51. fejezet – Esküvő és nászút (I. rész)

Sziasztok!
Hát, eljött a friss ideje, de kicsit letörve hozom az új részt. :( Persze, megérdemlem, azok után, hogy heteket késett a rész, de hamarosan vége, és, ha nem is komiztok most, akkor legalább az utolsó előtti és az utolsó résznél. Az a négy kommentár nagyon elszomorított. :(
Nos, láthatjátok, hogy az 51. rész I. részét hoztam. Négy része lesz. Hogy miért? Majd meglátjátok, de az is lehet, hogy csak három. Majd kiderül. :)
Köszönöm annak, aki írt az előző részhez, és köszönöm külön Nillának, hogy szenvedett a résszel. :) ♥
Nos, én csak ennyit kérek. Ha nem is írtok, én akkor is befejezem ezt a történetet. Lezárom majd egy ponttal, és kiírom, hogy VÉGE. Nem lesz folytatás semmi, szóval, megszabadultok tőlem is, és Jennytől is.
A részről annyit, hogy kiderül, lett-e, vagy lesz-e gyerekük Jennyéknek, és lehet, hogy más érdekesség nem is lesz benne, de ahogy a cím is mutatja. Esküvő.
Azt hiszem, ennyi, amit így akartam a rész előtt.
jó olvasást!
Puszi

Szerencsére anya nem kérdezett semmit, miután elmondtuk neki a kitalált történetet. Bántott, hogy ezt kellett vele tennem, de muszáj volt. Megkértem, hogy ne mondja el senkinek, mert nem akarjuk, hogy pletykáljanak az emberek. Tudtam, hogy anya nem mondja el senkinek sem. Ezt még azon a héten közöltük vele, mielőtt Edward emberré vált, újra.

Az első napon azt hittem, hogy csak teteti az alvást, pedig tényleg aludt. Mosolyogva néztem, ahogy szunyókál, majd kócos hajjal felkel, és felül az ágyban. Megdörzsölte az arcát, én pedig átöleltem, és egy csókot adtam ajkaira. Azon a reggelen nem nagyon keltünk ki az ágyból. Ha Alice nem hívott volna fel minket, talán egész nap dolgoztunk volna.
Talán nem kellene gyerek tizennyolc évesen, de meg lett adva az esély, hogy lehet babánk, mi pedig mindent megtettünk ezért. „Anyáék tuti, nem örülnek majd neki, de biztos vagyok magamban” mondogattam, és így is éreztem.

Imádtam a reggeleket, mert minden nap láttam Edward borzos haját, és ahogy kómásan lebandukolt a földszintre egy kávéért. Én csak néztem, hogy falja be a reggelijét, majd issza meg a narancslevét, amit kitöltöttem neki. Ezek voltak a kedvenceim. Ilyenkor olyan édes volt, hogy meg tudtam volna zabálni – képletesen szólva. A fürdésről már ne is beszéljünk. Amikor bejött a szobába egy szál törülközőben, vizes hajjal, bezártam mögötte az ajtót, és ledöntöttem az ágyra, majd csókolni kezdtem.
Még emberként is óvatosan bánt velem, mintha attól tartott volna, hogy bármelyik pillanatban összetörne. Pedig nem így volt, és nemegyszer történt már meg, hogy a konyhában lettünk egymáséi, és inkább a tányértért aggódtam, ami leesett a földre közben.

Edward elvitt a vízesésünkhöz, nekem pedig eszembe jutottak az itt töltött éjjelek. Nem értettem, hogy miért kellett kiöltöznöm, de amikor megpillantottam a zuhatag mellett néhány méterre felállított asztalkát, már tudtam. Csillogó szemekkel néztem rá, és most nem egyedül kellett ennem. Legalábbis azt hittem, míg le nem ültünk, és el nem kezdtünk enni, vagyis csak én. Kérdőn néztem szerelmemre, aki csak mosolygott, de az ételhez nem nyúlt. Nem értettem, miért, de mivel nem tudott olvasni a gondolataimba, ezért megkérdeztem. Nem mintha zavart volna, csak érdekelt.
- Khm… Edward, miért csak én eszek? – kérdeztem pirulva, mire melegen elmosolyodott. Szerettem az ilyen hatásszüneteit. Csak néz, és mosolyog, én pedig még jobban elvörösödök valahányszor így néz rám – gondoltam, miközben smaragdzöld szemeit néztem.
- Szeretem nézni, ahogy eszel – vallotta be, én pedig letettem az evőeszközt a kezemből, és hátradőltem a székben.
- De enned kell valamit, nem vagy vámpír. Én már befejeztem, most rajtad a sor – mondtam, mire elnevette magát, és felállt a székről, majd mellém sétált. Kérdőn tekintettem fel rá, ő pedig csak mosolygott.
- Szabad? - Nem értettem semmit, de elfogadtam a felém nyújtott kezét, majd egyik karjával átölelte a derekamat - ezzel közelebb vonva magához -, míg szabad kezével megfogta az enyémet.
Lassan táncoltunk a vízesés mellett, egy saját dallamra, ami bennünk volt. Nem is kellett igazi muzsika, megvolt a magunk zenéje. Vállára hajtottam a fejem, ő pedig, amelyik kezével az enyémet fogta, a mellkasához húzta pont úgy, ahogy karácsonykor. Éreztem a belőle áradó édes illatot, és elmosolyodtam. Úgy éreztem, hogy megállt az idő körülöttünk, és csak az a pillanat van, amiben mi vagyunk.
Ajkához emelte a kezemet, majd finom csókot nyomott rá, én pedig a nyakába fúrtam az arcomat.
- Szeretlek – törte meg a csendet, én pedig jobban hozzábújva ejtettem ki ugyanezt a szót. Ő mindig szebben mondta, mint én, vagy csak nekem tűnt úgy. Lehajolt ajkaimhoz, majd lágy csókot lehelt rájuk, én pedig átkarolva a nyakát húztam közelebb magamhoz. Nem tudom, mi válthatta ki belőlem, de valahányszor megcsókolt, szaporán vettem a levegőt. Fellobbant bennem a vágy, és abban a pillanatban akartam őt. Nem érdekelt, hol vagyunk, vagy, hogy ki láthat meg minket. Beletúrtam bronzbarna hajába, ő pedig belemosolygott a csókunkba, majd még jobban magához ölelt.
Azt hittem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, amikor elmélyítette a csókunkat. Sosem gondoltam volna, hogy Bella otthagyja őt, mert nála szerintem nincs jobb. Bár, ha nem ismertem volna meg, és másba szeretek bele, akkor számomra az a valaki lett volna tökéletes. Edwarddal mindig is jól kijöttem, habár akadt néhány összezörrenés köztünk, de utána kibékültünk, szinte aznap. Mondjuk a csók, amit először kaptam tőle balul sült el, ezért jó ideig nem is akartam, hogy a közelemben legyen. Mi lett volna, hogyha rájön, többet érezek iránta szimpla barátságnál? Ő Bellával volt, én pedig… egyedül. Segített túljutnom Paulon, ezért köszönettel tartoztam neki. A legjobb barátom volt. Most pedig itt vagyok a karjai közt. Szeret, és én is szeretem őt. Azt hiszem, nem is kívánhatnék többet.

Nem tudom, mennyi ideje táncolhattunk, csak azt tudtam, hogy este van, vele vagyok, és mérhetetlenül boldog. Csak Edward töltötte be a gondolataimat, és észre sem vettem, hogy fázok, amíg szerelmem rám nem terítette a zakóját. Hálásan pillantottam fel rá, ő pedig egy csókot nyomott ajkaimra.
- Jenny, tudom, hogy már válaszoltál rá, de… - szólalt meg hirtelen, én pedig érdeklődve néztem őt. -… Szeretném újra megkérdezni tőled – mondta, miközben mélyen a szemembe nézett. Mintha izgult volna valami miatt. Kérdőn néztem rá, hisz nem tudtam, hogy mit is akar megkérdezni, amire – állítólag – már feleltem. Hiába törtem a fejem, nem jutott az eszembe. – Szeretlek, az életemnél is jobban. – Szemei boldogságtól és reménytől csillogtak, én pedig elmosolyodtam. Csak egyszer láttam ennyire zavarban, de az még régebben volt. De mi…? Istenem! – esett le hirtelen, és nagyot nyeltem, ő pedig fél térdre ereszkedett előttem, miközben megfogta a kezemet. Te jóságos ég! – gondoltam. – Jenny Smith, szeretni és tisztelni foglak életem végéig. Megtisztelnél vele, hogy hozzám jössz feleségül? – tette fel a kérdést immár másodjára nekem, mire könnyek szöktek a szemembe a boldogságtól. Lehajtottam a fejem, és gyorsan pislogtam egymás után, hogy újra tisztán láthassak, majd rá emeltem a tekintetemet. Aggódva nézett rám, és várta a válaszomat.
- Igen – feleltem, mire megkönnyebbülten kifújta a magában tartott levegőt, miközben elmosolyodott, és elővett a zsebéből egy kis dobozkát. Felpattintotta a tetejét, és ott volt benne az a gyűrű, amit legelőször adott nekem. Felhúzta az ujjamra, majd felállt a földről, én pedig mosolyogva öleltem át őt. Nem tudtam, miért félt attól, hogy nemet mondok, mikor tudja, hogy százszor is igennel felelnék neki. Lehajolt ajkaimhoz, és megcsókolt, miközben szorosan magához vont, én pedig beletúrtam a hajába.
Gyönyörű éjszaka volt, és úgy éreztem, hogy semmi sem ronthatja el a kedvemet.

Persze másnap Alice már szervezkedni is kezdett, én pedig csak mosolyogtam. Tökéletesen bíztam barátnőm - az az lassan sógornőm – ízlésében, hisz ő pontosan tudta, milyen lesz az esküvőnk. Mi mindenre jó, ha a jövőbe látsz.
Néha azért túlzásba vitte, de Edward mindig leállította, és nem tagadhatta, idegesítette, hogy nem tud olvasni Alice fejében. Természetesen örült, hogy ember, mert újra álmodhatott, és ismét megízlelhette a főtt ételeket, és a fagyit. Régi ötletemen gondolkoztam; tényleg fel kéne találnia egy vámpírnak!

Már csak néhány nap volt hátra a második hétből, de még mindig nem sikerült. Bár Carlisle azt mondta, hogy érdemes kivárni a két hetet, mert akkor már a vérteszt is kimutatja. Ő ebben bízott, én pedig a tesztben, és benne is. Féltem, sőt, rettegtem attól, hogy nem lehet gyerekem. Az a baleset, amikor elvesztettem a babát… Lehet, hogy a miatt nem esek teherbe. Legalábbis, nekem ez jutott az eszembe. Carlisle szerint vannak olyan párok, akiknek félév után sikerül, de nekünk csupán két hetünk volt, ami lassan a végéhez közeledett.
Edward mindig megnyugtatott. Azt mondta, hogy: „Nem kell negatívan gondolkodnod, hisz ebben a pár napban összehozhatjuk a babát”, és én hittem neki.

Jóformán ki sem keltünk az ágyból, csak próbálkoztunk egész nap. Mondjuk, nem mintha bántam volna, mert Edward igazán… Húh...! De tényleg mindent megtett, hogy jól érezzem magam, és ez fordítva is így volt.
Mosolyogva néztem, ahogy eléri a gyönyörűséget, én pedig nyakába fúrtam az arcomat, és megcsókoltam. A teste hirtelen megfeszült, majd rám dőlt, s zihálva csókoltuk meg egymást újra és újra. Ujjaimat végighúztam ajkain, majd smaragdzöld szemeibe néztem. Elpirultam a tekintetétől, mire huncutul elmosolyodott, és kezével átölelte a derekamat, fejét pedig a mellkasomra hajtotta. Most én húztam magunkra a takarót, mert kicsit hűvös volt a levegő felhevült testünknek. A hajával játszottam, és elmerengtem.
A megismerkedésünk eléggé, hogy úgy mondjam… érdekes volt. A bordásfalas balesetről már ne is beszéljünk. Persze ezzel még inkább felhívta magára a figyelmemet. Ő az én megmentőm. Mindig ott volt, hogy megvédjen, és én nem lehettem neki elég hálás érte. Istenem! Mennyit veszekedtem vele… Olyan bolond voltam.
Megpusziltam a fejét, majd átöleltem, ő pedig felnézett rám, és megsimogatta az arcomat.
Mihez kezdenék nélküle? Ő lett a mindenem, amikor rájöttem, hogy olyat érzek iránta, amit egy barátnak nem szabadna. Ó, a múlt! Mindig eszembe jutnak az emlékek, én pedig szeretem felidézni őket. A múltban, ha visszatekintünk, sok kérdésre választ kaphatunk. Miért akarta megölni Pault? Miért nézett rám olyan furcsán, és miért ért hozzám úgy? Ezekre a kérdésekre a válasz a múltban rejtőzik, csupán vissza kell emlékezni, és jól szemügyre venni a jeleneteket, és mozdulatokat. Ahogy a mondás is szól. „A szem a lélek tükre.” Ha belenézünk egy ember szemébe, ott felfedezhetjük azokat az érzéseket, amiket nem enged kiülni az arcára. Edward csak néha feledkezik meg az álarcáról. Komolyan, olyan jó lenne tudni, hogy mire gondol.
A baba… Istenem! Miért nem estem még teherbe? Nagyon igyekszünk, de semmi, és mindjárt itt a „határidő”. Mi van, ha nem fog sikerülni? Biztos velem van a baj…
- Mi az? – kérdeztem, mert egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, és kezdtem egyre jobban zavarba jönni.
- Semmi, csak szeretlek nézni – mosolygott, miközben megcirógatta az arcomat. Ő vajon mit gondolhat erről a gyerek dologról? – Kicsim, mi a baj? – tudakolta aggódva. Most mondjam el neki, vagy sem? – elmélkedtem, végül döntöttem.
- Lehet, hogy miattam nem sikerül – mondtam ki, amire nemrég gondoltam. Edward felkönyökölt, és értetlenül meredt rám. – Miért nem esek teherbe? Szinte minden nap az ágyban vagyunk, és… semmi. Talán… nem is lehet gyerekem. Lehet, hogy meddő vagyok – vettem szaporán a levegőt, és már a kétségbeesés határán álltam. Istenem, lehet, hogy meddő vagyok – mondtam magamban, és összeszorítottam a kezem. Edward ökölbeszorított kezemre tette az övét, majd lágyan megszólított.
- Kicsim, ilyenre ne is gondolj! Neked nincs semmi bajod, azt Carlisle mondta volna – nyugtatott meg. - Tudod, felmerült bennem, hogy talán én vagyok az oka – mondta, én pedig kérdőn néztem rá. Nem hittem, hogy őmiatta nem esek teherbe. – Megkértem Carlisle-t, hogy vizsgáljon meg.
- Edward, nem te miattad van – próbáltam meggyőzni. Egyáltalán miért vette a fejébe, hogy esetleg…
- Carlisle is ezt mondta, mert negatív lett a teszt. Tudok nemzeni gyereket csupán időbe telik.
- Igen, de már csak pár napunk van – mondtam, és lehajtottam a fejem. Mi van, ha azalatt sem fog sikerülni?
- Tudom. Majd igyekszem – mosolygott bátorítóan, majd megcsókolt, miközben rájöttem, hogy is értette…

Sikertelen. Ezzel az egy szóval tudnám kifejezni a két hét alatti próbálkozásainkat. Nagyon akartuk azt a kisbabát, de nem sikerült. Amikor Carlisle egy hét múlva kijelentette, hogy nincs magzat a méhemben, elájultam. Csak arra emlékeztem, hogy forog velem a világ, és Edwardra, aki ijedten kapott utánam. Ezután senkivel sem beszéltem, és magamat hibáztattam mindenért. Miattam nem… Én voltam a hibás.
Persze Edward próbált megnyugtatni, hisz csak ő hallotta a gondolataimat. Egyszer, Jasper segítségével mosolyt csalt az arcomra, és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Ám sajnos, amint Jazz elment a közelemből, én ugyanabba az állapotba kerültem, mint előtte. Semmi sem érdekelt, és még enni sem ettem volna, ha szerelmem nem erőszakol belém egy-két falatot. Azt mondta, hogy ennem kell valamit, de én legszívesebben kihánytam volna az egészet.
A baleset járt a fejemben, amikor átestem az ablakon. Lehet, hogy amiatt nem… Természetesen Edward elmagyarázta, hogy az meg sem történt velem, így még a feltételezés sem helyes. De én szentül meg voltam róla győződve, és most nem hallgattam rá, ám igyekeztem mosolyogni, hisz Alice gőzerővel készült az esküvővel.

Amikor Edward megkérte a kezemet, azóta csak szervezett és tervezett. Magával cipelt mindenhová, én pedig nem tiltakoztam. Tényleg kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a díszítés, és még ott volt a vendéglista. Nem akartam nagy esküvőt csapni. Pláne olyat nem, ahol a vendégek nagy részét nem is ismerem. Alice-t ismerve, a fél várost meghívná, de én csak a szűk családi- és baráti kört szerettem volna, ami körülbelül harminc-negyven fő.

Amíg mi Edwarddal próbálkoztunk, addig ő az előkészületek háromnegyedét már megcsinálta, így nem volt már olyan sok hátra. Még éjjel is pörgött Edward szerint, én pedig csak mosolyogtam. Nem is Alice lenne. Mérhetetlenül hálás voltam, hogy segít nekünk, és már azon agyaltam, mivel tudnám kifejezni a köszönetemet, amikor berontott a szobába, ahol tartózkodtam, és rögtön lebeszélt róla. Azt mondta, hogy szívesen csinálja, nem vár el semmit cserébe. Na, jó, talán egyet. Hogy legyek nagyon boldog a bátyjával. Én is ezt terveztem, és nem egy példa volt a szemem előtt. Esme-Carlisle, Alice-Jasper, és végül az Emmett-Rosalie páros. Ők már hosszú évtizedek óta együtt vannak, és boldogan élnek. Akkor nekem miért ne menne?

* * *
Már csak egyet kellett aludni, és eljön a nagy nap, amire már lassan egy hónapja vártunk szerelmemmel. Na, jó, lehet, hogy ő már néhány évtizede.
El sem tudtam hinni, hogy összeházasodunk, hogy egyáltalán ő lesz a férjem. Nem izgultam, és nem tudtam az okát, ám volt egy olyan érzésem, hogy másnap jön majd a gyomorgörcsöm, amit a nők éreznek a nagy nap előtt.

Már minden készen állt, de Alice nem hagyta, hogy megnézzem. Azt mondta, majd meglátom milyen lett, ha lefele jövök a lépcsőn. Még szemkötőt is tett rám, és úgy vitt ki a házból, és csak akkor vette le rólam, amikor rég a kocsiban ültünk, s az úton haladtunk… valahova.
Hiába kérdezgettem a csajokat, nem válaszoltak, csak mereven bámulták az utat. Természetesen Rosalie is velünk jött arra a bizonyos helyre, ami előttem titok volt. Nem értettem őket, mert néha olyan gyorsan beszélve tervezgették az estét, hogy én egy szót sem hallottam belőle. Számomra csak összemosódott hangok voltak.

Mielőtt odaértünk volna – amit még mindig nem tudtam -, ismét bekötötték a szememet, és csak úgy mentünk tovább.
Amikor megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, és lassan haladtunk be, majd hallottam az ajtó nyitását és zárását. Bent rögtön megcsapott a meleg, ami a helyiségben uralkodott, majd tovább mentünk, és leültettek egy székre.
Még mindig fogalmam sem volt, mit keresünk itt, majd hirtelen levették szemem elől a kötést, és megláttam Kate-et és Julie-t. Mosolyogva öleltük meg egymást, majd tőmondatokban megbeszéltük a pár hónap eseményeit. Ashley nem jött el, és üzent, hogy nem akar megbántani, de még mindig szomorú volt Tom miatt. Együtt jártak, ő pedig egy szó nélkül ment el. Megértettem őt. Én sem örültem volna, ha Edward egy üzenetet sem hagyva lép le valahova. Bár… Tom soha többet nem fog visszajönni.

Pár perc múlva két férfi lépett be a helyiségbe; két nagyon helyes pasi, akik, mint kiderült, hozzánk jöttek. Jobban szólva hozzám.
Amikor az egyik srác levette a pólóját már tudtam, mi fog következni. Sokatmondóan néztem Alice-re, aki csak mosolyogva mutogatott nekem, amiből én semmit sem értettem. Amikor visszafordultam a pasi felé, az épp az övét csatolta kifele, mire elkerekedett szemekkel meredtem rá. Te… jó… ég! - gondoltam, miközben lehúzta a nadrágját, és az ölembe dobta. Rá kellett jönnöm, hogy ezek a srácok sztriptízelnek nekem. Kigyúrt izmaik csakúgy feszültek a mellkasukon, karjukon és a combjaikon, ahogy táncoltak.
Hirtelen felkapott az egyik, majd leültetett egy székre, és folytatta a táncot a zene ritmusára.
Édes Istenem, csak ezt ne! - gondoltam, miközben kezeimbe temettem az arcomat, ám a férfi megfogta azokat, és elvette őket, hogy a szemembe tudjon nézni. Barátnőmre pillantottam, aki látszólag nagyon élvezte a helyeztet. Persze, mert ő már férjnél van, én pedig az utolsó estét töltöm „szabadon”, ahogy Edward is. Mondjuk, nem mintha bánnám, vagy ilyesmi… - mondtam magamban, majd a férfire fordítottam a tekintetemet.
Csak megnéztem, de egyáltalán nem indított be. Bár… izma volt rendesen, és egy szál alsónadrágban lejtett nekem táncot. Elképzeltem így Edwardot… Hm… Nagyon szexi lenne. Áh, istenem, megkívántam. - Levetítettem magam előtt a képet, ahogy szerelmem egy szál alsónadrágban, egy pörgős számra táncol nekem, én pedig, mivel már nem bírom tovább, levenném róla a felesleges ruhadarabot. Hoznék egy kis fagyit, bekenném őt vele, és lenyalnám róla. Addig kényeztetném, amíg olyan önkívületi állapotba nem kerül, mint én szoktam, valahányszor a nyakamat, vagy azt a helyet csókolgatja.
Huh, oké, csak nyugalom! Hamarosan itt a nászéjszaka, és akkor végre… Ne felejtsd el, hogy csak azon az éjjelen fogod odaadni magad neki. Nem előbb. Ráadásul nem ma éjjel. Mondjuk, nem biztos, hogy haza is jön, hisz nem fárad el. De akkor is… Istenem, de megkívántam…! Nagy levegő, és kifúj! - nyugtattam magam, majd hirtelen megéreztem egy meleg érintést az arcomon. Felnéztem az előttem álló férfira, aki a kezem után nyúlt, és megfogta, majd a mellkasára tette. Bizonyára nagyon elkalandoztam, és nyílván így akarta felhívni magára a figyelmem. Sosem érintettem meg más férfit Edwardon kívül, és ez furcsa volt számomra. Ekkor megmozdította a kezemet, és lejjebb csúsztatta, egészen az alsónadrágja széléig.
Alice-ék csak kuncogtak, miközben néztek, ahogy a másik pasi táncol nekik, de lopva felém sandítottak. Felálltam a székről, és felnéztem a férfira, majd bájosan mosolyogva elnézést kértem tőle. Levegőre volt szükségem, így kimentem a házból, és odasétáltam Alice autójához, majd nekitámaszkodtam. Végre - gondoltam.
Körbenéztem, és megállapítottam, hogy rajtam kívül nincs senki az utcán. Terveztem, hogy majd visszamegyek, de előtte járni szerettem volna egy kicsit, így elindultam egy bolt felé, ami persze már zárva volt. Nem mintha vásárolni akartam volna, csupán ez volt a támpontom, hogy visszataláljak.

Ahogy haladtam a kihalt, sötét utcán, azon elmélkedtem, hogy Edward vajon mit csinál a legénybúcsúján. Lehet, hogy jól bepiál, vagy pucér nőket fogdos… Istenem, lehet! Mondjuk én is megérintettem rajta kívül mást, de akkor azt se tudtam, hol is vagyok. Néha tényleg úgy belemerülök a gondolataimba, hogy nem is tudom, mi folyik körülöttem. Ráadásul az a srác csakúgy megfogta a kezemet, és magához húzta…
De, ha Edward más nőt fogdos, hiába Emmett mondta, akkor is kap. Nem ússza meg szárazon! Nekem lehet, mert nem csábulok el, de ő pasiból van, az Isten szerelmére! Ha meglát egy formás feneket, rögtön… Inkább nem is mondom ki.
Hirtelen egy hideg érintést éreztem a nyakamon, de amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt. Ismét megérintett a hűvös fuvallat, ám ezúttal a hátam mögül jött, mire hátrafordultam, de senki sem volt mögöttem. Ekkor megismétlődött az előbbi jelenet, én pedig kezdtem kapizsgálni a dolgot, mivel ez csak egyet jelenthetett…
- Edward – suttogtam, mire egy szempillantás alatt előttem termett, és mosolyogva nézett le rám. A kis kukkolóm - nevettem magamban, miközben aranybarna szemeit fürkésztem.
- Szia! – köszönt, és derekam köré fonta karjait, majd magához húzott egy hosszú csókra.
- Szia! – mosolyogtam én is, mikor elváltak egymástól ajkaink. – Neked nem máshol kellene most lenned? – tettem fel ezt az apró kérdést, mire a nyakamhoz hajolt, és megcsókolta az ütőeremet. Kellemes bizsergés járta át a testemet, és akaratlanul is Edward vállába markoltam.
- Lehet, hogy Emmettékkel „kellene” lennem, de mégsem vagyok velük. – Hűvös lehelete csiklandozta a bőrömet, és arra gondoltam, mégis hagyom, hogy együtt legyünk ezen az éjjelen. Nem, nem hagyom magam! - Mellesleg, nem fogdostam nőket – vigyorodott el, majd belecsókolt a kulcscsontomba. – Viszont láttam, hogy te mit csináltál… – húzódott el, majd még közelebb lépett hozzám -… és a gondolataidat is hallottam – hajolt le ajkaimhoz, de nem csókolt meg, csak épphogy hozzájuk ért.
- Kikérem magamnak! – tettem csípőre a kezem, mire csak felnevetett. – Én nem csábulok el más férfiak láttán – bontakoztam ki az öleléséből, és hátat fordítottam neki, majd elgondolkodva hozzátettem. – Bár… aki előttem táncolt, nem volt rossz. Nagyon is élveztem. Azok az izmok… - ábrándoztam, és direkt arra a férfira gondoltam.
- Izomagyú – mondta gúnyosan Edward, mire gonosz vigyor ült ki az arcomra. – Nem tudom, hogy miért vannak ilyenekért oda a lányok.
- Ó, csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem komoly arccal, miközben ránéztem.
- Nem, nem vagyok féltékeny – mondta határozottan.
- Rendben, akkor én vissza is megyek – mosolyogtam bájosan, majd megfordultam, de ő utánam kapott, és elém állt.
- Azt nem hagyhatom, ugyanis elrabollak – jelentette ki, mire én felvontam az egyik szemöldököm. Tetszett ez a határozottság, én pedig elmosolyodtam, majd olyan közel léptem hozzá, hogy csak két centiméter választott el minket egymástól.
- Akkor addig tedd meg, míg Alice közbe nem lép. – Alighogy ezt kimondtam, már a hátán voltam, és hazafelé szaladtunk. Erősen kapaszkodtam belé, fejemet pedig a nyakába fúrtam. Sötét volt, így semmit sem láttam.

Úgy éreztem magam, mint a kómában. Ott is elszöktünk, csakhogy mást is csináltunk akkor éjjel, de én most csak aludni akartam. Persze bennem volt a kísértés, és legszívesebben letéptem volna Edwardról a ruháit, de türtőztettem magam. Mindenképp ki akartam várni a másnap estét. Úgy éreztem, hogy az különleges lesz számunkra. A nászúton pedig eleget lehetünk majd együtt… Na, jó, belőle sosem elég.
Amint hazaértünk, felmentünk a szobájába, én pedig egy csókot adtam neki, és elmentem lezuhanyozni, ám előtte kulcsra zártam az ajtót. Volt egy olyan érzésem, hogy majd be akar jönni.
Úgy tudtam, hogy Esme és Carlisle is itthon lesznek, de úgy tűnt, csak mi tartózkodunk a házban. Lassan fürödtem le, majd sétáltam vissza Edward szobájába, ahol az ágyon fekve várt rám szerelmem. Letettem a székére a ruháimat, majd mosolyogva befeküdtem az ágyba, és egy csókot nyomtam ajkaira. A derekam köré fonta karjait, majd a hátamra fordított, és úgy csókolt, én pedig a hajába túrtam. Finoman becézgette ajkaimat, és minden egyes csókja megbolondított. Letért a nyakamra, és azt kezdte el kényeztetni, mire elégedett sóhaj tört fel belőlem. Imádtam, mikor ezen a helyen csókolt; az egyik gyengém volt. Benyúlt a hálóingem alá, és az oldalamat kezdte simogatni, én pedig beleborzongtam az érintésébe. Megragadtam a pólója alját, majd levettem róla, és a nyakába csókoltam. Lassan haladtam az ajkai felé, és mikor elértem őket, az enyémeket az övéire tapasztottam. Teljesen elvesztettem a fejemet, de amikor le akarta rólam venni a nadrágot, elkaptam a kezét, és felé kerekedtem.
Újra szerelmes csókban forrtunk össze, majd lejjebb haladva, mellkasát kezdtem kényeztetni. Kikapcsoltam az övét, ő pedig segített megszabadulni a nadrágjától, majd lágyan megcsókolt.
Éreztem, hogy lassan elvesztem a testem felett az irányítást, így megacéloztam magam, és egy utolsó szenvedélyes csókot adtam Edwardnak, majd rámosolyogtam.
- Jó éjszakát! – köszöntem el, majd befeküdtem mellé az ágyba, és magamra húztam a takarót. Döbbenten bámult a sötétbe, miközben lassan felfogta az előbb történteket.
- Ennyi? Mi volt ez? – kérdezte, mire tekintetemet ráemeltem. Még sosem láttam ilyennek. Ekkor jött rá, hogy tulajdonképp nem terveztem semmit éjszakára.
- Nem értelek – tettem a hülyét, mint, aki semmiről sem tud.
- Teljesen lázba hozol, aztán pedig lehűtesz – magyarázta, nekem pedig megakadt a szemem merevedő férfiasságán. Hát ennyire kíván?
- A nászéjszakára tartogatom, és ne haragudj rám, kérlek! Tudod, eléggé fáradt vagyok – ültem fel mellé, és úgy néztem őt, ő pedig aranybarna szemeit rám emelte.
- Megértelek – mosolyodott el, én pedig követtem a példáját. – Nem akarok semmit sem rád erőltetni. – Volt egy olyan érzésem, hogy ezt majd vissza akarja nekem adni, és ezt nem hagyhattam. Mondjuk, nem szerettem volna úgy elmenni aludni, hogy Ő harcra készen áll.
- Tudom, épp ezért fogom ezt eltűntetni – húztam végig a kezem ágyékán, mire megremegett.
- Jenny… - suttogta, majd elkapta a kezemet -… ezt… ne csináld! – Én csak elmosolyodtam, majd visszafektettem az ágyra, és megcsókoltam. A füléhez hajoltam, és megpróbáltam olyan érzékien megszólalni, mint ahogy ő szokott.
- Élvezni fogod. Ne akadályozz meg semmit! – szóltam rá, majd lejjebb csúsztam, és finoman le-föl kezdtem mozgatni a kezemet férfiasságán, miközben Őt néztem.
Amikor rám nézett, úgy éreztem, hogy elégek a pillantásától. A tekintete perzselte a bőrömet, és hirtelen nagyon meleg lett a szobában. Örömet akartam neki okozni, és bár magam belepirultam, csak rágondoltam. Az, ha csak meglátom azt a boldog mosolyt az arcán, már elég nekem, hogy tudjam, élvezi, amit csinálok.
Inkább lemondtam a saját élvezetről azért, hogy őt boldognak láthassam. Mindig csak Ő adott, most én akartam.
Gyorsítottam a tempón, Edward pedig lehunyta a szemét, s megmarkolta az ágyneműhuzatot, mire elmosolyodtam, és folytattam a kényeztetését. Beharaptam az alsó ajkamat, s néztem szerelmemet, aki egyre közelebb és közelebb ért az örömhöz.
Gyönyörű volt. Mindig is ámulatba ejtett Edward szépsége. Tudom, hogy ilyet nem szoktak férfira mondani, de Ő az volt. Ő az én Angyalom, így nagybetűvel. Számomra Edward az egyetlen. Csupán egyetlen olyan mozdulata izgalomba hozott, és rögtön beindította a fantáziámat.
Hirtelen felült az ágyban, mire kíváncsian néztem rá, de nem hagytam abba. A szemeit ismét lehunyta, és - bár nem volt a tüdejének szüksége oxigénre – szaporán vette a levegőt, az én szívverésem pedig felgyorsult. Nem tudtam, hogy miért, de volt egy olyan érzésem, hogy Edward közelsége okozta. Az élvezet kiült az arcára, én pedig közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Egyik kezével támaszkodott, míg a másikkal átkarolta a derekamat, és magához húzott. Most engedte, hogy azt tegyek vele, amit csak akarok. Megmarkolta a hálóingemet, én pedig tudtam, hogy hamarosan eléri a gyönyört.
- Jenny – suttogta, én pedig szenvedélyesen megcsókoltam, és beletúrtam a hajába.
- Szeretlek – súgtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába, és gyorsítottam az eddigi tempón.
Állatias morgás tört fel a torkából, és éreztem, hogy elélvez, miközben megremegett a kezem alatt, majd megfeszült a teste, s fejét a nyakamba fúrta. Beleszagolt a hajamba, én pedig egy nagy mosollyal nyugtáztam, hogy boldoggá tettem őt. Olyan kevésszer tudtam ezt megadni neki, pedig felér egy egész gyönyörűséggel a pillanat, amikor látod, hogy a szerelmednek örömet okoztál.
Visszafeküdtünk az ágyba, én pedig megtöröltem a kezemet egy papír zsebkendőbe, majd Edwardoz bújtam. Átkarolta a vállamat, és még jobban magához húzott. Még mindig zavarban voltam, így arcomat a nyakába rejtettem. Egyedül rajta nem volt ruha, így betakartam meztelen testét, majd magamat is. Féltem, hogy megkívánom, és akkor már nem bírnám megállni, hogy...
Kuncogni kezdett, ebből tudtam, hogy megint olvasott a gondolataimban. Mindig is mulattatta őt az elmeszüleményeim - főleg az elképzeléseim -, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy megtanulom a képességét szerelmemnek. Nem lehet nehéz, vagy igen? Ha neki sikerült, nekem miért ne?
- Ez a vámpírsággal jár, kétlem, hogy meg lehet tanulni – nevetett, mire oldalba vágtam.
- Ne nevess ki! És már számtalanszor mondtam, hogy ne olvass a fejemben! Egyébként, biztos jó lehet tudni, mire gondol a másik – mosolyodtam el, és felnéztem rá. Ő ne tudná? Imádja ezt csinálni.
- Néha nem. Például, mikor valakinek azon jár az esze, és képeket vetít le maga előtt… - húzta el a száját, én pedig kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Pedig tetszenie kellene neked, hisz pasiból vagy. Az ilyenekre gerjedtek… - néztem el az ablak irányába, majd vissza Rá, miközben oldalra billentettem a fejemet.
- Én nem. Kifejezetten irtózóm az ilyesfajta gondolatoktól.
- Még a sajátjaidtól is? – kérdeztem, és kíváncsian vártam a választ, de ő nem válaszolt. – Szóval nem, értem. Akkor, én alszok is – mondtam, és megcsókoltam, majd mellkasára hajtottam a fejem, miközben nyakig betakaróztam. – Nem leszel reggel mellettem – jelentettem ki szomorúan.
- Alice nem engedné, pedig maradnék, hidd el! – puszilta meg a homlokom. Úgy örültem volna neki, ha itt feküdne az ágyban, és amikor felkelek, Őt pillantsam meg legelőször. – Jó éjszakát, Mrs. Cullen.
- Önnek is, Mr. Cullen. – Behunytam a szememet, és pár perc múlva már az igazak álmát aludtam.

* * *
Igen, kijelenthetem, hogy Alice ért a ruhákhoz, Rosalie pedig a frizurákhoz. Egyszerűen csodálatos hajat készítetett nekem, barátnőm segítségével pedig egy álomszép menyasszonyi ruhát vettünk. Egyszerű, és az én stílusom. Első látásra „beleszerettem”. Nem olyan volt, mint a kómámban levő, ez pánt nélküli volt, és sokkal másabb.
E gyönyörű ruha felsőrésze cipzáras, a dekoltázs része diszkrét, bal mell felőli részt csipke díszítette. A csípőtől lefele terebélyesedett szoknyát - jobboldalra varrt - hátrafelé futó tüll borította. A hajam begöndörítve, kontyba fogva a fejem tetején állt, és néhány hullámos tincs előre lógott a szemembe.
Rosaliék szobájában, az egész alakos tükörben néztem magam, és azon járt az eszem, hogy már csak egy órát kell várnom, s hivatalosan is Edward felesége leszek. Izgultam, hisz alig bírtam kivárni a pillanatot, mikor újra láthatom szerelmemet. A reggeli ötperces találkozásunk nem mondható hosszúnak.

Reggel a nap sugarai keltettek, és hogy ne zavarja a szemeimet a fény, átfordultam a másik oldalamra, de hirtelen beleütköztem – először azt hittem, hogy valamibe, de ahogy feljebb emeltem a fejemet rájöttem, hogy – valakibe. Edward mosolygós arcával találtam szembe magam, én pedig örömömben a nyakába „ugrottam”. Úgy örültem neki, hogy mellettem volt, nem úgy, mint a kómában.
Már meg akartam kérdezni, hogy, hogy maradhatott itt, mikor előnyét bevetve, megelőzött.
- Meggyőztem Alice-t – simogatta meg az arcomat, én pedig az övét. – Azt mondta, hogy miután felébredtél, öt percet maradhatok, aztán mennem kell öltözni.
- Az öt perc is valami – mosolyogtam. – Amiért ilyen ügyes voltál, kapsz sok-sok puszit – öleltem át, majd puszikkal halmoztam el az arcát, végül egy hosszú csókot nyomtam ajkaira. – Majd Alice is kap, de a csókot hanyagolom – mondtam, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. A hátamra fordított, majd lehajolt ajkaimhoz, és finoman csókolni kezdte őket, én pedig nyaka köré fontam a karom, s közelebb húztam magamhoz. Nem is tudtam, hogy miért használ kölnit, mikor nincs szüksége rá, hisz a nélkül is mámorító az illata. Csak akkor fújja be magát, ha suliba megy, de szerintem tök felesleges.
Az illata teljesen elkábított, és hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, csak azt éreztem, hogy Edward ölel, és csókol. Kapkodtam a levegőt, és sosem jöttem rá, hogy, hogy képes ilyet kiváltani belőlem. A szapora légzésemet, a hevesen verő szívemet. Eddig egyetlen férfi sem volt rá képes, ő pedig csupán a megjelenésével megbolondítja testemet. Mikor ember volt, akkor is ugyanezt művelte velem, így nem foghatjuk a vámpírságára.
Hirtelen abbamaradt a csók, én pedig nem akartam, hogy elhúzódjon, így ajkai után kaptam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy ideig viszonozta, majd legördült rólam, ezzel abbahagyva ajkaink játékát.
- Jön Alice – magyarázta kérdő tekintetemet látva. Barátnőm mindig tudott időzíteni, és néha tényleg kulcsra zártam volna az ajtót. Aztán eszembe jutott az előző este.
- Nagyon mérges? – kérdeztem, mire Edward rögtön vette a lapot.
- Nem, de be fogja hajtani rajtad. Tulajdonképpen megért téged, mert valószínűleg ő is elment volna Jasperrel, ha neki lenne ma az esküvője.
- Csak ők csináltak is volna valamit – néztem rá, majd a kezemre, amin az eljegyzési gyűrűm volt.
- Bizonyára. – Ráemeltem a tekintetemet, ám ő a plafont fixírozta.
- Sajnálom. Kérlek, ne haragudj rám! – kértem bocsánatot az esti incidens miatt. Tényleg nem akartam, de olyan hamar elvesztettem a fejem. Engedtem a kísértésnek.
- Nem haragszom – nézett rám mosolyogva. – Ha akkor nem győztél volna meg, akkor a nászéjszakánkon lenne az első együttlétünk. Így egy kicsit olyan, mintha még nem tettük volna meg. – Komolyan, néha furcsán gondolkodott, de ezt szerettem benne. Fura, de tökéletes. Volt, hogy a dolog jó oldalát nézte, de leggyakrabban a rosszon járt az esze. Tiszta pozitív egyéniség. Bár… nem szerettem, ha magát okolja az egyes dolgok miatt, de ha azt mondom, „nem a te hibád”, ő lebólintja, ám belül még mindig azon rágódik. Talán már elég jól kiismertem.
- Edward – szólítottam meg, ő pedig rám emelte aranybarna tekintetét. – Megkérhetlek valamire? – kérdeztem, mire csak bólintott. – Amíg vége nincs az esküvőnek, megtennéd, hogy nem olvasol a fejemben? Legyen neked minden meglepetés, hisz Alice mindent el fog követni ez ügyben. Legalább ezzel ne foglalkozzon – néztem rá, és az ijedségtől hátrahőköltem. Edward csak pár centiméterre volt tőlem, észre sem vettem, hogy mikor ült fel az ágyban.
- Rendben, megígérem – mosolyodott el, majd lágyan megcsókolt.
Hirtelen Alice robbant be a szobába, majd Edwardot kihúzva rám szólt, hogy kezdjek készülődni. Nem akadékoskodtam, csak tettem, amit mondott, és közben arra gondoltam, hogy ha kettesben leszünk, bocsánatot kérek tőle az előző este miatt.

- Jenny, itt vagy? – hallottam meg az ismerős hangot az ajtóból, ami rögtön visszarántott a jelenbe. Olyan régen beszéltem vele, és azt sem tudtam, hogy mi van vele. Reméltem, hogy Alice meghívja, hisz szinte ő is családtag. Én pedig… Én pedig a helyébe léptem. Talán neki kéne most a tükör előtt, esküvői ruhában állnia. Elég! Nem gondolhatsz ilyet! Ugye nem akarod megint elveszíteni Életed szerelmét? - szólt rám a belső hang, én pedig azonnal elhessegettem a gondolatot.
- Szia, Bella! – köszöntem mosolyogva, miközben mellém lépdelt, majd megöleltük egymást. – De jó, hogy itt vagy – tartottam el magamtól, majd végignéztem rajta. Egy rózsaszínes-lila ruha volt rajta, amit a dekoltázs résznél sötétszínű virágok díszítettek, és mell alatt pedig egészen a ruha aljáig, fekete színű selyem futott. - Gyönyörű vagy – néztem rá.
- Köszönöm, de nem szebb nálad – mosolygott, majd leült az ágyra. – A koszorúslányod vagyok – jelentette ki, mire csak bólintottam, de nem lankadt a kedvem. – Sajnálom, hogy így eltűntem – kért bocsánatot, én pedig mellé sétáltam, és leültem mellé.
- Nem haragszom rád – fogtam meg a kezét. – Nyilván tudtál róla, hogy mi történt Edwarddal. Alice bizonyára elmesélte.
- Igen, mindent elmondott nekem. Jenny, ne hidd, hogy Edward szerelmes belém; higgy benne, mert tudom, hogy sosem hagyna el téged. Rám már nem úgy néz, mint régen, és ezt jól jegyezd meg. Ismerem Edwardot annyira, hogy tudjam, az életét is odaadná, hogy te életben maradhass.
- Tudom, és nem gondolok többet erre; még egyszer nem bírnám elviselni az elvesztését – Nem akartam erről beszélni, nem szerettem volna újra felhánytorgatni a múltat, így témát váltottam. – Edward megint kukucskál? – kérdeztem mosolyogva, mire Bella kérdőn nézett rám, aztán hirtelen megvilágosodott.
- Igen, megint. Alice szeretett volna feljönni, de ugye, neki belelát a fejébe, bár… a tiédbe is…
- Megkértem, hogy ne tegye, és remélem, be is tartja ezt az ígéretét – mosolyogtam, majd mindketten felálltunk az ágyról.
- Akkor, megyek, szólok nekik, hogy készen vagy – indult ki a szobából, de hirtelen megtorpant, és visszajött hozzám. – Ezt majd’ elfelejtettem – nyújtott át nekem egy fehér harisnyakötőt. Hát… erre nem gondoltam, és volt egy olyan érzésem, hogy Alice keze van a dologban.
- Köszönöm – vettem el tőle a kiegészítőt, ő pedig elmosolyodott, és kiment a szobából.
Nyugalom, minden rendben lesz - nyugtattam magamat, ám ekkor megéreztem magamon egy hideg kart. Ijedten fordultam meg, de csak Alice volt.
- Nem bírtam lent maradni. Na, hadd nézzelek – állt távolabb tőlem, hogy jól szemügyre vehessen. – Ó, igen, már csak ez hiányzik – kapott a kezemben lévő harisnyakötő után, és a szoknyám alatt kezdett munkálkodni. Összerezzentem a hideg érintés nyomán, és akkor arra gondoltam, hogy: „Miért is fontos ez a kis kiegészítő? Nekem nincs szükségem rá, megvagyok én a nélkül is.” A helyére igazgatta a kiegészítőt, majd felegyenesedett.
- Alice, ugye nem költöttél erre? – kérdeztem, mire csak elmosolyodott.
- Nem, ez az enyém, szóval… vigyázz rá – kacsintott, mire az arcomba tódult a vér, miközben bólintottam, ő pedig kisietett a helyiségből.

Nagyon féltem. Mi van, ha Edward hirtelen meggondolja magát, és mégsem akar elvenni? Vagy… Megijed, és otthagy az oltár előtt? Nem, erre nem is szabad gondolnom! Ő nem olyan, mint a mostani férfiak. Edward más. Persze tartottam attól, hogy esetleg folyton Bellát fogja bámulni, de hamar kivertem a fejemből ezt az elképzelést.
Aztán hirtelen eszembe jutott az, amit Alice mondott nekem, miszerint itt lesz egy másik család is, akik a Cullen famíliához tartoznak. Talán Delani vagy Denali klánnak hívták őket. - Nem nagyon emlékeztem rá, de majd csak megjegyzem egyszer. - Ebből a családból csak néhány embernek, vagyis vámpírnak a nevére emlékeztem. Irina, Kate és Tanya. Úgy tudtam, hogy még vannak, de a nevük nem jutott az eszembe. Azt is megemlítette barátnőm, hogy vegetáriánusok, mint ők, így nem kell félnem tőlük.
Még mindig a tükörben néztem magam, és egy számomra ismeretlen lányt bámultam. Ez nem lehettem én, hisz én meg sem közelítettem ezt a leányt. Nagyon nehezen győztem meg Alice-t, hogy láthassam magamat, mert ő makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ne nézzem meg magam szerelmem miatt. Félt, hogy nem tudom előle elrejteni a gondolataimat, de megnyugtattam, hogy ettől nem kell tartania, mert megígértettem vele, hogy nem fog hallgatózni, és én bíztam benne. Tehát Alice nagyon-nagyon lassan bólintott rá a dologra. Tudtam, hogy azt szeretné, ha majd később látnám magam, de… Azt hiszem, ez nem is fontos.
- Készen áll a menyasszony? – hallottam meg az ismerős mély hangot - ami visszarántott a jelenbe -, mire mosolyogva fordultam felé, ő pedig odasétált hozzám, magához ölelt, majd egy puszit adott a homlokomra.
- Apa – szorítottam magamhoz, és majdnem elsírtam magam. Olyan régen láttam, most pedig itt volt velem, az esküvőmön. Féltem, hogy apu majd ellenzi a házasságomat Edwarddal, de szerencsére nem így lett. Lehet, hogy eleinte nem nézte jó szemmel, de aztán beletörődött, hisz ismerte már Edwardot. Persze bemutattam már neki szerelmemet még régebben, és nagyon jól kijöttek egymással. Meg is jegyezte nekem, hogy jól választottam, mivel Edward jól nevelt, udvarias és olyan srác, akit elképzelt mellém. Ha ott maradok New Yorkban, akkor talán meg sem ismerem, és egyébként is, Ő választott engem. – Úgy hiányoztál – néztem rá.
- Te is nekem, drágaságom – mosolygott, majd végignézett rajtam. – Olyan gyönyörű vagy, kicsim – mondta, és szemeiben boldogság csillogott.
- Köszönöm – mosolyodtam el, majd megint magamhoz öleltem, és megpusziltam az arcát. Sajnáltam, hogy olyan keveset láttuk egymást, de én anyuval jöttem, ő pedig otthon maradt.
Alice toppant be a szobába a csokrommal a kezében – amit a kezembe is adott -, és szólt, hogy menni kell. Hirtelen meghallottam a zongoraszót a földszintről, mi pedig elindultunk a lépcsőhöz. Apába karoltam, ő pedig nyugtatásképp megsimogatta a kezemet. Most már izgultam, hisz hamarosan Edward mellett állhatok.
Mielőtt barátnőm elindult volna, hisz ő következett, azt mondta, hogy várjak öt másodpercet, és kövessem. Amíg elért az agyamig az információ, már le is telt a várakozási idő, és azon kaptam magamat, hogy a lassan lépkedek lefele a lépcsőkön. Ha nem karoltam volna apuba, akkor idegességemben gyorsabban mentem volna. Éreztem magamon a vendégek pillantását, de igyekeztem velük nem foglalkozni. Visszaemlékeztem, amit még Alice mondott, miközben készültünk.
Csak a zenére. Egy lépés, egy szünet, egy lépés, egy szünet - mondogattam magamban - amit barátnőm tanácsolt, nehogy gyorsabban menjek a kelleténél -, amíg le nem léptem az utolsó lépcsőfokról.
Körbejártattam a szememet, és csodáltam a fehér virágokat és girlandokat, amikkel Alice feldíszítette a helyiséget. Igen, ezek jellemzőek voltak az esküvőkre, legalábbis a fehér szín. Volt egy olyan érzésem, hogyha Bella házasodott volna össze Edwarddal, akkor ugyanilyen lett volna a dekoráció.
A teremben jobban lehetett hallani a zongoraszót, és ahogy beljebb léptünk, megpillantottam Rosalie-t a piano előtt. Alig tudtam róla valamit, és akkor derült ki, hogy ő is ugyanolyan gyönyörűen tud játszani a zongorán, mint Edward.
Egyszerűen csodaszép lett a díszítés. Szatén szövet borította a fehér székeket, és ahogy a sor elejére ért a tekintetem, megpillantottam Őt. Nem tudtam levenni róla a szememet. Még annyit tudtam kivenni, hogy Carlisle áll mellette, de a többieket már nem láttam. Olyan volt, mintha mindenki eltűnt volna körülöttünk, csak Edward és én voltunk. Csak az Ő arcának látványa töltött be mindent. Forró, aranybarna tekintete, tökéletes arca, amelyen túlcsordult az érzelem. Most először láttam így, és olyan volt, mintha megint beleszerettem volna. Hirtelen minden félelmem szertefoszlott, és egy boldog mosoly tört fel mindkettőnkből. Már csak annyit éreztem, hogy apa megszorítja a kezemet, majd megsimogatja az arcomat. Ez rángatott vissza a valóságba, különben odarohantam volna hozzá. Ott akartam már vele lenni.
A zene túl lassú volt számomra, és bár rövid volt a folyosó, nekem mégis hosszúnak tűnt. És akkor végre odaértem hozzá. Közelebbről még tökéletesebbnek látszott, és megint kiváltotta belőlem azt a reakciót, amit szokott. Apu Edward kezébe helyezte az enyémet, és ahol hozzáért a hidegbőr az enyémhez, kellemes bizsergés járta át a testemet, pedig alig ért hozzám. Mintha mindig is hozzá tartoztam volna.
Az esküink egyszerűek voltak, hagyományos szavak, amiket már régen is használtak, és amit mindig is fognak.
Nem ismertem a papot, és örültem neki, hogy csak röviden beszélt, mert nem bírtam volna magammal. A végén csak annyit mondott „Míg a halál el nem választ.”, hát… arra még kell várni jó pár évtizedet, és ha akkor is velem marad, én leszek a legboldogabb az egész világon. Abban a pillanatban, amikor befejezte a mondanivalóját, úgy éreztem, hogy ez életemet legelső napja. Belenéztem Edward ragyogó, diadalmaskodó szemébe, és tudtam, hogy igazam van. Halálomig mellettem lesz.
Próbáltam magam visszafogni, amíg nem mondtam ki a kötelező szót.
- Akarom. – Könnyek gyűltek a szemembe, és sűrűn kezdtem pislogni, hogy tisztán lássak.
- Akarom – ejtette ki a szót, ami boldogan és határozottan csengett. A szívem eszeveszett dübörgésbe kezdett, és tudtam, hogy Cullenéken kívül senki sem hallja.
Felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt, majd újra Edward szemébe néztem.
A pap férjjé és feleséggé nyilvánított minket, és akkor Edward, kezeit óvatosan az arcomra tette; mintha egy puha pihe ért volna az arcomhoz. Próbáltam megérteni azt a tényt, hogy ez a tökéletes és különleges személy most már végérvényesen is hozzám tartozik. El sem hittem, hogy most már csak az „örökké” van számunkra. Éreztem, ahogy kicsordul az első könnycseppem, majd végiggurul az arcomon, és úgy csillogott Edward aranybarna szeme, mintha ő is könnyezne, pedig ez lehetetlen. Mindketten mérhetetlenül boldogok voltunk, és most már mindkettőnk egyik leghőbb vágya teljesült. Én Edwardé, és Ő az enyém volt. Lehajolt ajkaimhoz, én pedig lábujjhegyre állva fontam nyaka köré – csokrostól - a karomat, s a szívem majd’ kiugrott a helyéről. Oly lágyan és imádnivalón csókolt meg - mint eddig senki -, hogy elfelejtkeztem az emberekről, az időről, a helyről, és mindenről; csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és hogy én is akartam őt, mindennél jobban.
Teljesen elvesztem a csókjában, de hirtelen elhúzódott, és mosolyogva rám nézett, én pedig elpirulva viszonoztam ezt. Tapsban törtek ki az emberek, majd Edward átkarolta a derekamat, és a tömeg felé fordított, de én csak őt akartam nézni. Most ő volt számomra a legfontosabb.

Folytatása következik…

Jenny ruhája, és haja(utóbbiért bocsi, megpróbáltam, de valami ilyesmi, ja és a fehér részért is ezerbocs)





A koszorúslányok ruhája