45. fejezet - Döntő kérdés

Sajnálom, hogy ennyit késett a rész, de egyszerűen nem volt ihletem, és nem ment az írás. :S Megesett, hogy időm nem volt, vagy ha lett volna, nem tudtam írni :S De próbálkoztam, és összehoztam egy... rész félét. Remélem tetszik majd, és kapok érte kommentárt. Tényleg jólesne. Igen, tudom, hogy szemétség, mert nincs gyakran rész, de igyekszem. :) Az 1. rész 4. fejezetével végeztem, jelenleg javítás alatt áll. A katonásat pedig még írom.
Köszönöm az előző fejezethez a kommentárokat lányok. :) Szeretlek Titeket.♥ :)
Na, és akkor a rész. :)
Puszi


Két hét telt el a balesetem és a veszekedésünk óta, de megfogadtuk, hogy soha többet nem esünk egymásnak, hanem megbeszéljük, ha valami bánt minket.
Mivel nem szerettük volna, ha anya megtudja, hogy legurultam a lépcsőn, majd átestem egy ablakon, ezért úgy döntöttünk Alice-ékkel, hogy náluk maradok pár hétre.
Suliba sem mentem, így Esmével kettesben maradtunk a Cullen házban; Ő ápolgatott és gondoskodott rólam, míg a többiek a kötelességeiknek tettek eleget. Egyik nap, egy meggondolatlan mozdulat következtében felszakadt a sebem, így Carlisle-nak újra össze kellett varrnia.
Szerencsére Edward nem tudta meg, mivel akkor az iskolában volt, így megúsztam egy alapos fejmosást.

Carlisle azt mondta, hogy sokat kell pihennem, hogy meggyógyuljak, így szinte minden napot átaludtam, de én inkább suliba mentem volna, minthogy egyfolytában az ágyban feküdjek.
Teljesen elgémberedtek a végtagjaim, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit kimozdulok a szobából, és járok egyet.
Még volt pár órám a többiek érkezéséig, mivel mindenki a suliban volt, Esme vásárolni ment, Carlisle pedig dolgozott, így egyedül voltam a házban.
Lassan haladtam lefele a földszintre, mert egy kicsit még fájt a sebem, ezért nyugton kellett volna maradnom, de nagyon makacs voltam.
A korlátba kapaszkodva mentem le a konyhába, pedig azt hittem, hogy sose fogok eljutni oda, de mégis sikerült esés nélkül célba érnem.

Nagyon éhes voltam, bár azt mondtam Esmének hogy kibírom, míg hazaér, de tévedtem.
Amint a hűtőhöz értem, kinyitottam, és keresgélni kezdtem, hátha találok valami kis ételt. Mondjuk, egy almát, mert azzal el vagyok akár két órán át evés nélkül.
Sajnos csak egy répát találtam, de nekem tökéletesen megfelelt, így kivettem a hűtőből és alaposan megmostam, majd bementem a nappaliba, s bekapcsoltam a tévét. Leültem a kanapéra, majd lassan majszolni kezdtem azt az egy darab sárgarépát.

Semmi érdekes nem ment a tévében. Persze, miért is ment volna, mikor hétköznap volt. Folyton reklámokat adtak és ez kezdett már idegesíteni, így úgy döntöttem, hogy felmegyek Edward szobájába, s visszafekszem az ágyba.

Csak gratulálni tudtam magamnak, mivel nagyon lassan és fájdalmasan haladtam. Minden egyes lépcsőfok egy-egy nyilallással járt a hasamba.
Add, hogy ne szakadjon fel megint a sebem! – imádkoztam magamban, mikor már a második emeletre kanyarodtam fel.


Mikor beléptem Edward szobájába, rögtön az ágy felé vettem az irányt. Le akartam feküdni, és aludni, de nem tudtam. Annyira fájt a sebem, hogy nem voltam képes hátradőlni az ágyban, így nem tehettem mást, felálltam és megfogtam a széket, ami Edward asztala előtt állt, majd az ablakhoz húztam, s leültem rá.
Odakint szakadt az eső, én pedig az ablakon legördülő vízcseppeket bámultam, amik lassan eltűntek a szemem elől.
Úgy éreztem, valamit elfelejtettem, ami fontos volt, de hiába próbáltam rájönni, hogy mi lehet az, nem sikerült.
Egyfolytában azok a képek jártak az eszemben.
Miért látom Edwardot vámpírként, mikor ember? És mikor kómában voltam? Ott is aranyszínű szeme volt, ráadásul azt mondta, hogy együtt vagyunk, mikor még csak barátok voltunk. Na, és ott van még a gyűrű, ami az eljegyzésemet mutatta. Előtte pedig kijelentette, hogy gondolatolvasó, de most nem hallja a gondolataimat, tehát ezt is csak álmodtam, mint a többit - elmélkedtem magamban. - Nekem ez olyan zavaros. Lassan kezdtem elhinni, hogy megőrültem, és teremtettem magamnak egy saját világot, amiben a szerelmem ember, nem pedig vámpír. Úgy éreztem, hogy kezdek belerázódni abba az életbe, de aztán megjelent Edward, mint halandó, én pedig teljesen összezavarodtam. Választanom kellett a két Edward közül, amit nehéz volt, mégis megtettem.
Villámlott, majd nagyot dörgött az ég, én pedig ijedtemben megugrottam. Pihegve összeszedtem magam, aztán ismét kibámultam az ablakon, és néztem az erdőt, ahol minden erdei állat a búvóhelyére menekült az eső elől.

Hirtelen egy kép villant be.
A nap hétágra süt. Egy fiút és egy lányt látok a ház előtt. Mi vagyunk azok.
Edward a balesetben összetört Volvót mossa, én pedig a lépcsőn ülve bámulom Őt. Mint külső szemlélő voltam jelen, és néztem az eseményeket.
Magamat látom, ahogy nagy élvezettel nézem szerelmemet, aki épp a kocsit takarítja. Észreveszem, hogy Edward direkt olyan pózokba áll be, amitől zavarba jövök.
Sajnos nem hallottam, hogy miről beszélgettünk, mert én fent voltam a szobában, és az ablakból néztem magunkat.
Felállok a lépcsőről, majd a háta mögé állok, és átölelem a derekát, s egy puszit adok a tarkójára.

Ekkor egy ismerős hang visszarángatott a jelenbe, én pedig elfordítottam a tekintetemet az előbb látott jelenetről.
Edward állt az ajtóban, majd belépett a szobába, és elindult felém, miközben ledobta a táskáját az asztala mellé.
- Miért nem vagy az ágyban? – kérdezte, de én nem feleltem, csak továbbra is Őt néztem. – Azt akarod, hogy megint felszakadjon a sebed? – Meglepetten meredtem rá.
- Honnan tudod?
- Alice véletlenül kikotyogta – mondta, mikor már mellettem állt. – Gyere – nyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam, majd felsegített a székből, de alighogy ezt megtette, visszahuppantam a helyemre. Megfájdult a sebem, és úgy éreztem, hogy felszakadt, de szerencsére most nem történt meg.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen, minden rendben – mondtam, miközben kezemet a sebhez tettem.
- Feküdnöd kell! – vett az ölébe, majd elvitt az ágyhoz, és lefektetett rá, aztán betakart. – Még nem szabadott volna felkelned. Miért csináltad?
- Mert éhes voltam, ezért lementem a konyhába, enni valamit, és sétálni is szerettem volna.
- Pihenésre van szükséged – sóhajtott, majd elindult az ajtó felé.
- Most hova mész? – kérdeztem. Nem akartam, hogy magamra hagyjon.
- Hozok fel neked ennivalót, addig ki ne kelj az ágyból! – mondta szigorúan, én pedig bólintottam, majd néztem, ahogy elhagyja a helyiséget.

Pár perc múlva, egy jól megpakolt tálcával lépett be a szobába. Hozott egy tányér forró levest, egy kis rántott húst, rizzsel és egy pohár narancslevet.
Letette elém az ebédemet, én pedig rögtön hozzá is láttam az elfogyasztásához.
Egyszerűen mesés volt. Minden egyes lenyelt falat megnyugvás volt a korgó gyomromnak, bár a sebem még mindig fájt, de már nem annyira, mint mikor fel akartam állni a székből.
Edward mosolyogva nézte, ahogy eszek, én pedig kivételesen nem törődtem ezzel.

Miután befejeztem, megittam a narancslevemet is, majd megtöröltem a számat, Edward pedig elvette a tálcát, és letette az asztalra.
- Maradj velem, kérlek – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Nyugodj meg, itt leszek veled, nem megyek sehová – mosolygott, majd visszajött hozzám, és befeküdt mellém. Az illata – mint mindig – most is észveszejtő volt, és egy pillanatig megszédültem, de épp csak egy másodperc erejéig. Ránéztem, majd megcsókoltam puha ajkait, de nem hagyta sokáig.
- Óvatosan – tette hideg tenyerét a hasamra. Ez remekül csillapította az égő sebemet, de Ő elvette a kezét.
- Ne! Hagyd rajta, kérlek! – húztam vissza, Edward pedig mosolyogva eleget tett a kérésemnek. – Ez jólesik – néztem smaragdzöld szemeit.
- Mi lenne, ha aludnál? – kérdezte, miközben a hajamat simogatta.
- Minden egyes napot átalszok; most nem szeretném ezt tenni.
- Rendben. Akkor nézzünk valami filmet?
- Az jó lenne – mosolyodtam el, Ő pedig felkelt mellőlem, és elindult a DVD-ékhez.
- Mit szeretnél nézni?
- Mi van?
- Minden – nézett rám.
- Ötven első randi? – kérdeztem.
- Nekem megfelel – mosolygott, majd megkereste, és berakta a DVD-lejátszóba, aztán visszajött hozzám, s befeküdt mellém. Ráhajtottam a fejem, és vártam, hogy kezdődjön a film.

Imádtam ezt a filmet, bár más már azt mondta volna, hogy: „Ó, ez ezer éves film”, de engem nem érdekelt. Mindig is az egyik kedvencem volt, mert sokat nevettem rajta; főleg Ulán. Hát az valami elképesztő, mikor beöltözik Lucynak, mert videót készítenek a lánynak, ugyanis autóbalesetet szenvedett, és bármi is történjen vele azóta: egy nap alatt elfelejti. Henry szövegei is nagyon tetszettek, meg Lucy bátyáé is, aki „cuccozik”. Ahogy mondja a filmben: „Nem cuccozom, fehérje turmixot iszom!” Enyhén pösze a srác, de épp ez teszi viccessé.

Sokat nevettünk a filmen, és még szerettem volna mozizni egy kicsit, de Edward nem hagyta.
Komolyan mondom, úgy viselkedett, mint az apám.
Rendben, aggódik értem, de nem kéne úgy bánnia velem, mintha mozgássérült lennék. Már azt terveztem, hogy felpattanok az ágyból, és kimegyek a szobából, aztán pedig haza, de Alice gyorsabb volt. Kopogtatás nélkül nyitott be hozzánk, majd megparancsolta, hogy maradjak az ágyba. Persze Edward megkérdezte Alice-t, hogy mit döntöttem el magamban, mire barátnőm mindent elmesélt neki.
Köszönöm Alice.
Ezért kaptam is Edwardtól, én pedig megmondtam neki, hogy akkor maradjon mellettem, amíg sikerül elaludnom, mert mindig egyedül vagyok, ha Ő nincs velem.

***

Újabb két hét telt el, én pedig teljesen felépültem, és már suliba is mehettem, bár az első pár napban, még nem tornázhattam. Tehát csak a többieket nézhettem, ahogy futották a köröket és játszottak órán, mikor a tanár megengedte nekik.
Most is így volt.
A tanárnak el kellett mennie, így egész órán helyettesítés volt, de egy tanító sem tartózkodott a teremben.
Gondoltam egyet, és Edwardot kezdtem keresni a szememmel, akit hamar megtaláltam a terem másik felében.
Épp egyszerre néztünk egymásra, én pedig elmosolyodtam, majd felálltam a helyemről, de tekintetemet nem vettem le szerelmemről.
Reménykedtem benne, hogy észreveszi a jeleimet, s követni fog.
Mikor az ajtónál jártam, még egy utolsó pillantást vetettem Edwardra, majd kiléptem a tornateremből, s lassú léptekkel indultam el a folyosón.

Nem kellett sokat várnom, már hallottam is a terem ajtó csapódását, majd Edward lépteinek a zaját.
Elmosolyodtam, majd hátra sem nézve indultam el a szertárhoz, ami nem volt messze tőlünk.
Örültem, hogy megértette, mit akarok neki mondani csupán a nézésemmel, ezért mikor befordultam a sarkon, neki dőltem a falnak, és vártam, hogy szerelmem utolérjen.
Amint bekanyarodott a szertárhoz vezető folyosóra, elkaptam a karját, majd magamhoz húztam és megcsókoltam.
Szerencsére még csak tíz perc telt el az órából, így volt harminc percünk egymásra…

*

Épphogy betoppantunk az óra vége előtt két perccel, de előtte még gyorsan megigazítottuk magunkat, majd mindketten külön-külön mentünk vissza a terembe. Bár lehet, hogy felesleges volt, hisz szinte egyszerre tűntünk el a tornateremből, de nem érdekelt.

Az épület előtt vártam meg Edwardot, majd együtt mentünk a parkolóba, hogy aztán hazainduljunk. Igen, a Cullen házat már a második otthonomnak tekintettem, mert a legtöbb időt ott töltöttem. Kezdtem úgy érezni, hogy a nyakukon vagyok, de Jasper mindig megnyugtatott, mert azt mondta, szívesen látnak, és örülnek Edward boldogságának.

Örültem, hogy nem fordított hátat nekem, mikor elmondtam neki a babát, bár én azt hittem, de szerencsére tévedtem. Egész végig mellettem volt, még akkor is, amikor esténként sírtam, mert igaz, hogy nem született meg a baba, mégis egy emberi lény fejlődött bennem. Ráadásul Edwardé és az enyém, a mi részünk volt. De megfogadtam, nem fogok a múlton rágódni, mert lehet, hogy ennek így kellett történnie. Megeshet, hogy nem Ő volt nekünk megírva, hanem valaki más. Bár tudtam, hogy nem fogom egykönnyen elfelejteni, de úgy éreztem, mindenki ezen fog ügyködni. Már, aki tudott Róla.


(Edward szemszöge)

Láttam, hogy elgondolkodott valamin, így inkább nem szólaltam meg, csak néztem az utat és az el-elsuhanó fákat.
Az erdő csöndesnek tűnt, de tudtam, hogy épp egy nagy vadászás zajlik benne, a határ túloldalán pedig járőrözés. Ismertem a Quileute törzset, és mivel Cullen vagyok, és ha Jenny nincs velem, biztos, hogy nem engednek át a területükre. Nem tetszik Paul. Egész végig Őt bámulta, és ez zavart. Hallottam arról a bizonyos bevésődésről, de nem hiszem, hogy Jenny lenne az a valaki, aki meg van írva neki. Remélem. Nem, az nem lehet, mert akkor nem mondta volna, hogy szeret.

Ránéztem, és észrevettem, hogy sír. A baba miatt; megint rá gondolt. Emlékszem azokra a napokra, mikor maga alatt volt, és hiába próbáltam megvigasztalni, nem ment. Minden éjjel ugyanaz történt. Csak sírt és sírt, és tudtam, hogy az én hibám volt minden. Ha nem viselkedem úgy, akkor még mindig élne a baba, s Jenny nem sírna esténként.
Felé nyúltam, és megfogtam a kezét, Ő pedig rám nézett, majd megszorítottam a kezét. Elmosolyodott, majd újra kinézett az ablakon.


(Alice szemszöge)

Suli után, míg Edward hazavitte Jennyt, addig mi elmentünk vadászni, mert már ránk fért.
Épp a második őzet akartam becserkészni, mikor látomásom támadt.

Jennyt látom, aki folyamatosan zokog az ágyán, kezében Edward képével, és csak azt hajtogatja, hogy az Ő hibája. - Nem tudom, hogy miért mondogatja ezt, mert boldog a bátyámmal, és terveik is vannak, de akkor mi történhetett?
Hirtelen váltott a kép.
Az erdőben vagyok, s Edwardot látom a földön fekve, felette pedig barátnőm sír, miközben a testvérem kezét fogja, és a következő szavakat mondja neki: Maradj velem! Megígérték. Teljesítettük, nem tehetik ezt velünk!
Aztán köddé válik a bátyám, Jenny pedig előre esik, majd a megmarkolja a füvet és ordítani kezd:
- Ne!

A látomásom véget ért, én pedig hagytam, hogy a zsákmányom elmeneküljön.
Nem, ez nem történhet meg! Újra egymásba szerettek… de akkor, miért akarják elválasztani Őket? Azt ígérték, hogy együtt lehetnek, tehát már lassan… Várjunk csak… - világosodtam meg, és ezzel egy időben megszólalt a hang a fejemben.
„Nincs sok idejük. Ha nem bizonyítják az érzéseiket, akkor Edward örökre eltűnik.”
Tennem kell valamit… valamit, ami előre segíti őket, de mi lehetne az? Talán, ha megint…
- Alice, mit láttál? – zavarta meg a gondolatmenetemet Jasper.
- Edward meg fog halni – suttogtam magam elé meredve.
- Tessék?
- Ha… Ha nem tesznek, vagy mi nem teszünk valamit, akkor eltűnik.
- Gyere, menjünk haza.
- El kell mondanunk a többieknek.
- Alice, ha Esme megtudja, teljesen összetör, nem szabad elmondani neki.
Jaspernek abban igaza volt, hogy nem szabad szólni a többieknek a látomásomról, de azért, hogy ne következhessen be, rá kell valahogy vezetnem a bátyámat arra, hogy valamit lépjen, anélkül, hogy elmondanám neki az igazat. Mondjuk, megkérhetné Jenny kezét, és akkor talán minden rendbe jönne. De mi van, ha ez mégsem segít?


(Edward szemszöge)

Amint hazaértünk, a húgom megragadta a karomat, és elszakított Jennytől - miközben bocsánatot kért, amiért csak úgy elrángat mellőle -, majd felhúzott a szobájába.
Feldúltnak tűnt, és fel-alá mászkált a szobába, közben az ujjait tördelte, de nem szólalt meg.
Jasper is a szobában volt, s próbálta megnyugtatni, de úgy tűnt, hogy ez nem nagyon sikerül neki.
Nem értettem Alice viselkedését, ám tudtam, hogy valami olyan történt, ami felkavarta Őt.
Szerettem volna megtudni, hogy miért ilyen a húgom, ezért faggatni kezdtem.
- Mi a baj? – kérdeztem, mire tekintetét rám kapta.
- Semmi, csak… beszélni akartam veled – felelte.
- Hallgatlak – mondtam, majd helyet foglaltam a székén, és ránéztem.
- Nos, lehet, hogy ez egy kicsit meg fog lepni, sőt, biztos vagyok benne, de kérlek, fontold meg – kezdte, majd leült az ágyára.
- Miről van szó, Alice? - Vajon mit forgathat a fejében? - kérdeztem magamtól.
- Hát… Huh…Nem gondolkodtál még azon, hogy… megkérd Jenny kezét? – Ez váratlanul ért, és egy pillanatig meglepetten bámultam Alice-t, de utána megszólaltam.
- Még… Még nem. Miért, hova akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy… Jasper, segíts, kérlek – nézett a fivéremre.
- Edward, Alice azt szeretné mondani, hogy…
- Hogy? – kérdeztem, és már kezdtem sejteni, hogy mit akar a húgom. – Kérjem meg a kezét? – tudakoltam.
- Igen – bólintottak.
- Miért? – Nem tetszett ez nekem, és biztosra vettem, hogy van valami a háttérben. – Talán láttál valamit? – Erre ledermedt Alice, majd mintha misem történt volna, mosolyogva felállt.
- Bátyó, attól, hogy ilyenekre gondolok, az nem mindig jelent látomást. Szóval, nem járt mostanában ezen az eszed?
- Nem. De még fiatal vagyok a házassághoz – mondtam, majd felálltam a székből, ám Alice előttem termett.
- Még ne menj!
- Alice, mondd el, hogy miről van szó! – Kezdett kíváncsivá tenni.
- Semmiről. Kérlek Edward, csak gondold át – nézett rám könyörgő szemekkel. Sóhajtottam.
- Rendben – mondtam, majd elléptem mellette, és kimentem a szobából.

Ne hinném, hogy Jenny vágyna rá, mármint a házasságra, hisz nagyon fiatalok vagyunk. Habár sokszor gondolkodtam, hogy megkérdezem tőle, de nem vagyok biztos a válaszában.
És Alice?
Biztos, hogy látott valamit, máskülönben nem kérdezgetett volna ilyen dolgokat. Valamire tudja a választ, amire én még a kérdést sem. Vagy a magamban meg sem fogalmazott kérdésemre tudja a választ? Vagy egy teljesen másra?


(Jenny szemszöge)

A szobájában vártam Edwardot, közben tévét néztem. Álmos voltam, bár még alig múlt három óra, mégis legszívesebben aludtam volna.
Semmi sem járt a fejemben, teljesen üres volt, és ennek örültem. Betakaróztam - mivel az ágyon feküdtem -, majd lehunytam a szemem, s megpróbáltam aludni.

*

Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja, de én nem szerettem volna még felkelni.
Elkaptam az illető kezét, majd magamhoz húztam, és tovább aludtam. Ekkor meghallottam Edward kuncogását, én pedig elmosolyodtam, de nem nyitottam ki a szemem.
- Ideje lenne felkelni – suttogta a fülembe.
- De nincs kedvem – mondtam még mindig csukott szemmel.
- Már dél is elmúlt, és Esme nagyon finomat főzött neked.
- Nekünk – helyesbítettem.
- Igen, nekünk, tehát… - Gyorsan felé fordultam, és megcsókoltam. -… mennünk kéne.
- De előtte, lefürdök – mondtam, majd kimásztam az ágyból, s a fürdő felé vettem az irányt. – Te is jöhetsz, ha akarsz – vigyorogtam, majd eltűntem az ajtó mögött.

**

Csak feküdtünk az ágyban, csöndben, még a tévé sem ment, de nem is érdekelt.
Edward nagyon belemerült a gondolataiba; nem akartam megzavarni, ezért inkább csak bámultam a plafont. De nem tartott sokáig, mert megszólalt.
- Szeretnék kérdezni tőled valamit, de csak akkor felelj igennel, ha tényleg úgy gondolod. Ha úgy döntenél, hogy nem, én azt is megértem. – Felültem az ágyban és ránéztem. Nem értettem, hogy mit akart ezzel mondani, így csak figyeltem, s vártam, hogy feltegye a kérdést…

Ezt még meg kell osszam veletek. :) Szombaton voltam a Remember me-n(kikapcsolódás képp), és nagyon-nagyon tetszett, bár a vég... Sírtam rajta. Rob pedig nagyon jól játszott; vicces és nagyon aranyos volt :)
Kik látták már a filmet? :)