24. fejezet – Karácsonyi meglepetés

Teltek a napok, és egyre közelebb kerültünk a karácsonyhoz. Természetesen valakinek minden nap el kellett menni, vásárolni Alice-szel, mindenkire sor került többször is a család férfi tagjainak nagy sajnálatára. Ha Alice vásárol és beindul.... nem lehet leállítani.
Anyuval karácsony előtt három nappal kiválasztottuk a fát. Akkora volt, mint én, na, jó kicsit kisebb, talán úgy húsz centivel.
- Jenny, gyere! Már vagy ötször szóltam neked – ragadta meg a kezem Alice, hogy behúzzon a következő üzletbe. Ma volt szenteste és még nem sikerült megtalálni a számomra tökéletes ruhát az esti ünnepségre.
- Alice, nem kell ilyen nagy felhajtást csinálni. Elég egy egyszerű…
- Nem elég! Láttam, gyönyörű leszel – vágott közbe.
- Láttad? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, elképzeltem – mosolygott.
- Ó, értem.



Körülbelül félórája tartózkodhattunk az üzletben, mikor barátnőm a szívbajt hozta rám, mert megtalálta a tökéletes ruhát, és beküldött a próbafülkébe.
- Gyönyörű vagy – mosolygott Alice. – Megvesszük – szólt határozottan, majd elsietett. Megnéztem magam az egész alakos tükörben. A szürke színű estélyi ruhát a bal lábamnál lévő virág alakú tűző tette még feszesebbé a csípőmnél. Jobb oldalról a bal lábam felé volt összetűzve a szoknyám, a hátam közepénél pedig egy masni fogta össze a mell alatti részt. Gyönyörű volt a ruha, de amint megpillantottam az árcédulát az arcomból kiszalad vér.
- Itt is vagyok – termett mellett Alice. – Jól érzed magad? Kicsit sápadt vagy – jegyezte meg.
- Persze – mosolyogtam. – Hol jártál?
- Cipőt kerestem neked.
- És találtál? - Miért kell mindent harapófogóval kiszedni belőle, máskor persze be nem áll a szája.
- Igen – mutatta fel a szürke magas sarkú cipőt. – 37-es, pont jó a lábadra. Próbáld fel – mosolygott. – Tökéletes – szólt barátnőm, mikor végig mért a tükörben.
- Alice, ez… ez nagyon drága. Nincs rá pénzem.
- Dehogy nincs – nevetett. – Kifizetem.
- Nem!
- De!
- Rendben, de visszafizetem – mondtam határozottan.
- Nem kell.
- Dehogyisnem.
- Azzal fizetheted vissza, ha összejössz a bátyámmal.
- Tessék?!
- Semmi. Gyere, még nekem is kell nézni ruhát – tolt be a próbafülkébe, hogy öltözzek vissza.



Miután kifizettük a ruhám, mentünk a következő üzletbe, hogy Alice-nek is keressünk valami rucit, mert azt mondta nincs semmi gönce.
Na persze, neki ne lenne?!
Természetesen talált ruhát, de amint meglátta magát a tükörben, azt mondta, hogy valami más kell, mert ez különleges alkalom lesz.
Azon kívül, hogy náluk töltjük anyuval a karácsonyt, na meg szent este lesz, nem hinném, hogy lesz bármi más is. Na, de Ő Alice.
- Ez lesz az! - vigyorgott a tükör előtt, közben jobbra-balra fordult, hogy alaposan szemügyre vegye a ruhát. Egy aranyszín alapon, fekete csíkokkal díszített ruhát viselt, és gyönyörű volt benne, mint az össze többi ruhában, amit csak felpróbált.
- Nagyon szép vagy – mosolyogtam, miközben mellé sétáltam.
- Köszi, de te sem panaszkodhatsz – mondta, majd megölelt. – Nem csoda, hogy szeret Téged.
- Ki?
- Senki, senki – hadarta, majd eltűnt a fülkében.




Izgultam az este miatt. Féltem, hogy anyám valami olyat mond vagy tesz, amit nem kéne.
Biztos kíváncsiak vagytok, hogy mi lett Edwarddal, igaz?
Nos, minden nap átjön a megbeszéltek szerint, és korrepetál, bár… azért többet van itt, mint négy óra hossza, mert suli után mindig hazahoz, és együtt vagyunk - nem úgy együtt, hanem csak vagyunk -, aztán elmegy és négyre jön vissza. Kicselezzük anyut. Egyikünk sem tudta volna megmondani, hogy miért, de szeretünk egymással lenni.

A nappaliban ültünk a földön, és néztük a tévét, valami vígjátékot, aminek a címét sem tudtam, de különösképpen nem érdekelt. Volt három szabad óránk, amit együtt tölthettünk, amíg anyu haza nem ért, ezt ki akartam élvezni, mert ha anya itthon van, akkor csak tanulunk.
Edward a kanapénak dőlt, én pedig a lába közt ültem és a hátamat a mellkasának döntöttem.
Amíg nézte a filmet, én rajta merengtem. Néha-néha felpillantottam rá és néztem a mosolyt, ami megjelent az arcán akárhányszor valami vicces dolog történt a filmben.
Kívülről úgy tűnhettünk, mint a szerelmesek, de szó sincs erről, csupán barátok vagyunk. Bár… én többet érzek iránta, szimpla barátságnál, de neki ezt nem kell tudnia.
- Kérsz valamit inni-enni? – kérdeztem, mikor reklám volt.
- Igen – felelte. Felálltam, hogy kimenjek a konyhába, de Ő visszahúzott az ölébe. – Azt szeretném kérni, hogy maradj itt. De, ha Te szomjas vagy, akkor…
- Nem, nem vagyok szomjas – somolyogtam, mire Ő is mosolyra húzta ajkait, én pedig visszaültem a helyemre. Magához ölelt, majd megszólalt.
- Tudom, hogy nem vihetlek el sehová sem, de… mi lenne, ha majd valamikor elmennénk moziba? Alice biztos falazna nekünk – mondta.
- Nem is tudom… Mi van, ha lebukunk? Egyébként nem is tudnánk mikor menni – gondolkoztam el.
- Dehogyisnem – nevetett. – Suli után mennénk, majd azt mondod, hogy Alice-szel elmentél vásárolni.
- Jó, benne vagyok – mosolyogtam. Nem szólt semmit csak egy puszit adott az arcomra, majd még jobban magához ölelt. Ha nem barátok lennénk, azt hinném, hogy randira hívott - gondoltam. Vége lett a reklámnak, mi pedig tovább néztük a filmet.


Nem tudom, hogy mikor alhattam el, de már csak azt vettem észre, hogy valaki csiklandozza az arcomat.
Kinyitottam a szemem, és Edward mosolygós arcával találtam szembe magam.
- Ne is mond, elaludtam – dőltem előre az ölében.
- Jó, akkor nem mondom – nevetett.
- Mennyi az idő? – kérdeztem, mire arcáról lefagyott a mosoly.
- Tíz perc múlva négy óra – felelte.
- Mi?! – pattantam fel. – Miért nem ébresztettél fel, mikor vége lett a filmnek? – kérdeztem.
- Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni – mondta, én pedig fülig pirultam. Édesen aludtam?
- Ezek szerint… menned kell – hajtottam le a fejem. Hallottam, hogy feláll, majd megéreztem kezét az arcomon.
- Igen, de ma jövök még vissza, tudod, korrepetálni – ölelt magához. Dereka köré fontam a karom, majd mélyen beszívtam az illatát.
- Tudom, de olyankor mindig csak tanulunk. – Edward felnevetett, majd eltartott magától, hogy a szemembe nézhessen.
- A korrepetálás erről szól.
- Ezt is tudom, de kicsit lefárasztja az agyam – túrtam bele a hajamba.
- Akkor ma nem tanulunk – mosolygott. Ijedten kaptam rá a tekintetemet.
- Vagyis… nem jössz át?
- Ha nem akarod, akkor nem jövök.
- Én szeretném, de téged sem akarlak nyaggatni vele, mert neked is fárasztó nap mint nap „velem” foglalkozni – rajzoltam macska körmöket a levegőbe a velem szónál.
- Nem fárasztasz le úgy, mintha otthon görnyednék a tankönyvek felett. De ha zavarok, akkor…
- Dehogy zavarsz – vágtam közbe. Nem akartam, hogy kimondja azt a szót, hogy nem fog többet idejönni.
- Ezt örömmel hallom – mosolygott. – Most mennem kell, öt körül jövök – mondta, majd egy puszit adott az arcomra, és elhagyta a házat.



Otthon ültem a szobámban s vártam, hogy Alice megérkezzen, mert Ő csinálta meg a sminkem és a hajam. Anyu már készen volt, de Őt Rosalie vitte a Cullen házba. Ezt nagyon nem értettem, miért nem mehettünk együtt? Persze erre a kérdésemre nem kaptam választ.

Nem kellett sokat várnom, mert alighogy befejeztem a merengésemet, kopogtattak az ajtón.
Lerohantam a földszintre, hogy ajtót nyissak barátnőmnek, aki amint kinyílt az ajtó, megragadta a kezem, becsapta maga mögött az ajtót, majd felvonszolt az emeletre.

Bementünk a fürdőszobába, majd leültetett egy székre – amit nem tudom, hogy honnan szerzett -, és neki látott a munkának.

A sminkemmel kezdte.
Először alapozót tett rám, majd a szemem körül és a szemhéjamra barna festéket vitt fel, aztán kifestette a szempillámat, végül egy átlátszó ajakfénnyel kente be a számat. Egyszerű volt, és ez tetszett nekem, mert nem szeretem az eltúlzott és erős sminket.
Miután ezzel elkészült, hozzálátott a hajamhoz.
Szintén egyszerű frizurát tervezett nekem. A hajamat bal oldalt elválasztotta és áthelyezte a jobb oldalra, így a hajam eltakarta a fél arcomat. Becsavarta a tincsek végeit, majd utasított, hogy vegyen fel a ruhát.
Épphogy belebújtam a ruhadarabba, Rosalie nyitott be a helyiségbe.
- Nem igaz! Otthon nem lehet készülődni – mérgelődött. – Alice, gyere, megcsinálom a hajad, Jenny, te pedig menj, egyél valamit, mert sokára készülünk el – mondta, én pedig szó nélkül leballagtam a konyhába, hogy egyek valamit. A választásom egy almára esett, hisz nem voltam éhes, viszont annál idegesebb.


Mikor felmentem az emeletre, hogy megnézzem, hogy állnak a lányok, már mindketten készen voltak.
Alice haja hullámos lett, és bal oldalra fésülték az egészet, Rosalie-nak pedig az egész frizuráját még a szokottnál is jobban begöndörítették. Alice-nek halványabb sminke volt, mint Rosalie-nak, akinek a szeme feketével volt kihúzva, míg barátnőmnek szürkével. Mindketten halvány rózsaszínű ajakfényt kentek a szájukra. Egyszerűen gyönyörűek voltak, főleg, hogy már rajtuk volt a ruha is. Rosalie egy fekete, Alice pedig azt a ruhát viselte, amit a mai napon vettünk neki. Mint két angyal.
- Na, gyere, most kivesszük, azokat a hajcsavarókat a hajadból – szólt barátnőm, majd mutatta, hogy üljek le a székre.

Ketten se perc alatt kiszedték a hajamból a hajcsavarókat, majd kifésülték a göndör fürtöket, de csak annyira, hogy maradjon benne egy kis hullám, majd feltupírozták és befújták az egész frizurámat hajlakkal.
- Készen vagy – jelentette ki Alice, majd felhúzott a székről és a karomat megragadva húzott le a földszintre.
- Sietnünk kell – mondta barátnőm, miközben magára vette a kabátját.
- Nyugi Alice, még Belláék sincsenek ott.
- Honnan tudod? – kérdeztem.
- Megkértem Emmettet, hogyha megérkeznek, akkor hívjon fel – mosolygott.
- Értem.
- Na, lányok, menjünk már – adta a kezünkbe a kabátunkat.


Pár perc múlva már úton voltunk a Cullen házhoz és, mikor már az erdőben jártunk egyre izgatottabb voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy azért mert „idegenek” közt fogom tölteni a karácsonyt, vagy azért, mert láthatom Edwardot. Sehogy sem tudtam dűlőre jutni, így próbáltam másra koncentrálni.

Mikor megérkeztünk a hatalmas házhoz, Rosalie kipattant az autóból és besietett a házba.
- Gratulálok Rosalie-nak! Tessék, itt a kulcs, menj előre, nekem még van egy kis elintézni valóm – mondta Alice, én pedig elindultam a bejárat felé. Sajnos nem tudtam, hogy melyik nyitja az ajtót, mert a barátnőm elfelejtette közölni velem. Próbálgattam a zárba a különböző formájú kulcsukat, de nem ment bele egyik sem. Hirtelen kinyílt az ajtó, és Ő állt előttem.
- Szia! Gondoltam segítek kinyitni az ajtót – mosolygott.
- Szia. Köszi. Olyan sok kulcs van rajta, hogy nem tudtam melyik nyitja – mutattam fel a kulcscsomót. Elvette tőlem, majd alaposan szemügyre vette.
- Hát… ezen biztos nem találtad volna meg – mondta.
- Ezt, hogy érted?
- Nincs rajta a lakáskulcs, Alice biztos rosszat adott.
- Ó, értem.
- Jenny, te még mindig kint vagy? Edward, miért nem hívtad már be? – hallottam meg Alice hangját a hátam mögött. – Bár, most már mindegy, úgyis meg kell csókolnotok egymást – jelentette ki.
- Mi? Már miért kéne? – nevettem.
- Nézz fel! – Edward és én követtük a tekintetét, és csak akkor vettük észre, hogy egy fagyöngy lóg a fejünk fölött. Remek! - gondoltam.
- Na, mire vártok? Remélem nem akarod, hogy megfázzon Jenny, mert elég vékonyka kabátot visel – szólalt meg barátnőm.
- Alice, nem lehetne, hogy…
- Nem! Az Istenért, ez amolyan hagyomány. Egy csókba nem haltok bele – mosolygott. Csak néztük Edwarddal, és azt sem tudtuk, hogy mitévők legyünk.
- Rendben – mondtuk egyszerre Edwarddal, majd egymásra néztünk. Tudtuk, hogy Alice hajthatatlan volt, így belementünk. Jobb, hamarabb túl lenni rajta, nem?
- Jó, jó, nem nézlek titeket – mondta, majd belépett a házba.
Edward felé fordultam, Ő pedig mélyen a szemembe nézett, majd arca lassan közeledni kezdett az enyémhez. Szaporán vettem a levegőt, a szívem pedig úgy vert, hogy azt hittem, kiszakad a mellkasomból.
Amint ajkai elérték az enyémeket, abban a pillanatban, mintha megállt volna az idő. Csak Ő és én voltunk. Automatikusan visszacsókoltam és átadtam magam az érzésnek, ami a hatalmába kerített, mikor ajkaink szinkronban mozogtak egymással.
Edward derekam köré fonta a karát, majd magához vont és úgy csókolt tovább. Szabályosan elfelejtettem levegőt venni, és a csókján és a gyomromban verdeső pillangókon kívül semmit sem éreztem. Beletúrtam a hajába és még jobban magamhoz húztam.
Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, de egy figyelmeztető köhögés megzavarta ezt a szép pillanatot, mi pedig úgy ugrottunk szét, mintha megégettük volna magunkat.
Teljesen elfeledkeztünk magunkról, de szerencsére Alice – mint mindig – most is megoldotta a helyzetet.
- Nos, akkor mindenki tegye a fa alá az ajándékát – mondta, majd mellém táncolt és behúzott a házba. Levettem magamról a kabátot, amit felakasztottam a fogasra és körbe néztem a helyiségben. Mindenki minket figyelt, ami kezdett frusztrálni.
- Anya? – kérdeztem Alice-t.
- Fent van az emeleten, mindjárt jön – mosolygott barátnőm. Igaza volt, mert amint kimondta az utolsó szót, anyu jelent meg a lépcsőfordulóban, majd szép nyugodtan lesétált a lépcsőn.
- Nem értem, miért néz mindenki minket? – súgtam oda Alice-nek.
- Lássuk csak. Mondjuk azért, mert öt percen keresztül folyamatosan csókolóztatok.
- Mi?!
- Alice, ne ess túlzásokba – termett mellettünk Jasper. – Tulajdonképp csak két-három perc volt – mosolygott.
- Sajnálom. Azt hiszem én… bocsássatok meg – mondtam, majd ahogy csak tudtam „nyugodtan” felmentem a mosdóba.


Amint beléptem a fürdőbe, magamra zártam az ajtót és neki dőltem.
Két perc. De ha egyszer olyan jól csókol és…és… Úristen! Szó szerint rá másztam, de látszólag nem bánta, mert nem húzódott el, és bevallom, hogy nekem sem akaródzott megválni ajkai kényeztetésétől.
A tükör elé álltam és megigazítottam a ruhám, majd erőt vettem magamon s elhagytam a szobát.

Mikor leértem a földszintre, szerencsére senki sem bámult, így észrevétlenül eljutottam anyához. Észrevettem egy fekete, rövid hajú, bajszos férfit. Nagyon ismerős volt nekem és akkor leesett, hogy honnan. A rendőrfőnök volt és alig pár méterre állt tőle Bella, aki Edwarddal beszélgetett.
Mire is számítottam? Hisz Ő is pasiból van, miben különbözne bármelyik másik férfitől? De miért pont Bella, miért nem lehet más? – kérdeztem magamtól.
Igen, féltékeny voltam, de ez ellen nem tudtam semmit sem tenni.
- Kérem, foglaljanak helyett – szólt Carlisle, közben rámutatott a hosszú étkező asztalra. Ekkor megcsörrent egy telefon.
- Igen? – szólt bele a rendőrfőnök. – Igen… Nem… Most?... Rendben. Máris megyek – mondta, majd letette a készüléket. Oda ment Bellához, elköszönt tőle, majd mondott valamit, aztán elköszönt és bocsánatot kért, végül elhagyta a házat. Sajnáltam Bellát. Rossz lehetett neki, hogy nem lehet vele az édesapja szent este.

Anyuval egymás mellé akartunk ülni, de Alice megragadta a kezem és maga mellé ültetett, így egyik oldalamon Ő, a másikon pedig Edward foglalt helyet.
Az asztalfőn Carlisle ült, a bal oldalán Esme, a jobbon pedig anyu. Anya mellett Rosalie, Emmett és Bella foglalt helyett. Esme oldalán Jasper, Alice és én, a másik asztalfőn pedig Edward ült.

Temérdek ennivaló volt az asztalon, de én alig ettem belőle, mert nem voltam éhes.
- Valami baj van, hogy nem eszel? – súgta a fülembe Alice.
- Nem, nincs semmi baj, csak nem vagyok éhes – mosolyogtam.
- Ha a…
- Nem, nem amiatt van – nyugtattam meg barátnőm.
- Rendben, már megijedtem.
- Ha ez nem rontotta el a barátságunkat Edwarddal, akkor rendben lesz – suttogtam én is.
- Nem fogja – szólt határozottan, majd Jasper felé fordult és vele kezdett beszélgetni.


Miután mindenki befejezte a vacsorát, a lányok leszedték az asztalt, a fiúk pedig bementek a nappaliba beszélgetni.
Alice folyton fecsegett valamit, de nem nagyon figyeltem rá, mert Edward és én folyton egymást néztük.
A tekintetünkkel folyamatosan bocsánatkérő hullámokat küldtünk egymásnak.
- Jenny! Jenny! – hadonászott a szemem előtt Alice. – Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte.
- Persze.
- Akkor mit mondtam?
- Sajnálom Alice – hajtottam le a fejem.
- Semmi baj, megértelek. Biztos a fában gyönyörködsz – vigyorgott és mellém állt.
- Igen, csodálatos lett. Ügyes vagy.
- Köszi, örülök, hogy tetszik. Úgy hallottam, hogy a ti fátokat kék díszek borítják.
- Igen, elvégre ez a kedvenc színe anyunak és nekem is – mosolyogtam.
- És Edwardnak is – tette hozzá barátnőm. – Akkor most jön az ajándékosztás! Nem is tudom, hogy tudtam eddig várni – szólt Alice. Megfogta Bella és az én kezem, majd a nappaliba húzott mindkettőnket.


Miután mindenki a fa köré gyűlt, egyesével átadtuk az egymásnak szánt ajándékainkat.
Először Anyu adta oda a karácsonyi ajándékát a Cullenéknek, ami egy evőkészlet volt. Arra hivatkozott, hogy nem ismeri Őket, így nem tudta minek is örülnének. Esme boldog mosollyal vette át a dobozt, majd egy öleléssel és puszival megköszönte. Anya tányérokat kapott Tőlük. Majdnem egyre gondoltak Esmével.
Én egy üveggömböt vettem barátnőmnek, amiben egy tündér ült egy sárga rózsán. Rosalie-nak egy arany nyakláncot, amin egy kör alakú medál volt, gyémántokkal körbe rakva, Bellának egy angyalkát ajándékoztam - más nem jutott eszembe. Esmének egy gyönyörű tájképet adtam, ami a naplementét ábrázolta. Jaspernek egy háborús könyvet, Emmettnek egy új videó játékot - azt mondta Alice, hogy imád ilyenekkel játszani. Carlisle egy aranyórát kapott.
Tudom, tudom, nem egy eredeti ötlet, de erre futotta.
A Cullen családból először Alice adta át az ajándékait – mert már alig bírt magával - , majd Emmett, Rosalie, Jasper, Esme, Carlisle és utoljára Edward.
Nem tudom, hogy ki mit kapott, mert folyamatosan Őt néztem, csak akkor vettem le róla a szemem, mikor barátnőm elém lépett és felém nyújtott egy dobozkát.
- Ez a tiéd. Mindnyájunktól kapod, mert nem tudták eldönteni a többiek, hogy minek örülnél a legjobban – mosolygott. Kinyitottam a dobozt, majd kivettem a benne található ezüst kulcstartót. Négy hattyút ábrázolt, amiket apró gyémántok díszítettek.
- Ez…
- Tetszik? – kérdezte Alice.
- Gyönyörű, de ezt nem…
- Dehogyisnem! – ölelt meg barátnőm. – Ne bántsd meg őket azzal, hogy nem fogadod el – suttogta a fülembe, hogy csak én halljam.
- Köszönöm – öleltem vissza.


A fiúk a nappali egyik felében, a lányok a másik felében társalogtak. Esme anyukámmal beszélgetett, a srácok szokás szerint fiús dolgokról, míg mi lányok másról cseverésztünk.
Sajnos Bellának haza kellett mennie, de Alice mindenképp maradásra akarta bírni, Ő mégis ellenkezett, így Alice hazafuvarozta.
Edward folyton-folyvást kimászkált a házból, de nem tudtam, hogy miért.
Egyszerre álltunk fel a helyünkről, de mindketten másfelé mentünk, míg Ő újra elhagyta a házat, én elmentem a mosdóba.

Megigazítottam a sminkem, közben pedig Edward viselkedésén morfondíroztam.
Mi lehet a baja? Talán megbántottam azzal, hogy nem vettem neki még egy ajándékot?
Mikor kiléptem a fürdőszobából Belé ütköztem.
- Bocsánat – mondtam, majd tovább akartam menni, de nem engedte.
- Beszélhetnék veled egy kicsit? – kérdezte.
- Persze – bólintottam, és követtem Őt a szobájába. Mielőtt beléphettem volna, Edward megállított.
- Csukd be a szemed! – szólt lágy hangon, én pedig nem kérdeztem semmit, csak azt tettem, amit kért tőlem.
Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót, aztán éreztem, hogy megfogja az egyik kezem és lassan bevezetett a szobába. Attól féltem, hogy ott hagy egyedül, mikor elengedte a kezem, de mikor meghallottam a hangját, megnyugodtam.
- Még ne nyisd ki, csak ha szólok. – Elővett – azt hiszem egy dobozt -, majd letette elém. Felnyitotta a fedelét és kivett belőle valamit.
- Most már kinyithatod a szemed – szólt, én pedig ismét engedelmeskedtem neki. Nem hittem a szememnek. Egy kis kutyát tartott a kezében.
- Te jó ég! – a kezem a szám elé kaptam.
- Boldog Karácsonyt, Jenny! – nyújtotta felém a kutyust.
- Edward, én… én ezt, vagyis Őt nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem.
- Dehogyisnem – mosolygott. – A tiéd, neked vettem. Csak Ő maradt, a testvéreit már mind megvásárolták – simogatta meg a kutyát, miközben nézte. Könnybe lábadt szemekkel néztem Őt. Tényleg nekem vette. Hát ennyit jelentene neki a barátságunk? - kérdeztem magamtól.
- Szóval, ezért adtad nekem azt a nyakörvet – esett le a tantusz. Hogy erre miért nem jöttem rá hamarabb? Pedig az orrom előtt volt.
- Igen. Azt hittem, hogy ráfogsz jönni, de ezek szerint nem.
- Talán… gondolkodtam rajta, de álmomba sem hittem volna, hogy… - Közelebb jött, majd a kezembe adta és mellém állt.
- Köszönöm – simogattam meg a kutyust.
- Szívesen – felé fordultam, majd fél kezemmel magamhoz öleltem, és két puszit adtam az arcára.
- Hogy fogod hívni? – kérdezte.
- Rita.
- Miért? – kérdezte.
- Azért, mert az egyik barátnőmet így hívják, aki olyan aranyos, mint Ő – mosolyogtam. – Edward?
- Igen?
- Lehetne… Lehetne a Mi kutyánk? Elvégre te vetted – néztem a kutyára, majd vissza rá.
- Persze – mosolygott.
- Nem tudom, hogy mivel hálálhatnám meg.
- Nekem lenne egy ötletem – mondta, majd elém állt és elkérte a kutyust a kezemből. Betette a dobozba - de nem zárta le a tetejét -, majd bekapcsolt egy halk és lassú számot. Visszajött hozzám, majd megszólalt.
- Szabad? – Bólintottam, és megfogtam a felém nyújtott kezét.
Egyik kezét a derekamra tette, a másik kezével pedig megfogta az enyémet. Egyáltalán nem zavart, hogy nem tudok táncolni, mert csak Rá figyeltem és minden más megszűnt létezni körülöttünk. Csak a zene, Ő és én voltunk…


Köszönöm a kommentárokat és a leveleket.:D:D:D Most hoztam egy hosszú részt:D:D
Aki azt mondta, hogy egy kutyát, az jól tippelt:D:D Mondjuk nem volt nehéz kitalálni:DXD
Annyira aranyosak vagytok csajok:D♥ Szeretlek Titeket:D
Mutatok pár képet az ajándékokról, meg a lányokról, bár Rosalie-ról olyan képem nincs, csak a képzeletemben:D:P
Remélem kapok sok-sok kommentárt és levelet:D
Puszi♥♥

Jenny ruhája, haja és ajándéka:










Alice:




Rosalie ajándéka:


Esme ajándéka:


Carlisle ajándéka:


RITA, A KUTYUS. MELLESLEG WESTI :D