32. fejezet - A betegség

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de most itt van, meghoztam, és remélem tetszik majd, és kapok véleményeket(*pirul*):)
Sok Puszi♥




Másnap reggel mosolyogva készülődtem és vittem sétálni Ritát. Akik az utcán meglátták a fülig érő mosolyomat, szerintem nem gondoltak épelméjűnek, de nem érdekeltek.
Mikor hazaértem ott várt az autójának támaszkodva. Rita annyira húzott, hogy kénytelen voltam elengedni, hogy odaszaladhasson hozzá. Leguggolt Rita elé, majd megsimogatta, aztán rám nézett, mikor megálltam mellettük.
Rám mosolygott, és felállt, majd megcsókolt. Nyaka köré fontam a karom és viszonoztam a csókját, amit meg kellett szakítanunk, kedvünk ellenére, mert a kutyánk körülöttünk ugrándozott, és a figyelmünket követelte.
- Bejössz? – kérdeztem.
- Ha nem zavarok – villantott egy féloldalas mosolyt.
- Nem zavarsz – mosolyogtam én is. – Rita, gyere – mondtam, majd mindannyian bementünk a házba.
- Kérsz valamit inni? – tudakoltam.
- Nem, köszönöm.
- Rendben, akkor lehozom a táskám és mehetünk – mondtam, de Ő megragadta a karom és visszahúzott egy hosszú csók erejéig, majd elengedett, én pedig felrohantam a szobámba, s lehoztam a hátizsákom, majd beültünk a Volvóba, és elindultunk a suliba.
- Mondtam, hogy nem leszek beteg – szólalt meg, ezzel megtörve a csendet köztünk.
- Még – néztem rá. – Ne szóld el magad – mondtam, mire nevetni kezdett, majd összekulcsolta a kezünket.


Mikor megérkeztünk a sulihoz és mindketten kiszálltunk a kocsiból, Alice táncolt elénk.
- Jaj, annyira örülök nektek! – ölelt meg minket, majd mind hárman elindultunk a bejárat felé, közben Alice motyogott mellettünk valamit, de nem nagyon figyeltünk rá, ami illetlenség volt részünkről.
Csak néztük egymást, és úgy éreztem, mintha lelassult volna körülöttünk az idő. Szavak nélkül beszélgettünk. Elég volt csupán a másik szemébe nézni és tudtuk, hogy mire gondol. Sajnos zavarba jöttem, így elfordítottam a tekintetemet, azonban a szemem sarkából még így is láttam, hogy elmosolyodik, majd átkarolta a derekamat és magához vont. Így haladtunk tovább az első órára, ami nekem angol, neki pedig spanyol volt.
Amikor megérkeztünk a terem elé, egy rövid csók után elváltunk egymástól, és bementem a tanterembe.

Egész órán a hajnalban történtekre gondoltam. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből, és már vártam a szünetet, hogy végre ismét találkozhassak vele, de az óra iszonyat lassan telt, ahogy a nap további része is, amit nem vele töltöttem.

Minden szünetben a falnak támaszkodva várt engem. Bezzeg Őt folyton kiengedték hamarabb az órákról, csak engem nem.
- Hiányoztál – súgta a fülembe a menzára menet.
- Háromnegyed órával ezelőtt találkoztunk - pirultam el, és zavaromban lehajtottam a fejem, de közben mosolyogtam.
- Az már elég régen volt – mosolygott, majd egy puszit adott homlokomra és folytattuk tovább utunkat.


Ebédnél Ashleyék folyton kérdezgettek, hogy hogyan jöttünk össze. Hát igen, nem csináltunk titkot abból, hogy együtt vagyunk, aminek én nagyon örültem.
A lányok hirtelen, egymás után zúdították rám a kérdéseiket. Ezidáig még sosem vártam ennyire, hogy elkezdődjön a biológia óra. Nem mintha nem szerettem volna megbeszélni velük, de ez számomra is nagyon friss volt, és még saját magammal sem tudtam megbeszélni a történteket.
- Na, és megvolt már? – érdeklődött Ash úgy, hogy a srácok ne hallják.
- Dehogyis! – nevettem. – Még csak hajnal óta vagyunk együtt.
- Jó, jó, csak kérdeztem – vigyorgott.
- Rendben, de most jobb lenne menni, mert mindjárt csengetnek – mondtam, majd összepakoltam a cuccaimat, hogy elindulhassak.
- Várj csak! - ragadta meg a karomat Ashley. - Mi az, hogy "csak hajnal óta"? Mit csináltatok akkor? - szegezte nekem kérdést
- Lányok, ti nem jöttök? - kérdezte az egyik fiú. Pont jókor, így legalább lesz időm kitalálni valamit, mert az biztos, hogy Ash nem hagyja, hogy ne válaszoljak erre a kérdésére
- De igen, épp oda indultunk - mire felálltam Edward már mellettem állt, megfogta a kezemet, s így indultunk el a menza kijárata felé.


Suli után Edward hazavitt, de egész úton olyan furcsa volt, így úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, ám ez kudarcba fulladt, amikor megcsókolt a bejárat előtt.
Magához ölelt, én pedig nyakába fúrtam az arcom.
- Forró vagy – jelentettem ki, majd kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Biztos melegem van – mosolygott, de ez olyan fáradt mosoly volt.
- Nem vagy te lázas? – kérdeztem, miközben kezemet a homlokára tettem, ami egy kicsit forró volt.
- Nem – mondta, majd lehajolt és megcsókolt.
- Menj haza, Edward! – szóltam rá, mikor ajkaink elváltak egymástól.
- Nem szívesen hagynálak itt – döntötte meleg arcát az enyémhez. Próbálta magát hűteni az én hideg arcom segítségével.
- Én tényleg nem akarlak elküldeni, de beteg vagy. Menj haza és feküdj le pihenni – mondtam.
- Jól vagyok – húzta ki magát.
- Legalább vizsgáltasd meg magad Carlisle-lal, kérlek – néztem rá könyörgőn.
- Rendben, ha ettől nyugodtabb leszel – simogatta meg az arcom.
- Igen, az leszek. Köszönöm – öleltem meg, majd megcsókoltam.
Miután elváltunk egymástól, bementem a házba, majd neki láttam a házi feladatom megoldásához, amivel hét órára készen is lettem. Utána elmentem fürödni, majd leültem tévézni, közben Ritával játszottam.
Kicsit idegesített Edward. Lehet, hogy tényleg lázas. Fel kell hívnom Alice-t - döntöttem el, és a telefon felé nyúltam, mikor az megcsörrent.
- „Szia” – hallottam meg a vonal másik végén barátnőm csilingelő hangját.
- Szia – szóltam bele.
- „Sajnos Edward belázasodott, így holnap nem tud menni suliba” – közölte velem. Hát persze, hogy tudja, miért is akartam felhívni - gondoltam.
- A korcsolyázás miatt, igaz?
- „Igen. 38,8 fokos láza volt, mikor utoljára Esme megmérte, ő ápolgatja.”
- Remélem hamar meggyógyul. Átadnád neki?
- „Persze” – mondta. – „Most le kell tennem, majd holnap még beszélünk. Szia!”
- Köszi, szia – köszöntem el én is, majd leraktuk a kagylót.
Ez miattam van – hajtottam le a fejem.- Ha rendesen felöltöztem volna, most nem lenne beteg. Holnap elmegyek meglátogatni. Remélem Alice nem fog szólni a döntésemről - gondoltam, majd elmentem aludni.



Másnap a suli előtt várt rám Alice és, mikor mellé értem, karon ragadott s a kocsija felé kezdett húzni.
- Szállj be! – mondta, majd bepattant, én pedig követtem a példáját.
- Lógunk?
- Igen. Most nem lesz semmi érdekes, de nyugodj meg. Rosalie-ék elkérik a házit – mosolygott, majd a gázra taposott és már el is hagytuk az iskola parkolóját.


- Nem szóltam Edwardnak, hogy jössz – szólalt meg kis idő múlva.
- Köszönöm.
- Tudom, hogy úgy tervezted, csak suli után látogatod meg, de úgy gondoltam, ezt a napod kihagyhatod, Carlisle majd ír igazolást – mosolygott.
- Köszönöm, de…
- Semmi de! Na, menjünk – szállt ki a kocsiból. Észre sem vettem, hogy mikor érkeztünk meg.
- Lehet, hogy nem fog…
- Örülni? – fejezte be helyettem a mondatot.
- Igen.
- Ne beszélj butaságokat, mert szerintem csak Te tudod felvidítani – vigyorgott barátnőm.
- Mi van, ha nem is akar majd látni? – szorult össze a gyomrom.
- Ilyenekre ne is gondolj – ragadta meg a karom, és felhúzott Edward szobájához. Hezitáltam. – Na, menj már! – buzdított, én pedig bizonytalanul nyomta le a kilincset, majd léptem be a szobába.
Halkan zártam be magam mögött az ajtót, mivel Alice intett, hogy kettesben hagy minket. Mikor megfordultam megláttam Edwardot, amint az ágyában békésen szuszog, és nyakig be van takarózva.
Közelebb sétáltam hozzá, majd leültem mellé az ágyra, és néztem, ahogy alszik. Mint egy kisfiú, olyan édesen szunyókált. Elmosolyodtam a látványra és megsimogattam az arcát, de mikor mocorogni kezdett, visszahúztam a kezem. Lassan nyitotta ki a szemét, majd észrevett.
- Szia – köszönt, és megpróbált felülni.
- Szia – fektettem vissza. – Pihenned kell.
- Tudom – sóhajtotta, és a plafonra nézett.
- Ha zavarok mondd meg nyugodtan, és elmegyek – mondtam.
- Nem zavarsz, csak nem szeretném, ha elkapnád – emelte rám tekintetét. – Most nem a suliban kéne lenned? – kérdezte.
- De, ott kellene. Igazából úgy terveztem, hogy… hogy csak iskola után látogatnálak meg, de Alice… - miközben ezeket mondtam egyre jobban zavarba jöttem.
- Ne fojtasd, tudom – nevetett.
- Hogy érzed magad? – kérdeztem.
- Köszönöm, jól. Legalábbis jobban, mint tegnap este – mosolygott.
- El tudom képzelni – húztam a szám. – Fejfájás, hidegrázás, satöbbi, satöbbi.
- Igen. – Közelebb hajoltam hozzá, de Ő elfordította az arcát, de még így sem tudta megakadályozni, hogy arcomat a homlokára tegyem, mivel a kezem hideg volt. Biztosra vettem, hogy azt hitte meg akarom csókolni, de ezt nem említettem neki.
- Most nem vagy forró, mint tegnap délután – állapítottam meg, majd visszahúzódtam.
- Biztos azért, mert aludtam – mondta. Ekkor kopogtatást hallottunk, majd Esme lépett be a helyiségbe.
- Nem akarlak benneteket zavarni, csak szólni jöttem, hogy Alice-szel elmegyünk bevásárolni. Körülbelül egy óra múlva visszaérünk – mosolygott. Mindketten bólintottunk, majd kiment a szobából, mi pedig újra kettesben maradtunk.


Miután Esmeék elmentek, beszélgetni kezdtünk, és ki lettem nevezne ápolónak, amit (hogy őszinte legyek) nagyon élveztem. Nem azért, mert Edward beteg lett miattam, hanem…
- Jenny, erre semmi szükség – mondta.
- Edward, pihenned kell, hogy meggyógyulj, ráadásul kezd felfele menni a lázad, mert nem fekszel. – Mindig kikelt az ágyból, mikor nem voltam a szobában. Vittem neki pár kekszet, forró teát, és időnként megmértem a lázát.



Kezdett hűvös lenni a szobában, és többször is prüszköltem, de nem fordítottam rá sok figyelmet.
Annyira szerettem Vele lenni, mindig megnevettetett és, mikor álmos volt, még akkor sem ment el aludni, mert beszélgetni szeretett volna velem. Egyáltalán nem hallgatott rám, hát igen, férfiak.
Miután visszatértem egy újabb gőzölgő teával a kezemben, kivételesen az ágyában feküdt és a tévét kapcsolgatta.
- Jenny…
- Edward, ha zavarok, vagy úgy érzed, hogy a nyakadon vagyok nyugodtan szólj. Nem fogsz megbántani vele – adtam a kezébe a teát.
- Nem, szó sincs erről. Csak nem akarlak kihasználni. Meg tudom csinálni magam is, de anya hajthatatlan, te meg… - nézett rám.
- Makacs, önfejű?
- Makacs – kinyújtotta felém a kezét, majd lehúzott maga mellé. – De hideg a kezed – állapította meg. – Nem fázol?
- Nem – hazudtam, majd prüszköltem egyet.
- Na várj – kelt ki az ágyból. Egy fehér pólót és egy szürke mackó nadrágot viselt, ami nagyon jól állt neki.
- Edward Cullen, azonnal mássz vissza az ágyba! – parancsoltam rá.
- Egy pillanat – szólt, mikor már a szekrénye előtt állt. Benyúlt és kivett belőle egy pulóvert, majd visszajött mellém. – Vedd fel – ült le mellém. Belebújtam a meleg pulcsiba és éreztem Edward illatát, ránéztem, Ő pedig megcsókolt. Nyaka köré fontam a karom és viszonoztam. Ő húzódott el előbb.
- Sajnálom, nem lett volna szabad – simogatta meg az arcom.
- Miért?
- Nem akarom, hogy elkapd tőlem – kulcsolta össze a kezünket.
- Nem fogom, de bújj vissza az ágyba – mosolyogtam.
- Igenis, főnökasszony! – mondta, és tisztelgett hozzá, mire elnevettem magam, olyan vicces volt. Bedőlt az ágyába engem magával húzva, majd mindkettőnket betakart, én pedig hozzá bújtam és átöleltem.
- Sajnálom – szólaltam meg végül.
- Mit?
- Miattam fáztál meg – néztem fel rá.
- Ne mondj ilyet, nem miattad volt, az időjárás tehet róla – mosolygott.
- Rendben, az időjárás – hagytam rá. Nem volt kedvem veszekedni vele, nem is szerettem.

Nem szólaltunk meg, csak néztük a tévét, amiben a Tom és Jerry ment, az egyik kedvenc mesém. Tudom, kinőttünk már belőle, de én akkor is szeretem. Ahogy Tomot megtréfálja Jerry, az valami oltári, nagyon szeretem.
Mikor pár epizód lement a meséből, Edward átkapcsolt egy filmre, aminek a címét sem tudtam, de látszólag nem is érdekelt, mivel elaludtam rajta. Már csak arra eszméltem, hogy valami, vagy valaki csiklandozza az arcomat.
- Jenny! Jenny! - hallottam meg a hangját, majd kinyitottam a szemem, és Edward zöld szemeivel találtam szembe magam. - Szia – köszöntött mosolyogva, miközben a hátamat simogatta.
- Szia - mosolyogtam, majd folytattam. - Elaludtam, igaz?
- Igen, egy kicsit.
- Bocsánat. – Nem volt kedvem felkelni róla, bár beteg volt, engem ez egyáltalán nem érdekelt. Kényelmes fekhelyem volt. Én fel, Ő pedig lenézett rám, majd megcsókolt, de hamar észbe kapott.
- Mindig elfelejtem – mormogta.
- Én örülök neki – vigyorogtam.
- Jenny… - emelte égnek a szemeit, de mielőtt bármit is mondhatott volna, én ajkaira tapadtam, és megcsókoltam.
- Alice-ék már visszaértek? – kérdeztem, miután elhúzódtam.
- Igen, már két órája itthon vannak – felelte.
- Értem. Akkor most aludj – mondtam, és kikeltem az ágyból.
- Te helyettem is aludtál – vigyorgott, de azért betakarózott, és visszafeküdt az ágyba.



Megvártam, amíg Rosalie-ék hazaértek és megkaptam a házi feladatot, amit Edwarddal közösen készítettünk el.
Alice vitt haza és egész úton beszélgettünk. Természetesen minden egyes részletre kíváncsi volt, ami azon az éjjelen vagy inkább hajnalon történt, én pedig lelkesen meséltem róla…