46. fejezet - El innen!

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de elvagyok havazva. :S Igyekszem a folytatással. :)
Köszönöm az előző részhez a kommentárokat, akiktől kaptam.
Remélem, most sem hagytok cserben.
Puszi

Láttam, hogy fél feltenni a kérdését; és ahogy engem nézett, mintha erőt próbálna gyűjteni. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az a valami, amitől ennyire tart. Biztos, hogy olyan dologról van szó, ami nagy hatással lehet rám, mert akkor szokta húzni az időt, engem pedig az őrületbe tud kergetni ezzel. De kivárom.
Felhúztam a lábam, államat a térdemre tettem, majd Edwardot kezdtem nézni.
Sosem tudtam csöndben maradni, bár akadtak kivételek.

Rendben, ebből elég volt! - gondoltam, mert már nagyon kíváncsi voltam, nem tudtam tovább várni.
Megfogta a kezem, majd hüvelykujjával apró köröket rajzolt rá, engem pedig kirázott a hideg. El akarta húzni a kezét - mikor kérdő tekintettel meredtem rá -, de én elkaptam, és összekulcsoltam az ujjainkat, majd Ránéztem.
Ideges volt, így megpróbáltam finoman rákérdezni a dologra.
- Mit szerettél volna kérdezni? – mosolyodtam el, Ő pedig felült velem szembe.
- Azt, hogy…
- Igen?
- Jenny, tudom, hogy nem vagyunk együtt olyan régóta, de én már nagyon sokat gondoltam erre, és... - Nem tudta befejezni a mondatot, én pedig egyre kíváncsibb lettem.
- Edward, miről van szó? – tudakoltam. Nagy levegőt vett, majd kifújta, aztán megszólalt.
- Van kedved…
- Gyertek, ezt nézzétek meg! – rontott be a szobába Emmett nagy mosollyal az arcán. – Ó, talán… megzavartam valamit? – kérdezte. Egymásra néztünk Edwarddal, majd egyszerre szólaltunk meg.
- Nem.
- Akkor gyertek. – Egy szempillantás alatt előttem termett, majd felkapott a vállára és elindult velem a földszintre.
- Emmett, tegyél le! – nevettem folyamatosan, és addig kapaszkodtam belé, amíg le nem tett a földre. Edward lemaradt, de hamarosan Ő is csatlakozott hozzánk. Nem értettem, hogy miért kellett lejönnünk, mikor szerelmem épp valami fontosat akart tőlem kérdezni.
- Mit is kell megnéznünk? – tudakoltam Emtől.
- Máris hozom, csak jöjjön be mindenki a nappaliba - mosolygott, közben intett a többieknek, hogy gyorsabban érjenek be.
- Hozod? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen.

Mikor már mindenki a kanapén vagy a fotelekben ült, Emmett elénk állt, megköszörülte a torkát, majd megszólalt.
Először láttam ilyen komolynak. Eddig mindig, mindenből viccet csinált, de most kivételesen úgy tűnt valami komoly dologra készül.
Mi lehet az?
- Nos, most, hogy mind együtt vagyunk, elárulom, mit csináltam egész nap.
- Vagyis egész éjjel – javította ki Jasper.
- Művészi hajlamomat éltem ki, kérlek szépen – emelte fel a fejét büszkén, és mindenki elmosolyodott.
- Művészi hajlamod? – kérdeztem, mire tekintetét rám emelte.
- Igen, hamarosan láthatod – vigyorgott, én pedig hátra dőltem a kanapén.
- Jó lenne, ha valaki tudna olvasni a gondolatokban – mosolyodtam el. Erre mindenki rám nézett, arcukról pedig eltűnt a mosoly. Nem értettem őket, s úgy tűnt, hogy Edward sem. – Valami rosszat mondtam? – kérdeztem. Esme lehajtotta a fejét, Emmett Edwardra nézett, ahogy összes Cullen gyerek.
- Nem, nem mondtál semmi rosszat– mosolyodott el Carlisle.
- Akkor mutathatom? – szólalt meg Emmett. Ekkor vettem észre mellette - ha jól láttam -, egy nagy festőállványt.
- Igen – mondtuk kórusba.
Megfogta az állványon levő leplet, majd lehúzta róla, és leejtette a földre, aztán ránk nézett.
Mindenki tátott szájjal bámulta a festményt, amit Emmett készített, és először azt hittem, hogy képzelődöm, de nem; ez valós volt.
A kép Cullenéket ábrázolta, és köztük voltam én is. Carlisle Esmével, Alice Jasperrel, Rosalie Emmettel, Edward pedig velem volt lefestve. A Cullen család összes férfitagja a párjukat ölelte át, de nem ez volt a legfeltűnőbb, hanem az, amit az ujjamra festett Em. Egy eljegyzési gyűrű díszelgett a bal gyűrűsujjamon, ami Edward karján volt, hisz a derekamat karolta át. Teljesen ledöbbentem, és csak a párosunkat bámultam.
A háttérben Edward hangját hallottam, de olyan volt, mintha több kilométer távolságból szólított volna meg. Kezét megéreztem az enyémeken, ám a festményről képtelen voltam levenni a szemeimet.
Ahogy jobban elmerültem a kép tanulmányozásában, több apróbb részletet is észrevettem.
Először is, úgy tűnt, mintha valamiről másolta volna; mintha csak modellt álltunk volna neki.
Esme barna blúzt, és fekete szoknyát, Alice lila felsőt és egy farmernadrágot, míg Rosalie egy fekete, V kivágású hosszú ujjút viselt egy szintén fekete nadrággal. Mindegyikükön fekete cipő volt, ahogy rajtam is. Egy fekete felsőt, egy farmer kabátot és egy fekete nadrágot viseltem.
A srácokét nem nagyon láttam, de úgy láttam, hogy Edward sötét farmert és egy fehér inget viselt, aminek az ujja könyökig fel volt gyűrve. Emmetten egy sötétzöld ing és egy mellény volt, s Ő is egy fekete nadrágot viselt, ahogy az összes fiú. Jasper egy szürke pulóvert, míg Carlisle egy kék alapon, mell résznél, fehér rombuszokkal díszített pulcsit viselt.
Mindenkinek arany barnára volt festve a szeme, kivéve nekem. Egyedül én tűntem ki közülük, hisz mindegyikőjük bőre falfehér volt.
Felálltam a kanapéról, majd lassan elindultam a festmény felé, közben éreztem, hogy minden Cullen engem figyel.
Ahogy egyre közelebb értem a képhez, kezdtem úgy érezni, hogy egyedül vagyok a helyiségben. Mindent kizártam magam körül.
Mikor megálltam a festmény előtt, lassan kinyújtottam felé a kezem, és a levegőben végig húztam az ujjamat Edward arcán, majd a jegygyűrűmön.
Behunytam a szemem, és hirtelen képek villantak be.
Egy fényképezőgép, egy állványon, egy hűvös kar a derekam körül, majd egy villanás. - És vége lett a képnek.
- Jenny – fogta meg a kezem valaki, de én csak a festményen lévő, aranyszemű Edwardot bámultam. – Jenny – szólított megint az illető, majd kezét az arcomra tette, én pedig ránéztem. – Semmi baj – szólt lágy hangon Jasper, miközben még mindig a kezemet fogta, majd hirtelen nyugalom árasztott el, aztán elálmosodtam. – Gyere - vett ölbe, és felrohant velem Edward szobájába, majd lefektetett az ágyra, betakargatott, én pedig azon nyomban el is aludtam.


(Alice szemszöge)

Emmett nagyon sokat dolgozott a festményen, amit egy fényképről másolt. Régebben készítettük azt a fotót, mikor Edwardnak és Jennynek még meg voltak az emlékeik.
Azt hittem, csak nekünk akarja majd megmutatni, de mikor látomásom támadt, hogy Jennyéknek is, egyből rohantam hozzá. Le akartam beszélni róla, de nem jött össze, így „csatát” vesztve kullogtam le a földszintre.
Még nem láttam a festményt, és kíváncsi voltam, hogy mennyire sikerült lemásolnia az eredeti képet.
Jasper mellett ültem, és vártam… Nem volt látomásom, és ezt rossz előjelnek tekintettem. Szerelmem próbált megnyugtatni, de nem járt sikerrel, mert csak arra tudtam gondolni, hogy, mi lesz, ha meglátják a képe.
Mivel a fotón Edward vámpír és Jennyn rajta van az eljegyzési gyűrű, nem tartottam helyesnek, hogy Emmett ezt fesse meg. De persze nem tudtam lebeszélni róla.

Drága bátyám meg akarta mutatni művészi hajlamát, bár elég lett volna, ha az erdőben produkálja magát.
Vajon hány grizzlyvel tud végezni öt másodperc alatt?
De, miért pont festeni szeretett volna; és akkor én miért nem láttam a döntését?

Mikor mindenki lent volt a nappaliban, Emmett végre lehúzta a leplet festményről, mi pedig tátott szájjal meredtünk rá.
Mintha csak a fényképet láttam volna kinagyítva. Álmomban sem hittem volna, hogy Em tud festeni, de itt van rá a bizonyíték, és nem is akármilyen.
Mellettem Jenny és Edward ültek, akik döbbenten nézték a festményt, amin bátyám vámpír, és barátnőmnek az ujján ott díszeleg a jegygyűrűjük.
Jasperre néztem, aki Jennyt bámulta, s úgy tűnt, hogy mindketten nagyon zaklatottak, valószínűleg barátnőm érzései miatt.
Jenny felállt mellőlünk, majd a kép felé indult, közben mi le sem vettük róla a szemünket, míg el nem ért a vászonig.
Úgy látszott mintha valami vonzaná a festményhez, és valószínűleg ez a valami Edward volt, hisz itt Ő is egy közülünk, vámpírként ábrázolta őt is a bátyám.
Szúrós szemekkel néztem Emmettre, aki bűnbánó fejet vágott, de ez nem segített rajta, mert nagyon mérges voltam rá.

Jasper felállt a kanapéról, és barátnőm mellé sétált, majd megszólította.
- Jenny – fogta meg a kezét, de sógornőm még mindig a festményt bámulta. – Jenny – szólította meg újra, majd kezét az arcára tette, Ő pedig ránézett. – Semmi baj – szólt lágy hangon Jasper, miközben még mindig a kezét fogta, majd barátnőm hirtelen elálmosodott.
- Gyere - vette ölbe, és felrohant vele Edward szobájába, majd lefektette az ágyra, Jenny pedig azon nyomban el is aludt.
Halkan jött ki a szobából Jasper, majd együtt lementünk a földszintre a többiekhez.

Láttam Edward döntését, de nem hagyhattam, hogy megtudja, mi volt ez az előbb. Féltettem, ahogy Jennyt is. A belső hang mindig azt mondta nekem, hogy nem árulhatom el, hogy mi történt velük, és ezt be is tartottam, eddig.
- Edward, sajnálom, de nem mondhatom el – mondta Emmett, mikor leértünk a nappaliba.
- Alice, mi volt ez az egész? – kérdezte idegesen, amint megpillantott minket.
- Még én sem tudom – meredtem magam elé.
- Emmett tud valamit, ahogy a többiek is, akkor miért pont Te ne tudnál róla? Te látod a jövőt - mondta.
- Igen, és… - De Jasper megelőzött.
- És nem kell mindenről tudnod, mert nem tartozik rád – szólt komolyan, mire Edward elvágtatott mellettünk, és felment az emeletre Jennyhez.
- Köszönöm – tátogtam szerelmemnek, Ő csak elmosolyodott, majd megszorította a kezemet.
- Alice, beszélhetnénk az irodámban? – kérdezte Carlisle, én pedig bólintottam, majd elindultunk az emeletre.

Mikor mindhárman – Jasper, apám és én – helyet foglaltunk a dolgozószobában, elfogott a rettegés.
Elmeséljem neki vagy sem? Ha elmondom, amit láttam, talán tudna segíteni és találhatnánk rá valami megoldást - gondoltam.
- Alice, nem szeretnél elmondani valamit? – kérdezte Carlisle. Jasperre néztem, aki bólintott, én pedig lehajtottam a fejem.
- Az erdőben volt egy látomásom… Edwarddal kapcsolatban – néztem apám szemébe.
- Mit láttál?
- Azt, hogy… hogy Edward eltűnik…
- Úgy érted…
- Meghal – suttogtam. Döbbent arccal meredt rám, én pedig könnyek nélkül kezdtem zokogni. Jasper érezte a hirtelen hangulatváltozásomat, és magához ölelt, közben a hátamat simogatta.
- Ez… Ez egész biztos? – kérdezte apám körülbelül öt perc csend után.
- Igen. Láttam Jenny fájdalmát, és bele sem merek gondolni, hogy mit fog tenni, ha ez bekövetkezik. Valamit tennünk kell, Carlisle!
- Tudom, Alice, tudom. De nem tehetünk semmit sem, hacsak el nem mondjuk nekik az igazat – mondta. Ekkor megszólalt a hang a fejemben: „Nem!” – kiáltotta.
- Nem szólhatunk nekik, megtiltották. Segíthetünk, de titokban kell tartanunk – szólt Jasper komoly hangon.
- Igen, de hogy? – kérdezte nevelőapám, ám ekkor látomásom támadt.


(Jenny szemszöge)

Valami csiklandozta az arcomat, majd apró puszikat adott a nyakamra, én pedig elmosolyodtam, majd lassan kinyitottam a szemem.
Edward mosolygós arcával találtam szembe magam, de ekkor Alice toppant be a szobába, és elindult felénk.
- Beszélhetnénk? – kérdezte barátnőm.
- Nem, majd később – felelte Edward.
- Szerintem pedig most kéne – tette csípőre a kezét Alice.
- Drága húgom, ha megkérhetlek, kifáradnál a szobámból, mert beszélni szeretnék Jennyvel – fogta meg barátnőm karját, majd finoman kifele kezdte húzni. Mikor Alice már a folyosón állt, bezárta az ajtót kulcsra, majd visszasétált hozzám, s leült az ágyra. Eleinte csak néztük egymást, de nagyon kíváncsi voltam, így rákérdeztem, hogy miről szeretne beszélgetni.
- Miről szeretnél beszélni? – Közben próbáltam a szemébe nézni.
- Rólunk... Az életünkről - fogta meg a kezem, én pedig kezdtem megijedni.
Lehet, hogy szakítani akar? Nem, én ezt nem bírnám elviselni... Pont most, mikor újra béke van köztünk, most vetne véget mindennek?
A gyomrom összezsugorodott, és rettegve vártam a folytatást.
- Kettőnkről? – kérdeztem.
- Igen. Tudod, sokat gondolkodtam ezen, és végül úgy döntöttem, hogy megkérdezem. Egyébként, Alice épp ezért jött be az előbb, de nem akarom, hogy itt legyen - nézett rám, majd elmosolyodott, és én is ezt tettem.
- Egy kissé tartok a válaszodtól, mert félek a visszautasításodtól. Nagyon sokat jelentesz nekem, és szeretném a mindennapjaimat is megosztani veled. Mindennél jobban vágyom arra, hogy minden este karjaim közt aludj el, és minden reggel Te légy az első, akit megpillantok. Szeretném összekötni az életemet Veled. Boldog lennék, ha összeköltöznénk. – Meglepett a kérése, és nem tudtam mit mondani, így csak néztem gyönyörű smaragdzöld szemeit, amik reménytől csillogtak.
- Nem kell mindjárt válaszolnod. Nagyon fontos vagy nekem, és türelmesen várok, amíg nyugodtan át tudod gondolni. – Még mindig Őt néztem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit feleljek.
Azt szeretné, ha összeköltöznék vele. Vajon a családja megengedi neki, és egyáltalán anya rábólint erre a dologra? És Alice? Lehet, hogy ezért jött be hozzánk? - tettem fel magamnak a kérdést, de nem tudtam rá választ adni.
Tényleg komolyra tervezi ezt a kapcsolatot, ahogy én is, és nem akarom elszalasztani ezt a remek ajánlatot. Miért ne költözhetnénk össze, hisz szeretjük egymást.
Tekintetemet Edwardra emeltem, aki engem nézett, s várta a válaszom, ami vagy „igen”, vagy „még át kell gondolnom”, esetleg az, hogy „nem”.
Én döntöttem, és ezt közöltem is vele.
- Edward, én szeretlek, de… - Már meg akart szólalni, ám én mutatóujjamat ajkaira tettem, és folytattam. -… de előbb szólnunk kell a családodnak, majd anyának. – Elvettem a kezem a szájáról, majd megcsókoltam, Ő pedig átkarolta a derekam, és viszonozta a csókom.
- Akkor a válaszod, igen? – kérdezte, miután elhúzódtam tőle.
- Igen – mosolyogtam.
- Tehát csak anyukáddal kell megbeszélni – mondta, én pedig felhúztam a szemöldököm.
- És a te szüleid?
- Biztos, hogy megengedik, ismerem őket – mosolygott, majd megcsókolt.


Edwardnak igaza volt, mikor azt mondta, hogy Esméék megengedik, hogy összeköltözzünk. Bár, kicsit elszomorodtak, de örültek a fiuk boldogságának.
Alice-t meglepte a döntésem, de azért mosolyogva ölelt magához, majd a fülembe suttogta.
***- Mentsd meg!
Nem igazán értettem, hogy mit akart ezzel mondani, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, eltűnt.

Anya már más tészta volt. Mindketten tartottunk a válaszától, és bár már elmúltam tizennyolc éves, Ő még mindig egy kislánynak tartott, akit a széltől is óvni kell.
A szél ez esetben Edward volt, aki bárhova is menne, én Vele tartanék.
Szeretem, és tényleg együtt szeretnék élni a szerelmemmel, s reménykedtem, hogy anya nem fogja ezt megakadályozni.

Anyu már otthon volt, én pedig görcsösen szorongattam Edward kezét, pont úgy, mikor azt kérdeztük meg, hogy Cullenéknél tölthetem-e a karácsonyt.
De ez más volt. Ez… végül is a jövőnkről szólt. Edwardéról és az enyémről.
- Szia, anyu! – köszöntem, amint beléptünk szerelmemmel az ajtón.
- Sziasztok! – jött ki mosolyogva a konyhából, miközben egy konyharuhával törölte a kezét. - Valami baj van? - kérdezte, mikor meglátta komoly arcomat.
- Beszélhetnénk? – tudakoltam, majd Edwarddal az oldalamon bementünk a nappaliba, s helyet foglaltunk a kanapén, anyu pedig leült velünk szembe a fotelbe. Edwardra néztem, majd megszólaltam.
- Valami fontosról kell beszélnünk – fordítottam tekintetemet anyura, aki kérdőn meredt rám.
- Miről van szó, kislányom? Talán, terhes vagy? – kapta kezét a szája elé. Edward teste megfeszült, majd ellazult, mikor megsimogattam a karját.
- Nem, nem vagyok terhes. Valami másról lenne szó.
- Jaj, kislányom, mondd már! Ne idegelj! – szólt rám, én pedig nagy levegőt vettem, és kinyögtem.
- Össze szeretnénk költözni.

Eclipse

Tettem fel videókat, köztük az Eclipse filmzenéjét is :)

Melody Pályázata!

Újra itt vagyok!
Most Melody Pályázatára hívnám fel a figyelmeteket, ami Vasárnap éjfélkor zárult le.
Pontosan egy hetet kapott a szavazásra, mert csak május 16-án fog kiderülni, hogy ki lett a győztes.
Ha van egy kis időtök, akkor látogassatok el az oldalra, ahol más-más szerzők(a legtöbbet, szerintem ismeritek) írásait, vagyis pályázati történetét olvashatjátok el. Amelyik a legjobban tetszett, arra le adhatjátok a szavazatotokat.
Személy szerint már mindegyiket olvastam, és le is adtam a szavazatomat. :)
Ha van időtök, akkor lesetekbe az oldalra. :)

http://palyazat-melody.blogspot.com/

Blogajánlás!

Sziasztok!

Mit, ahogy azt a cím is mutatja, blogajánlás. :)
A Blog címe:
Kék Hold

A történet leírása:

Egy lányról szól, aki különleges képességeivel és rejtélyes múltjával meghódítja egy kóbor, gyötrődő, magányos vámpír szívét.

A történet rögtön a lényeg kellős-közepébe tereli az olvasót. Sok kérdés és sötét rejtély vár rád. Fedezd fel te is ezt a különleges és elbűvölő világot. Éld át Kaméliával az első szerelmet. Ragadd ki magad a sötét egyhangúságból, és menny a vámpírokkal éjjelente a temetőbe portyázni.

De vigyázz, nehogy frászt kapj!

Én személy szerint, imádom ezt a blogot. Ajánlom Nektek, érdemes elolvasni :)
Puszi

45. fejezet - Döntő kérdés

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de egyszerűen nem volt ihletem, és nem ment az írás. :S Megesett, hogy időm nem volt, vagy ha lett volna, nem tudtam írni :S De próbálkoztam, és összehoztam egy... rész félét. Remélem tetszik majd, és kapok érte kommentárt. Tényleg jólesne. Igen, tudom, hogy szemétség, mert nincs gyakran rész, de igyekszem. :) Az 1. rész 4. fejezetével végeztem, jelenleg javítás alatt áll. A katonásat pedig még írom.
Köszönöm az előző fejezethez a kommentárokat lányok. :) Szeretlek Titeket.♥ :)
Na, és akkor a rész. :)
Puszi


Két hét telt el a balesetem és a veszekedésünk óta, de megfogadtuk, hogy soha többet nem esünk egymásnak, hanem megbeszéljük, ha valami bánt minket.
Mivel nem szerettük volna, ha anya megtudja, hogy legurultam a lépcsőn, majd átestem egy ablakon, ezért úgy döntöttünk Alice-ékkel, hogy náluk maradok pár hétre.
Suliba sem mentem, így Esmével kettesben maradtunk a Cullen házban; Ő ápolgatott és gondoskodott rólam, míg a többiek a kötelességeiknek tettek eleget. Egyik nap, egy meggondolatlan mozdulat következtében felszakadt a sebem, így Carlisle-nak újra össze kellett varrnia.
Szerencsére Edward nem tudta meg, mivel akkor az iskolában volt, így megúsztam egy alapos fejmosást.

Carlisle azt mondta, hogy sokat kell pihennem, hogy meggyógyuljak, így szinte minden napot átaludtam, de én inkább suliba mentem volna, minthogy egyfolytában az ágyban feküdjek.
Teljesen elgémberedtek a végtagjaim, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit kimozdulok a szobából, és járok egyet.
Még volt pár órám a többiek érkezéséig, mivel mindenki a suliban volt, Esme vásárolni ment, Carlisle pedig dolgozott, így egyedül voltam a házban.
Lassan haladtam lefele a földszintre, mert egy kicsit még fájt a sebem, ezért nyugton kellett volna maradnom, de nagyon makacs voltam.
A korlátba kapaszkodva mentem le a konyhába, pedig azt hittem, hogy sose fogok eljutni oda, de mégis sikerült esés nélkül célba érnem.

Nagyon éhes voltam, bár azt mondtam Esmének hogy kibírom, míg hazaér, de tévedtem.
Amint a hűtőhöz értem, kinyitottam, és keresgélni kezdtem, hátha találok valami kis ételt. Mondjuk, egy almát, mert azzal el vagyok akár két órán át evés nélkül.
Sajnos csak egy répát találtam, de nekem tökéletesen megfelelt, így kivettem a hűtőből és alaposan megmostam, majd bementem a nappaliba, s bekapcsoltam a tévét. Leültem a kanapéra, majd lassan majszolni kezdtem azt az egy darab sárgarépát.

Semmi érdekes nem ment a tévében. Persze, miért is ment volna, mikor hétköznap volt. Folyton reklámokat adtak és ez kezdett már idegesíteni, így úgy döntöttem, hogy felmegyek Edward szobájába, s visszafekszem az ágyba.

Csak gratulálni tudtam magamnak, mivel nagyon lassan és fájdalmasan haladtam. Minden egyes lépcsőfok egy-egy nyilallással járt a hasamba.
Add, hogy ne szakadjon fel megint a sebem! – imádkoztam magamban, mikor már a második emeletre kanyarodtam fel.


Mikor beléptem Edward szobájába, rögtön az ágy felé vettem az irányt. Le akartam feküdni, és aludni, de nem tudtam. Annyira fájt a sebem, hogy nem voltam képes hátradőlni az ágyban, így nem tehettem mást, felálltam és megfogtam a széket, ami Edward asztala előtt állt, majd az ablakhoz húztam, s leültem rá.
Odakint szakadt az eső, én pedig az ablakon legördülő vízcseppeket bámultam, amik lassan eltűntek a szemem elől.
Úgy éreztem, valamit elfelejtettem, ami fontos volt, de hiába próbáltam rájönni, hogy mi lehet az, nem sikerült.
Egyfolytában azok a képek jártak az eszemben.
Miért látom Edwardot vámpírként, mikor ember? És mikor kómában voltam? Ott is aranyszínű szeme volt, ráadásul azt mondta, hogy együtt vagyunk, mikor még csak barátok voltunk. Na, és ott van még a gyűrű, ami az eljegyzésemet mutatta. Előtte pedig kijelentette, hogy gondolatolvasó, de most nem hallja a gondolataimat, tehát ezt is csak álmodtam, mint a többit - elmélkedtem magamban. - Nekem ez olyan zavaros. Lassan kezdtem elhinni, hogy megőrültem, és teremtettem magamnak egy saját világot, amiben a szerelmem ember, nem pedig vámpír. Úgy éreztem, hogy kezdek belerázódni abba az életbe, de aztán megjelent Edward, mint halandó, én pedig teljesen összezavarodtam. Választanom kellett a két Edward közül, amit nehéz volt, mégis megtettem.
Villámlott, majd nagyot dörgött az ég, én pedig ijedtemben megugrottam. Pihegve összeszedtem magam, aztán ismét kibámultam az ablakon, és néztem az erdőt, ahol minden erdei állat a búvóhelyére menekült az eső elől.

Hirtelen egy kép villant be.
A nap hétágra süt. Egy fiút és egy lányt látok a ház előtt. Mi vagyunk azok.
Edward a balesetben összetört Volvót mossa, én pedig a lépcsőn ülve bámulom Őt. Mint külső szemlélő voltam jelen, és néztem az eseményeket.
Magamat látom, ahogy nagy élvezettel nézem szerelmemet, aki épp a kocsit takarítja. Észreveszem, hogy Edward direkt olyan pózokba áll be, amitől zavarba jövök.
Sajnos nem hallottam, hogy miről beszélgettünk, mert én fent voltam a szobában, és az ablakból néztem magunkat.
Felállok a lépcsőről, majd a háta mögé állok, és átölelem a derekát, s egy puszit adok a tarkójára.

Ekkor egy ismerős hang visszarángatott a jelenbe, én pedig elfordítottam a tekintetemet az előbb látott jelenetről.
Edward állt az ajtóban, majd belépett a szobába, és elindult felém, miközben ledobta a táskáját az asztala mellé.
- Miért nem vagy az ágyban? – kérdezte, de én nem feleltem, csak továbbra is Őt néztem. – Azt akarod, hogy megint felszakadjon a sebed? – Meglepetten meredtem rá.
- Honnan tudod?
- Alice véletlenül kikotyogta – mondta, mikor már mellettem állt. – Gyere – nyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam, majd felsegített a székből, de alighogy ezt megtette, visszahuppantam a helyemre. Megfájdult a sebem, és úgy éreztem, hogy felszakadt, de szerencsére most nem történt meg.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen, minden rendben – mondtam, miközben kezemet a sebhez tettem.
- Feküdnöd kell! – vett az ölébe, majd elvitt az ágyhoz, és lefektetett rá, aztán betakart. – Még nem szabadott volna felkelned. Miért csináltad?
- Mert éhes voltam, ezért lementem a konyhába, enni valamit, és sétálni is szerettem volna.
- Pihenésre van szükséged – sóhajtott, majd elindult az ajtó felé.
- Most hova mész? – kérdeztem. Nem akartam, hogy magamra hagyjon.
- Hozok fel neked ennivalót, addig ki ne kelj az ágyból! – mondta szigorúan, én pedig bólintottam, majd néztem, ahogy elhagyja a helyiséget.

Pár perc múlva, egy jól megpakolt tálcával lépett be a szobába. Hozott egy tányér forró levest, egy kis rántott húst, rizzsel és egy pohár narancslevet.
Letette elém az ebédemet, én pedig rögtön hozzá is láttam az elfogyasztásához.
Egyszerűen mesés volt. Minden egyes lenyelt falat megnyugvás volt a korgó gyomromnak, bár a sebem még mindig fájt, de már nem annyira, mint mikor fel akartam állni a székből.
Edward mosolyogva nézte, ahogy eszek, én pedig kivételesen nem törődtem ezzel.

Miután befejeztem, megittam a narancslevemet is, majd megtöröltem a számat, Edward pedig elvette a tálcát, és letette az asztalra.
- Maradj velem, kérlek – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Nyugodj meg, itt leszek veled, nem megyek sehová – mosolygott, majd visszajött hozzám, és befeküdt mellém. Az illata – mint mindig – most is észveszejtő volt, és egy pillanatig megszédültem, de épp csak egy másodperc erejéig. Ránéztem, majd megcsókoltam puha ajkait, de nem hagyta sokáig.
- Óvatosan – tette hideg tenyerét a hasamra. Ez remekül csillapította az égő sebemet, de Ő elvette a kezét.
- Ne! Hagyd rajta, kérlek! – húztam vissza, Edward pedig mosolyogva eleget tett a kérésemnek. – Ez jólesik – néztem smaragdzöld szemeit.
- Mi lenne, ha aludnál? – kérdezte, miközben a hajamat simogatta.
- Minden egyes napot átalszok; most nem szeretném ezt tenni.
- Rendben. Akkor nézzünk valami filmet?
- Az jó lenne – mosolyodtam el, Ő pedig felkelt mellőlem, és elindult a DVD-ékhez.
- Mit szeretnél nézni?
- Mi van?
- Minden – nézett rám.
- Ötven első randi? – kérdeztem.
- Nekem megfelel – mosolygott, majd megkereste, és berakta a DVD-lejátszóba, aztán visszajött hozzám, s befeküdt mellém. Ráhajtottam a fejem, és vártam, hogy kezdődjön a film.

Imádtam ezt a filmet, bár más már azt mondta volna, hogy: „Ó, ez ezer éves film”, de engem nem érdekelt. Mindig is az egyik kedvencem volt, mert sokat nevettem rajta; főleg Ulán. Hát az valami elképesztő, mikor beöltözik Lucynak, mert videót készítenek a lánynak, ugyanis autóbalesetet szenvedett, és bármi is történjen vele azóta: egy nap alatt elfelejti. Henry szövegei is nagyon tetszettek, meg Lucy bátyáé is, aki „cuccozik”. Ahogy mondja a filmben: „Nem cuccozom, fehérje turmixot iszom!” Enyhén pösze a srác, de épp ez teszi viccessé.

Sokat nevettünk a filmen, és még szerettem volna mozizni egy kicsit, de Edward nem hagyta.
Komolyan mondom, úgy viselkedett, mint az apám.
Rendben, aggódik értem, de nem kéne úgy bánnia velem, mintha mozgássérült lennék. Már azt terveztem, hogy felpattanok az ágyból, és kimegyek a szobából, aztán pedig haza, de Alice gyorsabb volt. Kopogtatás nélkül nyitott be hozzánk, majd megparancsolta, hogy maradjak az ágyba. Persze Edward megkérdezte Alice-t, hogy mit döntöttem el magamban, mire barátnőm mindent elmesélt neki.
Köszönöm Alice.
Ezért kaptam is Edwardtól, én pedig megmondtam neki, hogy akkor maradjon mellettem, amíg sikerül elaludnom, mert mindig egyedül vagyok, ha Ő nincs velem.

***

Újabb két hét telt el, én pedig teljesen felépültem, és már suliba is mehettem, bár az első pár napban, még nem tornázhattam. Tehát csak a többieket nézhettem, ahogy futották a köröket és játszottak órán, mikor a tanár megengedte nekik.
Most is így volt.
A tanárnak el kellett mennie, így egész órán helyettesítés volt, de egy tanító sem tartózkodott a teremben.
Gondoltam egyet, és Edwardot kezdtem keresni a szememmel, akit hamar megtaláltam a terem másik felében.
Épp egyszerre néztünk egymásra, én pedig elmosolyodtam, majd felálltam a helyemről, de tekintetemet nem vettem le szerelmemről.
Reménykedtem benne, hogy észreveszi a jeleimet, s követni fog.
Mikor az ajtónál jártam, még egy utolsó pillantást vetettem Edwardra, majd kiléptem a tornateremből, s lassú léptekkel indultam el a folyosón.

Nem kellett sokat várnom, már hallottam is a terem ajtó csapódását, majd Edward lépteinek a zaját.
Elmosolyodtam, majd hátra sem nézve indultam el a szertárhoz, ami nem volt messze tőlünk.
Örültem, hogy megértette, mit akarok neki mondani csupán a nézésemmel, ezért mikor befordultam a sarkon, neki dőltem a falnak, és vártam, hogy szerelmem utolérjen.
Amint bekanyarodott a szertárhoz vezető folyosóra, elkaptam a karját, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.
Szerencsére még csak tíz perc telt el az órából, így volt harminc percünk egymásra…

*

Épphogy betoppantunk az óra vége előtt két perccel, de előtte még gyorsan megigazítottuk magunkat, majd mindketten külön-külön mentünk vissza a terembe. Bár lehet, hogy felesleges volt, hisz szinte egyszerre tűntünk el a tornateremből, de nem érdekelt.

Az épület előtt vártam meg Edwardot, majd együtt mentünk a parkolóba, hogy aztán hazainduljunk. Igen, a Cullen házat már a második otthonomnak tekintettem, mert a legtöbb időt ott töltöttem. Kezdtem úgy érezni, hogy a nyakukon vagyok, de Jasper mindig megnyugtatott, mert azt mondta, szívesen látnak, és örülnek Edward boldogságának.

Örültem, hogy nem fordított hátat nekem, mikor elmondtam neki a babát, bár én azt hittem, de szerencsére tévedtem. Egész végig mellettem volt, még akkor is, amikor esténként sírtam, mert igaz, hogy nem született meg a baba, mégis egy emberi lény fejlődött bennem. Ráadásul Edwardé és az enyém, a mi részünk volt. De megfogadtam, nem fogok a múlton rágódni, mert lehet, hogy ennek így kellett történnie. Megeshet, hogy nem Ő volt nekünk megírva, hanem valaki más. Bár tudtam, hogy nem fogom egykönnyen elfelejteni, de úgy éreztem, mindenki ezen fog ügyködni. Már, aki tudott Róla.


(Edward szemszöge)

Láttam, hogy elgondolkodott valamin, így inkább nem szólaltam meg, csak néztem az utat és az el-elsuhanó fákat.
Az erdő csöndesnek tűnt, de tudtam, hogy épp egy nagy vadászás zajlik benne, a határ túloldalán pedig járőrözés. Ismertem a Quileute törzset, és mivel Cullen vagyok, és ha Jenny nincs velem, biztos, hogy nem engednek át a területükre. Nem tetszik Paul. Egész végig Őt bámulta, és ez zavart. Hallottam arról a bizonyos bevésődésről, de nem hiszem, hogy Jenny lenne az a valaki, aki meg van írva neki. Remélem. Nem, az nem lehet, mert akkor nem mondta volna, hogy szeret.

Ránéztem, és észrevettem, hogy sír. A baba miatt; megint rá gondolt. Emlékszem azokra a napokra, mikor maga alatt volt, és hiába próbáltam megvigasztalni, nem ment. Minden éjjel ugyanaz történt. Csak sírt és sírt, és tudtam, hogy az én hibám volt minden. Ha nem viselkedem úgy, akkor még mindig élne a baba, s Jenny nem sírna esténként.
Felé nyúltam, és megfogtam a kezét, Ő pedig rám nézett, majd megszorítottam a kezét. Elmosolyodott, majd újra kinézett az ablakon.


(Alice szemszöge)

Suli után, míg Edward hazavitte Jennyt, addig mi elmentünk vadászni, mert már ránk fért.
Épp a második őzet akartam becserkészni, mikor látomásom támadt.

Jennyt látom, aki folyamatosan zokog az ágyán, kezében Edward képével, és csak azt hajtogatja, hogy az Ő hibája. - Nem tudom, hogy miért mondogatja ezt, mert boldog a bátyámmal, és terveik is vannak, de akkor mi történhetett?
Hirtelen váltott a kép.
Az erdőben vagyok, s Edwardot látom a földön fekve, felette pedig barátnőm sír, miközben a testvérem kezét fogja, és a következő szavakat mondja neki: Maradj velem! Megígérték. Teljesítettük, nem tehetik ezt velünk!
Aztán köddé válik a bátyám, Jenny pedig előre esik, majd a megmarkolja a füvet és ordítani kezd:
- Ne!

A látomásom véget ért, én pedig hagytam, hogy a zsákmányom elmeneküljön.
Nem, ez nem történhet meg! Újra egymásba szerettek… de akkor, miért akarják elválasztani Őket? Azt ígérték, hogy együtt lehetnek, tehát már lassan… Várjunk csak… - világosodtam meg, és ezzel egy időben megszólalt a hang a fejemben.
„Nincs sok idejük. Ha nem bizonyítják az érzéseiket, akkor Edward örökre eltűnik.”
Tennem kell valamit… valamit, ami előre segíti őket, de mi lehetne az? Talán, ha megint…
- Alice, mit láttál? – zavarta meg a gondolatmenetemet Jasper.
- Edward meg fog halni – suttogtam magam elé meredve.
- Tessék?
- Ha… Ha nem tesznek, vagy mi nem teszünk valamit, akkor eltűnik.
- Gyere, menjünk haza.
- El kell mondanunk a többieknek.
- Alice, ha Esme megtudja, teljesen összetör, nem szabad elmondani neki.
Jaspernek abban igaza volt, hogy nem szabad szólni a többieknek a látomásomról, de azért, hogy ne következhessen be, rá kell valahogy vezetnem a bátyámat arra, hogy valamit lépjen, anélkül, hogy elmondanám neki az igazat. Mondjuk, megkérhetné Jenny kezét, és akkor talán minden rendbe jönne. De mi van, ha ez mégsem segít?


(Edward szemszöge)

Amint hazaértünk, a húgom megragadta a karomat, és elszakított Jennytől - miközben bocsánatot kért, amiért csak úgy elrángat mellőle -, majd felhúzott a szobájába.
Feldúltnak tűnt, és fel-alá mászkált a szobába, közben az ujjait tördelte, de nem szólalt meg.
Jasper is a szobában volt, s próbálta megnyugtatni, de úgy tűnt, hogy ez nem nagyon sikerül neki.
Nem értettem Alice viselkedését, ám tudtam, hogy valami olyan történt, ami felkavarta Őt.
Szerettem volna megtudni, hogy miért ilyen a húgom, ezért faggatni kezdtem.
- Mi a baj? – kérdeztem, mire tekintetét rám kapta.
- Semmi, csak… beszélni akartam veled – felelte.
- Hallgatlak – mondtam, majd helyet foglaltam a székén, és ránéztem.
- Nos, lehet, hogy ez egy kicsit meg fog lepni, sőt, biztos vagyok benne, de kérlek, fontold meg – kezdte, majd leült az ágyára.
- Miről van szó, Alice? - Vajon mit forgathat a fejében? - kérdeztem magamtól.
- Hát… Huh…Nem gondolkodtál még azon, hogy… megkérd Jenny kezét? – Ez váratlanul ért, és egy pillanatig meglepetten bámultam Alice-t, de utána megszólaltam.
- Még… Még nem. Miért, hova akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy… Jasper, segíts, kérlek – nézett a fivéremre.
- Edward, Alice azt szeretné mondani, hogy…
- Hogy? – kérdeztem, és már kezdtem sejteni, hogy mit akar a húgom. – Kérjem meg a kezét? – tudakoltam.
- Igen – bólintottak.
- Miért? – Nem tetszett ez nekem, és biztosra vettem, hogy van valami a háttérben. – Talán láttál valamit? – Erre ledermedt Alice, majd mintha misem történt volna, mosolyogva felállt.
- Bátyó, attól, hogy ilyenekre gondolok, az nem mindig jelent látomást. Szóval, nem járt mostanában ezen az eszed?
- Nem. De még fiatal vagyok a házassághoz – mondtam, majd felálltam a székből, ám Alice előttem termett.
- Még ne menj!
- Alice, mondd el, hogy miről van szó! – Kezdett kíváncsivá tenni.
- Semmiről. Kérlek Edward, csak gondold át – nézett rám könyörgő szemekkel. Sóhajtottam.
- Rendben – mondtam, majd elléptem mellette, és kimentem a szobából.

Ne hinném, hogy Jenny vágyna rá, mármint a házasságra, hisz nagyon fiatalok vagyunk. Habár sokszor gondolkodtam, hogy megkérdezem tőle, de nem vagyok biztos a válaszában.
És Alice?
Biztos, hogy látott valamit, máskülönben nem kérdezgetett volna ilyen dolgokat. Valamire tudja a választ, amire én még a kérdést sem. Vagy a magamban meg sem fogalmazott kérdésemre tudja a választ? Vagy egy teljesen másra?


(Jenny szemszöge)

A szobájában vártam Edwardot, közben tévét néztem. Álmos voltam, bár még alig múlt három óra, mégis legszívesebben aludtam volna.
Semmi sem járt a fejemben, teljesen üres volt, és ennek örültem. Betakaróztam - mivel az ágyon feküdtem -, majd lehunytam a szemem, s megpróbáltam aludni.

*

Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja, de én nem szerettem volna még felkelni.
Elkaptam az illető kezét, majd magamhoz húztam, és tovább aludtam. Ekkor meghallottam Edward kuncogását, én pedig elmosolyodtam, de nem nyitottam ki a szemem.
- Ideje lenne felkelni – suttogta a fülembe.
- De nincs kedvem – mondtam még mindig csukott szemmel.
- Már dél is elmúlt, és Esme nagyon finomat főzött neked.
- Nekünk – helyesbítettem.
- Igen, nekünk, tehát… - Gyorsan felé fordultam, és megcsókoltam. -… mennünk kéne.
- De előtte, lefürdök – mondtam, majd kimásztam az ágyból, s a fürdő felé vettem az irányt. – Te is jöhetsz, ha akarsz – vigyorogtam, majd eltűntem az ajtó mögött.

**

Csak feküdtünk az ágyban, csöndben, még a tévé sem ment, de nem is érdekelt.
Edward nagyon belemerült a gondolataiba; nem akartam megzavarni, ezért inkább csak bámultam a plafont. De nem tartott sokáig, mert megszólalt.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit, de csak akkor felelj igennel, ha tényleg úgy gondolod. Ha úgy döntenél, hogy nem, én azt is megértem. – Felültem az ágyban és ránéztem. Nem értettem, hogy mit akart ezzel mondani, így csak figyeltem, s vártam, hogy feltegye a kérdést…

Ezt még meg kell osszam veletek. :) Szombaton voltam a Remember me-n(kikapcsolódás képp), és nagyon-nagyon tetszett, bár a vég... Sírtam rajta. Rob pedig nagyon jól játszott; vicces és nagyon aranyos volt :)
Kik látták már a filmet? :)