42. fejezet - Én? Terhes?

Köszönöm a kommentárokat, a levelet pedig Cintinek és Grétinek.:)
Higgyétek el, csak azért kérem a kommentárokat, hogy tudjam, tetszik-e a történetem vagy sem. Mit csinálok rosszul.
Remélem, írtok nekem sok-sok kommentárt, ha már nem locsoltak meg annyian:)
Puszi

Egy hét telt el és nem volt olyan nap, hogy ne görnyedtem volna a vécé felett.
Nem értettem, hogy mi lehet a bajom, mert egyre többször szédültem meg, habár ez nem csak ebben az egy hétben történt.
Abban a két hónapban is – amíg nem volt itt Jasper - többször előfordult velem, hogy szédültem, és néha többet ettem a kelleténél, de Edwardéknál sosem étkeztem sokat. Nem akartam éhenkórásznak tűnni. Ezt a folytonos éhséget pedig a nem rendszeres táplálkozás számlájára írtam, mert jóformán alig ettem valamit, mivel mindig csak egy ásványvizet ittam, semmi mást.
Úgy gondoltam, hogy a szervezetem így reagált a helytelen étkezésre.


A suliban voltam és az ebédlőben. Sajnos felszedtem pár kilót, mivel megint rákaptam az evésre, így bő ruhákat hordtam.
- Jenny, ennyire éhes vagy? – nézett a tálcámra Kate.
- Öhm… Igen. Mostanság nem eszek rendszeresen. Otthon és reggel sem eszem semmit sem, így ebédnél bepótolom – mondtam. Edward, mióta „szakítottunk” a testvéreivel ült, így nem voltam feszült.
- Hát… most már legalább eszel valamit és nem csak ásványvizet iszol – mosolyogtak a lányok, majd tovább beszélgettünk.

Nem akartam feltűnést kelteni, így nem ettem meg mindent, ami a tányéromon volt, bár kívántam, mégse tettem.

Biológiára mentem, mikor elhaladt mellettem egy erős illatú srác, mire elfogott a hányinger és beszaladtam az első mosdóba, majd bementem az egyik fülkébe s viszontláttam az ebédemet a vécében. Minden kijött belőlem, amit ebédnél ettem.
- Jenny, jól vagy? – kérdezte Kate, miközben kijöttem a fülkéből és a kagylóhoz sétáltam.
- Persze – mondtam, majd megmostam az arcom és kiöblítettem a számat is.
- Biztos? – tette kezét a vállamra.
- Igen, csak rosszul lettem attól a sráctól – mondtam, mire felhúzta az egyik szemöldökét.
- Hisz tök jó pasi volt és az illata… - hunyta le a szemét.
- Igen, az illata túl erős volt – húztam a szám, majd kimentem a mosdóból.

*

Másnap a suliban a szekrényemnél álltam és Ashleyékkel beszélgettem, mikor megpillantottam őket.
Elől Rosalie, Emmett, középen Alice és Jasper, mögöttük pedig Edward sétált lehajtott fejjel s zsebre dugott kézzel.
Mindegyikőjük felém nézett és szemükből a megbánást lehetett kiolvasni.
Ekkor elképzeltem.
Nem érdekelne semmi sem; odamennék hozzá és megcsókolnám, majd szorosan magamhoz ölelném s beszívnám bódító illatát.
- Jenny! – bökött oldalba Ash.
- Igen? – kérdeztem, miközben az elhaladó Cullen gyerekeket néztem.
- Már többször akartam kérdezni.
- Mit? – emeltem rá a tekintetem.
- Azt, hogy… Ti szakítottatok? – tudakolta. Most mit mondjak? Azt mégsem mondhatom, hogy hazudott a családja kilétével kapcsolatban, és most nem tudom, hányadán állunk - gondoltam.
- Nem, nem szakítottunk, és le lehet róla szállni – förmedtem rá, majd becsaptam a szekrényajtóm, ami eddig nyitva volt, majd órára mentem.


Nem értettem, hogy mi üthetett belém, mert sosem viselkedtem még így, mint az előbb.
Mivel matematika órám volt, tudtam, hogy mellettem fog ülni, ezért úgy döntöttem, tartóztatom magam, és nem ugrok a karjai közé.
Nem tudtam, miért, de mostanában egyre többször kívántam meg Őt és képzeltem el, ahogy odasétálok hozzá s letépem róla az ingét.

Mikor becsengettek és bejött a tanár a terembe, kételkedtem benne, hogy Edward bejön órára, így megpróbáltam figyelni.
Folyamatosan jegyzeteltem és úgy tettem, mintha a feladatra koncentrálnék, pedig gondolatban teljesen máshol jártam.

Pár perc múlva kopogtatást, majd ajtónyílást hallottam és felnéztem a füzetemből.
Ő lépett be az ajtón, közben elnézést kért a késésért, majd elindult felém, s leült mellém, kinyitotta a füzetét és jegyzetelni kezdett.
Én egyfolytában Őt néztem a szemem sarkából, és ami a legjobban meglepett, hogy jobban végigmértem, mint eddig valaha.
Ahogy mozgott, miközben a padunkhoz sétált… megkívántam és a pulzusom az egekbe szökött. Egy kicsit borostás volt az arca, de még így is eszméletlenül jól nézett ki. Úgy éreztem, hogy menten kiugrik a szívem a helyéről.

Nem nézett rám, csak írt és írt, én pedig nem bírtam tovább tétlenül ülni mellette.
Felé fordítottam a fejem, majd beharaptam az alsó ajkam és kezemmel megmarkoltam a szék oldalát.
Döntenem kellett.
Vagy a teremben maradok és letámadom, vagy kimegyek s lenyugszom.
Végül a második alternatívára tettem le a voksomat, így felnyújtottam a kezem, és vártam, hogy a tanár felszólítson.
- Igen, Miss. Smith?
- Tanár úr, kimehetek a levegőre? Kicsit szédülök – mondtam.
- Persze, ha rosszul érzi magát, menjen – bólintott, én pedig összepakoltam a cuccom, majd kimentem a teremből és egyenesen az udvar felé vettem az irányt.

Kint leültem egy padra, majd mélyet szippantottam a friss levegőből.
Jobban éreztem magam és nem már nem vágytam annyira Edwardra, mint az órán, de nagyon hiányzott. Ostoba voltam, hogy összevesztem vele… de hazudott nekem… előbb el kellett volna mondania. Mondjuk már akkor, mikor olyan jó barátok lettünk. Persze Bellának elmondta, csak nekem nem volt képes megemlíteni ezt az apró dolgot.


A többi órán, ami közös volt, igyekeztem nem rá figyelni, de nem ment, így majdnem mindig az udvaron kötöttem ki.

Ez volt biológián is, így megint a friss levegőn voltam és vártam, hogy kicsengessenek, mivel volt még egy órám.
Épp álltam volna fel, mikor megszédültem és visszahuppantam a padra, ahol eddig ültem, aztán észrevettem Őt.
Abban a pillanatban lépett ki az épületből, mikor felé néztem. Fehér kabátot - amit annyira szerettem -, egy sötétkék pólót és egy fekete farmert viselt.
Elképzeltem, hogy milyen lenne a karjaiban lenni, érezni ajkait az enyémeken s az illatát, amitől megrészegülök, akárhányszor a közelében vagyok.
Csak ez a titok akadályozott meg abban, hogy vele legyek. Tudtam, hülyeség, de mindenképp gondolkodnom kellett rajta… és egész éjjel ezen a dolgon elmélkedtem, mármint Alice-éken.
Már a legjobb barátnőm is hiányzott… Hiányzott az állandó mosolygós arca, hiányzott a vásárlásmániás Alice, akivel mindent megbeszélhettem. De vámpír… és ez nem akadályozta meg a barátságunkat sem, mert egy pillanatra sem emlékszem, hogy meg akart volna támadni.
Egyfolytában Őket bámultam, de ekkor Edward felém fordult és mélyen a szemeimbe nézett, én pedig alig bírtam elfordítani róla a tekintetemet, aztán sikerült s elindultam az utolsó órámra.


Otthon mindent összeettem, aminek a következménye ismét az lett, hogy a vécé fölött görnyedtem, s viszont láttam az uzsonnámat.
Miután kiöblítettem a számat, bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét.
Egy szappanopera ment, amiben egy csaj teherbe esett egy bulin. Nem jött meg neki, ezért elment terhességi tesztet venni és pozitív lett.
Ekkor eszembe jutott, hogy nekem sem jött meg már…
Felrohantam a szobámba, majd előkerestem a naptáram és megnéztem, hogy mikor volt meg utoljára.
- Több mint egy hónapja meg kellett volna már jönnie – suttogtam, és kiejtettem a kezemből a naptárt, ami a földön landolt.
- Nem, én nem lehetek az… Védekeztünk – rogytam le a földre, és meredtem magam elé.
- Meg kell tudnom! – álltam fel, majd lerohantam a földszintre. Kikapcsoltam a tévét, majd magamra vettem a kabátom és futásnak eredtem.


Lihegve értem oda a gyógyszertárhoz és áldottam az eget, hogy nálam volt a napszemüvegem.
Bementem a patikába, majd az eladóhoz fordultam.
- Jó napot kívánok! – köszöntöttem a gyógyszertárost.
- Jó napot! Miben segíthetek? – kérdezte mosolyogva.
- Terhességi tesztet szeretnék venni – bólintott, majd elment. Mikor visszatért, letette az asztalra a tesztet és megmondta az árát, majd kifizettem.
- Köszönöm. Viszlát!
- Viszontlátásra! – köszönt el Ő is.


Amint hazaértem, bementem a fürdőszobába, elővettem a tesztet, és elolvastam a használati utasítást, majd megcsináltam, utána vártam.


Három perc múlva félve néztem meg az eredményt. A várakozás közben egyfolytában azon agyaltam, hogy pozitív vagy negatív lesz, és most eljött a pillanat, hogy megtudjam.
- Két csík – néztem a párhuzamosan húzódó vonalakat
- Uram isten! – kaptam a szám elé a kezem. – Terhes vagyok – suttogtam, majd lerogytam a földre. - Mit fog szólni Edward? - kérdeztem magamtól. - Nem, nem szabad megtudnia… soha - gondoltam, majd felálltam és bementem a szobámba, miután eltüntettem mindent, ami bizonyítaná, hogy mit csináltam a fürdőben.


El kéne mennem egy orvoshoz, de kihez? Az itteni dokik biztos, hogy kifecsegnék anyunak, hogy teherbe estem.
Te jó ég! Terhes vagyok. Ez… Ez nem a valóság. Túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy anyuka legyek, és Edward is, hogy apuka. Tennem kell valamit, és akiben a legjobban bízok az egy vámpír… De nekem sosem volt előítéletem senkivel szemben, így most sem lesz – döntöttem el, majd lementem a földszintre, felvettem a kabátom és a kórház felé vettem az irányt. Vittem magammal a tesztet, a naptáramat, mindent, ami kelhet.


Amint megérkeztem a kórházba, odamentem a recepcióshoz és megkérdeztem, hogy, hol találom Dr. Cullen irodáját.
Mikor a hölgy útbaigazított, elindultam Carlisle-hoz, közben azon elmélkedtem, hogyan mondjam el neki, hogy terhes vagyok a fiától.

Hamar megtaláltam az irodáját, így félve, de bekopogtattam és vártam, hogy beinvitáljanak.
- Szabad – hallottam meg a kellemes férfi hangot. Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a helyiségbe.
- Jó napot! – köszöntöttem. A hangom hallatára felkapta a fejét, majd felállt az asztalától s tett felém egy lépést.
- Szervusz Jenny – köszönt óvatosan. Úgy gondoltam, attól tartott, hogy esetleg megijeszt, de nem féltem tőle, hisz sosem bántott; épp ellenkezőleg.
- Beszélhetnénk? – kérdeztem.
- Természetesen. Kérlek, foglalj helyet – mutatott az asztala előtt levő székek egyikére, én pedig elindultam, majd leültem.
- Miről szerettél volna beszélni velem? – tudakolta, miközben helyet foglalt előttem a székében.
- Erről – feleltem, majd elővettem a zsebemből a tesztet és az asztalra helyeztem, Ő pedig elvette s megnézte. Amint meglátta a két csíkot, rám nézett, majd megszólalt.
- Edward…?
- Igen, az Övé.
- És tud már róla vagy még nem…?
- Még nem mondtam el neki és nem akarom, hogy megtudja.
- Miért nem?
- Félek a reakciójától, ahogy anyuétól is. Kérem, ne mondja el nekik, titokban akarom tartani.
- De Alice. Ő tud a döntésedről.
- Igen, valószínűleg. Ezért kell megmondani neki, hogy ne szóljon Edwardnak. Megtenné ezt nekem?
- Természetesen. De meg kell kérdeznem. Meg akarod tartani a kicsit? – Nem tudtam, hogy mit feleljek. Még túl fiatalnak tartottam magam egy gyerek neveléséhez, és anya frászt kapott volna, ha meg tudja, hogy terhes a tizennyolc éves lánya.
- Nem tudom. Nem akarom elvetetni, mert Edwardé, viszont meg tartani sem szeretném, mivel még fiatal vagyok az anyasághoz.
- Értem.
- Nem tudom, mit tegyek – temettem arcomat a kezeimbe. Ekkor megéreztem jéghideg kezét az enyémeken. Felnéztem rá, Ő pedig visszahúzta a kezeit.
- Sajnálom. Nem akartam…
- Semmi baj. Nem félek tőled és gondolkoztam ezen a… dolgon. – Kis szünet után folytattam. – Senkit sem bántotok. Edward kis kora óta veletek él, és egyikőtök sem akarta megtámadni, ráadásul te orvosként dolgozol. Nap mint nap emberek közt vagy, sőt, vér közelében és nem tudják az emberek, hogy mik is vagytok. Carlisle, ti vagytok az első vámpírok, akikkel valaha találkoztam és… annyira emberien viselkedtek, hogy sosem jöttem volna rá, ha Esme nem tesz olyan mozdulatot… Én elfogadlak titeket, mert olyan, mintha már ti is a családom lennétek. Szeretem Edwardot és nem akarom elveszíteni, ezért is nem mondom el neki, hogy terhes vagyok. Úgy érzem, kiborulna tőle, hogy ilyen fiatalon apa lesz. Lehet, hogy el kéne vetetnem.
- Jenny, nem tudod, hogy körülbelül hány hetes lehet? – kérdezte.
- Nem, de elhoztam a naptáram. Két hónapos semmiképp sem lehet, ugye?
- Az majd mindjárt kiderül – mondta, majd visszaült a helyére. – Megkaphatom a naptárad?
- Persze – nyújtottam felé az említett tárgyat, majd nézegetni kezdte.
- Hm.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Még nincs baj, mert négy hetes a baba. Jenny, még egy hónapod van a döntésre, hogy elveteted vagy sem – mondta, én pedig bólintottam. Már egy hónapos terhes vagyok? - kérdeztem magamtól. - Anyának nem szabad megtudnia, sem Edwardnak, de akkor mit csináljak?
- Jenny – szólt Carlisle, én pedig ránéztem. – Nem kell most rögtön döntened; gondold végig és majd megbeszéljük, rendben?
- Rendben. Köszönöm.
- Ez csak természetes – mosolyodott el.


Otthon feküdtem az ágyamon és gondolkoztam. Először az álmom jutott az eszembe, de hamar kikötöttem annál a kérdésnél: Hogy mi legyen a babával? Sokáig elmélkedtem ezen, de semmire sem jutottam, így elmentem fürödni.

Akaratlanul is eszembe jutott az álmom azon része, mikor Edward holttestét tartottam a karjaim közt.
Nem akarom ugyanazt még egyszer átélni, mint akkor, főleg, hogy most a szívem alatt hordom a gyerekét - gondoltam. - Holnap beszélek Alice-szel, és mindent tisztázunk majd - döntöttem el, miközben a szobám felé tartottam. Épp mikor bezártam magam mögött az ajtót, akkor ugrott be az ablakon a barátnőm egy nagy mosollyal az arcán. Én csak döbbenten álltam egy helyben, de hamar észbe kaptam
- Ó, nem akartalak megijeszteni – lépett egyet hátra.
- Nem, nem ijesztettél meg, csak meglepődtem, hogy bemásztál az ablakon - mondtam, majd elindultam felé és leültem az ágyra, de Ő nem mozdult. – Nyugodtan közelebb jöhetsz és akár le is ülhetnél mellém - mosolyodtam el, barátnőm pedig követte a példámat s helyet foglalt mellettem.
- Annyira sajnálom. Tudom, hogy el kellett volna már mondanom, de…
- Alice – vágtam a szavába. – Nem haragszom, és beszéltem Carlisle-lal egy s másról.
- Igen, tudom. Láttam, mikor megveszed a tesztet, utána pedig… - de nem fejezte be, mert mindketten tudtuk, hogy mi volt azután.
- Kérlek, ne mondd el Neki.
- Nyugi, nem mondom el Edwardnak, de Jasper… Előtte nem tudok hazudni, mert megérzi – mondta.
- Akkor négyen fogunk tudni róla, de senki más.
- Rendben – bólintott. Tudtam, hogy attól tart, mint Carlisle , így én tettem meg az első lépést. Átöleltem a legjobb barátnőmet, aki számomra nem vámpír, hanem ugyanolyan embert volt, mint én. Viszonozta az ölelésem és éreztem jéghideg testét, de nem érdekelt, mert ez hozzá tartozott s én elfogadtam.
- Tudod mit? – tartottam el magamtól. – Holnap menjünk el vásárolni – mosolyogtam.
- Benne vagyok – vidult fel az arca.
- De csak te és Jasper tudhattok róla és arról is, hogy elfogadtalak titeket.
- Miért? – kérdezte.
- Mert azt hiszem, most túl sok lenne nekem. Talán még egy hét, és akkor minden rendeződni fog.
- Értem. Na, akkor mikor menjünk, és hova? Port Angelesbe? – Ezután csak kérdezett és kérdezett, de mindig Ő válaszolta meg a saját kérdéseit, én pedig mosolyogva bólintottam mindenre.

Már egy ideje beszélgethettünk, mikor úgy éreztem, hogy kérdezhetek Róla, mert érdekelt, mi történt vele az elmúlt napokban.
- Alice, hogy van Edward? - kérdeztem.
- Hiányzol neki és nagyon bánja, hogy nem mondta el hamarabb, de azt mondta, megvár.
- Megvár? – suttogtam a kérdést.
- Igen, csak te kellesz neki és vissza szeretne kapni téged, de nem mer közeledni feléd, nehogy rontson a helyzeten.
- Nekem is hiányzik... El nem tudom mondani, hogy mennyire - hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Na, ne sírj - ölelt magához, majd simogatni kezdte a hátamat. - Ide hívjam? - kérdezte, mire elhúzódtam, majd megtöröltem a szemem.
- Ne, ne hívd ide – mondtam.
- De… azt mondtad, hogy hiányzik neked – hitetlenkedett.
- Tudom, viszont most nem tudnék vele beszélni.
- Értem. Remélem, megtartod a babát – mondta hirtelen. – Úgy szeretnék egy unokahúgot vagy egy unokaöcsit - mosolygott.
- Nem is tudom Alice. Még túl fiatal vagyok egy gyerekhez, és bár Edwardé, nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne megtartanom.
- De remélem, meggondolod – mosolygott, én pedig úgy láttam, hogy ideje témát váltanunk.
- Alice, a suliban úgy kell tennünk, mintha…
- Tudom.
- Azért, mert nem…
- Nem akarod megbántani. Tudom – mosolygott. – De attól még áll a holnapi vásárlás, nem?
- Persze – mosolyogtam én is.
- Akkor suli után érted jövök úgy… kettőre.
- Rendben.
- Na, most megyek. Jó éjt!
- Neked is – mondtam, mire elnevette magát.
- Most mit mondtam? – kérdeztem komoly arccal.
- Semmit, csak tudod, mi nem alszunk. Az egyetlen, aki alszik, az Edward – mondta, majd két puszi után kiugrott az ablakon, én pedig elmentem aludni.