1. fejezet - Boldogság

Már több hónapja vége annak a szörnyű szenvedésnek, amit az okozott, hogy Edward Cullen és családja elhagyta Forksot. Viszont szerelmem megígérte, hogy soha többet nem fog elhagyni, és, hogy örökre velem marad. Ezt tanúsítja is a jegygyűrű, amit minden egyes nap megnézek, és azon elmélkedem, hogy tényleg igaz-e, végül úgy döntök, hogy igen, igaz. Megkérte a kezemet, és én igent mondtam neki, mert szeretem és Vele akarok maradni örökre.
Anya nem kifejezetten örült neki, hogy eljegyeztek, mert még túl fiatal vagyok hozzá, hogy férjhez menjek, de tisztáztuk Vele (mivel Edwarddal mondtuk el a nagy hírt), hogy várunk az esküvővel, így anya kicsit megnyugodott.
Már rég meg volt az eljegyzési parti, és természetesen Alice szervezte az egészet. Ki más?
Az összejövetel előtt persze az egész Plazát bejártuk legjobb barátnőmmel. Alice már az esküvőt is megtervezte, de még a közelében sem járunk.

Október közepénél jártunk, és közeledett a születésnapom, de Én már megkaptam az ajándékom, és az örökké az enyém, ám Edward azt mondta, hogy nagy meglepetése lesz számomra.
Nagyon kíváncsivá tett ezzel a kijelentésével, de nem faggatóztam, mert úgysem mondta volna meg.
Apu meglátogatott, és felköszöntött születésnapom alkalmából, ráadásul hozott pár ajándékot is nekem.
Új laptopot vett nekem, és a testvéreim is Vele tartottak.
Természetesen bemutattam Edwardot a család többi tagjának, de nem mutattuk meg a jegygyűrűt, mert apu teljesen kibukott volna. Okosabbnak láttam, ha csak később tudja meg, addig is jobb a békesség.
A nővéreim rögtön letámadtak, mikor egy percre egyedül maradtam.
- Szóval, Ti együtt vagytok? Mióta? Megtörtént már? - kérdezte Amy.
- Mikor? Hol? Hogyan? Mindent mesélj el! – utasított Sarah.
- Hé, hé, csajok! Egyszerre csak egyet – nevettem. – Szóval, igen együtt vagyunk. Már egy éve, de volt egy kis szünet – nem akartam részletezni, hogy elhagyott -, és igen, megtörtént – feleltem Amy kérdéseire.
- Na, és milyen? Jó? – kérdezte Sarah. Komolyan, mint két tini. Néha kételkedem, hogy Ők már túl vannak a húszon.
- Ti is beszámoltatok a szexuális életetekről nekem? Mert Én nem emlékszem – mondtam.
- Ebben igazad van – gondolkodtak el -, de mondd már! Mégis milyen? – kérdezték szinte kórusban, és az arcomba hajoltak.
- Hát… jó – mondtam, és a poharat, ami eddig a kezemben volt letettem, majd feléjük fordultam. Ők csak bámultak rám, én pedig elnevettem magam.
- Úristen lányok, mi van veletek? – kiáltottam fel nevetve.
- Ennyi? Jó? – kérdezte Sarah.
- Nem, egyáltalán nem jó – mondtam. – Szenzációs! – vigyorogtam, erre mindkét nővérem a nyakamba ugrott, és megölelt.
- Hát egy ilyen pasi, hm – szólalt meg Amy, miután elengedett Sarah-val.
- Gondolhattuk volna, hogy eszméletlen az ágyban – mosolygott Sarah. – Kipróbálnám – mondta. Ekkor lépett be Edward apám oldalán a házba. Nem tudom, hogy hol voltak, gondoltam, majd megkérdezem, de Edward úgyis elmondja, ha akarja.
- Hé, Sarah, neked ott van John. Tudod, a férjed? Rémlik? – kérdeztem.
- Jó, tudom, de akkor is.
- Én is mennék vele egy-két körre – mosolygott Amy. Ezen nevetni kezdtem, a lányok nem tudták elképzelni mi olyan vicces.
- Mi az? Most mit mondtam? – kérdezte idősebbik nővérem.
- Semmi, semmi – nevettem. Azt, azért mégsem mondhattam, hogy Edward minden egyes szavukat, és gondolatukat hallja.
- Megfogtad az isten lábát ezzel a pasival – szólalt meg Sarah.
Ekkor belépett az említett a szüleimmel az oldalán, és mosolyogva foglalt helyet az asztalnál.
- És a mosolya is észvesztő – hajolt közelebb hozzám Amy. Én végig szerelmemet néztem, aki időnként rám nézett, majd elmosolyodott. Ilyenkor a szívem egy ütemet kihagyott, de nem foglalkoztam vele.





A szülinapomon a legédesebb hangra keltem fel, ami azt suttogta a fülembe, hogy: „Boldog Születésnapot Szerelmem.”
Edward karjaiba bújtam, és aludni akartam volna, ha nem csókol meg, ezzel felébresztve engem.
- Csak azt ne mondd, hogy az egész szülinapodat át akarod aludni – puszilta meg a nyakamat, majd az államat, az arcomat, végül ajkaimat.
- Nem mondtam ilyet – nyitottam ki a szemem, és ránéztem.
- Szeretnéd megkapni az ajándékodat? – kérdezte mosolyogva.
- Már megkaptam – simítottam végig meztelen mellkasán, majd közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam.
- Nem félsz, hogy anyukád benyit a szobába? – kérdezte, miután elváltak ajkaink egymástól.
- Nem, mert kopogtatás nélkül úgysem jön be a szobámba, a másik pedig, hogy Te úgyis hallod, ha ide tartana anya – mondtam, és egy újabb csókot nyomtam ajkaira, majd lefektettem az ágyra, és úgy csókoltam tovább. Egyszerűen nem tudtam vele betelni, minden egyes percben akartam Őt.



- Jenny, beragadtál a fürdőszobába? – kérdezte Alice este. A Cullen házban voltam, és épp azt a ruhát próbáltam, amit legjobb barátnőm vett nekem a szülinapomra, de féltem kimenni a fürdőből.
- Nem, de nem is akarok kimenni – szóltam ki.
- Ha nem jössz ki két percen belül, ide hívom Emmettet és megkérem, hogy nyissa ki az ajtót – fenyegetőzött Alice.
- Legalábbis úgy érted, hogy betöri az ajtót – feleltem. Nagyot sóhajtottam, majd az ajtó felé vettem az irányt, és kiléptem a folyosóra.
- Na, végre! Már épp szólni akartam Emmettnek, hogy jöjjön fel – mosolygott. – Nagyon csini vagy, barátném – ölelt át.
- Köszi, csak azt nem értem, hogy miért kell ennyire kiöltözni – mondtam, mert egy fekete, térdig érő ruhát viseltem, és, ahogy ismertem Alice-t a legdrágább ruhát vette meg.
- Mert – szólt, majd letolt a földszintre, ahol már Edwardék vártak. Vőlegényem rögtön előttem termett, és egy csókkal köszöntött.
- Gyönyörű vagy – simogatta meg az arcomat, Én pedig csak mosolyogtam, és gondolatban megköszöntem neki.
- Jól sejtem, hogy Te sem árulod el, hogy miért kellett így kiöltöznöm? – kérdeztem.
- Igen – mosolygott.



Úton voltunk… nem is tudom, hogy hova, csak mentünk, és mentünk, majd megálltunk egy étterem előtt.
Szerelmem segített kiszállni a kocsiból, majd megfogta a kezemet, és bevezetett a vendéglőbe, ahol… Senki sem volt. Nem értettem.
Edwardra néztem, aki csak mosolygott, de nem szólalt meg.
- Á, Mr. Cullen, már váruk önöket – jött elénk egy 40-es éveiben járó kopaszodó, kicsit teltebb férfi, mint Edward. Gondoltam, hogy Ő lehetett az étterem tulajdonosa.
- Jó estét, kisasszony! – köszöntött a férfi mosolyogva, majd kezet csókolt nekem.
- Jó estét! – köszöntem én is mosolyogva, majd felnéztem Edwardra, aki szúrós tekintettel méregette a pasast, és ezt a férfi is látta.
- Kérem, kövessenek! – mutatott egy szépen feldíszített asztal felé, ami már meg volt terítve, mi pedig követtük.
- Köszönjük! – szólt Edward, mikor már az asztal mellett álltunk. A férfi biccentett, majd tovább állt. Én már semmit sem értettem, mert a tulajdonos nemcsak az asztalunkat hagyta el, hanem az éttermet is. Kérdőn tekintettem Edwardra, aki csak mosolygott.
- Mondjuk úgy, hogy le lett fizetve a tulajdonos – mondta, és kihúzta nekem a széket, én pedig leültem, majd Ő is helyet foglalt velem szemben.
- Értem. Megtudhatom, hogy miért is lett lefizetve? – kérdeztem.
- Azért, hogy senki se zavarjon minket – mosolygott, én csak bólintottam, de nem vettem le a szememet Edwardról.
- Akkor nem eszel? – törte meg a csendet szerelmem.
- És Te? – kérdeztem vissza.
- Én nem hiszem, hogy hozzá fogok nyúlni az ételhez. Épp ezért nem akartam, hogy bárki más is itt legyen, de az is közre játszott, hogy csak Veled szerettem volna lenni – fogta meg a kezem, ami az asztalon volt, Én pedig viszonoztam. Halk zene hallatszott, ami talán CD-ről szólhatott, de nem igazán érdekelt, csakis kizárólag az a személy, aki előttem ült. Elengedtük egymás kezét, Én pedig neki láttam a vacsorámnak.


Sokat beszélgettünk. Főképp arról, hogy mi tetszik a másikban.
Nem ettem túl sokat, mert nem kívántam az ételt, ezt még Edward is észrevette, bár Ő, mit nem vesz észre?
- Valami baj van? – kérdezte, és arcáról eltűnt a mosoly.
- Nem, nincs semmi baj, csak nem bírok többet enni – mosolyogtam.
- Értem.
- Sajnálom.
- Mit? – tudakolta.
- Hogy ki lett fizetve, és én semmit sem ettem – hajtottam le a fejemet.
- Ne butáskodj! – Felállt az asztaltól, és mellém lépett, majd kinyújtotta a kezét, én pedig egyből elfogadtam, mintha nem is én irányítottam volna a testemet. Edward felsegített a székről, és a szabad tér felé kezdett húzni, majd megálltunk a közepén. Maga felé fordított, majd derekamra helyezte egyik kezét, a másikkal pedig megfogta az én kezemet.
- Ugye nem az lesz, amire gondolok? – kérdeztem.
- De – mosolygott, majd adott egy csókot a számra. Magához húzott, és táncolni kezdtünk. Hagytam, hogy irányítsa minden egyes lépésemet, és szó szerint elolvadtam a karjaiban, mikor belecsókolt a kulcscsontomba.
- Mondtam, hogy nem tudok táncolni – suttogtam.
- Dehogyis nem – haladt feljebb, és már a nyakamat csókolta. Beletúrtam a hajába, és felemeltem a fejét, majd megcsókoltam.
- Az őrületbe akarsz kergetni, igaz? – kérdeztem, miután elhúzódtam.
- Inkább Te kergetsz az őrületbe – mosolygott.
- Akkor nem értem, hogy még mit keresünk itt? – pirultam el, miközben feltettem a kérdést.
- Nem tudom – vigyorgott. – Gyere, menjünk – kulcsolta össze a kezünket, majd kivezetett a helyiségből.


Nem tudtam, hogy hová mentünk, mert azt hittem, hogy visszamegyünk a Cullen házba, de nem így lett, helyette inkább elhagytuk a várost, és meg sem álltunk, amíg a tengerhez nem értünk.
Kiszálltunk a kocsiból, és a tengerpartra mentünk, de mivel nem tudtam magas sarkúban a homokban mászkálni, így levettem magamról, és úgy lépkedtem a puha homoktengerben. Egyik kezemmel Edward kezét, a másikkal pedig a cipőmet fogtam.
Hirtelen Edward felkapott az ölébe, és bevitt a vízbe.
- Edward, mit csinálsz? – kérdeztem, és pánik ült ki az arcomra. – Ugye nem akarsz beledobni a vízbe, mert Alice nem áll jót magáért – hoztam fel egy indokot.
- Nyugodj meg, nem foglak beledobni – mosolygott. – Egyébként is nem szeretném tönkretenni, sem a ruhádat, sem a sminkedet. Gondolom, azért kérdezted ezt, mert sok filmben láttad, hogy ezt teszik, igaz?
- Igen. – Ekkor Edward beültetett egy csónakba, amit észre sem vettem a sötétség miatt, majd Ő is beült, kezébe vette az evezőket, és evezni kezdett.
- Nem zavar, hogy vizes a cipőd, és a nadrágod? – kérdeztem egy idő után.
- Nem – mosolygott. Túl tökéletes volt a pillanat, és arra gondoltam, hogy hol van itt a bökkenő. Vajon, mikor zavar meg minket valaki?
- Senki – szólalt meg szerelmem.
- Tessék? – kérdeztem.
- A kérdésedre a válaszom, senki – mondta, bár tudtam, hogy mire mondta azt, hogy senki. Csakis kizárólag, azért kérdeztem rá, mert hallani akartam a hangját.
- Ravasz – szólalt meg.
- Mi? – kérdeztem. – Ja! – Ő csak mosolygott, és tovább evezett. – Nem tehetek róla – néztem magam körül a fekete tengert, és élveztem, hogy kettesben lehetek azzal, aki a világot jelenti nekem.
- Jó, hogy belelátsz a fejembe? – tudakoltam, egy-két perc múlva.
- Is-is – felelte.
- Ezt, hogy érted? – néztem rá.
- Úgy, hogy valamikor jó, hogy tudom mire gondolsz, de van, hogy inkább nem akarom hallani a gondolataidat.
- Például?
- Mikor unalmas dolgokra gondolsz, és én nem tudom kizárni őket – mondta.
- Micsoda?! Hogy én unalmas dolgokra? Én mindig érdekes dolgokra gondolok – mondtam határozottan.
- Nem mindig – de legalább megmondta őszintén. Ekkor valamit elterveztem. Közelebb ültem hozzá, mintha csak az ölébe akarnék ülni, de helyette megcsókoltam, és az öltönyét kezdtem el kigombolni.
- Bírd ki, amíg oda érünk a hajóhoz – mondta mosolyogva, mikor elváltak ajkaink egymástól.
- Nem tudom, hogy meddig bírom – mondtam, és újra megcsókoltam, de nem csak ezt csináltam. Megfogtam a kezeit, amikben az evezők voltak, és elvettem tőle, majd beleejtettem a vízbe.
- Lehet, hogy most itt fogunk ragadni – gondolkodtam el.
- Lehet – mosolygott. Tehát élvezi a helyzetet. – Szerintem jobb lett volna, ha várunk, amíg a hajóhoz érünk, mert akkor melegebb környezetben… - de nem hagytam, hogy befejezze, mert az ölébe ültem, és elhallgattattam egy csókkal.
- Nekem bárhol jó, ha velem vagy – suttogtam, és megint megcsókoltam, a többi pedig ment magától.



Másnap reggel egy szobában ébredtem, vagyis azt hittem, amíg fel nem keltem. Magam köré csavartam a takarót, majd az ablakhoz léptem.
Hirtelen hatalmas kékség tárult a szemeim elé, mikor megláttam a tengert. Egy hajón voltam, ezek szerint azon, amelyet Edward említett nekem múlt éjjel a csónakban, mielőtt…
- Már felkeltél? – ölelt át hátulról szerelmem.
- Igen, azt hiszem – mosolyogtam.
- Tetszik? – kérdezte, és állát a vállamra tette, én pedig bólintottam.
- Gyere majd fel! Mutatok, neked még valamit, utána pedig eszel – mondta, majd megcsókolta a nyakamat, és elindult a fedélzetre, de még visszaszólt. – Előbb öltözz fel! – vigyorgott.
Miután elment, visszafeküdtem az ágyba, nem akartam felkelni még, bár nem szerettem volna magamra haragítani Edwardot, így kimásztam a puha ágyból, és a szekrényemhez léptem. Várjunk csak! Szekrény? Mondjuk én még nem utaztam ilyen luxus hajón, de tetszett, viszont az annál kevésbé, hogy Edward már megint költi a pénzt.
Kitártam a szekrényt, amiben szebbnél szebb ruhák sorakoztak a vállfákon. Tudtam, hogy csakis Alice vásárolhatott be ennyi mindent. Ez alatt a ruhákat értem.
Szinte csak kék ruhák voltak, de akadt köztük fehér is, meg egy-két meleg színű cucc is.
Felvettem egy kék topot, egy fehér nadrágot, és természetesen a hozzájuk való fehérneműket, majd felmentem Edwardhoz, aki a kormánynál állt.
- Szia! – köszönt, mikor mellé léptem.
- Szia! – köszöntem egy kis fáziskéséssel, mert gyönyörű volt a kilátás. Ahogy a napfénye megcsillogtatta a víz felszínét, de nem csak azt, hanem Edwardot is. Egyszerűen lenyűgöző volt.
- Mi az? – kérdezte szerelmem, mikor már egy ideje csak Őt néztem.
- Semmi. Nagyon szép – mosolyogtam. Kinyújtotta felém a kezét én pedig mohón kaptam utána. Leállította a motort, majd szorosan karjaiba zárt, és megcsókolt.




Egy hetet töltöttünk együtt a hajón kettesben, és senki sem zavart meg minket. Soha életemben nem voltam olyan boldog, mint akkor.
Mikor hazaértünk, alig akartunk elválni egymástól, de végül sikerült, és felmentem a szobámba.
Kicsomagoltam, majd elterültem az ágyamon, és az elmúlt egy hétre gondoltam. Olyan sok mindent csináltunk, hogy már alig emlékszem rá, de tudom, hogy fantasztikus volt.
Arra tisztán emlékeztem, mikor Edward megfogott, és behúzott a hideg vízbe, de megkapta a magáét. Kimásztam a vízből, és dideregve tekertem magam köré egy törülközőt, majd kiültem a napra.
- Jenny, ne haragudj rám! – szólalt meg Edward, mikor mellém ült, de Én nem szólaltam meg, mert annyira fáztam.
- Most nem fogsz hozzám szólni? – kérdezte én pedig felé fordultam.
- De, csak, ff…ff…fffázom – mondtam vacogva.
- Azt látom.
- E..EEzt, …ho…hoogy ééé…érted?
- Lila a szád – mondta. Ujjaimat számra tettem, majd beharaptam ajkaimat. Edward átölelt, és dörzsölni kezdte rajtam a törülközőt, hogy melegedjek fel. Mikor úgy éreztem már tudok rendesen beszélni, akkor megszólaltam.
- A vízben begörcsölt a lábam.
- Miért nem mondtad? – kérdezte, én csak megrántottam a vállam. – Gyere! – kapott az ölébe, és az átmeneti szobánkba vitt, majd betakargatott.
- Erre semmi szükség, süt a nap, majd megszáradok.
- Nem. Kezd lehűlni a levegő, nem szeretném, ha megfáznál – tűrt fülem mögé egy rakoncátlan hajtincset.
- Talán felmelegíthetnél – pirultam el. Még sosem mondtam ilyet egy pasinak sem, és totál zavarban éreztem magam abban a pillanatban. Ő csak mosolygott, majd megcsókolt én pedig nyaka köré kulcsoltam a karom, és magamra húztam.


Hát… mindent kihasználtam, hogy olyan közel kerülhessek hozzá, amennyire csak lehetett. Erőt vettem magamon, és felkeltem az ágyból, majd elmentem zuhanyozni.
Jó volt érezni magamon a meleg vizet. Mondhatjuk rá, hogy reggeli fürdőzés, mert kb. nyolc óra körül járhatott az idő.
Visszamentem a szobámba, és felvettem magamra egy fekete felsőt meg egy kényelmes nadrágot, majd lementem volna a konyhába enni valamit, mikor valaki megszólított.
- Szia Jenny! – köszönt egy gyönyörű női hang a hátam mögül.




Megérkezett a 2. rész első fejezete:D
Remélem fogok sok-sok kommentárt kapni:D
Puszi
e-mail: agnes_h93@freemail.hu