16. fejezet - A baleset

(Edward szemszöge)


Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban mindketten boldogok voltunk, a másikban pedig Jenny tehetetlen testét szedtem ki a kocsiból és a lehető legtávolabb vittem magunkat a volt autómtól.
Elővettem a telefonomat, és hívtam a mentőket, közben imádkoztam, hogy ne legyen semmi komolyabb baja Jennynek. Mondjuk én megúsztam egy kis sebbel a szemöldököm felett, de Ő... A halántékánál vérzett és eszméletlen volt, ennek ellenére bíztam abban, hogy nincs súlyos baja.



Hamar megérkezett a mentő és mindkettőnket a kórházba szállítottak. Nem akartam Jennytől távol lenni, de mégis elszakítottak egymástól.
Úgy éreztem, hogy én vagyok a hibás, amiért megsérült, mert nem figyeltem rendesen az útra. Nem láttam, hogy jön az a kamion, mikor észrevettem, már hiába próbáltam meg lassítani és elkerülni az ütközést, már késő volt.
Újra és újra leperegtek e szörnyű képsorok és mindenért magamat hibáztattam.




Apám irodájában vártam, míg Ő Jennyt vizsgálta. Féltem attól, amit mondani fog, de le sem vettem a szemem az ajtóról. Már elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet a baj, mikor belépett.
- Carlisle, hogy van Jenny? – pattantam fel a székből, ahol eddig ültem és faggatni kezdtem nevelőapámat.
- Nincs agyrázkódása, szerencsére, de nagyon beütötte a fejét és eltört a lába. Az életfunkcióival nincs semmi baj… - mondta. Láttam rajta, hogy nem mond el mindent nekem.
- De?
- De… kómában van. – Visszaültem a székbe és arcomat a kezeimbe temettem. Az nem lehet! Én tettem ezt vele. – A kamion pont az Ő oldalába ütközött. - Csoda, hogy nem... - észrevette, hogy rákaptam a tekintetemet, így abbahagyta a mondatát. - Sajnálom – tette jéghideg kezét a vállamra.
- Én tehetek róla.
- Nem – lépett be a szobába Alice.
- Miért hagytad, hogy elmenjek érte? – kérdeztem, és a padlót bámultam.
- Mert nem láttam – hallottam szomorú hangját húgomnak.
- Alice, ezt majd megbeszéljük otthon! Edward, menj haza, és próbálj meg pihenni – szólt Carlisle.
- Nem! Itt maradok!
- Pihenésre van szükséged – győzködött.
- Igen – helyeselt Alice.
- Akkor is itt maradok – mondtam határozottan.
- Rendben. Szerzek egy szobát – egyezett bele Carlisle.
- Nem kell szoba, csak vele szeretnék lenni. Majd egy széken el leszek.
- Kómában van. Nem tudsz semmit sem tenni érte. Menj haza és azonnal értesítelek, ha történik valami – mondta apám.
- De…
- Semmi de! Carlisle-nak igaza van – szólt Alice.
- Legalább ma éjszaka hadd maradjak – kérleltem Carlisle-t.
- De csak ma éjjel – mondta, én pedig bólintottam. – 143-as szoba – szólt apám, majd utamra engedett. Kiléptem az irodából és rohantam Jennyhez.



Viszonylag hamar megtaláltam a kórtermet, mert sokszor voltam itt a kórházba Carlisle-nál.
Amikor beléptem a kórteremben, alig akartam hinni a szememnek. Csak a feje és a lába volt bekötözve. Oly békésen feküdt az ágyában, mintha csak aludna... de vajon mikor fog felébredni ebből az álomból... felfog egyáltalán? Ezt a lehetőséget azonnal el is vetettem, az nem lehet, lehetetlen, hogy ne ébredjen fel és ne gyógyuljon meg. Mielőtt közelebb mentem volna hozzá bezártam az ajtót. Mikor mellé értem, leültem az ágya mellett található székre, ekkor vettem észre, hogy az arcát is megmosták. Gyönyörű arcát rengeteg apró sérülés borította. Óvatosan felé nyúltam, s megfogtam a kezét.
- Szia! - köszöntöttem. Közben csak Őt néztem, s azon gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék neki. Egyszer Carlisle azt mondta, hogy a kómában lévő betegeken segít ha beszélnek hozzájuk. - Lehet, hogy nem hallod, amit mondok, de én azért mégis elmondom, amit szeretnék. Bocsáss meg, jobban oda kellett volna figyelnem. Kérlek, ébredj fel! Nem akarlak elveszíteni. – Akkor olyat éreztem, amit még soha, de amióta ismerem és Vele vagyok, vagy ha csak Rá gondolok, mindig előjön. Nem hittem, hogy tényleg létezik ez, és hogy ilyen hamar megtörténik, de most már igen. Valóban ezt éreztem iránta.
- Szeretlek – simogattam meg az arcát a szabad kezemmel. Ha nem is hallja mit mondok neki, nem baj, mert akkor még tud úgy tekinteni rám, mint barátra és nem úgy, mint aki tudja, hogy szerelmes belé. Túl gyors ez nekem, de nem tudom Őt itt hagyni, pláne nem most - mondtam magamban.



Pár perc múlva kopogtatást hallottam. Nem szólaltam meg, de volt egy olyan érzésem, hogy Alice és Carlisle áll az ajtó mögött. Hallottam, mikor kinyílt az ajtó és beléptek mindketten.
- Edward – szólított meg nevelőapám, elengedtem Jenny kezét, majd feléjük fordultam. – Értesítettük Jenny édesanyját, idetart – mondta. Bólintottam, de nem álltam fel a székről.
- Mérges lesz rám, igaz? – kérdeztem.
- Hát… nem fog repesni az örömtől – mondta Alice.
- Akkor én megyek is – szólt Carlisle és már indult volna, mikor utána szóltam.
- Melyik szobában van a kamion sofőr? – kérdeztem.
- 150-es korterem. Miért?
- Csak kérdeztem. – Bólintott, majd elhagyta a helyiséget.
- Charlie majd ki akarja kérdezni Jennyt is és Téged is. Szerintem menj be még ma az őrsre – ajánlotta húgom.
- Rendben, amint megjött Jenny anyja. Nem akarom magára hagyni.
- Menj! Majd én vigyázok rá – tette kezét az enyémekre. Én csak bólintottam. – Jasper az épület előtt vár. Ő majd elvisz téged a rendőrségre.
- Értem. Alice, ugye majd…
- Igen, hívlak, ha lesz valami – mosolygott, én pedig elhagytam a szobát és a kórház parkolójába vettem az irányt.



Hamar megérkeztünk az őrsre, de nem voltam nyugodt, sőt az út alatt rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, és biztos voltam abban, hogy Charlie-nak még több lesz.
Vajon most mit gondolhat rólam Charlie? Kit fog hibáztatni? Erre a kérdésre tudtam a választ: Engem. Ki mást!?
Bementem az épületben, majd megkérdeztem az információs pultnál ülő hölgyet, hogy a rendőrfőnök rá ér-e, mert vallomást kell tennem, és hogy merre találom az irodáját.
Mikor megkaptam a választ, elindultam Charlie irodája felé. Nagy levegőt vettem, majd bekopogtattam.
- Szia, Edward! – köszönt, mikor beléptem a helyiségbe.
- Jó napot, Rendőrfőnök úr – köszöntem udvariasan.
- Foglalj helyet – mutatott az asztala előtt álló üres székre.
- Köszönöm.
Elővett egy papírt és tollat, majd harapott, egy az asztalon lévő fánkból és kortyolt egyet a kávéjából, aztán rám fordította a figyelmét.
- Kérdéseket fogok feltenni, és szeretném, ha őszintén válaszolnál rá – mondta.
- Természetesen.
- Egy fontos kérdés, amit a fiatalok legtöbbször követnek el. Milyen gyorsan hajtottál? – tudakolta.
- 50 km/h – feleltem.
- Sajnálom, tudom, hogy te nem vagy ilyen, de ezt muszáj volt megkérdeznem – mondta, én pedig bólintottam.
- Mire emlékszel? – jött a következő kérdés.
- Arra, hogy az iskola felé tartottunk, mikor hirtelen felbukkant az a kamion. Próbáltam fékezni, de túl későn vettem észre a nagy sebességgel közeledő autót, aztán… minden sötét.
- Értem. Jenny hogy van? – kérdezte.
- Beverte a fejét, eltörte a lábát és… kómában van – mondtam fájdalmas hangon.
- Sajnálom. Remélem nem marad ilyen állapotban.
- Én is. A sofőrt kérdezte már? Vagy az nem…
- Még nem tért magához, így holnap fogok bemenni hozzá. Valószínűleg kitudom majd kérdezni – mondta, mire csak bólintottam. – Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, most már elmehetsz.
- Szívesen. Viszlát Rendőrfőnök úr – köszöntem el, majd elhagytam a helyiséget és a rendőrséget is.





Másnap reggel nem akartam suliba menni, mert Jenny mellett szerettem volna lenni, de a testvéreim elráncigáltak.
Persze órán nem figyeltem, mert egyfolytában csak Rá tudtam gondolni. Alig vártam, hogy vége legyen az óráknak, hogy fel tudjam hívni Carlise-t, hogy megtudjam mi történt Jennyvel. Nagyon aggódtam érte, de nem mehettem be hozzá, mert anyukája eltiltott.
Még mindig emlékszem rá, hogy mit mondott nekem az anyukája, miután visszavitt Jasper a kórházba.
- Nem lehetsz vele, mert bajba sodrod! Menj haza, gondolom édesapád úgyis értesíteni fog mindenről! – mondta mérgesen, és látszott rajta, hogy a pokolra kíván.
- Vagyis, el vagyok tiltva a lányától? Nem találkozhatok vele? - kérdeztem szomorúan.
- Igen el, és nem. Csak az iskolában. Talán még eljöhetsz segíteni neki a matematikában, de soha többé nem viheted el sehová – felelte.
Hogyan kérhette tőlem, hogy ne legyek vele? Remélem megnyugszik, s megbocsát Ő is... Nem bírnám ki, ha soha többé nem találkozhatnék vele, csak az iskolába, vagy a korrepetáláson.





Két hét telt el a baleset óta. Minden egyes nap abban reménykedtem, mikor megszólalt a telefonom, vagy apám hazaért a munkából,hogy azt hallom: "Felébredt." Azonban mindig csalódás ért.
Csak teltek múltak a napok, s semmi másra sem tudtam gondolni csak Őrá. Alig éltem, semmi sem érdekelt, egyszerűen képtelen voltam bármivel is törődni. Szerencsére a családom mellettem állt. Eleinte próbálták elterelni a figyelmemet, aztán rájöttek, hogy ez lehetetlen, így abbahagyták.
Carlisle épp hazaért a munkából és most sem szolgált jó hírrel, de képtelen voltam uralkodni magamon:
- Nem bírom tovább! Látnom kell Őt! – estem neki Carlisle-nak.
- Nyugodj meg, Edward! – szólt apám.
- Nem tudok megnyugodni! Két hete Carlilse, két hete nem láttam! – támaszkodtam az asztalára. – Nem érdekel, én bemegyek hozzá!
- És a tiltás? – kérdezte.
- Nem számit! – Ekkor kopogtattak az ajtón és Alice lépet be a helyiségbe.
- Nekem lenne egy ötletem – mosolygott.
- Mondd! – szóltam rá.
- Mivel látom Mary döntéseit, így meg tudom mondani, mikor dönt úgy, hogy meglátogatja Jennyt.
- És? – kérdeztem. – Mondd tovább!
- És, amikor Ő nincs bent a szerelmednél, akkor Te meglátogathatod. Majd szólok, ha változik a döntése.
- Először is, Jenny nem a szerelemem, hanem a barátom, és másodszor,
ez egy nagyon jó ötlet. Köszönöm. - Nem akartam, hogy tudják, mit is érzek iránta,
főleg nem Alice, mert folyton kérdezgetne Róla.
- Akkor ezt megbeszéltünk - csapta össze a kezét. - Akkor
most van három egész órád, hogy Vele légy - mosolygott, majd kirohant - Vidd nyugodtan az én kocsimat - jelent meg a kocsi kulcsival.


El sem hiszem, két hét után ismét láthatom. Amíg Alice figyeli Jenny anyját, addig nem kell félni a lebukástól és nyugodtan mellette lehetek.
Hihetetlenül boldog voltam. Egy percet sem akartam elvesztegetni a három óránkból, így most először vezettem úgy, mint a testvéreim.



Köszönöm szépen a kommentárokat és a leveleket. IMÁDLAK TITEKET!:D:D:D
Remélem tetszett az új rész:D:D
Puszi♥

U.I.:Aki felszeretne venni msnre nyugodtan tegye meg:D msn cím: nesta16@indamail.hu
Ha van bármi kérdésetek, akár a résszel, akár velem kapcsolatban. Kérdezzetek:D:D:D
CSÓK
♥♥♥