7. fejezet - Első találkozás (Alice szemszög)

(Alice szemszöge)

Ostoba voltam tegnap, mert elszóltam magam. Nem lett volna szabad a nevén szólítanom, de szerencsére sikerült kimagyaráznom ezt az apró botlásom.
Érdekes.
Új emlékeket kaptam, de nem csak én, hanem a többiek is.
Ez az emlék az, mikor megmentettük Bellát a furgontól, Mi, és nem Edward, mivel Ő ember nem pedig vámpír.
A barátnőm, meg kellett mentem, és így természetesen rájött a titkunkra. Idővel.
Edward tudja, hogy mik vagyunk, de szerencsére nem kérdezett rá, hogy Ő miért nem az, mint Mi. Remélem nem is fog, mert nem tudom, hogy mit mondhatnánk Neki.
Bátyám a fürdőben tartózkodott, míg mi már réges-régen lent vártuk a földszinten.

Izgatott vagyok, mert ma megint találkozok Jennyvel, és tudom, hogy fogunk beszélgetni, bár csak egy kicsit, de én megelégszek ennyivel is.
Szegény barátnőm, már a legelső hetén össze akarják hozni az első szingli sráccal - ez esetben Edwaddal -, de én nem bánom.
Vajon mit fog szólni hozzá Edward? Remélem nem lesz semmi gubanc – elmélkedtem.

Végre elkészült testvérem nemcsak a hajával, hanem az öltözködéssel is.
Már léptünk volna ki az ajtón, mikor Esme állított meg minket.
- Várj, Edward! – szólt, mire bátyám felé fordult. – Itthon ne hagyd a tízóraid.
- Anya, tudod, hogy nem szoktam nagyon enni ebédig semmit sem – mondta testvérem.
- Igen, tudom, de azért vidd magaddal – mosolygott szeretetteljesen Esme.
- Köszönöm – mosolygott Edward, és adott egy puszit anyukánknak, majd elindultunk a suliba.



Amint beléptünk az iskolába Ashley-ékkel futottunk össze, persze nem szó szerint.
- Szia Edward! – köszönt vigyorogva Ashley, és egy kis késéssel Kate, majd Julie.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva bátyám. Ezután a lányok tovább mentek, Edward pedig órára indult. Olyan, mintha a kis öcsénk lenne, akit folyamatosan védelmeznünk kellene. Na, de mindegy is, a lényeg az, hogy ma találkozni fognak.


Szegény Jennyt szóhoz sem hagyták jutni, mert Ashley, és Julie csak beszélt és beszélt. Azt hajtogatták, hogy ma mindenképp bemutatják Edwardnak.

Tudtam, hogy ma tesije lesz Jennynek, és azt is, hogy fog találkozni Bellával, mivel neki is testnevelés órája van.
Nekem sajnos Spanyolom lesz, és nincs kedvem bemenni órára, de muszáj. Se baj, ebédnél, majd találkozok vele.



A menzán ültem a testvéreimmel, és vártam, hogy betoppanjon barátnőm.
Csak Julie, Mark, Zac, Tom és Edward ültek a velünk szemben lévő asztalnál(ami mellesleg az ebédlő közepén helyezkedett el), mert Ashley, kint várt a menza előtt Kate-re, és a barátnőmre.
- Miért olyan fontos, hogy megismerkedjek ezzel a Jenny nevezetű lánnyal? – kérdezte Markot Edward.
- Mert csak. A csajok azt mondják, hogy kedves – mondta a kérdezett.
- És, ha én nem akarom megismerni? – kérdezte bátyám.
- Miért mondasz Róla véleményt, ha még egyszer sem láttad, ráadásul még nem is beszéltél Vele egyszer sem? – tudakolta Mark.
- Mindenki nagydobra veri, közben csak egy új csaj, mint Bella volt akkor – mondta Ed, közben pedig a villájával pöckölte a húsdarabkát a tányérján.
- Áhá! Szóval neked tetszik Bella, igaz? – szólt Zac.
- Mi? Nem! Csak barátok vagyunk, ennyi.
- Na, persze, azért vagy Vele olyan sokat – mosolygott Julie.
- Higgyetek, amit akartok, de Mi, Bellával csak barátok vagyunk, és ha ennyire szeretnétek, hogy megismerjem ezt az új lányt, akkor megismerkedem vele. Így jó? – kérdezte Edward, de látszott rajta, hogy dühös.
- Igen! – mondták kórusban az asztalnál ülök.
- Ti szövetkeztetek ellenem – jelenti ki bátyám.
- Dehogyis, csak nyílj meg egy kicsit mások felé is, ismerj meg új embereket, érted? – szólalt meg Julie.
- Értem – bólint Edward, majd folytatja az evést.


Már kezdtem ideges lenni, de amint megláttam Őt, mikor belépett a menzára egyből megnyugodtam.
Egyből megakadt a szeme Edwardon. Mondjuk az asztalnál ülők közül Ő volt az egyetlen ismeretlen arc számára.
Gyorsan felpattantam az asztaltól és Jenny felé vettem az irányt.
- Szia, Jenny! – köszöntem, mikor barátnőm mellé értem.
- Szia, Alice! – mosolygott.
- Mi újság? – kérdeztem mosolyogva.
- Semmi érdekes. Veled? – tudakolta.
- Olyan boldog vagyok! – ujjongtam, és valóban az voltam. Egy pillanatra Edwardék felé néztem, és a bátyám nagyon bámult minket. Szerintem most rögtön visszaszívná az előbbi pár kijelentését, amit Jennyről mondott. - gondoltam.
- Igen, azt látom, és miért? – kérdezte, majd követte a tekintetemet.
- Netán köze van a boldogságodhoz, Edwardnak? – kérdezte.
- Már ismered a bátyámat? – kérdeztem döbbent arccal. Ha találkozott vele, akkor én miért nem láttam? - kérdeztem magamtól.
- Nem, még nem, csak hallottam Róla.
- Igen? Kitől? – tudakoltam, mintha nem tudnám.
- Kate-éktől. Azt akarják, hogy ismerjem meg, mert a barátjuk – mondta.
- Értem.
- Szóval, a testvéred?
- Igen, de csak örökbefogadott tesók vagyunk – mosolyogtam. Talán össze tudom Őket boronálni - gondoltam.
- És Ők? – mutatott észrevétlenül, az asztalunkra.
- Ők is a testvéreim, és szintén adoptált gyerekek, mint mi Edwarddal – mondtam, ő pedig bólintott, majd megszólalt.
- Most mennem kell, később még beszélünk – mosolygott, majd elköszönt tőlem, és a többiek felé vette az irányt, én pedig gyorsan visszamentem Jasperékhez.


Mikor Jenny Kate mellé akart leülni, Ashley gyorsan átült az üres székre, így barátnőm az Edward melletti üres székre ült le. Most nem bántam, hogy így döntött Ash, mert legalább tudnak beszélgetni egy kicsit.
Mikor helyet foglalt barátnőm a testvérem mellett, iszogatni kezdett egy üveg vizet. Hát igen, az ásványvíz, mint régen.
- Miért nem eszel? – kérdezte Tom.
- Mert nem vagyok éhes – felelte Jenny.
- Szerintem rendesen kéne enned – szólalt meg Edward. Barátnőm felé fordult, és szerintem felhúzta magát egy kicsit.
- Egyébként Edward Cullen vagyok – mutatkozott be bátyám.
- Én pedig Jenny Smith. – Testvérem csak mosolygott, majd a tányérját kezdte nézni.


Egy ideig csönd volt köztük, de Mark-ék folyamatosan beszéltek, majd Jenny törte meg a csendet, ami közte és bátyám közt volt.
- Edward? – szólította meg egy kis idő múlva.
- Igen? – emelte rá tekintetét. Közelebb hajolt hozzá, és a fülébe súgta.
- Miért akarják a lányok, hogy megismerkedjek veled? – kérdezte.
- Nem tudom, de engem is nyúztak a srácok, hogy ismerjelek meg.
- Értem, akkor tudatlanok maradunk – mondta, és elhúzódott tőle, majd tovább itta a vizét.


Folyamatosan Jenny-éket bámultam. Olyan édesek voltak, csakhogy ez a Tom gyerek ott van, és furcsa dolgokat tervezget, pedig még csak egy mondatot váltott Jennyvel.
A családunkból mindenki Őt figyelte, még Edward is.
- Lehet, hogy már is megtetszett neki Jenny? - kérdeztem magamtól gondolatból.
Ekkor felfigyeltem egy beszélgetésre az asztaluktól.
- Miért néz engem mindenki annál az asztalnál? – kérdezte Jenny, és megpróbált feltűnés nélkül felénk bökni a fejével.
- Cullenékre gondolsz? – suttogta Ash, bár én mindent jól hallottam, a vámpírhallásomnak köszönhetően.
- Aha.
- Nem tudom. Biztos, azért, mert új vagy.
- Értem.
- Kérdezd meg Edwardot – mondta Ashley.
- Mert le fogok állni vele cseverészni. Nem is ismerem – mondta Jenny. – De…
- De zavarban vagy, igazam van? – vigyorgott barátnője. Nem válaszolt, csak nézte az asztalt. – Ezt igennek veszem.
- Ez nem igaz! – suttogta.
- De igen!
- Jól van akkor, igaz! – húzódott el tőle, és ismét minket kezdett figyelni. Még mindig mosolyogtam, és az örömömet semmi és senki nem veheti el tőlem.
- Van valami rajtam? – kérdezte Edwardtól, aki folyamatosan Őt nézte.
- Nem, semmi – mondta.
Csakúgy repült az ebédidő. Észre sem vettem, már csak öt perc volt az ebédszünetből, nekem meg órám lesz, nem is egy, hanem három. Bezzeg Edwardnak csak egy órája lesz, az is tesi.
- Én megyek – szólalt meg Jenny.
- Rendben, majd holnap találkozunk – mosolygott Kate, és adott két puszit, ahogy Julie, és Ashley is, majd elköszönt a többiektől, végül elindult az ebédlőből kifele.
Edward lenézett az asztal mellé, majd felkapta… felkapott egy zsákot, majd Ő is elhagyta az ebédlőt.
Annyira kíváncsi voltam, de úgy döntöttem, majd megkérdezem tőle este, hogy mit beszéltek kint a folyosón.




Végre valahára hazaértem.
Gyorsan felvittem az emeletre a táskámat, majd bátyám szobája felé vettem az irányt.
Bekopogtam, majd benyitottam a helyiségbe.
- Szia! – köszöntem.
- Szia! – köszönt Edward, aki a tankönyveit bújta.
- Beszélhetnék veled? – kérdeztem, és villámgyorsan helyet foglaltam az ágyán.
- Persze – mondta, és bezárta a könyvét. – Úgyis pihenni akartam – mondta. - Szóval, miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte kíváncsi tekintettel.
- Az új lányról, Jennyről – szólaltam meg kis idő múlva.
- Már Te is ezzel jössz? A fiúk is vele nyaggattak – mondta mérgesen.
- Csak kérdeztem, mert…
- Mert?
- Mert úgy bámultad Őt – mondtam.
- És? Bellát is bámultam, akkor nem szóltál. Már embereket sem nézhetek? – kérdezte.
- De, azt nem mondtam, hogy nem.
- Miért érdekel téged ennyire ez a lány? – kérdezte.
- Azért, mert jó barátnők leszünk, és remélhetőleg nem fogod Őt utálni – mondtam határozottan.
- Értem. Szerintem kedves lány, és úgy láttam Tomnak nagyon bejön – mosolygott.
- Tom csak hagyja békén Jennyt – álltam fel mérgesen.
- Miért? Talán láttál valamit vele kapcsolatban? – tudakolta Edward.
- Lehet – mosolyogtam sejtelmesen, majd egy szempillantás alatt eltűntem a szobából.
Persze, nem láttam semmit sem, de ismerem annyira Tomot. Biztos, hogy majd be szeretné cserkészni Jennyt, de én ezt nem fogom hagyni.


Bocsi, bocsi, bocsi, bocsi!!!
Sajnálom, hogy ilyen későn hozom megint a részt, de igyekszem:D:D
Remélem tetszett:D:D
Tudom, mostanság nem hosszúak a részek:s, de igyekszem, főleg, hogy most itt a szünet:D:D
Kérdés!
Kinek, hogy telik az őszi szünet?:D
Puszi

U.I.:Köszönöm a levelet és a kommentárokat:D
De úgy látom, hogy a kommentek száma csökken lefele:( Azt hiszem részben én is hibás vagyok:(
Bocsánat még egyszer:S
Kérlek, kommenteljetek. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Ha nem tudom, hogyan is viszonyultok a részekhez, akkor nem tudom, hogy mi lesz. Ti vagyok a biztatás.
Puszi