33. fejezet - Feloldozás

Carlisle azt mondta, hogy Edward hamar felépül, és a következő héten már jöhet is suliba. Edward megkért, hogy amíg lábadozik, addig hozzam el neki a házit.
Egy napot sem bírtunk ki egymás nélkül, mert a suliban minden második szünetben felhívott, hogy hallja a hangomat, én pedig mosolyogva vettem fel a telefont.
Mint minden nap, ma is Alice vitt el hozzájuk és lelkesen mesélt az előző éjszakájáról, ugyanis Jasper elvitte vacsorázni és táncoltak a holdfényben, majd…
- Alice! Öhm… Ne haragudj, de Arra nem igazán vagyok kíváncsi – mondtam.
- Ó, bocsi, csak újra átéltem. Észre sem vettem, hogy ennyire belemélyedtem – vigyorgott.
- Igen, tudom.
Ahogy Alice vezet, úgy elég hamar a házukhoz értünk, és már csak azt vettem észre, hogy barátnőm int, hogy szálljak ki a kocsiból.
Amint beértünk a házba, felmentünk az emeletre, majd Alice bement a szobájába, én pedig tovább haladtam Edward szobájáig.
Már csak egy lépcsősor volt hátra, de megtorpantam az alján. Hirtelen az a gondolat futott át az agyamon, hogy ha így folytatjuk, akkor hamar meg fog unni, az viszont nagyon nem szerettem volna.
- Rosszul hiszed – hallottam meg hangját a hátam mögött. Megfordultam, majd megláttam Jazzt a falnak támaszkodva. Nagyon jól nézett ki, de én mást szerettem, és sosem mozdultam volna rá.
- Nem tudsz meggyőzni – mondtam.
- Akkor majd Ő – nézett fel a lépcső tetejére. Követtem a példáját, és megláttam Edwardot, amint minket néz kérdő tekintettel.
- Lemaradtam valamiről? – kérdezte. Könyörgő szemekkel néztem Jasperre, aki csak megrázta a fejét, majd elment. – Nos? – éreztem meg karjait a derekam körül.
- Semmiről sem maradtál le, csak beszélgettünk – bújtam hozzá, és magamba szívtam finom illatát.
- Rendben – ölelt át.


Edward szobájában voltunk, és az ágyon feküdtünk, de egyikünk sem szólalt meg, csak néztük a plafont, végül én törtem meg a csendet.
- Unsz? – kérdeztem.
- Tessék?
- Unsz? – tettem fel újra a kérdést, de már Rá néztem.
- Nem. Már miért unnálak? – tudakolta, és megsimogatta az arcom.
- Mert túl sokat vagyok itt – sütöttem le a szemem. Ekkor megéreztem puha és meleg ajkait az enyémeken, majd elhúzódott. Miért csinálja ezt? Ilyen hamar elhúzódni, kegyetlenség! - gondoltam.
- Szeretem, ha itt vagy – mosolygott, és újra megcsókolt.
- És a többiek? – húzódtam el.
- Ők is szeretik. Esme minden nap megkérdezi, hogy eljössz-e hozzánk, és mikor azt mondom neki, hogy „igen, jössz”, olyankor majd’ kiugrik a bőréből örömében.
- Na és Bella? – félve tettem fel ezt a kérdést.
- Hogy jön ide Bella? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Ő nem szokott eljönni hozzátok?
- De, szokott, csak mostanában sok időt tölt La Pushon – mondta. Kérdőn néztem rá. – Indián rezervátum – magyarázta.
- Te már voltál ott? – kérdeztem, mire a teste megfeszült, amit nem tudtam mire vélni.
- Nem – jött a rövid válasz.
- Miért, talán nem jó hely?
- Mivel még sosem jártam ott, így nem tudom megítélni.
- Akkor miért nem megyünk le? Egyikünk sem járt még ott – mosolyogtam.
- Nem mehetünk – felelte.
- Miért nem? – kérdeztem döbbenten.
- Mert…
- Mert?
- Jenny, kérlek, ne firtassuk ezt a dolgot.
- Jó – hunytam le a szemem. Hát, ha nem, hát nem.
- Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám, kérlek – simított végig a karomon.
- Nem haragszok, csak… – néztem rá, majd felültem, Ő pedig követte a mozdulatomat - …csak azt szeretném, hogy végre rendesen csókolj meg – pirultam el, mire egy hatalmas vigyor terült el az arcán. Tényleg akartam, és a la push-i dolgot pedig hanyagoltam. Közelebb hajolt hozzám, és ajkait az enyémekhez nyomta. Nyaka köré fontam a karom, és még jobban magamhoz húztam, Ő pedig ledöntött az ágyra, s úgy csókolóztunk tovább. Beletúrtam bronzbarna hajába, mire jóleső sóhaj hagyta el Edward száját, és hevesebben kezdte falni ajkaimat. Csak annyira szakítottuk meg a csókunk, hogy levegőt vegyünk, majd folytattuk ajkaink játékát.


Edward mellkasán feküdtem és a haját birizgáltam, néha megpusziltam a nyakát, mire Ő hátrébb húzódott, s megcsókolt. A fülem mögé tűrt egy kósza tincset, majd mélyen a szemembe nézett, amitől zavarba jöttem és egy másodperc erejéig lesütöttem a szemem, de aztán újra zöld szemeibe néztem, Ő pedig elvigyorodott.
- Ma nálunk alszol? – kérdezte.
- Öhm… Nem hinném, hogy anya megengedné, hisz…
- Tudom, a tiltás – vonta össze a szemöldökét. – Gyere – ült fel, engem is magával húzva.
- Hová megyünk? – tudakoltam.
- Hozzátok.
- Miért is? - tudakoltam, miközben magára kapott egy pulóvert és egy kabátot.
- Csak gyere – kulcsolta össze a kezünket, majd lementünk a földszintre és beszálltunk a Volvóba.
- Edward, elárulod, hogy miért megyünk haza? Ha zavarok, akkor nyugodtan megmondhattad volna.
- Nem zavarsz, de meg kell valamit beszélnünk anyukáddal – mondta. Mit akar anyuval megbeszélni? - kérdeztem magamtól, de ekkor egyből rájöttem.
- Nem! Nem gyors ez egy kicsit?
- Ha te nem akarod…
- Dehogynem akarom, csak nem tudom, hogy hogyan fogadná. Szerintem nem kellene még jobban…
- Nem akartam elmondani neked, de… Emlékszel, mikor beszéltem anyukáddal?
- Igen.
- Akkor elmondtam neki, hogy szeretlek.
- Tessék? Szóval azt akarod mondani, hogy Ő mindvégig tudta, hogy mit érzel irántam?
- Igen – mondta, majd leállította a motort. Nem pontosan a házunk előtt álltunk meg. – Jobb, ha előbb felkészíted anyukádat.
- Igen, szerintem is. - Kiszálltam a kocsiból és hazafelé vettem az irányt.
- Szia anya! – köszöntem, mikor beértem a házba.
- Szia kicsim! Mi újság? – kérdezte, mikor bementem a konyhába.
- Semmi.
- Hol voltál?
- Erre-arra.
- Aha, és hol hagytad a kabátod?
- Alice-nél.
- Jaj, de szórakozott vagy, mint aki szerelmes – mosolygott anyu, majd felém fordult.
- Hát.. igen.
- És ki a szerencsés? – csillant fel a szeme.
- Edward – feleltem.
- Tessék?
- Anya, hadd magyarázzam el. Edward kint van a kocsiban, és valami nagyon fontosat akarunk veled közölni – mondtam.
- De…De…
- Kérlek anyu – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Rendben – sóhajtott, én pedig futólépésben siettem Edwardhoz, majd kézen fogva tértünk vissza.
- Nyugodj meg – suttogta a fülembe.
- Te nem félsz a reakciójától?
- De igen.
- Gyertek be – szólt ki anya a nappaliból, mi pedig félve léptünk be a szobába. Leültünk mindketten anyuval szembe a kanapéra, de nem engedtük el egymás kezét.
- Anya, el kell mondanom - Edwardra néztem- vagyis mondanunk valamit.
- Hallgatlak – szólt, de nem vette le szemét az összekulcsolt kezünkről. Tudta, hogy mit akarok vele közölni.
- Anya, mi szeretjük egymást Edwarddal, és nem akarjuk, hogy eltilts minket egymástól.
- Mióta vagytok együtt?
- Egy hete.
- Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit gyors? Mármint, hogy ilyen hamar kijelentitek, hogy szeretitek egymást? – kérdezte, majd sokat mondóan Edwardra nézett.
- Asszonyom, biztosíthatom, hogy a szándékaim tiszták, és sosem bántanám Jennyt. Amit iránta érzek az őszinte – szólalt meg Edward. – Tudom, hogy még mindig nem bízik bennem és, hogy haragszik rám, amit teljesen megértek, mert az én hibám volt az, ami történt.
- Edward… - suttogtam, de Ő folytatta.
- De vigyázni fogok rá, és bebizonyítom, hogy igenis megfelelő vagyok arra, hogy udvaroljak a lányának – mondta határozottan. Anya szóra nyitotta a száját, de abban a pillanatban be is csukta. Hagytunk neki időt, amíg mérlegeli magában Edward szavait.
- Rendben – szólalt meg vagy tíz perc csend után -, de csakis akkor, ha van veletek valaki, mint például Alice. - Vagyis felügyelet alatt leszünk - gondoltam.
- Ha ezt szeretné, én beleegyezzem – mondta, majd rám nézett.
- Én is – szólaltam meg.
- Edward, ha nem haragszol meg, szeretnék beszélni a lányommal – mondta anyu.
- Persze, nyugodtan. Nekem egyébként is mennem kell, de szeretném megkérdezni, hogy megengedi-e, hogy ma este elvigyen Jennyt vacsorázni? – Meglepett Edward ötlete, ahogy anyát is.
- Persze, megengedem – mosolyodott el anyu.
- Köszönöm – állt fel Edward, közben engem is magával húzott, majd illedelmesen elköszönt anyától, én pedig kikísértem.
- Hát… ezen is túl vagyunk – suttogtam, mikor megálltunk a bejárati ajtó előtt.
- Igen, de jobb így, mintha titkolóznánk.
- Az biztos.
- Szeretnél eljönni velem vacsorázni? – kérdezte.
- Tudod, hogy igen – mosolyogtam.
- Most már tudom – mosolygott. - Nyolcra érted jövök – simogatta meg az arcom, majd lehajolt és megcsókolt.
- Rendben – szólaltam meg, miután elváltak egymástól ajkaink.
- Szia!
- Szia! – köszöntem el én is, majd visszamentem anyához és leültem mellé a kanapéra.
- Jenny… - kezdte, de én félbe szakítottam.
- Szeretem Őt.
- Tudom, ahogy Ő is téged, és mérlegeltem Edward szavait, amit ma mondott, na meg persze azt is, mikor elmondta, hogy mit érez irántad. Tévesen ítéltem meg Őt, de csak megszerettelek volna védeni. Hidd el nekem, hogy csak jót akarok neked és, ha az boldoggá tesz, hogy Vele vagy, akkor én nem állok az utatokba – nézett rám mosolyogva.
- Ez azt jelenti, hogy…?
- Hogy nincs eltiltva tőled, azért is engedtem meg, hogy ma este elvigyen téged vacsorázni.
- Köszönöm – öleltem át.
- Tudod, nagyon kedves, udvarias, jóképű és még okos is – szólalt meg, miután elengedtük egymást. – Tényleg szeret téged, ha már bemászott a szobádba. – Ijedten néztem rá.
- De… Honnan? – Nem értettem, hogy honnét tud az éjszakai kiruccanásunkról.
- Hallottam. Nem tudtam aludni az nap éjjel, így kimentem a teraszra de, mikor megláttam Őt az ablakod alatt, tudtam, hogy komolyan gondolta azt, amit mondott. Amikor meg felmászott a szobádba még biztosabb lettem.
- Nem is vettünk észre.
- Elbújtam, na meg persze sötét is volt – mosolygott.
- Értem. És haragszol? – kérdeztem.
- Nem, különben már másnap szóltam volna érte.
- Igaz.



Vagy egy órán át válogattam a ruhák között, amíg meg nem találtam a megfelelőt. Egy nyakba akasztós fekete ruha volt, amin úgy látszott, mintha egy ezüst színű öv ölelné körül a ruha derék részét.
Gyorsan elmentem a fürdőbe, megmostam a hajam, majd megszárítottam és kiengedve hagytam. Csak egy egyszerű sminket készítettem, egy kis szemhéjfestéket, szemceruzát és szempillaspirált használva. Az ajkamra pici szájfényt tettem, ami harmonizált a szám természetes színével.


Edward, mint mindig most is pontosan érkezett. Felkaptam a fekete táskám, és már indultam is ajtóhoz, majd kinyitottam.
- Szia! – köszöntött, de mikor meglátott döbbent arcot vágott.
- Valami baj van? – néztem magamra. Lehet, hogy túlságosan is kiöltöztem - gondoltam.
- Nincs semmi baj, csak… Gyönyörű vagy – mosolyodott el, én pedig zavarba jöttem.
- Köszönöm. – Levettem a fogasról a kabátom, de Edward kivette a kezemből mielőtt felvehettem volna, és segített felvenni. Köszönetképp egy csókot nyomtam ajkaira, aztán elhúzódtam.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Igen – bólintottam.
- Jenny – szólt utánam anya.
- Kint megvárlak – suttogta a fülembe. - További szép estét, asszonyom! – köszönt Edward illedelmesen.
- Tessék? – fordultam felé.
- Érezd jól magad – mosolygott.
- Meg lesz – adtam egy puszit az arcára, majd Edward után mentem.
- Kisasszony – tárta ki a kocsiajtót, mikor mellé értem.
- Ó, köszönöm – mosolyogtam, Ő pedig segített beszállni, majd bepattant az autóba és elindultunk.


Remélem tetszett a rész :) Köszönöm a kommentárokat és a levelet Cintinek és Grétinek. Remélem sok-sok kommentárt kapok:)
puszi
Itt van Edward új autója. :D
http://www.volvocars.com/hu/all-cars/volvo-s60/Pages/default.aspx