10. fejezet - Ottalvós buli

Alice egész úton beszélt, és sorolta, miket fogunk csinálni.
Például: A fiúkat nem engedjük be a szobába; csak őrülten jó számokat hallgatunk; egész éjjel fent leszünk és beszélgetünk, meg csupa csajos dolgot.
Edward már unta a sok fecsegést, ez látszott rajta, de nem szólt és ezt értékeltem. Nem áll le veszekedni a testvérével, legalábbis előttem biztos, hogy nem.
Azon gondolkoztam, hogy még mindig nem beszéltem meg Edwarddal, min is nevetett Bellával, de lehet nem is rajtam röhögtek.
Úgy döntöttem, nem foglalkozom vele, és arra fogok összpontosítani, hogy jól érezzem magam Alice-ékkel.


Mikor megérkeztünk a Cullen házhoz, Alice kipattant a kocsiból, majd engem is kirángatott belőle, de én megállítottam.
- Edward, segítsünk? – kérdeztem.
- Nem kell, de azért köszi – mosolygott.
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben – mondtam, majd barátnőm felé fordultam, aki karon ragadott és az otthona felé kezdett húzni.
- Szerintem ez nagyon nem jó ötlet – szólaltam meg, mikor a ház bejáratánál álltunk, és Alice a kulcsait kereste a zsebében.
- Ne bolondozz már! Imádni fognak. Megvan! – emelte fel a kulcscsomóját a levegőbe mikor megtalálta. – Gyere – fogta meg a kezem és behúzott a hatalmas házba. Amint átléptük a küszöböt egy kedves, vállígérő, barna hajú nő termett elő a semmiből. Nem igazán értettem, de nem is nagyon foglalkoztam vele.
- Szia Kedvesem! – ölelt magához, de ami nagyon meglepett az a testéből áradó hideg volt.
- Jó napot! – köszöntem én is udvariasan.
- Jaj, hagyjuk a magázást. Tegeződjünk, rendben? – kérdezte mosolyogva.
- Rendben – mosolyogtam én is.
- Carlisle még nincs itthon, de majd neki is bemutatunk – mondta a kedves nő.
- Ő az édesanyánk Esme – szólalt meg mellettem Alice.
- Nagyon örvendek.
- Hát még én – mosolygott Esme. – Gyerekek, gyertek le! – kiáltott fel az emeletre.
Mind hárman gyönyörűek voltak, én elbújhattam mellettük. Ahogy Rosalie jött lefele a lépcsőn. Irigy lettem rá, hogy én sose leszek olyan szép, mint Ő.
- Szia, Jenny! – köszönt mosolyogva Rosalie, ami kicsit fura volt, de ha piszkavassal kínoznak, akkor sem tudtam volna megmondani.
- Szia!
- Szeva, kiscsaj! – köszöntött a nagydarab, rövid, barna hajú, kigyúrt srác. – Emmett vagyok – mutatkozott be.
- Szia, én pedig Jasper – köszönt a rövid, szőke hajú srác.
- Hello! – köszöntem mosolyogva.
- Na, gyere, menjünk fel a szobámba – vigyorgott Alice. – Rosalie, Te is gyere velünk. Jasper, kérlek, hozd fel utánunk Jenny táskáját – kérte meg a szőke hajú fiút, majd egy csókot nyomott a szájára, engem pedig felvonszolt az emeletre. Nagyon nem értettem ezt a dolgot. Megcsókolja a testvérét? Nekem ez magas, még ha nem is igazából tesók, akkor is.
- Valami baj van, Jenny? – kérdezte aggódva barátnőm.
- Szerintem, azon van fenn akadva, hogy megcsókoltad Jazzt – mondta Rosalie.
- Ó, vagy úgy! – nevetett. – Azt hiszem, tartozom neked egy vallomással – szólt Alice, majd bevezetett egy szobába, amiről később kiderült, hogy az Övé.
- Ülj le! – mutatott az ágyára, én pedig szót fogadtam neki.
- Nos – kezdte Alice - , Mi ugyan testvérek vagyunk, de nem vér szerint ezért lehetünk együtt, ha érted mire célzok – én csak bólintottam, Ő pedig folytatta. – Tehát Rosalie és Emmett is együtt vannak, Jasper meg én szintén.
- És mi van Edwarddal? Neki nincs senkije? – kérdeztem póker arccal. A csajok arca, ha lehetett még sápadtabb lett, mint eddig volt, végül Rosalie törte meg a csendet.
- Nincs.
- Nincs? – ezen nagyon meglepődtem. Teljesen abban a hitben voltam, hogy Bella és Edward egypár, de ezek szerint tévedtem.
- Na, csajok – csapta össze Alice a kezét -, rendezkedjünk be – mosolygott és kislisszolt a szobából.
- Maradj itt! Mindjárt jövünk a testvéremmel – mondta Rosalie, majd Ő is elment.
Hát, kicsit furák Cullenék az biztos, de nagyon kedvesek is, főleg Alice és Esme.
Ha azt akarják, hogy várjak, akkor én várok, csak nem tudom, hogy mire. Ekkor kopogtattak az ajtón.
- Szia! – köszönt.
- Szia!
- Bejöhetek? – kérdezte Edward.
- Igen. De miért kérdezed, ha te laksz itt? – nevettem.
- Valóban – mosolygott, majd leült a székre, ami közvetlenül előttem (igaz, csak kettő-három méterre) volt, aztán néma csönd. Ő csak nézett, folyamatosan, egyetlen szó nélkül.
- Mi az? – kérdeztem mosolyogva.
- Semmi – mosolygott Ő is.
- Néha nem értelek. Olyan furcsa vagy, mármint jó értelemben – javítottam ki magam, mikor megláttam döbbent arcát.
- Furcsa? Hogy érted azt, hogy furcsa? – kérdezte.
- Hát… ezt nem tudnám megmondani, de érzek valami… valami szokatlant. Mindegy, ez egy hülyeség – mondtam és sóhajtottam egy nagyot.
- Szerintem kár ezen rágódnod, mert semmi ilyen nincs.
- Edward, kérdezhetek valamit?
- Persze. – Elgondolkodtam egy kicsit és rájöttem, hogy ostobaság lenne megkérdezni, mivel most beszéltünk róla.
- Semmi, nem fontos.
- Na, most már mondd – mosolygott.
- Nem.
- Na, kérlek – nézett rám könyörgő szemekkel. Azok a szemek - gondoltam.
- Nem fogod kiszedni belőlem – vigyorogtam.
- Egyszer úgyis elmondod – kuncogott.
- Ilyen hamar feladod?
- Nem adtam fel, csak hagyom, hogy megnyílj előttem – mosolygott. Én csak bólintottam. Ekkor lépetek be a lányok, Alice és Rosalie.
- Edward, te meg mit keresel itt? Fiúk nem jöhetnek be! – szidta le Alice.
- Emmették is bejöhettek – mondta és összeráncolta a szemöldökét. Irtó jól nézett ki. Akaratlanul is az alsó ajkamba haraptam.
- Igen, mert Ő segít cipekedni és Jasper is. Ha bent akarsz lenni egy kicsit a szobában, akkor segítened kell, mivel tudom, hogy ti, pasik kíváncsiak vagytok miket művelünk éjjel – mondta Alice.
- Rendben, Alice segítek, de csak azért, hogy ne hisztizz – mondta Edward, majd rám nézett mosolyogva és távozott a helyiségből.
- Na, akkor lássunk neki – mosolygott barátnőm, majd hozzá látott a csajos este gyors szervezésének.



Röpke másfél óra alatt megvoltunk mindennel, hála a fiúknak, mert nagyon sokat segítettek.
- Na, fiúk! Köszönjük a segítséget, de most már pasi mentes éjszakát szeretnénk a továbbiakban – szólalt meg Alice.
- Szívesen – vigyorgott Emmett, majd egy csókot nyomott Rosalie ajkaira és elment, ahogy a másik két fiú is. Nem tudom miért, de mindenképp meg akartam ismerni Edwardot. Volt bennem egy ilyen késztetés. Mintha egy mágnes két pólusa lettünk volna, és e két pólus vonzotta volna egymást.Ennyire nem lehet hatással rám egy fiú, ez valótlan - gondoltam.
- Jenny! – rázott meg Rosalie, mire ráemeltem a tekintetem. – Már vagy háromszor szóltunk neked – mondta.
- Bocsánat, csak elkalandoztam – mondtam.
- Semmi baj – mosolygott Alice. – Na, menj fürödni, mi már voltunk – én csak bólintottam, majd összeszedtem a szükséges dolgaimat és a fürdőbe igyekeztem, csakhogy nem tudtam, hogy merre van.
- A második ajtó balra – szólt ki barátnőm, én pedig egy „köszönöm”- öt kiáltottam vissza, majd bementem a fürdőbe.


Nem tudom meddig lehettem a zuhany alatt, de hogy sokáig az biztos. Kimásztam a zuhanyrózsa alól és megszárítkoztam, majd felöltöztem és kifelé vettem az irányt a fürdőből.
Amint kiléptem a helyiségből egy nem várt személybe ütköztem.
- Bocsánat – mondtam, majd felnéztem az illetőre.
- Semmi baj – mosolygott. Edward egy fehér inget viselt, fekete nadrággal, és egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem.
- Azt hiszem én megyek is – mondtam, és örültem, hogy a folyosón nem volt nagy fény, mert akkor látta volna zavaromat. Elléptem mellette és Alice szobája felé igyekeztem.
- Jenny! – szólt utánam Edward.
- Igen? – fordultam felé.
- Jó szórakozást – mosolygott.
- Köszönöm. Jó éjt – mosolyogtam én is.
- Neked is – mondta, én pedig tovább haladtam a folyosón, majd beléptem barátnőm szobájába. Alice és Rosalie egyszerre sikoltottak föl.
- Jézusom! Mi történt? – kérdeztem meglepetten.
- Támadt egy nagyszerű ötletem – ujjongott Alice.
- Valóban? És mi lenne az? – tudakoltam.
- Üvegezni fogunk – vigyorgott barátnőm.
- Üvegezni? Rendben – mondtam. Tudtam, hogy Alice-t nem lehet meggyőzni, bár ez az üvegezés furi és egyben talán kicsit gyerekes is, de mindegy.
- Ez nagyszerű! Szólok a fiúknak – mondta.
- Mi? Várj, Alice! A fiúknak, Ők is játszani fognak? – kérdeztem döbbenten.
- Igen. Fiúk nélkül nem olyan jó buli – mosolygott. – Mindjárt jövök – azzal eltűnt a szobából. Ha tudtam volna, hogy Ők is benne lesznek, akkor bele sem megyek ebbe a játékba - gondoltam.


Úgy harminc perc múlva barátnőm lépett be az ajtón mosolyogva és Jasper kezét szorongatva, majd Emmett követte őket.
Istenem, add, hogy ne jöjjön be. Add! - könyörögtem magamban, de úgy tűnt az Úr nem hallgatta meg kérésemet, mert Edward lépett be a szobába Emmett után.
- Mi az Alice, fél óra kellett, amíg meggyőzted őket? – kérdezte Rosalie. Én még mindig Edwardot néztem, aki hál’ istennek nem vette észre. Egy hosszú nadrág és egy fehér pólót viselt. Úgy döntöttem, hogy nem fogok ránézni, ha még egyszer fehér cuccban lesz.
- Nem, csak Edward fürdött és meg kellett várni, amíg végez – mondta barátnőm és helyet foglalt előttem a földön. Alice egyik oldalára ült Jasper, a másik felére pedig Rosalie, aki mellett Emmett helyezkedett el. Szóval Edwardnak nem volt választása, mert ha Jasper mellé ült volna le, akkor én voltam mellette, és ha Emmett mellett foglalt volna helyet, így is én tartózkodtam mellette. Tehát Emmett oldalára tette le a voksát, bár mindegy lett volna.
- Alice, épp akkor mentem tusolni, ráadásul még siettem is, mert különben bejöttél volna a fürdőszobába - méltatlankodott Edward.
- Hisz kulcsra volt zárva – mondta barátnőm.
- Te akkor is megtaláltad volna a módját, hogy hogyan gyere be – szólt Edward.
- Ez így igaz – vigyorgott Emmett.
- Jól van, na! De kezdjük a játékot – mosolygott Alice.
- Azt hiszem, én nem veszek részt benne – mondtam.
- Nem? Miért nem? – kérdezte barátnőm kicsit emeltebb hangon.
- Hát… Mert nem.
- Ne csináld már! Nem lesz olyan vészes – mosolygott Alice.
- Legalábbis annyira nem – nevetett Emmett.
- Ne is álmodj róla, Em! – kiáltott rá barátnőm, amit én nem nagyon értettem, de nem is tettem szóvá.
- Jó van, na! Nem kell rögtön leharapnod a fejem – mondta Emmett, mire mindenki elkezdett nevetni. Egyedül én nem értettem, mi ebben a vicces. Vettem egy mély lélegzetet, majd megszólaltam.
- Rendben.
- Akkor ezt megbeszéltük – vihogott Alice, és középre tette az üveget (amit nem tudom, mikor és honnan szerzett), majd megszólalt.
- Az első pörgetést Em kezdi, majd Rosalie, én és így tovább. De előtte kigondoljuk a cselekvős részét, a felelős részét pedig csak akkor, ha az illető, akire rámutat, az üveg eleje azt választja. Csak az igazat lehet mondani! Remélem érthető voltam – mondta.
- Alice, ezt nem is így kell játszani – szólt közbe Rosalie.
- De most így játsszuk. Ez az Alice féle „felelsz vagy mersz”-es játék – mosolygott.
- Hát jó.
- Rendben, akkor kezdjük. – Emmett pörgetett, és az üveg kupakos vége Jasperre mutatott.
- Felelsz vagy mersz? – kérdezte.
- Felelek.
- Most, ebben a pillanatban. Letepernéd Alice-t? – kérdezte.
- Te csak ilyenekre tudsz gondolni? – kérdezte picit mérgesen Alice.
- Aha – vigyorgott.
- Is-is – felelte Jasper.
- Ezt, hogy érted? – tudakolta Em.
- Azt hadd ne mondjam el, rendben? Egyébként sem rád tartozik.
- Ezt megkaptad, Szívem – nevetett Rosalie, mire az én ajkaim is mosolyra húzódtak. – Most én jövök – pörgette meg az üveget, s az Emmettre mutatott.
- Felelsz vagy mersz, Édes? – mosolygott Rosa.
- Merek.
- Á, ez csúcs. Pont neked való – vigyorgott Rosalie.
- Mi a feladatom? – kérdezte Emmett.
- Sztriptízelj nekünk, lányoknak.
- Mi? – nézett kérdőn Alice testvérére.
- Most mi van Alice? Nem tetszik? – a kérdezett csak megrázta a fejét. – Jó, akkor Jennynek és nekem.
- Ez most komoly? – kérdeztem ledöbbenve.
- Igen. Talán nem tetszik, hogy egy helyes srác csak nekünk fogja ledobni a ruháit? – mosolygott Rosalie.
- Hát… Öhm…
- Na, ne csináld már!
- De…
- Semmi de! Gyere ide! – paskolta meg a mellette lévő üres helyet. Mivel nem akartam megmozdulni, ezért Rosa intézkedett, vagyis…
- Emmett, kérlek! – elindult felém, majd felkapott a földről, mire felsikkantottam.
- Emmett, tegyél le! Tudok járni! – parancsoltam rá nevetve.
- Tudsz? Akkor miért nem mentél magadtól? – nevetett, majd leültetett a padlóra.
- Élvezni fogod, hidd el – mosolygott Rosalie.
Alice berakott egy zenét, majd Emmett beállt középre és lassan mozogni kezdett a számra. Lopva Edwardra pislantottam és észrevettem, hogy engem néz, folyamatosan.
- Gyerünk Szivi, dobd le a felsőd – mondta Rosa nevetve. Mindenki röhögött, kivéve Edwardot és engem, mivel jómagam zavarban voltam. Ekkor egy hideg kezet éreztem az állam alatt. Emmett volt az. Maga felé fordította az arcomat, majd kikapcsolta az övét.
- Jesszus, csak ezt ne – suttogtam magamnak.
- Ne csináld már, Jenny! Mi az, nem tetszik a látvány? – kérdezte Rosalie.
- Úgy látom neked nagyon kedvedre való – mosolyogtam.
- Tisztán látod a helyzetet. Tán nem jön be Emmett? Szerinted nem néz ki jól?
- Nem az, hogy nem néz ki jól. Csak nem az esetem, ennyi – mondtam.
- Nem az eseted? Neked nem jönnek be ezek – nyújtotta ki a kezét és megtapogatta kedvese izmait – az izmok?
- Öhm… nem szeretem, ha agyon van gyúrva a srác – húztam el a szám -, ezt ne vedd magadra Emmett – mosolyogtam.
- Nem vettem magamra – vigyorgott. – Tökéletes vagyok.
- Az EGO az nagy – mondtuk egyszerre Alice-szel, mire mindketten nevetésben törtünk ki.
- Na, szóval neked milyen srácok az eseteid? – kérdezte Alice és Rosalie.
- Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Nekem nincs esetem.
- Értem. Na, jó Emmett! Elég a seggriszálásból – nevetett Alice.
- Mi? Még csak most kezdek belejönni – mondta Em.
- Nem baj. Hűtsd le magad tesó – szólalt meg Jasper.
- Jól van – szólt Emmett és helyet foglalt Rosalie mellett, én pedig visszaültem a helyemre. Most Alice pörgetett és folytatódott a játék…

Szerencsére rám, nem került a sor, csak a pörgetésnél, így megúsztam, csak eggyel nem számoltam. Alice döntésével.
- Ebben a körben, aki eddig felelt az csak merhet és ez így van fordítva is.
- Rendben.
- Jenny, mivel te még semmit sem csináltál, ezért rólad lesz szó. Veled kell csinálnia valamit, annak az illetőnek, akire rámutat az üveg. Természetesen, aki az előző körben felelt, és most mernie kell – mosolygott Alice, mire csak egy bólintást kapott válaszul. – Na, akkor én pörgetek, de most meg is mondom, hogy mit kell tennie az illetőnek. Bárki legyen is az, lány vagy fiú, meg kell csókolnia Jennyt – mondta.
- Hogy mi? Alice, nem hiszem, hogy ez…
- Jó ötlet? – kérdezte barátnőm.
- Igen.
- De, az. Tök izgis, na kezdjük – mosolygott.
Az üveg csak pörgött, pörgött és pörgött, míg végül lassulni nem kezdett, és én az Úrhoz fohászkodtam, hogy rám mutasson az a nyamvadt kupak, mert nem hittem, hogy magammal kellene majd csókolóznom.
De az Isten megint nem hallgatta meg könyörgésemet, mert az üveg… Edwardra mutatott.
Nem, az nem lehet. Ilyen nincs!! Miért csinálják ezt velem? - kérdeztem magamtól.
- Na, bátyó, hajrá! – szólt Alice vigyorogva. Ránéztem a megszólítottra, és próbáltam jelezni a szememmel, hogy valahogy győzze meg a húgát a döntéséről.
- Alice, miért akarod rákényszeríteni azt, amit nem akar? – kérdezte nyugodt hangon Edward. Tudtam, hogy egyet fog majd érteni velem, mert nem ismerjük egymást és Ő sem akar megcsókolni.
- Istenem! Ne féljetek már egy csóktól – szólalt meg Rosalie.
- Igaza van – mondta Alice.
- Már miért lenne? – állt Emmett kedvese mellé.
- Ha nem akarják, akkor nem kényszerítheted rájuk – szólt közbe Jasper is.
- Jazz, 18 évesek, és nem kis gyerekek már! Egy csók még nem a világ – mondta Rosa.
- Igen, így igaz – szólt Em.
- Na, ide figyeljetek! Ha Jenny és Edward nem akarnak csókolózni, akkor nem fognak. Hülye ötlet volt, már belátom és az is, hogy ezt a játékot elkezdtük – pattant fel barátnőm a földről, mire Rosalie is követte a példáját és így veszekedtek tovább.
Nem arról volt szó, hogy nem akartam megcsókolni Őt, hanem arról, hogy nem ismerem és úgymond, barátok lettünk, bár csak pár napja ismer. Ismerjük egymást. Mégis, hogy jött ez a csókos ötlet, a szívem őrült tempóban kezdett verni, de nem tudtam, mégis miért.
Ekkor láttam, hogy Edward megmozdul. Reméltem, hogy kimegy innen, és véget vet ennek a veszekedésnek, de nem így tett.
Amint felé fordultam, ajkaim találkoztak az övéivel. Olyan hirtelen történt az egész. Körülöttünk a hangzavar megszűnt, és úgy éreztem, hogy négy, meglepett aranybarna szempár bámult minket, de Edward nem húzódott el. Csak csókolt, folyamatosan és én hirtelen nem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, annyira édes volt a csókja. Kezemet automatikusan az arcára tettem és visszacsókoltam.
Nem tudtam, hogy mit csinálok vagy, hogy helyes-e, amit teszek, de nem érdekelt. Csak egy kis ideig szerettem volna csókolni Őt. Végül én szakítottam meg a csókot, és ijedten húzódtam hátrébb.
Nem tudtam, hogy mi ütött belém, de azt igen, hogy talán véget vetettem egy kezdődő barátságnak.
Felpattantam a földről, és kirohantam a szobából, majd bezárkóztam a fürdőbe.
Nem vagyok normális! Hogy lehettem ekkora idióta? Vajon, most mit gondolhat rólam? De szerintem neki nem is jelentett semmit ez a csók, mert csak feladatot teljesített és másnap, vagy pár perc múlva már nem is fog emlékezni erre a csókra - gondoltam.



Egy óra múlva kijöttem a fürdőből és visszamentem Alice szobájába. Hál’ istennek már elmentek aludni és reméltem, hogy nem fognak faggatózni.
Így lett.
Nem szóltak egy szót sem, és ezért hálás voltam nekik, bár holnap biztos lesz egy alapos kikérdezés.
Lefeküdtem aludni, majd fél órával később már aludtam is.




(Edward szemszöge)


Most mindent elrontottam. Nem kellett volna megcsókolnom Jennyt, hisz nem is akarta, ráadásul még én is megmondtam, hogy ne erőltesse a testvéreim közül egyik se. Én mégis megtettem. Egy idióta vagyok! De ha egyszer nem tudtam ellenállni. Valami van ebben a lányban, de azt nem tudnám megmondani, hogy mi. Vajon most haragszik rám? Ki kell derítenem! – döntöttem el. – Remélem Alice nem akar ebben megakadályozni – gondoltam, és lementem húgom szobájához.
Mivel úgy hallottam, hogy Rose hangja a földszintről jön, ezért tudtam, hogy a lányok nincsenek bent a szobában, így halkan benyitottam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Ott feküdt a földön, mivel az úgymond „pizsamapartin” minden lány a padlón alszik.
Csak tudnám mire jó, mikor felfázhatnak. Mondjuk matracon alszanak, de akkor is. Jó, a testvéreim nem fáznak fel ugyan, de Jenny igen. Most, hogy jobban megnézem, nem is egy pléd van alatta.
Mire ráeszméltem mit csinálok, késő volt. Mozogni kezdett, de szerencsére nem ébredt fel. Ismét megsimogattam az arcát és kicsit néztem, ahogy alszik.
Nem tudtam, hogy miért, de nem akartam visszamenni a szobámba, viszont Jennyvel sem maradhattam, így egy puszit adtam az arcára, majd feltápászkodtam a földről és kifelé vettem az irányt. Sajnos ez nem vált be…



Hosszú rész lett:D:D:D Remélem fogok cserébe sok-sok kommentárt kapni, legalább annyit, mint a 9 fejihez, de nem bánom, ha több lesz:D:D:P:P:P
Köszönöm a levelet Cintinek és Grétinek, Doronak és Szilvinek, a kommentárokat pedig Ancsíhnak, Gromitnak, Dórinak, Szandeenak, Zsúúnak, Anitának, Rosalienak, Dórikáának, Bumpikának és Névletennek(akárki legyen is:D:D:D).
Köszönöm Mindenkinek:D:D
És, ha tetszett Edward szemszöge, akkor azt is írjátok meg:D
agnes_h93@freemail.hu
Puszi