13. fejezet - Shopping

(Jenny szemszöge)

Elég furcsán indult a napom, mivel egy nem várt emberbe botlottam reggel. Az illető nem más volt, mint Edward.
A ház előtt várt engem, mondván, beszélni akar velem. Belementem, de olyan zavarban voltam pedig semmi különösről nem beszélgettünk. Megkérdezte, hogy haragszok-e rá, mire azt válaszoltam, hogy nem. Miért haragudtam volna rá, ha egyszer nem bántott meg? Nem értettem Őt.
Mintha nem is én irányítottam volna a testemet, hanem valaki más. Megsimogattam az arcát, ami frissen volt borotválva és az anyósülésről éreztem arcszeszét. Teljesen elbambultam. Elkaptam a kezemet és pirulva kifelé tekintettem az ablakon.


Vártam, hogy a suliba érjünk. Amint ez megtörtént, kiszálltunk a kocsiból, én pedig megvártam, amíg Edward mellém ért.
- Sajnálom, Edward. Nem akartam, de ez csak úgy jött. Nem tudtam mit csinálok – mentegetőztem. Bár… az igazat megvallva, nekem ez az érintés természetesnek tűnt. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom az érzéseimmel, amik csak megkavarnak és elhatároztam, hogy barátként tekintek rá. Nem mintha eddig nem úgy néztem volna rá.
- Semmi baj – mosolygott, majd mindketten bementünk az épületbe.




Amikor a szekrényemhez értem, Ash csapódott hozzám, hogy együtt menjünk matekra, közben minden hülyeségről beszélgettünk és folyton nevettünk.
Kacarászva léptünk be a terembe barátnőmmel, majd leültem a helyemre, Edward mellé, Ashley pedig a padon foglalt helyet.
- Szia, Edward! – köszönt mosolyogva Ash.
- Szia! Mi újság? – kérdezte Edward.
- Semmi érdekes, éldegélek. Veled? – mosolygott barátnőm.
- Dettó – felelte.
- Jenny, eljössz velünk vásárolni Port Angelesbe? – kérdezte tőlem Ash.
- Rendben, úgysincs semmi dolgom, szóval – mosolyogtam. A szemem sarkából Edwardot néztem, akinek furcsa volt a tekintete, nem értettem.
- Ez csúcs! Na, akkor majd ma délután érted megyek, rendben? Majd add meg a címed – vigyorgott Ashley.
- Rendben, óra után – mosolyogtam továbbra is. Bejött a tanár és mindenki elfoglalta a helyét a teremben.



Matekon egyenletrendszert, meg a fene tudja, hogy mit vettünk, mert egy mukkot sem értettem belőle, Edward annál inkább.
Annyira koncentráltam a feladatokra, hogy észre sem vettem, hogy Edward közelebb ült hozzám. Csak akkor figyeltem rá, mikor a fülembe suttogott.
- Segítsek? – kérdezte, kellemes és nyugtató hangján.
- Nem kell, köszi. Megy egyedül is – mosolyogtam.
- Én nem úgy látom – mondta. Feladtam, mert nem tudtam volna egyedül megcsinálni ezt a nehéz feladványt.
- Huh, oké! Ha a tanár nem kínaiul beszélne, hanem érthetően, akkor érteném. De így!? – mutattam a táblára.
- Ha gondolod, akkor korrepetállak matekból – ajánlotta fel.
- Tényleg, nem szükséges, bár… nem kéne megbukni – mondtam az utolsó szavakat inkább magamnak, mint neki. Nem is rossz ötlet, segíthetne nekem, és legalább megismerhetném Őt jobban - gondolkodtam el.
- Akkor? – tudakolta mosolyogva.
- Rendben – néztem rá mosolyogva, majd titokban segített nekem a feladatok megoldásában. Kedves volt tőle.



Matek után megadtam Ashnek a címem, majd mentem a következő órámra, ami Angol volt.
Nem figyeltem órán, vagyis nem tudtam odafigyelni, mert egész végig Edwardra gondoltam.
Nem gondolok rá, és nem megyek be ma ebédelni – határoztam el. Egyébként sem voltam éhes.


Órák után azt mondtam Kate-éknek, hogy halaszthatatlan dolgom akadt, így hazamentem. Ezen okból kifolyólag nem mentem be az ebédlőbe sem.
Hogy miért döntöttem úgy, hogy nem megyek ebédelni?
Erre egyszerű volt a válaszom. Egy bronzbarna hajú és smaragdzöld szemű srác miatt.
Igen, tudom, azt mondtam, hogy nem foglalkozom az érzéseimmel, de azt nem mondtam, hogy mikortól nem. Holnaptól, bármi lesz is, nem fogok foglalkozni a fura érzésekkel, amik bennem kavarognak – döntöttem el.



Lehet, hogy gyávának tűnök, de inkább másnapra akartam halasztani ezt a nem-foglalkozom-az-érzéseimmel-mert-csak-barátként-fogok-rátekinteni dolgot.
Megbeszéltem Ashleyvel, hogy ebéd után jön értem és megyünk shoppingolni. Természetesen Kate és Julie is velünk jön.


Otthon, előkapartam a zsebpénzem, amit még aputól kaptam, mikor eljöttünk NY-ból.
- Legalább hasznát veszem annak a rengeteg pénznek – gondoltam.


Épphogy elkészültem, máris csengettek.
Lerohantam a földszintre és kinyitottam az ajtót. Talán nem kellett volna, mert nem Ash-ék voltak, még nem is lány állt az ajtóban.
Követ, vagy mi? – kérdeztem magamtól.
- Szia – köszönt Edward.
- Szia – mosolyogtam barátságosan. – Minek köszönhetem a látogatásod? - Mit akarhat? – kérdeztem magamtól.
- Neked – mondta egyszerűen.
- Nekem? – kérdeztem meglepetten. Ő csak bólintott. – Miért is? – tudakoltam karba tett kezekkel.
- Nos… Azt hittem, hogy rosszul voltál, vagy valami ilyesmi, mert nem jöttél ebédelni és biológiára sem jöttél be – szólt.
- Edward… Én… Értékelem, hogy így aggódsz értem. Kedves – mosolyogtam. – Ha ennyire velem akarsz lenni, akkor csak mondd meg. Egyébként beszéltem a tanárral, hogy bizonyos okok miatt nem megyek be órára.
- Valami baj van? – kérdezte Edward.
- Nem, nincs. Csak nem akartam bemenni órára. Most lógtam először a suliból, de kérlek ne mondd el senkinek sem – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Tudok titkot tartani – mosolygott.
- Én is. – Na ezt most miért mondtam? – gondolkoztam el.
- Szóval, akkor veled lehetek? – kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Igen – mondtam. – De hamarosan jönnek Ash-ék – mondtam, és kiléptem a házból, majd becsuktam magam mögött az ajtót kulcsra.
- Igen? Hová mentek? – kérdezte.
- Vásárolni, de ha van kedved akkor jöhetsz te is. Már ha elviseled Julie-t. Úgy halottam, hogy nagyon szeret ruhákat vásárolni – vigyorogtam.
- Nem hiszem, hogy örülnének a lányok, ha veletek mennék. Mondjuk Alice mindenhová elcipel magával. Julie nem lehet rosszabb, mint a húgom – mosolygott.
- Majd meglátjuk. Szóval, akkor velünk tartasz? – kérdeztem, mire féloldalas mosolyt villantott.
- Ha nem gond, és ha a lányok megengedik.
- Szerintem megengedik – mondtam. Mikor befejeztem a mondatom, Ash-ék parkoltak le a ház előtt.
- Jenny, akkor jössz? – kiáltott ki az ablakon keresztül Julie.
- Persze – mentem közelebb hozzájuk Vele az oldalamon. – Edward is velünk jöhet? Talán segíthetne a cipekedésben – súgtam oda Julie-nak mosolyogva.
- Rendben – vigyorgott barátnőm. – Ezzel a kocsival jössz vagy a sajátoddal? – kérdezte Julie.
- Az én kocsimmal – felelte Edward.
- Oké. Jenny, te Edwarddal mész, mert úgyse férnél be a sok cucc miatt, amit vásárolni fogunk – szólt Ashley.
- Akkor a Plazánál találkozunk – mondta Julie, majd elhajtottak.
- Ezt hamar eldöntötték magukban – suttogta a fülembe Edward és elhaladt mögöttem.
- Igen – szólaltam meg nehezen, majd elindultam utána. Edward kinyitotta nekem a kocsi ajtót és beszálltam, majd Ő is követte a példámat.




Hamar utolértük barátnőimet. Végig mentünk Forkson, majd Port Angelesbe vettük az irányt.
Meg kell nyugodnom – mondogattam magamnak, de ez szinte lehetetlen volt, mert alig kaptam levegőt a közelében. Igyekeztem nem Rá gondolni, csak ez nehéz volt, mivel olyan közel ült hozzám. Simán megfoghattam volna azt a kezét, amelyik a sebváltón pihent, mégse tettem, mert félreértette volna. Mondjuk ezen nincs semmi félreérthető dolog, mert elég nyilvánvaló lett volna mit is csinálok.
Kicsit leengedte az Ő oldalán az ablakot, így a szél felém hozta az isteni illatát. Hirtelen kaptam rá a tekintetemet, amit Edward is észrevett.
- Valami baj van? – kérdezte, én pedig elfelejtettem levegőt venni. – Ha fázol, akkor…
- Nem, nem fázok – mosolyogtam, majd kifele bámultam az ablakon.
- Majd szólj, ha igen – mire egy bólintást kapott válaszul.



(Edward szemszöge)


Ahogy sejtettem. Amint megérkeztünk a Plazába, a lányok megtámadták a boltokat, kivéve Jenny. Ő mellettem maradt, mert nem olyan vásárlás mániás, mint Kate-ék, na meg Alice.
Beszélgettünk egy csomót, és azért Jenny is nézett magának valami kis „rucit”, ahogy Ő mondta. Elvégre vásárolni jöttek vagy mi.
Kate, Ash és Julie elmentek cipőt venni, míg Én Vele maradtam és pólókat, pulóvereket válogattunk.
- Edward? - szólalt meg mellettem Jenny, miközben a felsőket nézegette.
- Igen?
- A testvéreidről szeretnék kérdezni – mondta. Csak azt ne mondja, hogy már tud róluk - mondtam magamban.
- Kérdezz! – mosolyogtam.
- A testvéreidnek… valami betegségük van? – nézett rám. Ha a vámpírság betegségnek számít, akkor igen.
- Nem. Miért?
- Hát… Mert olyan sápadtak.
- Mire gondolsz? – tettem a hülyét, mint aki nem tudja, hogy miről van szó.
- Arra, hogy talán valami ritka betegségük van, ami még rajtad nem jött ki – mondta, és elkapta rólam a tekintetét.
- Szóval, ezért akarsz távol maradni tőlem? – kérdeztem.
- Mi? – kapta rám barna szemeit. – Én nem… Én nem akarok távol lenni tőled. Miért mondod ezt?
- Mert azt veszem észre, Jenny. Kerülsz, mintha leprás lennék – mondtam.
- Ez egyáltalán nem igaz. Én csak…
- Ha amiatt a csók miatt vagy ilyen velem, akkor… Sajnálom – hajtottam le a fejem. Éreztem, ahogy átölel, a kezeim pedig automatikusan a dereka köré fonódtak. Éreztem finom illatát, ami a ruháiból áradt.
- Mondtam már, hogy nem haragszok, és nem akarok távol lenni tőled – suttogta a fülembe majd még jobban magához ölelt.
Kis idő múlva eltartott magától és a szemembe nézett, majd megszólalt, de nem engedett el egy percre sem. Nem is hagytam volna neki.
- Soha többet ne mondj nekem ilyeneket, rendben? – kérdezte, mire egy bólintást kapott válaszol, Ő pedig egy puszit adott az arcomra.
- Na, vegyünk neked is valamit! – húzódott el hirtelen, majd megfogta a kezem és a férfi ingek felé kezdett húzni.
- Kedvenc színed a kék, igaz? – tudakolta, miközben a világoskék ingek között keresgélt.
- Öhm… igen – szólaltam meg nehezen.
- Akkor… próbáld fel ezt – vett ki egy hosszú ujjú, világoskék inget, majd a kezembe nyomta, aztán a próbafülkék felé kezdett tolni.



Pár perc múlva kijöttem a fülkéből.
Jenny alaposan végig mért, majd közelebb jött hozzám. Megfogta a karomat és feltűrte az ing ujját, majd ismét végig pásztázott tekintetével.
- Tökéletes – mosolygott. Nem válaszoltam semmit, csak néztem Őt. – Nézd meg magad – rángatott egy egész alakos tükör elé.
- Nos? – kérdő tekintettel meredt rám. – Tetszik vagy sem?
- Igen, tetszik – mosolyogtam.
- Megkérhetlek még valamire? – én csak bólintottam. – Felpróbálnád ezt is? – nézett ártatlan kiskutya szemekkel, közben pedig egy hosszú ujjú, fehér inget mutatott fel, felé fordultam és elvettem tőle a ruhát, majd elmentem átvenni az inget.



Ismét kijöttem az öltözőből és megmutattam magam Jennynek. Mikor meglátott, elkerekedtek a szemei és elém állt.
- Ingujj! – szólt, én pedig vettem az adást és feltűrtem az ing ujját. – Edward… Ez… Ez nagyon jól áll neked. A fehér a te színed. Jobb, mint a kék, de az sem volt rossz – mosolygott.
- Szerinted vegyem meg? – kérdeztem, és az egész alakos tükör elé álltam megint.
- Nekem mindegy, de ha a helyedben lennék, tuti megvenném – mosolygott, és mellém állt.
- Akkor megveszem, és a kéket is – döntöttem el. Mikor felé fordultam a nyakamba vetette magát. – Legalább volt értelme eljönnöm, nemde?
- Pontosan.
Egyáltalán nem zavart a közvetlensége velem szembe. De vajon akkor is ilyen lenne, ha megtudná a családom titkát? Még nem kéne, hogy megtudja, mert túl korai lenne – elmélkedtem magamban, miközben visszaöleltem a(most már) legjobb barátomat.
- Na, keressünk nekem is valamit – mosolygott, majd eltűnt a női részlegnél. Addig én átvettem a felsőmet, végül utána mentem.
- Nos, találtál valamit? - kérdeztem.
- Igen. Találtam egy piros felsőt, sárga alapon, piros felirattal, meg egy fekete hosszabb pólót. Nadrágot is kerestem, az meg itt van – mutatta fel a farmert.
- Gyors vagy.
- Akkor néztem ki, mikor te felpróbáltad az ingeket. Te nem akarsz az ingek mellé egy klassz nacit? – tudakolta. – Jézus! Még sosem beszéltem így! Mi van velem?
- Nem tudom, de lehet, hogy veszek – vigyorogtam.
- Okés, akkor én megyek is - mosolygott, majd az öltözők egyikébe sietett.



Inkább ráakartam hagyni a farmer választás, mert tud választani az biztos. Úgy döntöttem, hogy utána megyek, mert kíváncsi lesz a véleményemre. Alice is ilyen, bár Jenny egyáltalán nem hasonlítható a húgomhoz.
Pár perc múlva, Jenny kijött a fülkéből.
Csak néztem, jobban szólva bámultam Őt. A farmer és a piros felső volt rajta, amit kiválasztott.
- Edward! – hadonászott a kezével a szemem előtt. – Itt vagy? – kérdezte.
- Öhm… Igen, csak egy kicsit elkalandoztam – tértem magamhoz.
- Nos? Milyen? – kérdezte félénken.
- Nagyon csinos vagy – mondtam őszintén.
- Köszönöm. Tudod, gondolkodtam a feketén. Felveszem és akkor majd elmondod a véleményed – mosolygott, és egy szempillantás alatt eltűnt. Hamarosan újra megjelent előttem, viszont már a fekete felső volt rajta.
- Hát… Én nem is tudom – mondta lemondóan, és az egész alakos tükör elé állt.
- Szerintem nagyon szép vagy benne. Jól áll a fekete – bókoltam. Tényleg jól állt na!
- Valóban így gondolod? – kérdezte és kis lányos mosolyra húzódtak ajkai.
- Valóban. – A háta mögött álltam, és hirtelen késztetést éreztem, hogy a dereka köré fonjam a karjaimat és magamhoz öleljem, de még időben észbe kaptam, így nem történt semmi.
- Van egy ugyan ilyen póló, csak barnában, de ahhoz én fehér nadrágot képzelek el. Nézzünk hozzá? – kérdezte.
- Igen.



Már egy ideje válogattunk a sok fehér farmer, vagy nem is tudom milyen nadrágok között(nem értek én az ilyesmikhez), mikor megszólalt.
- Sajnálom.
- Mit? – kérdeztem. Nem tudtam, hogy mire gondolhatott pontosan.
- Hogy itt nyaggatlak ezzel a vásárlás dologgal.
- Hozzá szoktam – mosolyogtam. – Tudod, Alice imád vásárolni, és néha engem is elráncigál ide-oda. Szóval, megszoktam, de te százszor jobb vagy, mint Ő.
- Akkor összeillenek Julie-val – mosolygott Jenny. – Megvan! – kiáltott fel, mikor megtalálta azt a fehér nadrágot.


Nekem nagyon tetszett a ruha összeállítása. A barna szín ment a szeméhez, a fehér… az meg úgy mindenhez. Szóval, gyönyörű volt.

Megvettük a ruhákat, meg nekem azt a farmert, amit közben néztünk, amire Jenny azt mondta, hogy: dögös.


Megkerestük a lányokat, akik még mindig vásároltak, és egyelőre nem voltak hajlandóak befejezni eme nagyszerű tevékenységet, így elköszöntünk tőlük és hazafelé vettük az irányt.



Mikor megérkeztünk a ház elé, kiszálltunk a kocsiból, majd kiszedtük a szatyrokat a csomagtartóból.
Segítettem bevinni Jennynek a vásárolt ruhákat. Pont letettem az ágyára az utolsó bevásárlótáskát, mikor megcsörrent a telefonom.
Felvettem és Alice aggódó hangját hallottam meg a vonal másik végéről.
- Edward! Haza kell jönnöd! Most!


Köszönöm szépen a kommentárokat és a leveleket. Nagyon aranyosak vagytok:D:D
Írjatok véleményt:D Azok ösztönöznek az írásra:D
Puszi♥♥

Itt vannak a ruhái Jennynek és Edwardnak:DRemélem eltudtátok képzelni az ingfeltűrős részt:D
Edward:







Jenny:







Jenny farmere a középső:



Puszi♥♥