51. fejezet – Esküvő és nászút (II. rész)

Sziasztok! Meghoztam a fejezetet :)Ezen kívül lesz még egy része az 51. fejinek. :) Nos, azt hiszem, nincs hozzáfűznivalóm a részhez. :) A kommentárt köszönöm Névtelennek, Eilisnek és Nillusnak. :) Köszönöm lányok.(L)

Aki olvassa a történetem első részének új változatát, annak most szólok, hogy karbantartás alatt van az oldal, és lehet, hogy egy nappal csúszik is emiatt a rész, de nem biztos. Lehet, hogy ma befejezem az oldal átalakítását, és holnap legkésőbb este éjfélig felteszem a következő részt :D Szóval a harmadikára ígért frisselést betartom. :)
Jó olvasást!
puszi

Anyu volt az első, aki magához ölelt, és gratulált nekünk. Könnyek gyűltek a szemébe, de abban a pillanatban le is törölte őket. Megértettem, hisz a legkisebb lánya is kirepült a családi fészekből. Ha rajta múlt, biztos, hogy egésznap el sem engedett volna, de szerencsére apu következett, aki ugyanúgy ölelt magához, mint anya, csak ő nem sírt, inkább büszke volt. Mondhatjuk, hogy féltem apám reakciójától, de miután mindkettőnknek gratulált, és sok boldogságot kívánt, minden félelmem szertefoszlott. Örültem, hogy úgy ölelte meg Edwardot, mint a saját fiát; legszívesebben újra magamhoz öleltem volna. Mindig is féltett, de tudta, hogy Edward mellett biztonságban leszek, és ez megnyugtatta.

Kate-ék jöttek, akik szintén gratuláltak nekünk, majd megöleltek, és megpusziltak minket. Most először voltak ennyire közel Edwardhoz, és Kate még a fülembe is suttogta, hogy: „Mázlista vagy.” Tudtam, mert nem minden bokorban nő egy ilyen férfi. Reménykedtem, hogy Edward nem olvas egész nap a fejemben, mert szerettem volna a gondolataimmal egyedül maradni, ráadásul megígérte.
Mark és Zac is mosolyogva öleltek át, és mondták el gratulációjukat.

Három nő és egy férfi következett, akiknek a szemei aranybarnán csillogtak, és a bőrük ugyanolyan sápadt volt, mint Alice-éknek. Ők lehettek a Denali klán tagjai.
Az első nőnek - aki Edwardhoz lépett -, szőke, göndör haja volt, amibe eperszínű tincsek voltak festve, és ahogy ölelte Őt, akkor már tudtam, hogy ki az. Tanya. Már hallottam róla Alice-től, és azt is tudtam, hogy teljesen oda volt Edwardért, és mindenképp meg akarta magának szerezni, de Edwardnak nem kellett. Nem értettem, hisz olyan szép volt ez a nő…
Elfordítottam a tekintetemet róluk, és a klán többi tagjára pillantottam. Ők mind engem fürkésztek aranybarna szemeikkel, és biztos azon járt az eszük, hogy mi olyan különleges bennem, amiért Edward el akart venni. Bevallom, féltem, hogy nem fogadnak majd el.
Az egyik nőnek hosszú, egyenes, aranyszőke haja volt, a másik kettőnek pedig fekete haja egy-egy olíva színű tinccsel benne, amely kihangsúlyozta krétafehér arcukat. Egytől-egyig tökéletesek és gyönyörűek voltak, szabályosan rosszul voltam magamtól. Én, egy ilyen csúnya lány, nem is vehette fel a versenyt az ő szépségükkel.
Tanya, még mindig Edwardon „csüngött”, majd nyájasan megszólalt.
- Ah, Edward, hiányoztál – mondta. Ebből sok következtetést vontam le. Edward csak kuncogott, majd finoman kibontakozott az öleléséből. Egyik kezét a hátára tette, míg a másikat a vállára. Nekem ez úgy tűnt, mintha meg akarta volna előzni az újabb „baráti” ölelését.
- Hosszú idő telt el. Semmit sem változtál; jól nézel ki.
- Te is. – Megint olyan volt a hangja, és nyilván észre is vette ezt Edward, ahogy a reakciómat is. Féltékeny voltam erre a nőre, pedig tudtam, hogy Edward engem szeret, csakis engem.
- Engedd meg, hogy bemutassalak a feleségemnek. – Olyan jó volt ezt hallani tőle, és ez volt az első alkalom, hogy így hívott, mióta házasok vagyunk. Nekem olyan volt, mintha mindig is azok lettünk volna. Mármint, olyan régóta voltunk jegyesek, hogy én már annak tekintettem magunkat, mert nem egyszer volt szó róla. – Tanya, ő itt az én Jennym.
Talán inkább Bellának kellett volna itt állni, nem pedig nekem, és Edwardnak a „Jenny” helyett Bellát kellett volna mondani. De alighogy erre gondoltam, már űztem is ki a fejemből. Miattam történtek azok a szörnyűségek.
Tanya nem nézett rám lenézően, sem fintorogva; mintha beletörődött volna abba, hogy Edward engem választott, és hogy sosem lesz az övé. Hát… mondjuk, ha már meghaltam, akkor talán. De azt melegen ajánlom, hogy boldoggá tegye Edwardot. Tanya nagyon csinos volt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire. A kezeit kinyújtotta, hogy az enyémekért nyúljon.
- Isten hozott a családban, Jenny. - Szomorkás mosoly jelent meg az arcán, és megsajnáltam. Hogy nem lehet, hogy neki nincs senkije? Hisz gyönyörű, minden férfi a lábai előtt hever. És akkor rájöttem. Neki nem kellettek azok a férfiak, hisz ő olyanra vágyott, mint Edward. Elérhetetlen és tökéletes. – Tudod, mi itt Carlisle rokonainak tartjuk magunkat, és eddig úgy tudtuk, hogy…
- Tanya – tette a nő vállára a kezét Edward, mire Ő rögtön elhallgatott.
- Sajnálom. Felejtsd el azt, amit az előbb elkezdtem. Örülök, hogy megismertelek – mosolygott. Alapjáraton semmit sem értettem, és ismert már annyira Edward, hogy egyszer ezt meg fogom még kérdezni tőle.
- Én is nagyon örülök a találkozásnak – mosolyodtam el. Ekkor a fekete hajú nő lépett elém, és elvette Tanyától a kezemet, és finoman megszorította.
- Én Carmen vagyok, ő itt Kate – mutatott a másik lányra – és Eleazar – mutatta be a férfit is. – Mind nagyon örvendünk, hogy találkozhattunk veled, Jenny.
- Én szintén – mondtam, és lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, hogy akadozva nyögtem ki ezt a két szót.
- Isten hozott a családban – mosolygott Kate, miközben megsimogatta a karomat. Csak remélni tudtam, hogy nem fogom majd összetéveszteni a barátnőmmel, ha valamelyikükről beszélne Alice, vagy bárki más.
- Majd még találkozhatunk. Szerintem, lesz elég időnk hozzá – nevetett Tanya, majd helyet váltottak a családjával. Biztos, abban a hitben volt, hogy vámpír akarok lenni, pedig nem így volt. Persze szívesen találkoztam volna még velük. A legtöbb ember őket nézte, ahogy utat engednek a többi vendégnek, és nem is csodáltam.

Ki nem hagytuk a hagyományos tortavágást, amit már nagyon vártam. Hogy miért? Ez igazán egyszerű. Alice-t megkértem, hogy fagylalttortát vegyen – persze ő mást is vett, de ebbe most ne menjünk bele -, és megkértem, hogy szerezzen egy kis vért, természetesen állati vérről volt szó.
Az emberek árgus szemekkel figyelték, ahogy Edwarddal a kést tartottuk a látványos sütemény fölött. Elég nagy volt, és tudtam is, hogy miért. A szűk családi és baráti körből lett vagy kétszáz ember, ha nem több. Inkább nem szóltam semmit, nem akartam megbántani Alice-t.
A süteményeket egymás arcához tartottuk, Edward derekasan lenyelte az ő adagját, én pedig csak néztem őt. Egy szemrebbenés, egy fintor nélkül tette meg. Még ezt is elviselte.

A csokromat igyekeztem nem oldalra dobni, hanem a lányok felé, ahol Kate kezében landolt. Ezután következett a számomra leg zavarba ejtőbb rész. Természetesen Emmett és Jasper – utóbbiból nem néztem volna ki – hangosan nevettek a pírnál, ami az arcomon jelent meg, mikor Edward fogaival gondosan lecsúsztatta a bokáimig az Alice-től kapott harisnyatartót. Talán, ha kettesben lettünk volna, biztos, hogy nem jövök annyira zavarba.

Amikor a zene elkezdődött, Edward gondosan maga felé húzott, hiszen miénk volt az első tánc, bár én féltem egy kicsit. Egyszer táncoltam Edwarddal „közönség” előtt, akkor is attól tartottam, hogy a lábára lépek, vagy rosszabb. Egy vigaszom volt; hogy Ő vezetett, és irányította a lépéseimet. Csak mosolygott, és olyan könnyedén siklottunk a táncparketten, hogy úgy éreztem, repülök. A fények beragyogták az egész helyet, és igazából azt sem tudtam, hogy honnan jönnek. Teljesen eltávolodtam a földtől, és valahol máshol jártam, Edwarddal. Olyan volt, mintha körülöttünk minden elsötétült volna, és csak mi lettünk volna a parketten. A fények, amiket Alice aggatott a fákra, bevilágították az egész helyet, így láttam minden egyes részét szerelmem arcának. Egyszerűen tökéletes volt. Egész nap vele táncoltam volna.
Arcát oldalról az enyémnek döntötte, majd így táncoltunk egy rövid ideig, mert a fülembe csak annyit mondott, hogy: „Karl szeretne veled táncolni.” Nyilván észrevette, hogy teljesen elbambultam, ezért figyelmeztetett.
Alighogy kimondta ezeket a szavakat, apu jelent meg a háta mögött, és kocogtatta meg a vállát, hogy lekérjen, mire Edward megcsókolta a kezemet, majd azt apa kezébe helyezte.
Mosolyogva néztem fel apámra, aki ugyanígy tekintett le rám. Lassan kezdtünk táncolni a zenére, én pedig igyekeztem nem megbotlani. Ő mindig is tudott táncolni, csak titkolta, mígnem egy nap rányitottam, miközben anyut táncoltatta meg. Ebben nincs is semmi különös, de abban már igen, hogy, hogy voltak felöltözve, vagy inkább, hogy nem. Elsuhant mellettünk az Esme-Edward páros, én pedig megbabonázva néztem őket. Tökéletesen táncoltak.

* * *

Nem is tudtam, hogy Emmett is tud táncolni. Mikor felkért, komolyan azt hittem, hogy nekem abban a pillanatban végem van, de kellemesen csalódtam a bátyámban. Olyan könnyedén vezetetett, mintha mindig ezzel foglalkozott volna. Em után Jasper következett, aki szintén páratlanul táncolt, nekem mégis szerelmem volt a legjobb. Bevallom, Jazz most először került hozzám ilyen közel, mert eddig mindig attól tartott, hogy bántani fog, de tudtam, hogy elég erős ehhez.
- Sajnálom, kérlek, ne haragudj! – szólalt meg, én pedig kíváncsian néztem fel az aranybarna szemekbe. Hirtelen megjelent mellettünk Carlisle, aki rögtön átvett Jasperttől. Hibásnak éreztem magam. Talán, ha lenne valamiféle vámpírparfüm, amivel megkönnyíthetem bátyám dolgát, akkor sokkal jobb lenne. A-a, nem megyek feltalálónak, mert nem vagyok olyan okos, de kitalálni az megy. Lásd, vérfagyi. Ekkor hirtelen eszembe jutott Edward kicsiny meglepetése. El ne felejtsem majd.

Úgy gondoltam, hogy mindenkivel táncoltam, akivel kellett, úgyhogy leültem egy székre, hogy pihentessem a lábam. Persze Edwardék jól bírták, de én…
Vámpír Kate – így könnyebb volt megkülönböztetni őket - sétált hozzám, majd ült le mellém, hogy velem együtt nézze a táncolókat, aztán hirtelen megszólalt.
- Kár, hogy Irina nem jött el – sóhajtott, én pedig kíváncsian néztem rá.
- Irina?
- Igen, ő a másik testvérem. Tudod, megölték a szerelmét, és bánatában ki sem mozdul a szobájából. Csak nagyon nehezen tudjuk rávenni, hogy menjen el vadászni. – Megint eszembe jutott Edward halála, és tekintetemmel a férjemet kerestem. – Ne haragudj, nem kellene erről beszélnem, hisz az esküvőd van.
- Semmi baj – mosolyodtam el halványan. - El tudom képzelni, hogy mit érezhet – mondtam együtt érzően. – Szívesen megismerném őt, hisz ő is családtag.
- Majd egyszer eljöttök Alaszkába, és akkor majd találkozhatsz vele. Tudod, nem biztos, hogy rá tudjuk venni az utazásra – húzta el a száját, én pedig bólintottam. Teljesen megértettem Irinát, hisz nem lehet könnyű neki. Nem akartam faggatózni, és az alkalom sem felelt meg az ilyesfajta beszélgetéshez.

* * *

Késő délután, Edward félrehúzott, mikor senki se látott minket, majd besétáltunk az erdőbe. Nem tudtam, hogy hova visz, de nem is érdekelt, örültem, hogy vele vagyok. Nem mentünk sokáig, csupán ötven métert, majd megálltunk egy nagy, vastag fánál. Finoman nekitolt, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Nyaka köré fontam a karomat, és közelebb bújtam hozzá. Egyik kezemet végighúztam a mellkasán, és ott is állapodott meg, a másikat pedig a nyakára tettem, s úgy csókoltam tovább.
Nem is tudom, mióta összeházasodtunk, alig voltunk együtt. Mindig távol álltunk egymástól, pedig legszívesebben egész nap a karjaiban lettem volna, és a szemében láttam, hogy ő is így érez.
Ajkai lágyan kóstolgatták az enyémeket, én pedig úgy éreztem, hogy forog velem a világ. Megkapaszkodtam Edward vállába, miközben próbáltam remegő lábaimat talpon maradásra bírni. Edward derekam köré fonta karjait, és megtartott, nehogy összeessek. Egy kis ideig csókolt, majd elhúzódott, és mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy az arcomba szökik a vér, így lehajtottam a fejem, de ő az állam alá tette a kezét, hogy újra a szemeimbe nézhessen. Ő annyira tökéletes volt, nem is értettem, hogy mit szeret bennem.
- Mire gondolsz? – kérdezte, én pedig meglepetten néztem rá.
- Azt hittem, hogy olvasol a gondolataimban – suttogtam, mert ennél többre nem futotta.
- Megígértem, hogy nem teszem; ma nem, legalábbis a tiédben – mosolygott, miközben megsimogatta az arcomat.
- Köszönöm. – Ő csak magához ölelt, én pedig a nyakába fúrtam az arcomat, és beszívtam bódító illatát. Átöleltem, majd újra ránéztem. Nem bírtam megállni, hogy ne őt bámuljam. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet, és nem tudtam betelni a látvánnyal.
- Gyönyörű vagy – mosolygott, én pedig elpirulva motyogtam egy köszönömöt. Láttam már magamat a tükörben, de nem voltam szép. Gondolatban odaképzeltem magam mellé a tükörbe Edwardot, és az egyetlen gyönyörű ember, ő volt.
El sem hittem, hogy most már tényleg az enyém, és hogy mindig velem marad. Ha öreg leszek, vajon akkor is mellettem lesz, vagy elhagy? Nehéz megmondani, de talán túlságosan is előre rohantam az időben. Még annyi évtizedet élhetünk együtt boldogan…

Hamarosan visszatértünk a többiekhez, és Alice mosolygós arcával találtuk szembe magunkat.
- Már mindenhol kerestelek titeket – mondta, miközben felénk sétált. – De ne mondjatok semmit, mindent tudok. Most pedig bontsátok ki az ajándékaitokat. – Nagyot nyeltem, és barátnőm ijedten nézett rám, ahogy Edward is. – Nyugi, nem mindet, csak párat, a többit majd a nászúton – mosolygott, majd lassan lépdelve közelítettük meg az ajándékokkal teli asztalt.

Mondanom sem kell, hogy az első ajándék Alice-é volt, amitől rögtön elpirultam. Amint megpillantottam a csipkés fehérneműt, azon nyomban vissza is zártam a dobozkát, amibe bele lett téve. Alice imád zavarba hozni, de persze ezt még mielőtt mindenki körénk gyűlt volna, akkor adta át, így megúsztam a kíváncsi tekinteteket.
A második ajándékunk anyutól és aputól volt. Egy kis pénzt kaptunk tőlük, mert nehéz egy ifjú pár indulása. Én vissza akartam nekik adni, de azt mondták, hogy ne merészeljem, mert akkor nagyon megharagszanak. Így nem tehettem mást, csak megöleltem és megpusziltam őket.
Carlisle-tól és Esmétől már megkaptuk az ajándékunk, de azt nem tudtam, hogy mi, mert Edward nem volt hajlandó elárulni, ahogy Alice sem, így várnom még kellett vele. A nővéreimtől – akik szintén koszorúslányok voltak – babacipőt és rugdalózót kaptunk. Enyhe célzás volt részükről, hogy egy unokahúgot, vagy unokaöcsöt akarnak. Hát nem kicsit lepődtünk meg Edwarddal.
- Na de lányok! – szólt rájuk anya, mire csak kuncogni kezdtek.
- Most miért? – nevetett Amy, majd mellém állt, és megfogta a kezemet. – Nekem még nincs, Sarah pedig… - nézett nővérem gömbölyödő hasára -… mindjárt szül. – Ha engem kérdeztek, a nővérem enyhén berúgott. Azért túlzás volt, hogy „mindjárt”, bár… a nyolcadik hónapban volt. Sok mindenről maradtam le a hét hónap alatt, míg Edward… de bepótoltuk, és együtt örültünk Sarah-val, bár én nem mutattam ki, de szomorú voltam, hogy nem sikerült a baba. Hiú reményt keltettek bennünk, és pofára estünk.
Edward finoman megsimogatta a kezemet, én pedig hálás mosolyt küldtem felé. Nem olvasott a gondolataimban, de tudtam, ismer már annyira, hogy nem kell a fejembe látnia, akkor is tudja, mire gondolok.
- Most már mindegy – rázta meg a fejét anyu, és tudtam, hogy arra gondolt, még mindig mennyire gyerekes tud lenni a nővérem.

* * * *

Anya alig akart elengedni. Csak azt hajtogatta, milyen hamar felnőttem, és, hogy vigyázzak magamra. Mintha bármi bajom eshetne Edward mellett. Ő volt, van és lesz az én Őrangyalom, örökre. Akarom mondani, míg élek.
Miután végleg elengedtem anyu kezét, olyan súly nehezedett a vállamra, amitől egy másodpercre meginogtam fizikailag is. A felelősség hirtelen csapott le rám, én pedig nem tehettem mást, mint büszkének lennem, hisz van egy csodálatos férjem, és bár gyerekem talán sosem lesz, akkor is szeretni fogjuk egymást. Bennem volt az, ami minden férjezett nőben. Eltartani a férjet. Ezt úgy értem, mint megfőzni a vacsorát, vagy eleget tenni a házas élet gyönyöreinek. Bár… Előbbi kicsit furának hatna.
A felelősség igazából rám hárult. Elengedtem anyukám szoknyáját, és most már nekem kell majd megkeresnem a napi betevőre a pénzt, vagyis hát… Na, jó, azt hiszem, kicsit bonyolult lett, de az világos, hogy nem élősködhetek Edwardék pénzén. Ha enni akarunk/akarok, mosni magunkra, ahogy a többi rendes asszony csinálja, azért meg kell dolgozni.
Edward érdeklődve figyelt engem. De édes, még mindig nem olvas a gondolataimban - mosolyogtam magamban. Ő lehajolt hozzám, én pedig lábujjhegyre álltam, majd megcsókoltuk egymást, mire a tömeg tapsolni kezdett.
Elindultunk az autóhoz, ami telis-tele volt virágokkal. Ezzel egy időben elkezdődött a rizsdobálás.

Mikor mindenkitől végleg elköszöntünk, beültünk az autóba, és a reptér felé vettük az irányt, de előtte még megígértem anyunak, hogy hívom. Alice-ék már mindent összekészítettek és bepakoltak a kocsiba, így nem kellett már vele foglalkoznunk.
Edward megszorította a kezemet.
- Szeretlek – mondta, mire mosolyogva tekintetemet ráfordítottam, és csak annyit feleltem…
- Ez az, amiért most itt lehetünk. – Megcsókolta a hajamat, én pedig behunytam egy pillanatra a szemem, és magamba szívtam az illatát. Ahogy ráfordultunk a sötét országútra, Edward rátaposott a gázra. Hallgattam a motor dorombolását, miközben az erdőt magunk mögött hagytuk, én pedig egyre kíváncsibb lettem, hol is töltjük a nászutunkat.
Az izgatottság úrrá lett rajtam, és úgy éreztem, hogy a nászéjszaka lesz új életem legelső éjjeli csodája…