6. fejezet - Első találkozás

Másnap reggel korán keltem, még anyuval is találkoztam a konyhában, és miután megreggeliztem elindultam az iskolába.

A suli előtt, összefutottam Kate-ékkel, így, Mi négyen lányok, együtt mentünk az óráinkra, mivel a legtöbb tanórán Velük voltam.
- Végre itt van Edward – szólalt meg egyik oldalamon Ashley.
- Edward? – kérdeztem.
- Igen. Velünk szokott lógni, és nagy barátságban van a fiúkkal, de beteg lett, így nem jött pénteken meg tegnap sem suliba, viszont ma már igen – mosolygott Julie.
- Majd találkozol Vele ebédnél – mondta Kate.
Hirtelen olyan izgatott lettem, mint egy lány, aki most készül élete első randevújára. Nem értettem magam.
- Jól vagy? – kérdezte Kate.
- Igen, miért?
- Csak, mert nagyon elgondolkodtál… valamin – mondta.
- Ja! Semmi fontos, ami ide tartozna – szóltam, majd folytattuk utunkat az óránkra.



Egész nap az Edwarddal való találkozáson elmélkedtem. Folyamatosan, a számomra ismeretlen srácon járt az eszem.
Úgy döntöttem, hogy aznap, nem megyek a menzára.
Miután vége lett az utolsó órámnak is, elköszöntem a lányoktól, akik mindenképp megpróbáltak meggyőzni arról, hogy menjek ebédelni, de én fáradtságra hivatkozva utasítottam el a meghívásukat.
- Tényleg sajnálom lányok, de nem tudok menni.
- Értem, semmi baj – mosolygott Kate.
- Kár, pedig már szóltam a fiúknak, hogy bemutatunk Edwardnak – mondta lemondó hangon Ash.
- Ez miért kár? Lesz még alkalmunk találkozni – mosolyogtam.
- Most mit izélsz, Ash? Edward, amúgy is Bellával lesz, szerintem tetszik neki – mondta Julie.
- De most miért fontos ennyire, hogy találkozzak, ezzel az Edward fazonnal? – kérdeztem.
- Hát… Mert… Csak! Ennyi nem elég? – tudakolta Ash.
- Lássuk csak… Nem! De nekem most mennem kell, majd holnap találkozunk. Sziasztok! – mondtam, majd ott hagytam Őket.
Az igazság az, hogy tényleg fáradt voltam, ráadásul nagyon sok házi feladatom volt.





Másnap a lányok egyből lerohantak, hogy most már mindenképp bemutatnak Edwardnak.
Mi olyan érdekes ebben a srácban? – kérdeztem magamtól.

- Az első órám testnevelés – olvastam magamban az órarendem.
Ki volt, azaz okos, aki kitalálta, hogy első órára tesit tegyenek be?

Órán kidobóztunk.
A labdát ugyan ki tudtam védeni, de dobni már nem tudtam. Sosem voltam jó dobó.
Volt egy csaj, aki folyton-folyvást elesett, szerencsétlent már sajnáltam.
- Szegény, Bella! – jött mellém Julie.
- Tessék? – kérdeztem.
- Az a csaj – mutatott észrevétlenül a hosszú, barna hajú lányra, aki az imént esett el, vagy századszorra. – Ő Bella – mondta.
- Az a Bella? – tudakoltam.
- Aha.
- Szép – mondtam. Irigyeltem a csajt. Nem azért, mert folyamatosan eltanyált, hanem, mert szép, és csinos volt. Szebb, mint én, nem csoda, hogy tetszik Edwardnak. De mióta elmélkedem, azon, hogy annak az ismeretlen srácnak, ki tetszik? - kérdeztem magamtól.
- Az – helyeselt Julie -, de szörnyen ügyetlen – sóhajtotta.
- Nem tehet róla – mondtam, és tényleg így gondoltam. - Lehet, hogy baj van az egyensúlyérzékével.




Mikor kicsengettek, összefutottam az el-elesegető lánnyal.
- Bocsi – szól, mikor nekem jött. – Mindenkinek neki megyek.
- Semmi baj – mosolyogtam -, előfordul az ilyesmi.
- Ja, csak nálam óránként kb. tízszer – mondta.
- Jenny vagyok – mutatkoztam be, és kezet nyújtottam neki.
- Én pedig, Bella – rázta meg a kezem. – Akkor Te vagy az új diák! – esett le neki.
- Igen.
- Jessicáék folyton Rólad beszélnek.
- Valóban? És miért?
- Nem tudom, de velem is ez volt, tavaly. Mindenki egyfolytában nézett, hogy új egy lány érkezett, és újdonságnak számítottam, végül aztán már nem bámultak meg annyian – mondta. – De fura!
- Mi? – kérdeztem.
- Nem szoktam, így megnyílni ismeretleneknek – mondta.
- Ez tényleg fura – gondolkodtam el.
- Igen, de nekem órára kell mennem. Szia, majd még találkozunk.
- Rendben, szia! – köszöntem el én is.



Épp az utolsó órámról jöttem ki, mikor Kate karolt belém, és húzni kezdett az ebédlő felé.
- Na, végre! – szaladt elénk Ash, mikor meglátott minket a menza bejárata előtt.
- Mindjárt nem megyek be! – fenyegettem meg újdonsült barátnőimet. – Most szépen besétálok, mert ebédelni szeretnék, és nem holmi pasikkal ismerkedni – bújtam ki Kate karjából, és beléptem az ebédlőbe.

Julie, Mark, Zac és Tom már az asztaluknál ültek, csakhogy volt köztük egy bronzbarna hajú srác is.
Bizonyára Ő lesz Edward – gondoltam. Helyes, mi több, nagyon helyes. Nem csodálom, hogy Ash, ekkora feneket kerít neki.
- Szia, Jenny! – köszönt egy ismerős csilingelő hang.
- Szia, Alice! – mosolyogtam.
- Mi újság? – kérdezte mosolyogva. Kezdett egyre szimpatikusabb lenni a lány.
- Semmi érdekes. Veled? – tudakoltam.
- Olyan boldog vagyok! – ujjongott, és valamerre elnézett.
- Igen, azt látom, és miért? – kérdeztem, és követtem a tekintetét.
Pont azt az asztalt nézte, ahol úgymond, a barátaim ültek, ráadásul az ismeretlen fiú is minket bámult.
- Netán köze van a boldogságodhoz, Edwardnak? – kérdeztem. Nem tudom, hogy miért Őt hoztam fel.
- Már ismered a bátyámat? – kérdezte döbbent arccal.
- Nem, még nem, csak hallottam Róla.
- Igen? Kitől? – tudakolta Alice.
- Kate-éktől. Azt akarják, hogy ismerjem meg, mert a barátjuk – mondtam.
- Értem.
- Szóval, a testvéred?
- Igen, de csak örökbefogadott tesók vagyunk – mosolygott.
- És Ők? – mutattam észrevétlenül, arra az asztalra, ahol hárman ültek, és hasonlóan néztek ki, mint Alice.
- Ők is a testvéreim, és szintén adoptált gyerekek, mint mi Edwarddal – mondta, én pedig bólintottam, hogy értem, majd megszólaltam
- Most mennem kell, később még beszélünk – mosolyogtam, majd elköszöntem tőle, és a többiek felé vettem az irányt.


Kate mellett volt egy szabad hely, és mikor le akartam ülni, akkor Ashley elfoglalta azt, így csak Edward mellett volt üres szék.
Leültem Mellé, majd iszogatni kezdtem egy ásványvizet. Úgy döntöttem, hogy nem köszönök Neki, elvégre a srácnak kell megszólítani egy lányt.
- Miért nem eszel? – kérdezte Tom.
- Mert nem vagyok éhes – feleltem.
- Szerintem rendesen kéne enned – szólalt meg mellettem Edward.
Felé fordultam, és kíváncsi tekintettel figyeltem Őt. Nem értem, hogy, hogyan jön Ő ahhoz, hogy megmondja mit egyek, és mit nem, hisz nem is ismer.
- Egyébként Edward Cullen vagyok – mutatkozott be.
- Én pedig Jenny Smith. – Ő csak mosolygott, majd a tányérját kezdte nézni.


- Edward? – szólítottam meg egy kis idő múlva.
- Igen? – emelte rám smaragdzöld szemeit. Közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam.
- Miért akarják a lányok, hogy megismerkedjek veled? – kérdeztem.
- Nem tudom, de engem is nyúztak a srácok, hogy ismerjelek meg.
- Értem, akkor tudatlanok maradunk – mondtam, és elhúzódtam tőle, majd tovább ittam a vizemet.

Egész végig, úgy éreztem, mintha valaki figyelt volna, és valóban így volt.
Felnéztem, és megakadt a szemem Alice-éken, akik mind engem néztek az asztalnál.
Közelebb hajoltam Ashleyhez, hogy csak Ő hallja, amit mondok.
- Miért néz engem mindenki annál az asztalnál? – kérdeztem, és feltűnés nélkül feléjük böktem a fejemmel.
- Cullenékre gondolsz? – suttogta.
- Aha.
- Nem tudom. Biztos, azért, mert új vagy.
- Értem.
- Kérdezd meg Edwardot – mondta.
- Mert le fogok állni vele cseverészni, nem is ismerem – mondtam. – De…
- De zavarban vagy, igazam van? – vigyorgott Ash. Nem válaszoltam, csak néztem az asztalt. – Ezt igennek veszem.
- Ez nem igaz! – suttogtam.
- De igen!
- Jól van akkor, igaz! – húzódtam el tőle, és ismét Alice-éket figyeltem. Az a csaj folyamatosan mosolyog, ez tetszik, csak az nem, hogy rajtam, és mikor Edwardra néztem, akkor vettem észre, hogy már egy ideje engem bámul.
- Van valami rajtam? – kérdeztem.
- Nem, semmi – mondta. Olyan kellemes hangja volt, nem olyan, mint az öcsémnek.


- Én megyek – szóltam a lányoknak, miután végeztem az „ebédemmel”.
- Rendben, majd holnap találkozunk – mosolygott Kate, és adott két puszit, ahogy Julie, és Ashley is, majd elköszöntem a többiektől, végül a suli kijárata felé vettem az irányt.
- Jenny! – Hallottam meg a hátam mögül egy hangot. Megfordultam, és Vele találtam szembe magam.
- Ezt ott hagytad – emelte fel Edward a zsákomat.
- Ó, köszönöm. Egyszer az eszemet fogom elhagyni – mosolyogtam.
- Reméljük, hogy nem – mondta, és féloldalas mosolyt villantott rám.
Nagyon jól nézett ki, de ki tudja, hogy milyen beképzelt lehet? De nem ítélkezem, míg meg nem ismertem.
Én csak bólintottam, majd megfordultam, és kiléptem az iskola épületéből, majd hazafelé igyekeztem.


Otthon elvégeztem a sulis teendőimet, majd az emberit, utána pedig bedőltem az ágyamba, és álomba szenderedtem.




Köszönöm a kritikákat MINDENKINEK, és, hogy a novellához is írtatok véleményt:D:D
Nagyon, nagyon köszönöm:D:D:D
Bocsi, hogy ilyen rövid lett:S Igyekszem hosszabbat írni:D
Sok-sok Milló Puszi Nektek!