leértünk.
- Jó napot, asszonyom! – köszönt Edward.
- Sziasztok! – mosolygott.
- Anya, beszélhetnénk veled? – kérdeztem, mire csak bólintott, majd leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Hallgatlak titeket.
- Anyu, nem akarok köntörfalazni így belevágok a közepébe. Szeretnénk megkérdezni, hogy elengedsz-e engem Londonba?
Köszönöm a díjakat, amiket még kaptam utólag:) Tudja az az ember, akire én gondolok:) Majd az előző bejegyzésemhez beraklak Titeket:)
puszi
Remélem tetszik majd, és kapok sok-sok kommentárt:)
puszi
- Mikorra érnek ide? – kérdezte Edward, és megfogta a kezem. Mindenki rémültnek tűnt, pedig csak egy egyszerű látogatás… vagy nem?
- Két nap, esetleg három. Holnap repültök az első géppel, ami Londonba megy - mondta Alice.
- Alice – szóltam, de mintha meg se hallotta volna, mondta tovább.
- Sok a teendő még. Edward, te menj és pakolj össze – utasította bátyját.
- Alice – szóltam még egyszer.
- Én lefoglalom a jegyeket, és…
- Alice! - szóltam még hangosabban, mire végre hajlandó volt rám nézni.
- Miért kéne Londonba utaznunk, mikor nálunk is ellakhat Edward? Anyu biztos megengedné.
- Nem, nem engedné meg, azért utaztok.
- Jennynek semmi köze ehhez – szólalt meg mellettem Edward. – Nem hinném, hogy…
- Csak megelőzzük – vágott közbe a húga.
- Gyere – húzott magával Edward, majd felmentünk a szobájába és leültetett az ágyára.
- Maradj itt, rendben?
- Rendben – bólintottam, majd egy csókot nyomott ajkaimra és kiment a helyiségből.
(Edward szemszöge)
Miután felvittem Jennyt a szobámba, visszamentem Alice-hez magyarázatot kérni.
- Elmondanád, hogy pontosan mit láttál? – kérdeztem.
- Azt, hogy jön a Volturi és, ha itt találnak, akkor meg is ölhetnek. Edward, túl sokat tudsz, ezért kell elmenned.
- Alice, miért kevered bele Jennyt?
- Nem akarom, hogy egyedül legyél, és tudom, hogy úgysem bírnád ki nélküle. Egyébként is, jobb ha veled megy, mert lehet, hogy baja esik, hogyha itt marad.
- Mennyien jönnek? – kérdezte Jazz.
- Tízen, húszan körülbelül.
- Nem látogatás lesz, igaz? – tudakoltam.
- Nem. Meg akar győzni Aro, hogy csatlakozzak hozzájuk, de nem fogok – mondta határozottan.
- Értem. Kérdezősködni fog Jenny, és ezt nem tudod megakadályozni.
- Igen, tudom.
- Nem akarok neki hazudni – hajtottam le a fejem.
- Pedig, muszáj lesz. Hidd el, hogy én sem szeretek, de meg kell tennünk – ölelt át. – Nem akarlak elveszíteni Titeket, ha elmentek biztonságban lesztek, így meg tudok nyugodni – tartott el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. – Elmentek Londonba és minden meg lesz oldva.
- Alice, nem lehetne holnap után? Jenny… Ő biztos el akar majd köszönni Marytől.
- Hát... igen, ez igaz. Rendben, de még aznap este repültök - egyezett bele.
- Jó. Akkor már csak egy kérdés: mit mondjak neki? – kérdeztem, bár szívem szerint most ebben a pillanatban elmondtam volna neki az igazságot.
- Találj ki valamit – mondta, majd kiment a helyiségből, én pedig visszaballagtam a szobámba.
(Jenny szemszöge)
Vajon miről lehet szó? Valamit titkolnak előlem, aminek köze van ehhez a Vultorihoz vagy Volturihoz vagy mihez. Alice ideges és rémült, ahogy a többiek is, így nem lehet egy sima rokoni látogatás. Itt többről van szó, érzem, és Edward tudja… most már.
Lefeküdtem Edward ágyára és kinéztem az ablakon. Kint esett az eső és akaratlanul eszembe jutottak a hattyúk.
Vajon törődnek az esővel, vagy a párjukkal foglalkoznak? – kérdeztem magamtól. Ekkor, mintha egy árnyat láttam volna elsuhanni az ablak előtt. Ijedtemben kiugrottam az ágyból és a falnak simultam.
Mi volt ez? Biztos, hogy nem egy madár, ahhoz túl nagy volt – gondoltam, és ekkor még egyet láttam elsiklani az ablak előtt. Majdnem felsikkantottam, de nem tettem, inkább visszasétáltam az ágyhoz és leültem, de nem vettem le a szemem az ablakról.
Ekkor lépett be a szobába Edward, mire megugrottam, és majdnem leestem az ágyról.
- Jenny, jól vagy? – sietett mellém.
- Öhm, persze jól, csak megijesztettél – mondtam, és kibámultam az ablakon.
- Mit nézel annyira? - kérdezte.
- Semmit – mondtam, majd hozzábújtam, Ő pedig átölelt.
- Mit mondott Alice? – kérdeztem kicsivel később.
- Hogy Londonba kell utaznunk, amíg itt lesznek a rokonaink.
- Ezt tudom, de valami más? – tudakoltam. Elgondolkozott, majd megszólalt.
- Holnapután megyünk Angliába, egyébként semmi fontosat nem mondott.
- Itt maradok – jelentettem ki.
- Itt? – kérdezte döbbent arccal.
- Igen. Először is, nem akarod, hogy veled menjek, másodszor pedig, anya tuti, hogy nem egyezik bele.
- Akkor tisztázzuk – nézett a szemembe. Először is, szeretném, ha velem jönnél, de nem akarlak belekeverni a családi ügyeimbe, mert bajod eshet. Másodszor pedig, Alice biztos, hogy meggyőzi anyukádat, hogy elengedjen Londonba.
- Arra kíváncsi leszek. Épp ma oldotta fel a tiltást, mi pedig máris Londonba utazunk, kicsit gyors lesz neki – ültem az ölébe.
- Majd kitalál valamit a húgom – mosolygott, amitől hirtelen elfelejtettem, hogy mit akartam kérdezni. Közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt és lefektetett az ágyra, én pedig beletúrta selymes hajába, s még jobban magamhoz szorítottam.
(Edward szemszöge)
Átöleltem és úgy csókoltam tovább édes ajkait. Megpróbáltam elfelejtetni vele a Volturit, az utazást és minden mást.
Hirtelen képek villantak be.
Jenny sírós arca, és könyörgő szemei, aztán a kétségbeesett csókja, végül eltűnik a kép és helyébe másik jön.
Emberfeletti gyorsasággal futok az erdőben valamihez vagy valakihez. Egy farkast látok magam előtt, aki Jenny felé tart, de én rávetem magam, mint Emmett a prédájára.
Ekkor egy harmadik kép jelent meg a szemeim előtt.
Jennyvel szeretkezek a szobámban, a földön, körülöttünk egyetlen egy bútor sincs, csak mi.
Hirtelen tértem vissza a jelenbe, és szerelmem aggódó tekintetével találtam szembe magam.
- Edward, minden rendben? – kérdezte.
- Igen – szálltam le róla és a hajamba túrtam, Ő pedig felült. Milyen képek voltak ezek? Álom lett volna? - kérdeztem magamtól.
- Biztos? – fogta meg a kezem.
- Igen, minden rendben - azt hiszem - fejeztem be a mondatom gondolatban. Felálltam, az ablakhoz léptem és kitekintettem rajta, közben hallottam, hogy Jenny az ajtó felé tart.
- Hová mész? – kérdeztem, mikor felé fordultam, és ekkor mintha visszautaztam volna az időben. Jennyn egy drapp színű koktél ruha volt, és hosszú barna haja egyenesen omlott le vállaira.
- Gondoltam egyedül szeretnél most lenni egy kicsit – mondta, de én még mindig Őt bámultam. – Edward! – lépett előre egyet.
- Igen?
- Mi a baj?
- Semmi, csak… - ráztam meg a fejem, hogy kitisztuljon az elmém.
- Jobb, ha én most hazamegyek – simogatta meg az arcom. Észre sem vettem, hogy mikor jött mellém.
- Alice-ék már elmentek a ruháidért.
- Ezek szerint itt alszok – suttogta, de én meghallottam.
- Hazavigyelek? - tűrtem egy kósza tincset a füle mögé.
- Nem kell, majd alszok…
- Jenny – nyitott be a szobába Rosalie. – Alice hívott, és azt mondta, hogy Edwarddal alszol, nem az Ő szobájában – közvetítette húgom üzenetét.
- Rendben – bólintott szerelmem.
- Akkor én megyek is – zárta be maga mögött az ajtót.
- Alice szobájában akartál aludni? – kérdeztem.
- Igen, mert…
- Mert?
- Mert nem hiszem, hogy szeretnéd, ha…
- Ha velem aludnál? Azt hiszed, hogy zavarnál? - tudakoltam.
- Igen.
- Ne mondj butaságokat – mosolyodtam el, majd magamhoz öleltem.
- Csak, olyan furcsán viselkedtél az előbb – mondta.
- Sajnálom – hajtottam fejem az övére.
- Semmi baj – tartott el magától, hogy a szemembe nézhessen, majd egy csókot nyomott ajkaimra és kiment a szobából.
Egy ideig még néztem a helyet, ahol Jenny eltűnt, majd tekintetemet újra a sötét tájra fordítottam.
Ezek a képek… - túrtam bele a hajamba – … olyan… furcsák voltak, mintha nem is én lettem volna, vagy mégis? Nem értem… én nem… én sosem voltam… vámpír.
(Jenny szemszöge)
Miután kijöttem Edward szobájából, lementem a földszintre, ahol Emmett és Jasper videó játékoztak. Lehuppantam a kanapéra, és néztem, hogy játszanak egy lövöldözős játékkal, amiben Em állt nyerésre.
- Háh, legyőztelek! – pattant fel a földről Emmett, és kezeit a magasba emelve mutatta, hogy Ő nyert.
- Gratulálok tesó – veregette meg a hátát Jazz.
- Kösz, semmiség, csupán százból kilencvennyolc menetet én nyertem – vigyorgott.
- EGO az nagy.
- Tudom – röhögött, mire belőlem is kitört a nevetés. – Jenny, te miért nem Edwarddal vagy? – kérdezte. – Nem mintha zavarnál vagy ilyesmi, csak kérdem.
- Most szeretne egy kicsit egyedül lenni – vált komollyá a hangom.
- Összevesztetek? – tudakolta Jasper.
- Nem – mosolyogtam.
- Jenny, itt vannak a ruháid – lépett be a házba Alice.
- Köszönöm – álltam fel a kanapéról.
- Felviszem Edward szobájába – mosolygott. Szólni akartam neki, hogy ne zavarja Őt, de már ott se volt. Utána rohantam, de mikor Alice szobája előtt jártam, megszédültem és képek sorozata jelent meg előttem.
Lefele futok a lépcsőn, majd berohanok barátnőm szobájába, és neki döntöm a hátam az ajtónak.
– Jenny, nyisd ki, kérlek! – hallom Edward hangját az ajtó túloldalán.
– Hagy békén Edward! Hagyj gondolkozni, és a legfontosabb hagyj egyedül a gondolataimmal – mondom neki.
Újra futok a lépcsőn, és ismét lefele, de most kirohanok a Cullen házból, egyenesen az erdőbe. Faágak állják el az utamat, de nem érdekel, csak szaladok, közben átugrok egy bokrot és egy kidőlt fatörzset. Ekkor hirtelen beleütközök valamibe, és a földre esek. Felnézek, és meglátom Edwardot, de máshogy néz ki, mégis ismerősen. Arany barna szemei engem néznek… Gyönyörű.
Hirtelen tértem vissza a jelenbe és aggódó tekintetekkel találtam szembe magam, én a földön ültem, mellettem pedig Edward térdelt.
- Jenny, jól vagy? – kérdezte.
- Igen, csak… csak egy kicsit megszédültem – motyogtam, Ő pedig segített felállni.
- Gyere, pihenj le – karolta át a derekam, majd felmentünk a szobájába, és lefektetett az ágyra.
Körülbelül tíz perc múlva, felkeltem és az ajtó felé igyekeztem, mikor Edward utánam szólt.
- Hová mész? – kérdezte, miközben felém tartott.
- Fürödni.
- Pihenned kellene még – javasolta
- Már jobban vagyok, de köszönöm, hogy így aggódsz értem – mosolyogtam, majd egy csókot nyomtam ajkaira, és kimentem a szobából, be egyenesen a fürdőbe.
Másnap reggel elbúcsúztunk Alice-éktől, majd hazamentünk elköszönni anyutól is, csakhogy nem volt még otthon, így úgy döntöttünk Edwarddal, hogy elmegyünk az iskolába és majd délután beszélünk Anyuval.
A suliban is az utazáson járt az eszem, alig tudtam figyelni az órákon, de szerencsére velem volt Edward.
Kicsit aggasztott Alice múlt éjszakai viselkedése, mert még sosem láttam ilyennek, mintha tartana valamitől. Fél.
Épp órára kísért Edward és, mikor Rá néztem, ismét képek villantak be, de olyan volt, mintha folyamatosan filmkockákat váltogattak volna. Villódzott Edward. Egyszer ilyen, máskor olyan ruhában volt, és az arca is változott. Falfehér volt, és a szemei is megváltoztak, mert smaragd zöld szemeiből aranybarna lett. Meglepetten figyeltem Őt, és nem értettem, hogy miért jelennek meg nekem ezek a képek.
Észre sem vettem, hogy mikor álltunk meg, csak azt, hogy Edward szólongat.
- Jenny, hallasz? Jenny! – rázott meg finoman.
- Igen, hallak – suttogtam. Összeráncolta szemöldökét, majd megfogta a kezem és kivezetett az épületből, aztán megálltunk a kocsija mellett, s megszólalt.
- Mi a baj? – kérdezte aggódó hangon.
- Semmi.
- Mi történt a folyosón? – tudakolta.
- Semmi – ismételtem meg.
- Jenny, teljesen leblokkoltál, csak bámultál, és nem reagáltál semmire sem, mintha nem is itt lettél volna.
- Mert tényleg olyan volt – hajtottam le a fejem.
- Ezt, hogy érted? – emelte fel a fejem az államnál fogva, hogy a szemembe nézhessen.
- Mindegy, nem fontos – mondtam, majd elindultam a bejárat felé. Tudtam, hogy megbántottam Őt, de nem akartam neki elmondani, hogy képzelgek, még azt hinné, hogy megőrültem.
Tesin a képzelgéseimről elmélkedtem, mert sehogy sem fért a fejembe, hogy mitől jöttek elő ezek a képek.
Ekkor fejbe találtak egy labdával, a mai órán már harmadjára.
- Bocsánat, én nem akartam – sietett elém egy rövid, barna hajú, kék szemű lány, akit Noeminek hívtak.
- Semmi baj, már hozzászoktam – dörzsöltem meg a fejem, ahol az ütést kaptam.
- Tényleg sajnálom – nézett rám bocsánatkérő kiskutya szemekkel.
- Tényleg semmi baj – mosolyogtam, majd leültem a padra. Jobbnak láttam elkerülni a repülő labdákat.
- Jól vagy? – ült le mellém Edward.
- Te, hogy kerülsz ide? – kérdeztem meglepett arccal.
- Testnevelés óra van, ilyenkor mindig együtt vagyunk – mondta. – Biztos jól vagy? Nem ütött meg téged nagyon az a labda? – tudakolta, közben pedig a „sérülésemet” nézte.
- Nem, nincs semmi bajom – erőltettem magamra egy műmosolyt.
- Biztos? Egész nap olyan furcsa vagy – mondta.
- Mr. Cullen és Miss. Smith, ez testnevelés óra, nem trécs parti – szólt ránk a tesitanár. - Tíz kör futás a teremben!
- Tanár nő, Jenny… - kezdte Edward, de én megszorítottam a kezét, ezzel jeleztem neki, hogy ne mondjon semmit.
- Menjünk – mondtam, majd magammal húztam.
A menzán ültünk, de én nem ettem semmit sem, csak egy szénsavmentes ásványvizet ittam, mert nem voltam éhes.
- Jenny, nem tesz jót a gyomrodnak – mondta Julie.
- Mi? – kérdeztem.
- Az, hogy folyton vizet iszol, és tudod miért nem? – kérdezte.
- Nem – feleltem.
- Akkor elmondom.
- Julie, kérlek, hagyjuk a biológiát, rendben? – szólalt meg Ashley.
- De…
- Semmi de, most eszünk – helyeselt Kate.
- Nyugi Julie, eszek én rendesen – súgtam a fülébe.
Kicsivel később Edward és én felálltunk az asztaltól, és a kémia terem felé vettük az irányt, mert még ez az egy óránk volt.
Unalmas volt az óra, és kicsit nyúzott is voltam, de nem tudtam, hogy miért, pedig sokat gondolkoztam rajta.
Óra után, Edward hazavitt, de nem kérdezett rá, hogy miért viselkedtem úgy a parkolóban.
Leparkolt a ház elé, de egyikünk sem mozdult meg, végül én törtem meg a csendet, ami közénk telepedett az út során.
- Bejössz? De, ha más dolgod van, megértem. – Nem szólt semmit, és nem is mozdult meg, így kiszálltam a kocsiból, s megindultam a ház felé.
Nagyon megbántottam, már hozzám se szól - gondoltam, és próbáltam visszatartani a feltörekvő könnyeimet. Mikor elértem a bejárati ajtóhoz, hallottam a kocsiajtó csapódását, de nem mertem megfordulni.
Ekkor maga felé fordított, és megcsókolt. Magához vont, és olyan erősen szorított, mintha attól tartana, hogy egy szempillantás alatt eltűnök.
Eleredtek a könnyeim, én pedig nem tehettem ellene semmit sem. Nyaka köré fontam a karom, és közelebb húztam magamhoz, majd mikor ajkaink elváltak egymástól, átöleltem.
- Ne haragudj rám – szipogtam.
- Nem haragszom. Bemehetek? – kérdezte, én pedig bólintottam, és megfogtam a kezét, majd bementünk a házba.
Az ágyamon feküdtünk, és amíg vártuk, hogy anyu hazaérjen, addig beszélgettünk.
- Edward, el kell mondanom valamit – szólaltam meg, körülbelül húsz perc csend után.
- Mit?
- Azt, hogy képeket látok. Mintha…. Mintha már megtörténtek volna velem azok a dolgok, mégsem emlékszem rá. Egész nap ezen gondolkoztam. Nem akartam elmondani neked, mert...
- Mert?
- Mert bolondnak néznél.
- Jenny – ült fel -, én is látok, bizonyos szituációkat. Az előbb is volt az autóban, és otthon is, tegnap este.
- Mit láttál?
- Belepirulnál, ha tudnád – mondta. Ez olyan ismerős nekem, mintha már hallottam volna valahol – gondoltam, és megint egy kép villant be.
- De, én szeretem tudni, hogy mire gondolsz – szól.
- Én is szeretném tudni, hogy mire gondolsz – mondom.
- Jobb, ha nem tudod – mosolyog.
- Miért? Olyan szörnyű? – kérdezem.
- Belepirulnál, ha tudnád – mosolyog továbbra is, és megsimogatja az arcomat. - Ebben a pillanatban tértem vissza a jelenbe, ahol Edward zöld szemeivel találtam szembe magam.
- Megint, igaz? – kérdezte, én pedig bólintottam.
- Nem értem ezeket a képeket. Ijesztő – borzongtam meg.
- Ijesztő?
- Ühüm. Mikor az erdőben voltunk, és majdnem elestem, akkor is volt egy.
- Micsoda?
- Futottam, valami elől menekültem – húztam fel a lábam, és átkaroltam a kezemmel.
- Mi elől? – tudakolta.
- Nem tudom. Később volt nálatok még egy. Ott lefele futottam a lépcsőn, aztán berohantam az erdőbe, majd beléd ütköztem.
- Belém? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Igen, de olyan… más voltál.
- Hogy érted azt, hogy más?
- Aranybarna volt a szemed, mint a testvéreidnek, és mindegyik ilyen… álomképeimben. – Gondolkodó fejet vágott. – Edward, lehet, hogy… emlékek az előző életünkből – mondtam.
- Az előző életünkből?
- Igen. Bár… korabeli ruhát viseltél, szóval – húztam el a szám.
- Velem is ugyanígy van – mondta, majd visszafeküdt mellém. – Én is látlak, de olyan helyzetben, ami meg sem történt, és magam sem értem, hogy miért.
- Biztos, hogy van oka, amiért ezeket látjuk.
- Igen, de nem tudom, hogy mi az – túrt bele idegesen a hajába, ekkor hallottam meg, hogy becsapódik a bejárati ajtó.
- Megjött anya – jelentettem ki, majd felálltunk, és lementünk a földszintre.
- Szia anya! – köszöntem, mikor leértünk.
- Jó napot, asszonyom! – köszönt Edward.
- Sziasztok! – mosolygott.
- Anya, beszélhetnénk veled? – kérdeztem, mire csak bólintott, majd leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Hallgatlak titeket.
- Anyu, nem akarok köntörfalazni így belevágok a közepébe. Szeretnénk megkérdezni, hogy elengedsz-e engem Londonba?
Köszönöm a díjakat, amiket még kaptam utólag:) Tudja az az ember, akire én gondolok:) Majd az előző bejegyzésemhez beraklak Titeket:)
puszi
2010. február 3., szerda
Kreatív Blogger Díj!
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki/akik gondolt rám és küldte/ték.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől/akiktől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem Őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Köszönöm Sabynának, Stefinek, Rikának, Angyalnak, Vittinek, Lollipopnak, Melodynak és Faneenak!:):$ Nagy meglepetés volt:$ Köszönöm szépen:)
2. Megtettem.
3-4.Meglepőim blogjai:
Sabyna:http://rpattzfanfictions.blogspot.com/
Stefi:http://lionandlion.blogspot.com/2010/02/kreativ-blogger-dij.html?zx=b68184cb4fdef0a1
Rika:http://almokesavalosag2.blogspot.com/
Angyal:http://arnyakkozott-angyal.blogspot.com/
Vitti:http://www.vittilini.blogspot.com/
Lollipop:http://twilight-evelyn.blogspot.com/
Melody:http://lelkemdallama.blogspot.com/
Fanee:http://thelionotherhalf.blogspot.com/
4. 7 dolog magamról.
- Imádok zenét hallgatni:)
- Kedvenc előadom Lady GaGa(de rajta kívül még sokan vannak)
- Szeretek a barátnőimmel hülyülni:)
- Szeretek olvasni és írni.
- Imádom a kutyákat(bár nekem nincs, viszont a nővéremnek van:D)
- Nagy fantáziám van.
- Kíváncsi vagyok:$
5-6. Tovább adom ezt 7 blogtársamnak.
Nilla:http://millicentalston.blogspot.com/ (Twilight, Ahogy én látom)
http://valoszinutlen.blogspot.com/ (Valószínűtlen is lehetséges)
Delirium:http://delirium-2.blogspot.com/ (Won't you die tonight for love?)
http://delirium-2.@freeblog.hu/
Nillody:http://nillody.blogspot.com/ (Megelevenedett tündérmese)
Spirit Bliss:http://twilightfic.blogspot.com/ (Spirit Bliss Twilight fanfiction oldala )
Candy:http://robpattinsonfiction.blogspot.com/ (Szerelem sokadik látásra)
RitusSs:http://egyalomvolt.blogspot.com/ (valami mindig közbejön)
Somegirl:http://weloveyourpattz.blogspot.com/ ( We call it home, you call it fantasy!)
Most már csak szólnom kell nekik.:D
Mindegyik blogot imádom, amiket rendszeresen olvasok, de csak 7 darabot lehetett betenni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)