Sziasztok!

Most utáljatok, és mondjatok el mindennek, mert megérdemlem.(Ez nem a L'oreal reklám, de akkor is) Sajnálom, de ma nem tudom hozni a részt. Még nem vagyok vele kész. Az igazság az, hogy nem nagyon tudtam írni. Hétfőn jött meg a gép, mert vírus került rá, és újra kellett mindent telepíteni. Ugye én este szoktam leginkább írni, mert akkor senki sem zavar.

Miután feltettem a részt szombaton, két hét alatt két oldalt sikerült írnom... Most elég jól haladok - úgymond. DE - igen, az a bizonyos DE szócska - nem hagylak itt titeket egy kis részlet nélkül. Igyekszem a résszel, de valahogy... húúú... Lehet, hogy ennek a fejezetnek (53. fejezet) is két része lesz, nem tudom. De az is lehet, hogy az 54. fejezetben felgyorsítom az eseményeket, tehát - ha így döntenék - ne csodálkozzatok a nagy ugrásoktól az időben.

Tényleg sajnálom, ne haragudjatok rám, de ma nem tudom hozni a részt. igyekszem vele. Ha ezek után még valaki fog olvasni, akkor figyelje a blogspotát, az kijelzi, ha van friss.:)

Puszi

Egy kis részlet az 53. fejezetből.

53. fejezet - Új világ

- Add ide nekem… kérlek… Engedd… - A karjaimban szerettem volna tartani a kis csöppséget; azt a pici testet, akit már hetek óta vártam. *A fény táncolt és tündökölt Edward kristály kezeiről. A csillogást vörös foltok szennyezték, a vér, ami a bőrét borította, és még több vörösség a kezeiben. Valami apró és erőlködő, amiről csöpögött a vér. *A meleg kis testet gyenge karjaimba fektette. Összeszorítottam a szemeimet, majd újra kinyitottam, és lenéztem Aisha-ra, aki nem sírt, de gyorsan lélegzett és megdöbbenve zihált. Megijedt. A szemei nyitva voltak, és hol engem, hol Edwardot nézte. Felpillantottam a férjemre, aki halálra vált arccal nézte a kicsit.
- Nincs egyedül – suttogta. Nem értettem miért mondta, mert csak az én kicsikémet néztem, és gyönyörködtem benne. *Az apró, tökéletesen kerek fejét, sűrű, gubancos, véres fürtök borították. *Az írisze ugyanolyan barna volt, mint az enyém, de tudtam, hogy csak ez az egy, amit tőlem örökölt. *A vér alatt a bőre sápadtnak látszott, krémesen csontszínűnek. Minden, kivéve az arcát, ami más színben lángolt.*

Az apró arc tökéletes volt, olyannyira, hogy teljesen elbódított. Még gyönyörűbb volt, mint az apja; hihetetlen. Nem tudtam felfogni, hogy ő a mi kislányunk. Lehetetlen.
- Aisha… - suttogtam. – Istenem… de gyönyörű – simogattam meg az arcát mosolyogva. A tökéletes arc óvatos, széles mosollyal nézett rám. Magamhoz akartam ölelni, de aztán eltűnt a kezemből, és ezzel egyidejűleg egy újabb fájdalmat éreztem. Ne! Hozd vissza! - kiáltottam gondolatban, mert egyszerűen nem jött ki hang a torkomon.

Olyan furcsának tűnt minden körülöttem, és újra éreztem a fájdalmat. A hasamban mozgásra lettem figyelmes; mintha még valami ki akarna törni belőlem, de nem megy neki. Pislognom kellett párat, de még így is csak homályosan láttam Edwardot.
Nem tudom, miért, talán az anyai ösztön súgta, hogy valami nincs rendben. Nem kaptam levegőt. Úgy éreztem, mintha egy kötél szorult volna a nyakam köré, és épp próbálna megfojtani. Beszélni nem tudtam, így csak egy mód volt, hogy kapcsolatba kerüljek Edwarddal.
- Mindjárt megfullad. Vedd ki, vedd ki! - kiáltottam gondolatban. Még egy ideig éreztem a fájdalmat, és a szorítást a nyakam körül, aztán hirtelen abbamaradt. Összeszorítottam a szemem, majd kinyitottam, és a férjemet kerestem a tekintetemmel. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, mikor megpillantottam őt, kezében egy újabb csodával, aztán minden erőmet összeszedve csak ennyit mondtam:
- Edward. – Aztán minden elsötétült körülöttem.

Remélem, elnyerte ez a kis részlet a tetszéseteket. :) A csillagokra, amik feltűntek, még lesznek benne. Majd kiírom, hogy miért vannak ott, bár lehet sejteni.:)
Igyekszem a résszel.

Puszi