Bár dupla részt szerettem volna hozni, de már annyian írtátok, hogy várjátok a következő fejezetet, így úgy döntöttem, hogy felrakom a 37. fejit.
Sajnálom, de tényleg. Tudom, hogy sokat késik a rész.:S
Köszönöm a sok kommentárt lányok. Nagyon jól esik:)
Remélem ez is fog tetszeni:)
Puszi
Másnap reggel a napsugaraira keltem. Felültem az ágyban és körülnéztem a szobában, de sehol sem láttam Edwardot.
Vajon hol lehet? – kérdeztem magamtól. Ekkor nyílt az ajtó, és Ő lépett be a helyiségbe, kezében egy tálcával, amin egy szál vörös rózsa díszelgett a reggelim mellett.
Amint meglátott, elmosolyodott és elindult felém, majd az ölembe tette a tálcát.
- Jó reggelt! – köszöntött, majd egy csókot nyomott ajkaimra.
- Neked is – mosolyogtam. Lenéztem a tálcára. Két palacsinta, egy pohár narancslé, evőeszközök, és egy kis öntet volt az étkemen.
- Mikor keltél? – kérdeztem kicsivel később.
- Hét órakor.
- Most mennyi az idő? – tudakoltam, Ő pedig megnézte az éjjeliszekrényen heverő telefonján az időt.
- Fél tíz.
- Hívott már Alice, vagy még mindig nem veszi fel a telefont?
- Semmi hír nincs felőlük, de majd hívnak, ha hazamehetünk – feküdt le az ágyra.
- Értem. – Majd tovább ettem.
Miután megettem a reggelim, félre tettem, és Edwardra néztem, akinek csukva voltak a szemei. Megsimogattam az arcát, mire elmosolyodott és megfogta a kezem, majd ajkaihoz emelte, s lágy csókot lehelt rá, de nem nyitotta ki a szemét.
Lefeküdtem mellé, miközben nyakig magamra húztam a takarót és felé fordultam, majd Őt kezdtem nézni.
- Edward, mesélsz a Volturiról? – kérdeztem félénken, mert nem voltam benne biztos, hogy válaszolni fog. Kinyitotta a szemét és rám nézett. Bevallom, féltem a reakciójától, de muszáj volt feltennem ezt a kérdést.
- Miért akarsz tudni róluk? – kérdezte.
- Nem tudom. Tudod, mostanában sokat foglalkoztat ez a kérdés, és ott van még Alice. Még mindig nem jöttem rá, hogy miért ijedt meg ennyire – sütöttem le a szemem.
- Jenny – sóhajtott -, én nem szeretek előtted titkolózni, de ezt nem mondhatom el neked – fordította el a tekintetét.
- Miért nem? Ez valami titok, vagy micsoda? – kérdeztem.
- Igen, egy titok, amire szerintem még nem vagy felkészülve – mondta, majd felült az ágyban, és le akart szállni, de én nem hagytam. Egyik kezemmel megfogtam a karját, míg a másikkal a takarót szorítottam magamhoz, Ő pedig felém fordult.
- Ne menj el! Én nem akartam… én… - engedtem el, majd magam alá húztam a lábam és lehajtottam a fejem. Nem szerettem vele veszekedni, ráadásul megbántani. - Megértem, hogy nem mondhatod el, de remélem, ez idővel megváltozik – néztem fel rá, Ő pedig engem bámult. Felkeltem az ágyból és a fürdőbe vettem az irányt.
A zuhany alatt álltam és az előbbi beszélgetésünkre gondoltam. Gondolatban magamat szidtam, hogy, hogy lehetek ennyire idióta.
Mindent elrontottam. Ő reggelivel fogadott, én pedig tönkre tettem a reggelt a hülye kérdésemmel.
Bár nem civakodtunk, mégis úgy éreztem, hogy most fejeztünk be egy hangos veszekedést, ahol minden csúnya dolgot egymás fejéhez vágtunk.
Miután megszárítkoztam visszamentem a szobába egy szál törülközőbe, ahol már csak hűlt helyét láttam Edwardnak.
Tényleg ennyire megharagudott volna rám? – kérdeztem magamtól, majd az ablak elé álltam, és néztem az el-elsuhanó autókat a ház előtt.
Igazából azt figyeltem, mikor tűnik fel egy taxi, hogy elvigye Őt innen, engem pedig itt hagyjon.
Könnyek szöktek a szemeimbe a kép láttán, de erős maradtam, és mielőtt kicsordult volna az első könnycseppem, visszatartottam.
Annyira nem kaphattunk össze, hogy elmenjen. Ugye? Azt hiszem, túlreagálom - gondoltam.
Ekkor két kar fonódott a derekam köré és egy meleg testhez húzott, majd puha ajkak érintették meg a nyakam. Lehunytam a szemem és kezeimet az Övéire tettem, majd felé fordultam s gyönyörű zöld szemeibe néztem.
- Sajnálom – szólaltam meg. Ő csak mosolyogva megrázta a fejét, és hátulról beletúrt a hajamba, mire egy halk sóhaj hagyta el a számat, majd ajkaimra tapadt s hevesen csókolni kezdtük egymást.
Nyaka köré fontam a karom, és szorosan magamhoz vontam, Edward pedig felkapott az ölébe s az ágy felé vette az irányt, majd lefektetett rá.
- Nem tudok Rád haragudni, és az az igazság, hogy nem is akarok. Ahhoz túlságosan is szeretlek - szakította meg a csókunkat.
- Én is szeretlek – simítottam végig arcán, majd közelebb hajoltam és megcsókoltam…
Lassan egy hete voltunk Londonban, és minden nap kimozdultunk a házból, hogy bejárjuk a várost. Este szerettem kimenni, mert olyankor gyönyörű volt a város. Mindenhová elráncigáltam Edwardot, aki mosolyogva követett. Minden zeg-zugát megmutatta a városnak, és mesélt arról az időről, mikor itt laktak.
Épp a konyhában voltam és készítettem az ebédet, Edward pedig még mindig aludt. Körülbelül nyolc óra tájékán keltem és vagy fél órán át néztem Edwardot, ahogy alszik. Pont elzártam a gázt a fazék alatt, mikor két kar fonódott a derekam köré, s szorosan magukhoz vontak, majd egy puha ajak megcsókolta a nyakamat.
- Jó reggelt! – köszöntött szerelmem.
- Neked is! – fordultam felé mosolyogva, majd megcsókoltam.
- Mi finomat készítettél? – kérdezte, közben a leveses edény felé kacsingatott. Férfiak - nevettem magamban.
- Ha azt mondom, hogy igazi magyaros ebédet főztem, akkor mit szólsz hozzá? – húztam fel a szemöldököm.
- Nekem megfelel – mosolygott. – Egyébként mi a neve? – tudakolta, majd felemelte a fedelet.
- Palócleves vagy, hogy kell kimondani, a másik pedig paprikás csirkepörkölt nokedlivel.
- És az finom?
- Igen – adtam egy csókot ajkaira.
Miután megterítettünk, kiszedtem a levest mindkettőnknek, majd leültünk az asztalhoz és neki láttam elfogyasztani az ebédünket.
- Hm, ez nagyon finom – dicsérte meg a főztömet Edward.
- Köszönöm.
- Jut eszembe, Alice hívott.
- Tényleg? Mikor? – kérdeztem.
- Miután felkeltem, és azt mondta, hogy három nap múlva hazamehetünk – mosolygott.
- Ez nagyszerű – mosolyodtam el.
- Igen, az.
Ebéd után elmosogattunk és elpakoltunk, majd felmentünk az emeletre, Edward szobájába.
- Sok helyen laktatok már? – kérdeztem kis idő múlva.
- Hát… igen, sok helyen.
- És mindegyik városban volt egy házatok?
- Igen.
- És azt, miután elköltöztetek, eladtátok? Bocsánat, tudom, kíváncsi vagyok – pirultam el.
- Ezért nem kell bocsánatot kérned – karolta át a derekam. – A kérdésedre a válaszom pedig: Nem, nem adtuk el, jól jön nyaralónak – mosolygott.
- Ebben van valami.
- Vannak képeink a házakról, ha érdekel.
- Persze, hogy érdekelnek – csillant fel a szemem. Felállt mellőlem, majd a szekrényéhez ment, és leemelt róla egy fényképalbumot, aztán visszaült mellém, s az ölembe rakta. Kinyitottam, és elkezdtem nézegetni a képeket.
Egytől-egyig gyönyörűek voltak a házak, és a helyiségek is, de egyen megakadt a szemem.
Hasonlított a Forksban levő házukra, csupán néhány dologban különböztek: nem az erdő közepére épült, és nem is háromszintes volt.
Egy másik házukban a konyha fogott meg, de nagyon. Fekete volt a bútorzat, a falak fehérek, a plafonon neoncsövek világították be a helyiséget. Látszólag egybe volt a nappalival, mivel a kép alján ott díszelgett egy fehér fotel vagy kanapé, ami nagyon kényelmesnek tűnt.
Pár képpel később egy házuk nappalija tetszett meg. A kandallóval szemben lett készítve a fotó. A kandalló felett egy plazma Tv helyezkedett el, ami mögött a fal szürkére lett festve, de a szoba összes többi fala fehér volt. A kanapék barnás-szürkés színűek voltak, és a helyiség közepén, egy fehér szőnyegen, két barna asztalt helyeztek el.
A következő is egy nappali volt, amiben a kanapék vajszínűek voltak, és a helyiség közepén egy üvegasztal helyezkedett el, s nagy ablakain a kilátás lenyűgöző lehetett.
- Nagyon szép házaitok vannak. Köszönöm, hogy megmutattad őket - mosolyodtam el.
- Szívesen – mosolygott Ő is, én pedig a kezébe adtam az albumot, amit vissza is rakott a helyére, majd leült mellém.
- Valami baj van? – kérdeztem pár perccel később.
- Nem, nincs, csak az elmúlt néhány hónapon gondolkodtam, és azon, hogy mik történtek ez alatt – kulcsolta össze a kezeinket.
- Sok minden történt az biztos – helyeseltem, és rámosolyogtam, Ő pedig viszonozta. Ráhajtottam vállára a fejem és közelebb bújtam hozzá.
(Edward szemszöge)
Hajnali egy körül sikerült elaludnunk, és én egy furcsa álomba csöppentem.
Jennyvel voltam egy réten és egymás kezét fogva ültünk egy nagy fa tövében valahol az erdőben. Az ölemben ült, hátát a mellkasomnak támasztotta és beszélgettünk.
- Hiányzik a családom – szólalt meg szerelmem.
- Megértelek, nem kellett volna ezt tennem veled, és nem lett volna szabad visszajönnöm, tönkretenni az életed - mondtam. Vámpír voltam, ahogy Jenny is, de nem tudom, hogy lettünk azok.
- Nem Edward, én nem erről beszélek – fordult felém -, hanem arról, hogy szeretném Őket meglátogatni, de így tíz évvel később… - hajtotta le a fejét -… észrevennék, hogy nem öregedtem egy napot sem. – Gyönyörű aranybarna szemeit rám emelte, majd beletúrt a hajamba.
- Én vagyok a hibás – fordítottam el a fejem.
- Nem kellett volna megemlítenem – állt fel az ölemből, majd néhány méterrel arrébb megtorpant és felém fordult. Hirtelen mellettem termett, majd maga felé fordította az arcomat és megcsókolt.
- Ne okold magad mindenért, kérlek. Mondtam is egy szóval, hogy nem akarok Veled lenni, vagy, hogy nem szeretek vámpír lenni? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem. – Akkor meg? – mosolygott, majd visszaült az ölembe, és hozzám bújt.
Hirtelen egy másik álomban találtam magam, egy teljesen más környezetben, de velem volt Jenny, és ismét emberek voltunk.
A szobájában feküdtünk az ágyban és épp vége volt egy filmnek. Felállt mellőlem és kikapcsolta a DVD- lejátszót, majd felém fordult.
- El kell mondanom valamit – szólaltam meg.
- Hallgatlak – ült le az ágy végébe.
- Most egy titokba foglak beavatni, úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy megtudd.
- Mit? – kérdezte, de ekkor belépett Kriszta a szobába egy fegyverrel a kezében. Mindketten felpattantunk az ágyról.
- Ne mozduljatok! – kiáltott, miközben ránk szegezte a fegyvert, jobban szólva csak Jennyre.
- Kriszta, miért… miért van nálad az a fegyver? – kérdezte szerelmem.
- Szerintem már kitalálhattad.
- Meg… Meg akarsz ölni minket?
- Nem, csak téged – nevetett. – A pasid velem jön! – bökött felém a fejével.
- Nem megyek veled sehová sem! – indultam el felé, de hirtelen felém fordította a pisztolyát, én pedig megtorpantam.
- Ó, dehogyisnem, különben véletlenül golyót eresztek a barátnőd fejébe – mosolygott rám, majd újra Jennyre szegezte a fegyvert.
Végig kellett gondolnom a helyzetet.
Ha vele megyek, megmenthetem Jennyt, de ha itt maradok, megöli, nemcsak Őt, hanem engem is.
Meg kellett mentem Őt, így döntöttem.
- Rendben, de előbb el szeretnék tőle búcsúzni – mondtam. Nagyot sóhajtott, miközben forgatta a szemeit.
- Jó, búcsúzzatok, de ne legyen túl hosszú. – Odaléptem szerelmemhez, majd magamhoz öleltem.
- Ne csináld ezt, kérlek! – súgta a fülembe.
- Nem fogom hagyni, hogy bántson – suttogtam én is, majd finom eltoltam magamtól és megsimogattam az arcát. Közelebb hajoltam hozzá, majd megcsókoltam.
- Kitalálok valamit, ígérem – mondtam, hogy csak Ő hallja.
- Oké, most már elég legyen! Elhányom magam tőletek – szólt. Elengedtem Jennyt és Kriszta mellé álltam.
- Menj előttem! – utasított, én pedig engedelmeskedtem neki. Amint kiértem a szobából, becsapódott mögöttem az ajtó, megfordultam, de Kriszta nem volt ott. Egyből leesett, hogy mi történt, de már késő volt. Egy hangos dörrenéssel elsült a fegyver, majd pár másodperc múlva Ő jött ki a szobából.
- Mehetünk – vigyorgott. A háta mögé néztem, és megláttam szerelmem holtestét a földön.
- Ne! – ordítottam, majd be akartam menni a szobába, de Kriszta az utamat állta.
- Sajnálom Edward, de csak így lehetünk együtt – mondta, de én nem törődtem vele, félrelöktem az útból és berohantam Jennyhez, majd a karjaimba vettem Őt.
Ekkor meghallottam a rendőrök szirénáját, tudtam, hogy Alice szólt nekik. Oldalra fordítottam a fejem, és még láttam, ahogy Kriszta megpróbál elmenekülni, de a hangokból ítélve a földszinten elkapták a rendőrök.
Lenéztem Jennyre, majd magamhoz öleltem élettelen testét. Nem érdekelt, hogy véres leszek, csak az visszhangzott a fejemben, hogy: Meghalt.
Hirtelen felültem az ágyban, miközben úsztam az izzadságban és szaporán vettem a levegőt. Oldalra fordítottam a fejem és megnyugodtam, mikor megláttam szerelememet, aki békésen szunyókált mellettem. Átfordult a másik oldalára és tovább aludt.
Csak egy álom volt. Egy rossz álom - gondoltam, majd kiszálltam az ágyból, és lementem a konyhába. Meg kellett nyugodnom.
Töltöttem magamnak egy pohár hideg vizet, majd leültem az asztalhoz, s gondolkodni kezdtem.
(Jenny szemszöge)
Arra ébredtem fel, hogy Edward nincs mellettem. Ránéztem az órára, ami hajnali négyet mutatott.
Kimásztam az ágyból és lementem a földszintre, majd körülnéztem a nappaliban, de nem volt ott, így tovább mentem, s megláttam a konyhában.
Lehajtott fejjel ült a széken, előtte egy pohár vízzel, aminek a felét már megitta.
- Edward – suttogtam, hogy ne ijesszem meg. Rám emelte a tekintetét, én pedig közelebb mentem hozzá, majd megálltam mellette. - Minden rendben? – kérdeztem. Nem válaszolt, csak átölelte a derekamat és magához húzott, majd fejét a mellkasomra hajtotta. Olyan volt, mint egy kisfiú, aki félelmében az anyukájához bújik. Én is átöleltem és fejemet az övére hajtottam, közben a hajával játszottam. Nem tudtam, hogy mi lehet a baj, de aggódtam érte. Erősödött az ölelése, én pedig egyre biztosabb voltam, hogy valami baj van. - Edward, mi baj? – kérdeztem, és kicsit elhúzódtam tőle. Felnézett rám, majd megfogta a kezem és az ölébe húzott, s magához szorított, mintha attól tartana, hogy eltűnök. – Kérlek, mondd el, mi bánt – kérleltem, és mélyen a szemeibe néztem. Egy ideig csak néztük egymást, majd megszólalt.
- Álmodtam – fixírozta a padlót.
- Mit? – kérdeztem.
- Azt, hogy… hogy meghaltál – nézett rám. – Borzalmas volt látni téged, ahogy ott fekszel… ott a földön és én nem tudlak megmenteni. Nem kellett volna beleegyeznem – szorította össze a szemét, az arca meggyötört volt, én pedig átöleltem.
- Nincs semmi baj, itt vagyok – suttogtam a fülébe, majd homlokon csókoltam. – Mibe nem kellett volna beleegyezned? – kérdeztem kis idő múlva.
- Hogy elmenjek Krisztával.
- Krisztával? - Mi? Nem értem, miért kellett volna Vele mennie?
- Azt mondta, ha vele megyek nem bánt téged… de mégis megtette – fejét a nyakamba fúrta, majd nagy levegőt vett és kifújta, miközben teljesen hozzám simult.
Nem tudom, hogy meddig ülhettünk így, de éreztem, hogy Edward kezd megnyugodni, így felálltam az öléből, majd Őt is felhúztam a székről, és felmentünk a szobánkba.
Betakargattam Edwardot, majd mellé feküdtem, és lehunytam a szemem, de ekkor megéreztem a derekamon a kezét, majd magához vont. Hozzábújtam, és egy csókot nyomtam ajkaira, majd pár perccel később elaludtunk.
***
Amíg Londonban tartózkodtunk, Edward egyszer sem hagyott egyedül, mintha attól tartott volna, hogy Kriszta megjelenik és bánthat.
Elmesélte, hogy mit álmodott azon az éjjelen és, hogy mit érzett akkor. Megtudtam érteni, mert én is így reagáltam volna, ha elveszítem Őt.
Minden nap a nyomomban volt és, ha a mosdóba mentem, még akkor is követett. Kicsit idegesítő volt, de tudtam, hogy csak félt. A barátnőm szobájában voltam, és az ablak előtt álltam, s néztem a kihalt utcát.
- Jenny! Jenny, hol vagy? Jenny! – kiabált Edward. Nagyot sóhajtottam, majd megszólaltam.
- Alice szobájában vagyok.
- Megijesztettél – mondta, miközben közelebb jött, és átölelt. – Tudtam, hogy nem szabad elaludnom. Miért hagytad?
- Edward, két napja egy szemhunyásnyit sem aludtál csak azért, mert engem őriztél. Még szép, hogy hagylak elaludni. Hidd el, hogy Kriszta nem tudja, hogy itt vagyunk – simogattam meg az arcát.
- Csak még mindig bennem van, sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Semmi baj – mosolyodtam el. – Inkább pakoljunk össze, holnap este hazarepülünk.
- Rendben, pakoljunk – fogta meg a kezem, majd a szobánkba mentünk és csomagolni kezdtünk.
***
A repülőn ültünk és vártuk, hogy végre elinduljunk. Már nagyon hiányoztak a többiek.
Sajnos sok bepótolni valónk volt, így annyira nem akartam hazamenni, de egyszer ezt is meg kellett tenni.
Egy hang megkért minket, hogy kapcsoljuk be az övünket, mivel hamarosan megkezdjük a felszállást.
Néhány perc múlva már Amerika felé tartottunk.
A következő fejezet Forksban fog játszódni, Alice szemszögében:) Bár... lehet, hogy más szemszögéből is lesz, majd meglátom:)
Puszi
